Kelet-Magyarország, 1962. április (22. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-27 / 97. szám

NAPLÓ t96Z. április 27. pernek. Névnap: ARISZTID ÉVFORDULÓ: Siena Leone nemzeti ünnepe. Huszonöt éve halt meg Anté- fcie Gramsci az Olasz Kommu- wsta Párt megalapítója. it Labdázás Az újságíró és a fotori porter T.agy igyekezettel kerékpározott ki a nyíregyházi gumigyárba: végre gömbölyűdnek a piros lab­dák, egy kép, pár sor, hadd örül­jenek a legifjabb olvasónk. Meg­szokták, hogy mindenütt szívesen fogadják őket, nem lepődtek meg az igazgató elvtárs szaván: „Azonnal". Fél óra múlva köl­csönösen nyugtatták egymást, majdcsak előkerül az igazgató elvtárs. Egy órai várakozás után az igazgató elvtárs helyett üzenet érkezett: már csak pár perc és itt lesz. TJjabb félóra: semmi. Távoztak. Délután a teleíont hívta segít­ségül az újságíró: így talán könnyebben elérhető az igazgató elvtárs. Tévedett. Ekkor elhatározta. megnyug­tatja az ifjú olvasókat: csak jól pattanó labdákat készíthetnek olt, ahol az emberekkel is ilyen ügyesen labdázgatnak. (angyal) ☆ JÁRMÜBEMUTATÓ KISVÁRBAN A Szabolcs-Szatmár megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Válla­lat április 28-éól május 6-ig Kis­várdán a szakszervezeti művelő­dési házban járműbemutatót tart. Megtekinthető itt a gyerekkerék- pároktól a legmodernebb külföl­di malőrökig sok minden. Gon­doskodnak arról, hogy a járműve­ket helyben kipróbálják, s aki­nek úgy teszik helyszínen meg is vásárolhatja. ☆ ROLLER, TRICIKLI VERSENY A hagyományos roller, tricikli cs kisméretű kerékpározók ver­senyét az idén is megrendezik május 1-én,Nyíregyházán a Bocs­kai utcán. Rajt reggel 9 órakor. it SZÁZ HOLD ALMÁST TELE­PITETTEK az idei tavaszon Te­rem községben. Így jelenleg a tavalyi 115 hold egyéves telepí­téssel együtt 215 holdon terem majd a jó ízű szabolcsi jonatán, melyből szép jövedelemre szá­mítanak a községbeliek. AZ EMBERI SZÍNJÁTÉK TELJES KIADÁSA. A Helikon könyvkiadónál elő­készítették Balzac monumentális regényciklusának Az emberi szín­játéknak kiadását, amely ma­gyar nyelven először jelenik meg teljes terjedelemben. A tízköte­tes. díszes kiadású bibliofil kiadvány — Balzac eredeti össze­állításának megfelelően — 91 re­gényt és elbeszélést tartalmaz. A sorozat 1962-ben indul és a kötelek kiadását 1964-ben feje­zik be. it 18 EZER RÁNTANI VALÖ CSIRKE. A Nyírmadai Állami 'Gazdaság fiataljai elvállalták 18 ezer csirke felnevelését. Jó mun­kájuk eredményeként a hét he­tes csirkék hamarosan az aszta­lokra kerülnek. t KELET-MAG YAROHSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt <Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti: a Szerkesztőbizottság-. Felelős szerkesztő: Bálint Fa.os. KJadj*a a Kelet-Mágyarország lap­kiadó Vállalat. Felejős kiadó: Farkas Páí. Szerkeszt őség: Nyíregyháza, Benc/.íti tér 21. Tel: I5-7U. 16-71, 18-72. Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zsdánon u. 1. Tel: 30-00. beküldött kézirat ott nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál é- ___ _______ kézbesít 6 knél. Szaboles-Szatmár megyei Nyomda Ipari Valla lat. Nyíregyháza, " Dózs: Gyügy u, 5. IFJÚ HÁZASOK AJÁNDÉKA VAJÁN. Érdekes szokás van Va­ja községben. Az anyakönyvve­zetőt az ifjú pár az esketés után díszes kendővel ajándékozza meg, Somfai József a tanács vb. tit­kára 9 éve tölti be itt az eskető szerepést s eddig mát- több min: 100 díszes kendöt kapott aján­dékba. it KERTITRAKTOR MINT BUR- GONYAÜLTETŰ GÉP. Az ófe­hértói Búzakalász Tsz az idén 330 holdon termel burgonyát, A ] 23 hold csíráztatott burgonya ki- j vételével valamennyit géppel ve­tik el, hogy mielőbb földbe ke- i rüljön a vetőgumó. A munka j meggyorsítása céljából a palán- j taültető- és a 2 darab burgonya- ‘ ültető gép mellett egy kertitrak­tort is átalakítottak erre a cél- j ra úgy, hogy kultirátort szerel­tek rá. így biztosítják, hogy idejében végezzenek a munká­val. ir 183 5M FORINT FIZETÉS. Az Állami Biztosító nagvkállói ] fiókja március hónapban 183 500 forintot fizetett ki személyi és vagyoni biztosítás címén. A járás valamennyi termelőszövetkezete megkötötte az általános vagyon­biztosítást s mind a 12 tsz-ben negál aki tolták az önsegélyezési *s biztoséra.sí csoportot.-£r BÖKI KARTÁRS PANASZT TOVÁBBÍT Gyakran panaszkodnak a méndoki kenyérfogyasztók, hogy sok esetben nyers, ehetetlen a 'kenyér, melyet Záhonyban süt­nek. Ez úton továbbítjuk a pa­naszukat, s várjuk az intézke­dést. S persze a kenyér mejavu- lását. ☆ OrvoNtudoniáiiyi iilé* ^>íregYhái«ii Április 27-én, ma tartja az Orvos­egészségügyi Szakszervezet szo­kásos tudományos ülését a vá­rosi tanács nagytermében. Az ülés napirendjén dr. Gergely Mihály és dr. Kondrai Gerő be­mutatják a lebenves és szabad bőrátültetést a kéz ujjain. Az előadások: dr. Gáli Sándor (Nyír- egyháza) a véralvadásról és az alvadási zavaroki kórismérzésé nek újabb laboratóriumi mód­szereiről tart előadást. Dr. Szűcs Ernő (Nyírbogát) a vérnyomás neuro-hormonális szabályozásá­ról, vérnyomáscsokkentő-sze- reinkről számol be, majd dr. Fazekas Sándor — dr. Major Dászló — dr. Nagy György (Debrecen. Nyíregyháza) „Eryth* rocythaemia társulása chronicus myelosishoz” címmel tartanak előadást. \ ir TÖBB HELYEN ZÁPOKESÖ, ZIVATAR Várható időjárás péntek estig: növekvő felhőzet, több helyen záporeső, zivatar. Mérsékelt, vál­tozó irányú szél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet ke­leten 23—27, nyugaton 20—24 fok között. ☆ A NYÍREGYHÁZI rádió MCSORA Beregtől-Biharig. — Legújabb lemezeinkből. — Üzemi mozai­kok. Suppé és Offenbach mű­veiből. ☆ Lapunk tegnapi számában a -,;Mi a fontosabb?” című hirglosszánkban «lírás következtében Nagykálló he­lyeik Nyírbátort irtunk. „János" hajó a Krasznán „A vízhez születni keir — Kiről nevezik el a hajót ? Szabolcsi vízi emberek Ritkaság: hajó áll a Krasznán, ! alig száz méterre a Tisza torko­latéitól. A neve: János. A szárazföldi ember bizonyta­lan lépteivel nehéz megtenni a lépéseket a vékony deszkapallón a hajóig. A friss festékszagú kabinban Jakab János hajóparancsnok ké­szíti az ízletes ebédet. Amolyan jó falusi ebéd lesz ma: babgu­lyás. VÍZIVACSORA: HALPAPRIKÁS — Estére készül a „vízivacso- i ra”: halpaprikás« főzünk. Nem is rossz a hajósélet... — | jegyzem meg. — Most rossz, mert állunk, j megáradt a Tisza. Különben da­ruval tisztítjuk a Tisza medrét, 2000-ben már