Kelet-Magyarország, 1962. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-26 / 21. szám
Sz A B * l katonák l * i Eogketféval felsúrolt padló, rohamsisak tetején bajonet- tel elfogyasztott cérnatészta, vizesárokban ért „repülő”, békaügetés a laktanya körül és egyéb élmények idézik sok-sok „angyalbőrbe" bújtatott ember régi katonaéveit. Régi katonáskodás — régi „kitolások?” Alig akad idősebb katonaviselt ember, aki ne emlékezne egyre-egyre. Bár az idő néha elhomályosítja a részleteket, szerep jut a fantáziának is, de a zöme mégis megtörtént, igaz! Sőt a kapott bélyegek nyoma még most is süt... Talán ezért is fogja el szorongás a mostani katona jelölteket, hátha még most is. ■. ★ kiopost M postás a piros- fehér-zöld szegélyű behívóval. Búcsúkönnyek hullanak, s nemsokára ott áll a sorban a kiskatona. Tartása civiles, hangja fátyolos, a laktanyában elfogyasztott étel nem olyan ízű, mint az otthoni. Aztán telnek, Hiúinak a napok. Lassaji kiigazodnak a sorok... Megérkeznek az első levelek otthonról. A szülőföld illata csapja meg a katonát a papírra rótt sorokból. S mennyire fogékony ilyenkor a figyelem az otthoni élet iránt. Mi történik a családban, a munkahelyen, a községekben, a városban, a megyében? A legapróbb részlet is érdekli. r ★ Tapolca-, Vadregényes táj. Fürdője, ózondús levegője nemcsak a dunántúliak számára gyógyító kincs. Alföldi emberek is gyakorta megfordulnak itt. Az egyik téli napon kis csoport haladt az egyik üdülőki- nézetű épület felé. A bejáratnál feszes tisztelgés fogadta az érkezőket. Katonák, övék az üdülőhöz hasonló épület. S lakói közül minden harmadik szabolcsi fiú. Hónapok óta szívják a tapolcai levegőt. A vendégek pedig nem mások, mint földiek, nyírségi emberek. Kik a látogatók? Rokonok, ismerősök? Nem, csak földiek, Megkezdték az Sszi vetések fejtrágyázását Ismert dolog, hogy az őszi vetések téli, télvégi fejtrágyázása nagyon fontos, mert ha ebben az időszakban jó a gabonanövények tápanyagellátottsága, nagy- kaláse fejlődik, sok kalászkával. Ismerik ezt a csarodai Vörös Csillag Termelőszövetkezetben is, s megkezdték az őszi vetések fejtrágyázását. Ugyanakkor az istállótrágyát is hordják ki a földekre, ahol szarvasokba rakják, hogy a nyári és őszi mélyszántások alkalmával beszántsák a talajba. Puskin emlékünnepéé» Nyíregyházán Puskin halálának 125. évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendez Nyíregyházán a Magyar— Szovjet Baráti Társaság megyei elnöksége február kilencedikén. A megemlékező ünnepséget színvonalas kultúrműsorral kötik egybe. A nyíregyházi ünnepséggel egyidőben a megye több pontján,, valamint a középiskolákban is ünnepségeket rendeznek a nagy orosz költő emlékezetére. tt Magyar Honvédelmi Sportszövetség megyénkben emberei. Még sok szabolcsi katonát keresnek fel a következőkben. Ma már ilyennel is törődnek... Nemsokára a szabolcsi katonafiúk körében találták magukat a látogatók. Ember legyen a talpán, aki minden kíváncsi kérdésre nyomban válaszolni tud. Egy Tichy-frizurás sudártermetű honvéd arról faggatta az egyik földit: tényleg igaz-e, hogy egyesülni akar a Munkás és a Spartacus, na és kik az új játékosok? Mások a kisvonat sorsa felöl érdeklődtek. igaz-e, hogy már nem fütyül csak dudál, nem vakhír-e, hogy végre felváltja a troli? — De nézzük, amiből élünk! — váltott át viccesen más komoly témára egy falusi legény. — Milyen kanállal esznek otthon, hogy zár a tsz? Zsongás gyűrűzött magasra. De a leve- leki Tokár János és a nagyhalászi Rescsák Pál betette a garast, a vendégek nem fukarkodhattak a szóval, elmondtak mindent, amit a tsz-ükről tudtak. Sokasodtak a keki színű ruhák a földik körül. A kérdések pergőtüzében hosszú percek teltek el, míg a vendégek szóhoz jutottak, s megkérdezték: hát, ti, hogy éltek itt? — Nem mondom, hogy éppen üdülünk! — vágta rá az egyik nyíltszívű gyerek. Mások is megerősítették: a katonaélet békében sem könnyű. Patakzik a veríték egy-egy gyakorlaton, feltöri