Kelet-Magyarország, 1962. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-14 / 11. szám
VKmrmMMS mw&MirmiL Váci Mihály: Mindenütt otthon ( (Versek. Ssépirodalmi kiadó, 1961) ' Lassanként már megszokjuk, nogy két évenként egy-egy verseskötetet tesz le az asztalunkra, mint ahogy azt is természetesnek vesszük, hogy az irodalmi folyóiratok legtöbb számában olvashatjuk verseit vagy újabban mind gyakrabban rendkívüli lírai, mély gondolatokkal teli publicisztikai írásait. Az 1955-ben kiadott Ereszalja című szerény kötet még bátortalan kopogtatásnak tűnt „az” irodalom kapuján, a „Nincsen számodra hely” (1957) valamilyen sajátos lírai visszaemlékezést nyújtott epikus formában, de új színnel nem gazdagította az addig megismert költői arcképet. Az 1959-ből való Bodza című kötetben már az elismert nagy versek írója adja ki művészetének egy kis gyűjteményét, de ehhez képest is további fejlődést és előrelépést jelent a mostanában megjelent, Mindenütt otthon c. kötet. Ennek a kötetnek a verseit nagyrészt olvashattuk előzőleg is már, de együttes jelentkezésükben újabb és újabb művészi élményt jelentenek. Folytatják az eddigi költői gyakorlat sikereit; de újabb erényeket is elárul költőjük. Tovább él ebben a kötetben is a hazai táj, közelebbről a mi nyírségi tájunk nagy-nagy szeretete. De ez a tájkép most már nem a táj és Váci kettős beszélgetése, szinte magánügye marad, mint eleinte, nemcsak az egyszerű lelkesedés és hálás visz- szaemlékezés gyöngéd himnusza már, hanem a tájban élő emberek, a régi és mai emberek életének és munkájának egybefo- gása, együttérzése, együtt-szere- tése, hogy velük együtt lehessen további eredmények felé halad- ni„majd. — A fámtól élethivatásnak alapja a példamutatós és a tanítás: ez helyes állásfoglalás és helyes célkitűzés e kötet verseiben is maradéktalanul mutatják be Váci életprogramját. — És változatlanul jelen van ebben a kötetben is az a mélységes emberi humánum, az élet rajongó szeretete, amely Váci költészetére, sokszor annyira egyedülállóan manapság, mindenkor jellemző. Csak egy példát említek ennek bizonyítására: a „gyermekkori emlék, a vasutas Édesapa munkájának csodálata és szeretete annyira megmaradt Váciban, hogy képeinek egész sorát veszi — olykor összefüggőén, máskor csak egy-egy hasonlat erejéig — a vasút életéből. Ez tölti ki a Falvak között, a Gyermekkoromból jönnek mindig, a Csomagtartón, a Sínek, a Bízni nehéz c. verseket, másutt a betegség gyógyulási reményeit a szemaforok zöldjével keresi; a halálsikoly a sínkanyar vonathangjával visszhangzik, stb. Ezek a versek a költő mai életét mutatják be: kapcsolatát a külvi-* lúggal, az emberekkel, a felvetődő problémákkal, de mindezt az igazi gyermekkor derűs és vidám, olykor tágranyílt szemmel nézett csodálkozó emlékezésével aranyozza be. De nem bagatellizálja el ő a nehéz kérdéseket valamiféle idill visszaidé- zésével, hanem a gyermekkor melegéből táplálkozó mélységes humánum optimista derűjével láttatja a dolgokat, bármilyen súlyos kérdésről legyen is szó, Ebben lépett legtöbbet előre' Váci költészete: az egyszerű emlék, az elsődleges benyomás mindinkább elmélyültté válik és érett általánosításokat, filozófiai mélységű gondolatokat von maga után. Nem külön-külön, egymástól elszigetelten, hanem az élmény, a benyomás közvetlen következményeképpen. _Az—egyé- ni és a közösségi érzés nem válik el benne sohasem: ugyanakkor nagyon világosan sikerül megkülönböztetnie az egyéni élet egyéni fájdalmait: a betegség, az átmeneti levertség, kedvetlenség reflexióit, a valóban fájlalt közösségi gondoktól és bajoktól. Ez a világos megkülönböztetés óvja meg Váci költészetét