csak napi három órát alszunk ? „Az alvás lassan, de biztosan kimegy a divatból” — mondta dr. Magralore Pai, a londoni j Belmont kórház konzultáns pszi­chiátere. • „Kétezerben legtöbbünknek elegendő lesz napi három órai alvás” — állítja dr. Pai, aki 37 év óta foglalkozik az alvás prob- lémáival. „Már mostanában annyi ten­nivalónk akad esténként, hogy egyre kevésbé szívesen fekszünk le. Agyunk aktívabbá vált és testünk jobban táplált. Egyre ke- i vesebb alvásra lesz szükségünk j és egyre kevésbé kívánjuk majd ; az alvást”, — mondotta a lon­doni orvos. Gyorsabban „bejön“ Moszkva Ujtípusú, távtáplálású beren­dezéseket szerelnek fel a Nyír­egyházát külfölddel összekötő postai távbeszélő hálózaton. A távtóplálású berendezések auto­matikusan, személyzet nélkül működnek. Gyarapítják a hang- csatornákat s így a korábbihos . képest fele idő alatt lehet be- , szelni Nyíregyházáról a Szov- • jetunió és a népi demokratikui 1; országok városaival. ha alacsonyabb a víz. Én va­gyok a darus, meg a „kor jogán a hajó parancsnoka is. Szokás hajósoknál, hogy mindig a leg­öregebbről nevezik el a hajót. Ezért kapta a keresztnevemet. Vendég nyit be. Tarr György vontatóhajó-vezető kíséretében Bodnár József látogatta meg a hajósokat. Erre rakta le a var­sáit. Sűrűn jár össze a hajósok­kal, beszélgetnek, mesél régmúlt ifjúságáról. 1924-ben kezdte a szakmáit: halász lett. Megérzi, hogy nem vagyok vízi ember, szinte vég nélkül mesél életéről. — A vízhez születni kell - mondja —, a hajós emberek mind Tisza-partiak. Megvan a fortélya a halászatnak is. Vizsgáztat: perion zsinórt kell összekötnöm. Ránt egyet raji a, í elszakadt, — nem jó, — mond- I ja — a hal még nagyobbat húz. A 63 KII.ÖS NAGVFOGÄS Üjságolja, hogy fiatalabb ko- I rában 63 kilós harcsát is fogott i Most a fehérgyarmati halász- j szövetkezetben dolgozik. ! — Nincs semmi bajom, csal ) az öregség. Kevés az erőm £ \ Recézésre (hét méteres húzóháló) I Inkább varsával, horoggal fogon ! a halat. | — Mit csinálnak szabadidő ; ben? — kérdem. — Sosem unatkozunk. Ha hoz­zájutunk, újságot olvasunk, va­csora után kártyázgatunk, be­szélgetünk. Néha, ha közeljá­runk a faluhoz, hazaugrung a családhoz egy estére, — mond­ja Jakab János. MILYEN MAGAS A VtZ? Rádiónk is van — teszi hozzá Tarr György. A darus a vekkerre néz — mindjárt mondják a vízállásje­lentést — bekapcsolja a rádiót és amikor megszólal a bemon­dó, abbamarad a beszélgető. Még a fülüket is odatapasztják a készülékhez, hisz nekik ez a leg- fontosabb, a vízállás. Takáts Ferenc íratásig: 300 gabonaM Félezer gabonafúvót készít el az aratás kezdetére a Nyíregy­házi \ Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat. Ennek minden darabja a hazai mezőgazdasági munkák könnyítését szolgálja. Eddig 200 darab készült el, még e hónap­ban túlhaladják a háromszázat. Az utolsó terménytisztító gépet ! június 30-án adják át a mező- | gazdaságnak. Mire jó a sárgaréz rúd, a folyó, a festék? Hogyan ír « golyóstoll? Sok féle szerszámot. gépet, szerkezetet használ az ember szinte naponta, amiről nem tud­ja, hogy működik, sőt meg ha jól utána gondol se tudja el­képzelni, hogy miért is műkö­dik. Ezek közé tartozik a golyós­toll