a csizma a lábat. Katona emberré válnak... + Elindult a Js a barátkozó!:, hogy a futóismerkedés után következzen a laktanya-,.háztűz- néző’. Most a látogatók csodálkoztak el. A korszerű fegyverek, a mai katonanevelés merőben új, még annak is, aki néhány éve vetette le az egyenruhát. A klubszobában az újságok, folyóiratok, a könyvtár, a játékterem, a televízió, mind- mind hasznos szórakoztató társai a katonáknak. De akad itt más meglepetés 32. A saehsenhauseni koncentrációs tábor 19-es barakkjába jámbor külsejű, hatvanas emberkét vezetett be az őr. A jövevénynek csak a halántékán meredezett néhány ősz hajszál, a feje kísértetiesein emlékeztetett egy túlérett sárgadinnyére. Jókora pocakot tolt maga előtt, sokgombos mellénybe bújtatva, egyik gomb- lukába tűzte vastag aranyóraláncát. Kissé bicegett, Wegnerrel együtt most már két sánta volt a barakkban, ezt görbe meggyfabottal ellensúlyozta. A bot fémkupakban végződött és nagyokat koppant a deszkapadlón. A feltűnően alacsony joviális öregúr a ritmus rabja lehetett — botja minden koppanásával a másodperc töredékéig egyszerre, szabad balkezével ütemesen megmegfricskázta óraláncát. Szája felett, bajusz címén, kis Hitler-sörte ékeskedett, amikor mosolygott, kivillant számos arany- és ezüstfoga. Az SS-legény átadta az újonnan érkezettet Krugernek, a kézfogás után az őrnagy sípjába fújt, a barakk legnagyobb munkatermében leálltak a gépek. Csend lett, csak a szomszéd műhelyekből betódulók csoszogása hallaf- szott. A Bernhard-akció névadója kihúzta magát — toronyként magasodott a mellette álló emberke fölé — és megszólalt: — Amint a múltkori jutalomosztásnál mondottam — akciónk első szakasza sikerrel befejeződött. A klisék tökéletesek, kivívtuk a legmagasabb körök megelégedését és megkaptuk az engedélyt a második szakasz, a tör Utazik a ház 30 ezer tonnás faházat szállítottak nemrégen Koogban egy más rendeltetés! helyre. A ház eredetileg 1743-ban épült. A képen: a faházat elvontatják egy nálánál sokkal öregebb szélmalom előtt. (MTI Külföldi Képszolgálat.) Új könyv: a német militammus újjáéledéséről is! — vonta egy metszeteláeél% megrakott asztalhoz a vendége-% két 'az egyik tiszt. Nyomban* meg is magyarázta: ♦ — A civiléletre is gondolunk.* Nemrég traktorvezetőképző tatt-4 folyamot szerveztünk. Most pe-I dig mezőgazdasági szaktanfo-\ lyammal kísérletezünk. Meg ittJ van mindjárt a szomszédban aj barkácsoló műhely. j Tisztaság, rend mindenütt.i Otthonos a környezet. Üjra ma-* gasra csapott a földiek szava.* De most már arról: máskor is;, érkezzenek hozzájuk ilyen Iá-;; togatók. Meg is születik az’.', egyezség: minden egységnél 5—;! 6 emberből álló, amolyan tudósítói csoportot alakítanak szabolcsiak, fényképeket, leveleket küldenek a hazaiaknak. Az egyik ilyen csoportba tüstént be is választják: Kanda Ferenc nyírmadai. Batári Sándor demecseri, Tomasovszki János nagycserkeszi, Hódi Sándor vajai, Farkas Jenő újfehértói és Szabó Sándor ibrányi „fiatalokat”. Mit is mondhat a látogató: ők is eljönnek máskor is, elküldenek minden „újságot" képben. írásban. ★ Más már as »angyalbőr“ ugye!? — jegyezte meg', az egyik idősebb vendég. Bizalmasan félrevonta az egyik fiatal katonát, alig hallhatóan a fülébe súgta: aztán tényleg nem emlékszel öcsém valami kitolásfélére? — Dehogynem! — kapott a szón a fiú. Erre mások is odafigyeltek. — Hát az úgy volt, — kezdte mesélő hangon, komoly ábrázattal, — hogy vizsgálták az : újoncokat. Persze nem az orvosi bizottság, hanem az öreg katonák, felöltözve fehérbe. Rá kellett feküdni egy hosszú lócára, miközben a pad egyik végét felemelték. „Magassági próba". „Ennyi, meg ennyi fok". Mikor már majdnem a fején állt a katona, zsupsz, egy vödör vizet zúdítottak a nadrágja szárába. A vendég gyanakodva kérdezte: — De mikor volt ez? — 1936-ban, apám mesélte... Páll Géza A napokban került forgalomba az Akadémiai Kiadó új kiadványa, Zsigmond László egyetemi tanár, Kossuth-díjas történész