Kelet-Magyarország, 1962. március (22. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-24 / 70. szám
A Tiszavasvári Gépállomáson Hubai János és K. Szabó László a Diesel-motorok javításának mesterei. Jó munkájukkal nagyban elősegítik a gépállomás eredményes tevékenységét. (Foto: Hammel J.) MínfCffiv 2 ezer la It ás árát takarították me«- a típustervek felhasználásával A típustervek se- ; gítségével általában i 15—20 százalékkal ol- I esőbb az építkezés, ! mintha minden épü- j letet külön, egyen- ! ként terveznének, j Ezért a második ötéves terv végén a lakások és a kommunális épületek 60 —70 százalékának építéséhez típustervet kell felhasználni. Az Építésügyi Minisztérium az ötéves terv vége helyett mér tavaly is típustervek alapján építtette fel a lakáINNEN —O/V/V^/V A következő tanév előkészítésének terveiről a Művelődésügyi Minisztérium illetékesei az alábbi tájékoztatást adták az MTI munkatársának: Az óvodákban szeptemberig újabb 4800 kisgyermek elhelyezésére nyílik lehetőség. Az év végéig további 3800-zal, 1962-ben tehát csaknem 9000-rel növekszik az óvodai helyek száma. Négy- százlizennégy új általános 24 FIATAL dolgozik Tarpán a baromfitenyésztésnél. Az állat- tenyésztésben dolgozó fiatalok jói elvégzik munkájukat, a tsz [vezetői elégedettek munkájukkal. középiskolai tanterem készül el a tanév kezdetéig. Ebben az évben ezenkívül még 242 osztályterem építését fejezik be részben állami beruházásból, részben társadalmi úton. sok 65—70 százalékát. Ha a régi tervezési módszer szerint és nem a típusterveknek megfelelően építkeznek, akkor mintegy 300' millió forinttal többe kerül a munka és 2000 kétszobás lakással kevesebbet építhettek volna. Az idén az iskolák, az orvosi rendelők, a művelődési házak. a munkás- szállások, az irodaházak és más közösségi épületek 20—25 százalékának építési költségeit csökkentik a típustervekkel. A típustervező intézet és hat tervező vállalat most terjesztette elő jóváhagyásra 85. féle közösségi épület tervezési és költségnor-. máját. Az idén kidolgozzák még a legfontosabb kereskedelmi, mezőgazdasági és ipari épületek árát rendező javaslatukat is, amelyeknek megvalósításával sok százmillió forintot takaríthat majd meg népgazdaságunk. Tervteljesítés? - Ifíisáavádelem r A továbbiakban közölték, hogy a tanácsi irányítás alatt működő alsó- és középfokú oktatási intézmények felújítására ebben az esztendőben 200 milés líó forintot irányoztak elő. Jlapjzélen Mikor teremt rendet az AKÖV a repülőtéri autóbuszforgalomban ? Naponta 300 ember utazik Nyíregyházán a Beloiannisz térről a repülőtér melletti cipőgyárba. Nem egy esetben azonban csak utaznának, ha az AKÖV gondoskodna a munkások elszállításáról!... Különösen megmutatkozott ez a nemlürődés a hóvihart követő napokban. Annak ellenére, hogy a honvédség segítségével már pénteken este szabaddá vált az út, hétfőn reggel még nem indított autóbuszt az AKÖV. Több mint száz dolgozó emiatt gyalog tette meg az utat és csak egy órás késéssel kezdhették meg a munkát. Miután Cseppentő József, az üzem igazgatója ezt szóvá tette a központi irányítónál, délután már kaptak három autóbuszt. Másnap azonban újra megismétlődött a hétfői jelenet a Beloiannisz (éren. Busz csak Nyírtelekre indult fél nyolckor, de már az is zsúfolva volt. Száz dolgozó ácsorgóit újra türelmetlenül, hogy elkésnek a munkából, ha gyalog keli nekivágni az útnak. Végül .beszálltak egy üresen álló autóbuszba, de kiderült, hogy az MALÉV-járat és az IBUSZ-nál vesz majd fel utasokat. Hosszas vita után a forgalmista utasította a buszvezetőt, hogy induljon