attól, hogy bár elmélyült érzelmi és gondolati lírát nyújt, a tér-' méketlen és visszahúzó dekadencia zsákutcájába tévedjen. Keresni, megtalálni, karonfogva szeretni az embert, — örülni az életnek, megfontolt és nem felelőtlenül ujjongó filozófiai alapján: ez sugárzik a kötet minden lapjáról. Pedig ebben a másíélszáz oldalas kis könyvben nagyon sok költemény, verssor beszél betegségről és halálról, anélkül, hogy egyetlen beteges vagy dekadens gondolat helyett kaphatna, vagy a betegség. a fájdalom társadalmi méretű pesz- szimizmushoz - vezethetne. A múló kétség, a törékeny test betegsége és félelme sok fájdalom pokoljárása árán adja át a helyét a humanizmus, az életszeretet diadalmas győzelmének. Ezért tarthatjuk ezt a Mindenütt otthon című kötetet Váci Mihály költészete eddig elért legnagyobb eredményének, s ezért fűződik hozzá a szülőföld, az itthonról aggódó barátok őszinte öröme. Margócsy József BADAR GYULA: Tavaszi emlékek Kct-nyoszolyán n szél furulyáivá táncra hívott meg egy kis levelet. Néztem miképen játszik a szélben, s közben az égalatt esteledett. Csendben a porba’ búsan a csorda után tipegett a gulyás, s lengve, lebegve integetett le vidáman az útra a hars. Mintha kacagva hívna magasba engem’ is, jöjj ide, jöjj te bohó nézd a ruháin ma cgi sugárba öltözött, jöjj a magasba de jó. Vágyom a rétet, szélben a tépett lombot, a harmatos széna szagát, csorda kolompot, cs a kibontott szirmokat, s szőke leány mosolyát. Vágyom a csendet, melyben ha csenget friss üvcgszirmaival a virág, szivem ben drága dalt muzsikál a lengve lchajladozó olaj-ág. S szám kacarászva magasba kiáltja, hogy szép ez a csend, meg az esti magány, hol a szclecskc, s dallal a fecske szebb napok fényeit hinti reám. boldog embereket! „A kommunizmus azzal teljesíti történelmi küldetését, hogy minden embert megszabadít a társadalmi egyenlőtlenségtől, az elnyomás és a kizsákmányolás minden formájától, a háború borzalmaitól, és meghozza a földkerekség minden népének a békét, a munkát, a szabadságot, az egyenlőséget és a boldogságot.” (SZKP PROGRAMJA.) Boldogság/ Milyen egyszerű és hétköznapi ez a szó, és milyen bonyolult és ellentmondásos a története... A kapitalizmus korának az előhírnökei, a XIV—XV. század humanistái, a földi gyönyörűségek élvezetére irányították a figyelmet. A burzsoá meghallgit- ta a jó tanácsot. Fényűző palotákat építtetett, lakomákat rendezett, zenét hallgat átt, táncban gyönyörködött... De az, aki a palotákat építette, aki verejtékes munkával megteremtette a lakomához az ételeket és italokat, az nyomorúságban élt, éhezett, tudatlanságban sínylődött. A burzsoá társadalomban a boldogság hajszolása egyet jelenteit a gazdagság hajszolásával, az egoizmussal, a szegény nép megvetésével, lenézésével. A becsületesség és a boldogság a kapitalizmusban az ellentétes sarkokon helyezkedtek el. Nem vé letlen az, hogy a múlt nagy pedagógusai, akiket nemes humanista eszmék lelkesítettek, kizárták a nevelés céljai közül a boldogságot. Pestalozzi szerint a nevelés feladata az, hogy a nép gyermekeit előkészítse a munkára. A nagy Tolsztoj a gyermeknek az igazhoz, széphez és lóhoz való törekvésben látta a nevelés célját. Usinszkij pedig azt tanította, hogy nem a boldogságra, hanem a munkáséletre kell nevelni. Boldogságra nevelni, ez teljes egészében a szülök feladata volt. De milyen boldogságról gondoskodhattak a szülök abban a társadalomban, amely a magán- tulajdonon alapult? Csak a személyiről, az egyéniről. Nem törődtek a társadalommal, csak a gyermekükkel. A Kommunista pedagógia nem hagyhatja figyelmen kívül a gyermek boldogságának a kérdését, a nevelés kérdését, amely boldog