Kelet-Magyarország, 1962. április (22. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-11 / 84. szám
Tanácskozott a MED ŐSZ megyei küldöttközgyűlése Hruscsov elvtárs üdvözlő távirata ISehruhoz (Folytatás az 1. «Idáiról.) az e téren jelentkező problémákat, vitákat megoldja és elősegítse az újításhoz a gyakorlati bevezetést. A termelékenység fokozása, az új technika, valamint az új munkaszervezési formák egyre több jól képzett szakembert és nagyobb tudású dolgozót kívánnak a mezőgazdasági üzemekben is. Az elmúlt tanévben 149 szervezett mezőgazdasági dolgozó végezte el az általános iskolát, 164 dolgozó gimnáziumot, technikumot végzett, 65 pedig felső oktatásban vett részt. Szakmunkás-képzésben az állami gazdaságokban és gépAz elmúlt két évben lett uralkodóvá megyénkben is a mezőgazdaságban a szocialista gazdálkodási mód. Az átszervezés után szakszervezetünk tagjai közül több, mint száz mezőgazdasági szakember ment át a termelőszövetkezetekbe. Az állami gazdaságok 2 ezer »ormálhold munkát végeztek, 1300 mázsa nemesített vetőmagot, ugyaneny- nyi szálastakarmányt 1655 darab tenyészkoca süldőt adtak at a szövetkezeteknek. Az erdőgazdaság csak 1961-ben 280 darab szerfás épületet adott a termelőszövetkezetnek. Az állami és kísérleti gazdaságok a különböző tapasztalatcseréken több ezer termelőszövetkezeti tagnak adták át a legfejlettebb termelési módszereket. Itt is felhívjuk mezőgazdasági üzemeink figyelmét, hogy segítségüket elsősorban a gyengébb termelőszövetkezetekbe irányítsák. Ez a barátság és együttműködés — írja Hruscsov elvtárs — nemcsak a két ország népének érdekeit szolgálja, hanem jó hatásé gyakorol ara a harcra is, amely a béke megszilárdításáért és korunk olyan égető problémái-» nak megoldásáért folyik, mint az általános és teljes leszerelés és a gyarmati rendszer végérvényes felszámolása. Tizenhat halott és 15 súlyos sebesült a .ranc.aországt lőszergvan robbanás eddigi mérlege 4* 0.4S lehet a merénylő PÁRIZS, (MTI): A Pont-Saint Esprit mellett Ardeche község lőszergyárában történt katasztrófa áldozatainak száma még mindig ismeretlen. A tüzet kedd reggel sikerült lokalizálni. A lőszergyár raktáraiban 80 000 gránát, több ezer tüzérségi lövedék és nagy mennyiségű lőpor robbant fel. Ardeche községet kiürítették. A lőszergyárban száz munkás és katona tartózkodott. Eddig 16 halottat állapítottak meg és le súlyosan összeégett sebesültei mentettek ki. Az egyik súlyoe sebesült egy négy gyermekes öz- j vegyasszony. Mintegy 30 személy még hiányzik. A halottak [ egy részének személyazonosságé 1 I nem sikerűit megállapítani, mer' lattenyésztés és a szállítás. A jövőben minden termelési tanácskozáson értékelni kelt az üzem munkásvédelmi helyzetét, és a felelősségrevonásnak sem szabad elmaradni a rendelet ellen vétőkkel szemben. Továbbiakban • Babolcsi elvtárs a szakszervezeti mozgalom helyzetével, a dolgozók szociális, kulturális problémáivá! foglalkozott. A beszámolót vita követte, amelyre még. visszatérünk. Csikós Balázs Oköritófülpös jelenti Az idei tavasz kései érkezése miatt minden alkalmas percet jól igyekszenek kihasználni az ököritófülpösi Szamosmenti Termelőszövetkezetben. A tagság teljes lendülettel látott hozzá az eddigi elmaradás pótlásához. A ve- tési munkálatoknál, igénybe veszik a lófogatok segítségét is. 37 fogat lucerna és bükköny mag- gal töltött vetőgépeket vontatnak a tsz határában. A