el és menetközben szedje fel a repülőtéri utasokat, de az IBUSZ-nál nem szállt fel senki. Az üres autóbusz tehát akár egész nap is elácsoroghatott volna a téren. A cipőgyáriak „önkényeskedése" azonban nem maradi megtorlás nélkül. A nagy dérrel-durral útnak induló gépkocsivezető — úgy látszott — bosszút esküdött. A nyírteleki utasokat például már a repülőién bejáratnál, az országúton leszállíttatta, pedig a tovább induló váltó autóbusz a repülőtér betonján várta az utasokat. Ugyanakkor a cipőgyári munkásokkal sem a kijelölt helyen állt meg, hanem jóval távolabb, az autóbusz állapotát is veszélyeztető, fás területen. Ügy hisszük, mindehhez nem kell kommentár. Már csak azért sem, mert a szerkesztöseghez írott levelek és bejelentések nagy része számtalan ilyen és ehhez hasonló problémát vet fel... X. A. Elmondották, hogy a következő tanévben további mintegy 300 általános iskolában kezdik el a politechnikai oktatást. Ez azt; jelenti, hogy a műszaki-gyakorlati képzésben újabb 100 ezer tanuló kapcsolódik be, s így az ebben részvevők összlétszáma már megközelíti a 440 ezret. A Művelődésügyi Minisatérium 38 újabb központi műhelyt létesít a fővárosban és vidéken. Az idei évre tervezett a tankönyvkiadási példányszám megközelíti a tízmilliói!. Múlik az idő... Adenauer: Istenem, már megint idősebb lettem egy leszerelési konferenciával!!! (Gerő Sándor rajza) Nem kuporgatás, j hanem takarékos élet!; Megint csak a fejét rázta: — Itt mindenki KST-tag. Volt egy fiatal, aki nemrég jött. De már az is tag. Miért ne lenne? Jó dolog ez. Többen dolgoztak ott, a te remben. Körülintettem: — Kik azok, akik közülül nem takarékoskodnak? És va jón, miért nem? Havi huszonötezer forinttal gyarapszik a kisvárdai fémsze- relvényárugyár KST-betétjp. Év végére csinos összeg gyűlik ösz- sze, amikorra a kiosztás ideje jön, Kik takarékoskodnak, miért? Hiszen ez azt jelenti, hogy a gyár minden harmadik dolgozója betéttel rendelkezik. Többet mond ez annál, hogy az üzemben jó a takarékossági propaganda. Sokssáz ember igyekezete alapján már általánosítani is lehet., s itt meg is van az alapja. Nemcsak KST-tagok vannak, hanem egyénileg, más takarékbetétkönyvek tulajdonosai is. Az első következtetés, amit le lehet vonni a gyári munkások — nagyobbrészt azok a be- léltulajdonosok, — szándékából, hogy céltudatosan rendezik be életüket. Válasz egy oktalan vádra Nyugaton létbizonytalanságot emlegetnek, s akadnak nálunk is olyanok, akik szeretik hangoztatni, hogy ma az emberek nagy többsége „máról holnapra” él. Nagy József, az egyik KST-tag, szerelölakatos a gyárban. Komoly ember, pontos munkás. Minden hónapban pontosan száz forintot tesz be. tehát nem is sokat. Mire fordítja? — Van mire — válaszol meg- \ értően, s nem csodálkozik a j kérdésen. — Nem olyan sok, ' ami ép végére összegyűl, csak | ezerkétszáz forint. Azonban a feleségem külön betétkönyvvel rendelkezik. Én itt leveszem a százast, és odaadom a pénzt. Ö még. otthon is talál belőle felesleget, amit megspórol. És. hogy mit veszünk belőle? Tavaly például új konyhabútort vásároltunk. De lehet új télikabátot, vagy. akármi mást, ami nagyobb összeg, s nehéz lenne egyszerre kiszakítani, a keresetből. — Jobb is így — mondtam segílöleg —, mint a százast odahagyni a kocsmában. Mosolygott, rázta a fejét. — Ha éppen úgy jön,, és ösz- szebeszélünk, otthagyjuk mi azt U. Azok a bizonyos „fiatalok" magkeszito. Egyénként es havonta 200—300 forintokat tesznek le, távolabbi célok megvalósítására. Fiatal házasok ők it — Dekát akkor kik hagyjál ■i pénzt a mulató helyeken? — kérdezem Eszenyi