A német imperializmus és milita- rizmus újjáéledésének gazdasági és nemzetközi tényezői (1918— 1923) című könyve. Mi adja meg az időszerűségét ma a német imperializmus és mi- litarizmus első világháború utáni talpraállásáról szóló tudományos műnek? Azok a fejlemények, amelyeknek egyrészt Nyugat-Németor- szágban, másrészt az egykori hit- lerellenes koalició államaiban, az Egyesült Államokban, Nagy- Británniában és Franciaországban napjainkban tanúi lehetünk, a múlt végzetszerű megismétlése irányába mutatnak. Az egyszeri történések véletlen egybeeséséről, vagy megismétlődő, bár más történeti viszonyok között végbemenő törvényszerű folyamatról van szó? Erre az izgalmas kérdésre válaszol a szerző. Uurmath—Réti : rí Tájititb-lá TITKA meggyártás megkezdésére. Ez sem lesz könnyebb, mint az első. Üzemünk a történelem egyik legjövedelmezőbb vállalkozása: filléreket fektetünk be és milliókat nyerhetünk. Ilyen lehetőséget nem 80 százalékig kell kihasználnunk, nem is 99-ig, hanem száz százalékig. Kruger atyaian, a nála legalább húsz évvel idősebb jövevény vállára tette a kezét és tovább beszélt: — A termelő-kapacitás teljes kihasználásához szakértelem kell. Ennek a szakértelemnek a szobra áll itt mellettem. Bemutatom maguknak Herr Petrichet, aki mögött több mint négy évtizedes nyomdai tapasztalat áll és aki szakkörökben híres arról, milyen kevés munkással milyen sokat tud produkálni. Figyelmeztetem valamennyiöket, feltétlen engedelmességgel tartoznak Petrich úrnak. Tudása kincset ér számunkra és minden eszközzel biztosítani kívánom, hogy ezt a kincset hasznosíthassuk. I „Nyúzós Petrich” ezzel bemu- tattatott. A lágerben Krugeren kívül persze senki sem tudta, hogy a nyájas, holdvilágarcú úr ennek az eposzi jelzőnek örvend kint az „életben”. Munkásai nevezték el úgy, munkásai, akik nem egyszer generációkon át dolgoztak a patinás nyomdában, amely ugyancsak nemzedékek óta a Petrich-család kezén volt. A patinát csak fokozta, hogy az egymástól nemcsak a nyomdát, hanem a zsugoriságot is öröklő Petrich-ek nem sokat áldoztak üzemük korszerűsítésére. A Pet- rich-nyomda dolgozói között napirenden voltak a legtöbb helyen már eltünedező ólombetegségek. A család legnagyobb szövetségese mindig a munkanélküliség volt, ennek köszönhették, hogy mindig akadt munkásuk. Annak, hogy Petrich — Kruger szavai szerint — kevéssel sokat produkált, két egyszerű titka volt. Az első és legfontosabb az, amelynek jelzőjét köszönhette: nyúzta, hajszolta alkalmazottait. Csak így bírta ki az öldöklő versenyt a nagyobb, modernebb cégekkel. A másik „titok”, a tulaj valóban szédületes szakértelme, amit az anyatejjel szívott már magába. Hiszen a szó szoros értelmében nyomdában* nevelkedett fel. zúgó gépek között csinálta leckéjét kisdiák korában és ahogy befejezte a középiskolát, ott is maradt apja mellett. A szemefénye, mindene volt Franz Petrichnek ez a nyomda. Tudta, hogy dolgozói utálják, félnek tő le, de tisztelik a tudásáért. A baj évtizedekkel ezelőtt kezdődött. Igaz, akkor még szerencsének tartották. Éva Petrich, Franz húga, férjhez ment egy jómódú zsidó ügyvédhez. A család el volt ragadtatva. — Karrier — suttogta a rokonság az akkor oly divatos szót a fényes esküvőn és Franzot is elbűvölte a sógor nagyúri modora, puha, jóléttel bélelt életmódja és fölényes műveltsége. Néha eltűnt munkaidő alatt, nagy dolog volt ez egy Petrichnél és amikor visszajött, büszkeségtől sugárzott a képe. — Persze, megint megnyerte a port a sógor. Micsoda dumája van, úristen, micsoda dumája! Nincs az a bíróság, amelyik ellenáll neki. Aztán elkövetkezett a náci hatalomátvétel és kezdett határozottan kellemetlenné válni a zsidó rokon. Egy este bamainges suhancok törtek rá az ügyvéd otthonára, leütötték, a szőke, kékszemű asszonyt pedig mezítláb, egy szál hálóingben hurcolták végig az Unter den Linde- nen és kórusban rikoltották mellette: — Faj-gya-lá-zó! Zsi-dó-val hált! (Folytatjuk) KELET-MAGYARORSZÁG 5 |