lucerna és bükköny vetésének befejezte után azonnal a mák és a cukorrépa vetéséhez fognak. ^78 asszony és leány hagymát ültet a kertészetben. A gyümölcstermesztés! brigád 127 hold termőgyümöl- esősben végzi a tavaszi permetezéseket. testüket széltépte a robbanás ereje. A katasztrófa okáról még nem adtak ki jelentést. A vizsgálatot titokzatosság veszi körül. A Francia Kommunista Párt ardcchei szervezete nyilatkozatot tett közzé. Ebben rámutat, hogy a közeli katonai repülőterekről felszállt lök- hajtásos gépek gyakran írták az OAS jeleit az égre. A robbanás időpontjában egy repülőgép szállt el a lőszergyár felett. Az üzemben az utóbbi időben több kisebb robbanás történt. Az egyik kaput ismeretlen tettesek felrobbantották. Az ardechei kommunista szervezet követeli, derítsenek fényt a borzalmas tragédia okaira. mekbe-n a balesetek száma nem csökken, mint például a Mátészalkai ÉRDÉRT Vállalatnál. - Ennek egyik oka, hogy a most szervezett vállalat dolgozóinak túlnyomó többsége új munkás. Ezenkívül a vezetők sem foglalkoznak megfelelően a balesetek megelőzésével. Az állami gazdaságokban különösen elhanyagolt terület a növénytermelés, az ál. Viszontlátásra a csúcstalálkozón *8gnap cüeJets Nyíregyházán, t városi tanács nagytermében Eült sor a Kereskedelmi-, Pénzügyi és Vendégjét óapari Dolgozok küldöttgyűlésére, kvarton István, a megyei bizottság tagja üdvözölte a küldötteket és a vendégeket. akik között ott volt Nagy László, a KPVDSZ központjának titkára, Cs. Nagy István, a megyei pártbizottság képviselője, Vincze József, a megyei tanács vb, elnökhelyettese, Aczél Béla, a MÉSZÖV elnöke, Fodor Andor, a megyei tanács vb, kereskedelmi osztályának vezetője, Her- czeg András, a városi tanács vb. titkára, Végh János, a Szak- szervezetek Megyei Tanácsának küldötte. Az előző küldöttgyűlés óta eltelt két év munkájáról Gátfalvi Barnabás, a KPVDSZ megyei bizottságának titkára számolt be. Elmondta, a szakszervezet jelentősen segítette a tervek teljesítését, a munka-verseny kibontakozását, őrködött a törvényesség és a munkafegyelem megtartásán, szorgalmazta a dolgozók elet- és munkakörülményeinek javítását. Két éve még csak 7 szocialista brigád volt a szakmához tartozó munkaterületen, — jelenleg 43-at számlálnak. Erősen csökkent az 5 ezer forinton felüli leltárhiányok száma, de a földművesszövetkezetieknél még mindig jócskán vannak kisebb hiányok. Kevés kivétellel megoldották a szociális én az egészség ü gyi problémákat a megye területén, A jövőben a pénzintézetek dolgozói a könyvelésben, a földművesszövetkezetiek a termelésben nyújtanak az eddiginél nagyobb segítséget a téeszeknek. Fokozzák a dolgozók szakmai és ideológiai képzését, gépekkel könnyítik a munkát s több gondot fordítanak az udvarias kiszolgálásra, A megyei titkár beszámolója után a számvizsgáló bizottság tett jelentést, majd hozzászólásokra került sor. Végül megvá- 1 lasztot lak a KPVDSZ megyei vezetői,igét. Bea Bella KftbáW utazik Kaim, (TÄS0BS8C Katta ideiglenes. karói ügyvivőije hétfőn «ajtáéríekezieten ki jelentette: át- •adto Ben Bellának, ati Algériai Köztársaság kJetgtenes kormánya vezetődének — aki jelenleg Kad- „róten tartózkodik — Fidel Castro üzenetét, amelyben megfúrna Ben Bette* Kubát» &B. ügyvwö ta&eientetae. hogy JEjaa^Betta elfogadta a meghívást «stüramarosan ettatogat Kubába. A Szakszervezeti Világszövetség felhívása A Szakszervezeti