Lászlót, akinek tudnia kell, hiszen ő i KISZ-titkár is. — Jut arra is valami — bő- lint —, hiszen táncolni is kell De, hogy mi gazdagítanánk e kocsmákat... az nem igaz. A. gyári ifjúság több mint feli KST-tag, és soknak másfajta be tétkönyve is van. Ez az igaz- mg. Betett forintok igazolják t fiatal KISZ-titkár szavait. És t szépen gyülemlö KST pénztár összeg, hogy a tervgazdálkodá nemcsak egy ország életében hanem a családok életében i jelentős dolog. És még csak nen is kuporgatást, kispolgári gara soskodást, állandó lemondást je lent... Sipkay Barn; Egy időben tele voltak a hazai lapok a „huligán” kérdéssel. Ügy tűnt, mintha az ifjúság majdnem egésze jampi ruhában járna, munkát kerülne, miközben kidobós vad táncot jár az utcasarkon. Eszenyi László mintakészítő fiatalember. Fiatal nős ember, tegyük hozzá. Mert azóta megszaporodtak a gondjai. Lakás kellene nekik is. mint sok más, fiatalnak. — El is határoztuk itt többen, brigádot alakítottunk, hogy közösen építünk magunknak házat. Mire várjunk? Elég erősek vagyunk! — No, és az anyagiak? Azok is erősek? — Azért van a takarékbetét — mondja derűsen. — És még erre kölcsönt is szeretnénk kapni. S reméljük, a vállalat is segít, amivel lehet. Távolabb fiatalok egy csoportja, Közöttük Szakszón István, szerszámlakatos. A felesége TOVÁBBI NÉGYSZÁZÖTVENNEL emelik 1962-ben az óvodai férőhelyek számát. A bővítés .nagyrésze vidékre jut. Az óvodai hálózat szélesítése mellett javítják az élelmezést is. Szeptemberig 4800-al bővül az óvodai helyek száma Cjabb KW ezer általános iskolás tanuló bapcsolótlik be a politechnikai oklutásba — Mit keresel itt? — Moziba megyek. — Hangzott i kissé szemtelen válasz. — Azt tudod, hogy 8 óra után nég az utcán sem lehet járkálni... — Hány éves vagy? — Tizenkettő leszek nemsokára. Ez a beszélgetés az elmúlt na- >okban a mátészalkai Béke mozi üőcsarnokában hangzott el. A érési rendőrkapitányság a társadalmi szervek bevonásával if- úságvédelml őrjáratot rendezett. Síégy csoport indult el a hideg lófúvásos estében, ellenőrizni a szórakozóhelyeket. A hideg' miatt nem találtak annyi fiatalt, mint máskor. a szórakozóhelyek üresek voltak és nint a fenti beszélgetés tanúsÉ- la, annál többen voltak a moziban. A mozit ellenőrző csoport vezetője, Varga Igmácz szólt a jegyszedoknek, hogy 18 éven aluliakat ne engedjenek. be az előadásra. — Dehát jegyük van, — hang-' zott a válasz. A beszélgetés többi része a mozi pénztáránál zajlott ie. A jmozi vezetői arra hivatkoztak, jhogy a jegyeket nem válthatják vissza. Dehát akkor miént lettek kiadva? — kérdezte Varga Ignác főtörzsőrmester. " Nem tudtuk, hogy kinek veszik a jegyeket — hangzott a védekezés. A beszélgetésnél jelen volt a Moziüzemi Vállalat egyik ellenőre is. Egy darabig csendesen figyelte a beszélgetésit, majd többek között a következőket mondta: — Azt, hogy az elSádásokra ne engedjünk be diákokat, vagy pedig az előírt korhatárt mindenkor betarthassuk csak úgy tudnánk elérni, ha minden előadásnál a jegyszedők mellett rendőr állna. Az csak természetes, hogy nem fognak kiküldeni senkit, aki már jeggyel rendelkezik és a pénztárnál sem váltanak vissza jegyeket, hiszen elvégre tervet teljesítünk!... Ehhez úgy hisszük nem kell kommentár. A Művelődésügyi Minisztérium annak idején a MOKÉP vezetőivel együtt állapította meg a korhatárt, illetve korlátozta a késői előadások látogatását. Ami pedig a tearvtel- j jesítést illeti, az nem állhat .»zembe az ifjúságvédelemmel. Vagy talán Mátészalkán mégis lehetséges?«, ■>—takáts— . ■ '■ —-................... .m | J 3 KELET-MAGYAROKSZAG