életet biztosít a kommunista társadalomban! Bizonyos időben a szovjet pedagógiát jogosan támadták azért, hogy elfelejtkezett a gyermekről. A tankönyvekben sok szó esett a társadalmi kötelezettségekről, de nagyon kevés olyan dolgokról, ami érdekes, élményszerű volt a gyermeknek. Feltételezve azt, hogy a szocialista társadalomban nincs osztályellentét, feltételezték azt is, hogy nincs ellen tét az egyén és a közösség között, a társadalom egyes tagjai és az egész társadalom között. De ez nem felel meg a valóságnak. Szvadkovszkij: Neveljünk A szocialista társadalom olyan magas erkölcsi kívánalmakkal lep az emberek elé, amelynek teljesítésére nem mindnyájan és nem egyformán megnyugtató mértékben készek. A szocialista társadalom tagjainak sok jogot és lehetőséget nyújt, de nem mindenki tudja összhangba hozni a jogokat és a kötelességeket. A kommunista társadalom még szebb lesz; képes lesz kielégíteni az emberek anyagi és erkölcsi szükségleteit, de komoly követelményeket támaszt minden egyes emberrel szemben. Azok a gyermekek, akik ma a padokban ülnek, már a kommunizmusban fognak élni. Ez az ő nagy boldogságuk. De a boldogság az öröm egyéni, szubjektív élménye. Az, aki nem tette magáévá, aki szívével és eszével nem íogadia be a kommunista erkölcs magasztos követelményeit, az nem találja meg a boldogságát a jövő társadalmában. A naplopó igen rosszul fog élni a kommunizmusban. Kiközösített lesz, senki sem siet segitsigére. Az élősdi, ha ilyen egyáltalán lesz, céltáblája lesz a gúnynak és a megvetésnek, és a huligán, nos a huligán csak lakatlan szigeten huligúnkodhat. A boldogságra nevelés problémája mindenekelőtt az erkölcsi nevelés problémája. Szívósak, életerősek annak az emberi típusnak az erkölcsi csökevényei, amely a boldogságot az „enyém” élvezéséten, és a vagyon kupor- gatásában látja. Tény az, hogy az embernek születésétől kezdve lényege bizonyos egocentrizmus, az énjét középpontba helyező tulajdonság. A csecsemőnek egész sor kívánsága van, de nem ismer semmiféle erkölcsi kötelezettséget. A kis gyermek tudomásul veszi, hogy környezete kívánságokat támaszt vele szemben, de nem mindig hajlandó teljesíteni ezeket a kívánságokat. A nevelés feladata, hogy a gyermek lelkében összhangot teremtsen, hogy’ kialakítsa annak helyes magatartását. Ha ez nem történik meg, akkor a gyermek erőszakos, fegyelmezetlen, szeszélyes lesz. Mint felnőit, az ilyen ember Képmutató lesz, basáskodó, az eszközökben nem válogató. A jutalom kedvéért megcsalja az államot, karrierizmusból bűnt követ el... De az ilyen embert sem a szpeiabsta, sem a kommunista társada’om nem tűrheti... Milyen is legyen hát a nevelés hogy boldog emberek éljenek a kommunizmusban? A múlt évszázad elején a nagy Goethe megénekelte a kézműves és a pi- raszt idillikus boldogságát. Kezük munkájával állítják elő a szerény igényeiket kielégítő javakat, és elégedettek a családi tűzhely’ nyújtotta csendes örömökkel. Ez az „idill” reakciós utópia volt már a maga korában a is. Napjainkban a boldogság ilyen elképzelése nemcsak reakciós, hanem ostoba és nevetséges is. És mégis, nálunk is, nem is csak fehér hollóként, akadnak anyák, akik fiuk vagy lányuk boldogságáról a nagyapák és nagyanyák elképzelései szerint ábrándoznak; anyagi jólét és nyugodt családi élet. És milyen nehéz megmagyarázni ezeknek az anyáknak, hogy ilyen, csak ily’en törekvéseid el az ember sohasem les/. boldog, az új, a kommunista társadalomban! Még egészen fiatal emberek is akadnak, akik így beszélnek: Engem senki sem kényszer! tett a tanulásra, engem nem tanítottak meg dolgozni. Felnőttem, és nem értek semmihez. Mit kezdjek magammal, ha egv6