Világszövetség felhívást intézett a világ valamennyi dolgozójához a közelgő május elseje alkalmából. Felhívja a dolgozókat, harcoljanak a békéért, az általános és ellenőrzött leszerelésért. az atomkísérletek azonnali megszüntetéséért, a gyarmati rendszer felszámolásáért, a nyugatnémet és japán militariz- ínus ellen, a német békeszerződés aláírásáért, a nyugat-berlini helyzet rendezéséért, a boldogabb életért és a demokratikus jogok tiMtetctboi tartásáért. A GENFI TÓ PÁRTJÁN a iehérmárvány homlokzatú Nemzetek Palotájának gazdag — ha nem is túlságosan dicsőséges — ..nemzetközi” múltja van. A Nemzetek Palotája eredetileg a balvégzetű népszövetség részére készült, de 'mire felépült — a népszövetség már halott volt. Most az ENSZ európai szervezetei székelnek megszámlálhatatlan termeiben. Egyik ilyen teremben ülésezett a genfi háromhatalmi ariamértekezlet is. míg a 353. ülés után dolgavégezetleriül feloszlott. A rossz példák egész sóra figyelmezteti a mostani értekezlet részvevőit: nem lehet tovább halogatni a leszerelés megvalósítását. Hiszen az alternatíva csak katasztrófa lehet. Erre intenek azok a komor szavak is, melyeket a 18 hatalmi bizottság tanácstermének falába véstek: „A népek vagy leszerelnek, vagy elpusztulnak.” HOGY I.EHET-E remélni eredményt a leszerelési konferenciától, az persze állandó beszédtéma volt az újságírók között, A szocialista és a semleges országok tudósítói egytöl-egyig azért „drukkoltak”, hogy szülessen végre megegyezés, hacsak valamilyen részkérdésben is. Még az angolok is igyekeztek a szovjet és az amerikai álláspontokban megtalálni a ..közöst”., a „hasonlót”. Az amerikaiak ezzel szemben többnyire pesszimisták voltak. Tudósításaikban már előre visszautasították a szovjet javaslatokat. Előfordult, hogy azért alaposan fel is sültek. Például a Szovjetuniónak, a Nyugat-Berlin- re vonatkozó javaslatáról, napokon keresztül azt írták: „elfogadhatatlan”. „Riták külügyminiszter el fogja utasítani”, stb. Aztán egyik napról a másikra, legnagyobb meglepetésükre, megszületett az a bizonyos szovjet—amerikai közös közlemény, amely nemcsak a fennálló „véleménykülönbségekről'. hanem az egyes kérdésekben meglévő ,.eesKtértésB*F? is említést tett és kilátásba he lyezte a további tárgyalásokat. A LEGKÄRÖRVENDÖBBEK a nyugat-német újságírók volitak. Szerintük semmiféle megegyezésre nincs kilátás. Mint a tűztöl úgy irtóznak még annak említésétől is, hogy a közép-európai atommeníes övezetről szóló Ra- packi terv kedvező fogadtatásban részesült az el nem kötelezett országok küldöttségei részéről. De legeslegjobban attól a lehetőségtől féltek, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok netalán megegyezik az „atomklub lezárásában”. vagyis megakadályozzák az atomfegyverek átadását újabb országoknak. Ez fjedig egycsapás- ra véget vetne Nyugat-Németor- szág atomhatalmi allűrjeinek. PEDIG A GENFI ÉRTEKEZLET első szakasza végén úgy látszott, hogy e kérdésben valóban van esély a megyezésne. csak’””v, mint egy esetleges meg nem .* nadásd szerződés aláírására a varisói szerződés és a NATO államai között. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy reálisnak látszik valamiféle együttműködés a Szovjetunió és az Egyesült Államok közölt a világűrkutatásban és nincs kizárva a nyugat-berlini kérdés esetleges rendezése sem. akkor már együtt is van az a napirend, amely egy nagyhatalmi csúcstalálkozón szerepelhetne. Ezt a kedvező perspektívát persze alaposan felboríthatja az Egyesük Államok kormányának az a most már nyilvánvaló elhatározása, hogy a viharos nemzetközi tiltakozás ellenére, április második felében végrehajtja — az angolokkal együtt — tervbe vett nukleáris kísérlet-sorozatát. S noha már a március végi napokban is látszott, hogy az amerikaiak semmiképp «sem hajlandók ésszerű megegyezésre az atomkísérleteik betiltásáról, az újságírók, amikor hazautazás előtt a sajtóházban búcsúit vettek egymástól, mégis többnyire azzal váltak el, hogy a „viszontlátásra májusban”. Vagyis — a viszontlátásra a csúcstalálkozón. A bolgár nép harcai Bulgáriában nagygyűlésekkel, j antifasiszta találkozókkal emlékeznek meg a fasizmus elleni harc részvevőinek nemzetközi napjáról. A lakosság számához arányítva a fasizmus .korszakában — 1923-tól 1944-ig — Bulgáriában volt a legtöbb politikai fogoly. 1943. szeptemberében Bulgáriában kirobbant a világ első antifasiszta felkelése, háromezren vesztették életüket. 1941-től 1944-ig több mint 64 000 hazafi sínylődött a börtönökben és ezeknek egyötödét halálra ítélték. Több mint harmincegy ezren voltak ebben az időszakban koncentrációs táborokban. Százezrek szenvedték el a fasiszta rendőrség inkvizícióját. Hivatalos adatok szerint 1923-tól 1944-ig több mint egymillió ember került a f asiszta. rendőrség elé. Washingtont „aggasztja“ A Kuba ellen tavaly áprilisban elkövetett agresszió idején fogságba esett 1179 zsoldosra kiszabott ítélet foglalkoztatta a washingtoni Fehér Házban hétfőn este tartott tanácskozás részvevőit — jelenti a Reuter. Lincoln White, az amerikai külügyminisztérium sajtószóvivője később nyilatkozott. Kijelentette, hogy az amerikai kormányt „mélységesen aggasztja a foglyok sorsa”. Kérdésekre válaszolva kifejtette, tudomása szerint a kormány nem ellenzi, hogy a foglyoknak az Egyesült Áitemote- ban tartózkodó hozzátartozói tárgyaljanak a kiszabott jóvátétel összegének kifizetéséről, de megjegyezte, „ez olyan jogi kérdés, amellyel még faefaBcoam kell”. MOSZKVA, (TASZSZ): Hruscsov elvtárs üdvözölte Nehmt az Indiai Köztársaság új kormányának megalakulása alkalmából. A szovjet kormányfő az indiai miniszterelnökhöz intézett táviratában kifejezi azt a meggyőződését. hogy ,.a kó: ország között fennálló barátság és együttműködés tovább erősödik majd.” állomásokon több, mint 1900 fő részesült, közöttük 200 termelőszövetkezeti tag. Ha az eredmények sokatmon- dóak is. de a szakmunkás-képzésben még nagy feladatokat kell és gyorsan megoldani. Az ötéves terv végére 4200 erőgép lesz a mezőgazdasági üzemekben, sok ezer holddal gyarapszik a gyümölcs és szolőkertek területe és nagy lépést kívánunk tenni a baromfitenyésztés terén is. Az állami mezőgazdasági üzemeinkre vár az a szerep, hogy egyre fokozottabban vonják be a szakmunkás-képzésbe a termelőszövetkezeti tagokat is. A termelősKovetkezelek »egítcNc Tovább javítani a munkavédelmet Javulás tapasztalható a mun- kavedelmi propagandában. A tél folyamán az SZMT munkavédelmi csoportja, valamint a közlekedési rendőrség közreműködésével munkavédelmi filme- jbjet vetítettünk a mezőgazdasági üzemekben, elaősorben a gépál- iiomásofaon, ahová a közeli tsz-ek ■weejettät és doJeoaoit is meghívtuk. Ennek eüenése egtge* üzeBebrits Anna jegyzetei a „remény városáról" Két év munkáját tárgyaIta a KPVDSZ inpGyei küldöttközgyűlése