is. Pedig igazán nem bo­nyolult szerkezet, legalább is an­nak, aki ismeri. Egy 3 mm átmérőjű és 15 mm hosszú sárgaréz rúdból lesz a golyósíron csúcsa. Ebbe belemar­ják 0,55 mm mélyen a golyó fészkét és egy 0,6 mm átmérő­jű fúróval alakítják a 33 mm hosszú kapilláríuratot és az 1,4 mm átmérőjű festékvezető fura­tot. A csúcsot szorosan és hézag­mentesen a íestéktárolásra szol­gáló sárgarézcsőbe illesztik. A különleges festéket ezután nagy atmoszféra nyomással. a csúcs felől a tartályba nyomják, de óvatosan, nehogy légbúborék ke­rüljön bele. Az 1 mm átmérő­jű rendkívül finoman megmun­kált acélgolyót a fészekbe he­lyezik és a csúcs végén egy olyan peremet készítenek, hogy a golyó ne eskessék ki, de azért j& fészekben kdpnyen _ forogjon. Ha azonnal nem ír, próbál­junk rálehelni, sőt az sem baj, ha a csúcsot gyufa lángjánál egy kicsit megmelegítjük. S még egy tanács: ne nyomjuk túlsá­gosan a tollat, mert 35 g nyo­másnál ir a legjobban. bői, és ezzel megakadályozzak, hogy a szomszédos Mexikóból szaporodásra képes egyedek ke­rüljenek be az országba. A legyek elleni „biológiai há~ ború” új szakaszt nyit a kárté­kony rovarok elleni küzdelem- - ben. Nincs kizárva, hogy né- hány év múlva teljesen megszű­nik minden másfajta rovarirtás és sikerül a kártevőktől telje­sen megszabadulni. Fiú Je«, vajiy leaay ? Angol tudósok egy csoportja Cambridgeben olyan elektronikus számítógéppel kísérletezik, amely állítólag lehetővé fogja tenni, hogy mindössze néhány héttel a fogamzás beállta után, meg lehes­sen határozni a születendő gyer­mek nemét. A tudósok egyelőre rendkívül óvatosan nyilatkoznak a kísérle­tekről és csak annyit hajlandók elárulni, hogy az argonkromatog- ráf nevű elektronikus számítógép, ha beválik, húsz perces számítás után meg fogja tudni állapítani, hogy fiú születik-e vagy leány. Méltó helyen? A kis felvételen nem tűnik úgy szembe, mint annak, aki arra jár: var,1 min gondolkodnia a szobornak. Móricz Zsigmond­iból hosszú idő óta szobor kíván­kozott városunkba, amely végül is váratlanul érkezett meg, egy­szerűen felállították a XII. szá­mú iskola mellett, se átadás, se átvétel, még csak egy zsebkenr dő lobogtatás sem volt. Ez ed­dig a kevesebb, hiszen az egy­szerűen élő nagy író sosem sze­rette a ceremóniát, ezt is meg­bocsátaná. De a szobor egyelő­re úgy áll ott, azor. a megle­hetősen gondozatlan helyen: mintha ideiglenes továbbszállí­tását várná. Ez már nem az egyszerűség­hez tartozik. Egyáltalán, hova, kire tartozik? A legyek az idők folyamán | hozzászoktak a DDT-hez és a, többi rovarirtóhoz. Ezért Ameri- ‘ kában most teljesen új módszert j alkalmaznak ellenük. Három- I millió dolláros költséggel rádió- aktív sugárzásnak vetették alá a hímlegyek százezreit, s ezzel el- érték, hogy az ilyen besugár­zott legyek utódai életképtelen­né váljanak. A besugárzást rendszerint kobalt 60-al végzik. Néhány pillanat alatt az atom- sugárzás olyan elváltozásokat okoz a hímlegyek csírasejtjeiben, hogy az általuk megtermékenyí­tett peték elpusztulnak. Tervbe vették, hogy Texasban valóságos „függönyt” létesítenek ilyen terméketlenné tett legyek­Biológiai háború —— legyek ellen

Next

/
Thumbnails
Contents