Kelet-Magyarország, 1962. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-21 / 17. szám

SPOR F E L I » O B i: X: Labdarúgó csapataink „félévi bizonyítványa“ ÁLLÁS «. Nyházi VSC 14 6 2 6 23:15 14 A nyíregyházi vasutasok labda­rúgó csapata egykor igen jó ne­vet vívott ki magának, sőt az NB II-ben is szerepelt! Amióta kiesett az NB II-ből nem tud magára találni az együttes. Az őszi szezon első mérkőzésein biz­tatóan játszott a csapat és joggal reménykedni kezdtek a szurko­lók. A remények azonban koraiak voltak, mert vereségek követték egymást, s végül még hazai mér­kőzésen sem lehettek biztosak a győzelemben. Érdekes, hogy az NYVSC vé­delme kevesebb gólt kapott, mint az első helyen álló Nagykálló. A védelemmel nem is volt különö­sebb baj, annál több viszont a csatársorral. A legbiztosabb hely­zeteket is kihagyták. VI. A nyíregyháziaknak mindössze három ponttal. van többjük, mint a kiesöjelölteknek. Így azután a tavasz folyamán könnyen előfor­dulhat, hogy az ősszel még baj­nokságról „álmodozó” vasutasok­nak a kiesés ellen kell majd küz­deniük. A vezetőségnek is gon­doskodni kell, hogy a jó képessé­gű, fiatalokból álló csapat kike­rüljön a szinte évek óta tartó hullámvölgyből. 7. Fehérgyarmat 14 4 S 4 23:31 14 Volt olyan időszak, amikor Fe­hérgyarmaton idegenből hozott játékosok rúgták a labdát, s en­nek az „erősítésnek” az lett a vége, hogy a kiesés elkerüléséért kellett harcolni az együttesnek. A vezetőség úgy orvosolta a hibát, hogy helyi tehetséges játékoso­kat szerepeltetett. Az ősz folyamán ismét rosszul kezdtek a gyarmatiak, kilenc mérkőzésből mindössze egyet tudtak megnyerni. A vezetőség összeült, s megbeszélte a hibák okait. Elsősorban a csapat erőn­létével volt baj. a játékosok nem jártak pontosan edzésre, stb. Sür­gősen változtattak a bajokon, s ennek az lett a vége, hogy az együttes a 15. helyről a 7-re tor­názta fel magát, mire véget ért az őszi forduló. Ha utóbbi jó szereplésüket ta­vasszal folytan: tudják a fehér­gyarmati labdarúgók, úgy a tava­szi mérkőzések folyamán köny- nyen a táblázat első felén vé­gezhetnek. Sporthírek MA DÉLELŐTT 9 órai kezdet­tel kerül sor az Irodaház nagy­termében Nyíregyháza 1962. évi egyéni asztalitenisz bajnokságára. A HOLLAND NEMZETKÖZI férfi sakkversenyen az 5. fordulót j is lebonyolították, melyben a ma­gyar Sándor vereséget szenve­dett, Sinka pedig győzött a hol­land Spook ellen. Sinka 5 pont­tal és egy függőjátszmával a j második helyen áll, míg Sándor i a hetedik helyen. URUGUAY ISMERTNEVU CSAPATA a Penarol január vé­gén és február elején Észak-af­rikai és európai túrát bonyolít le. Európában Franciaországban, az NSZK-ban, Spanyolországban és Olaszországban fog szerepelni. A GS UOUHANS nevű francia amatőr csapat labdarúgói furcsa módon reklám:rozzák a városka termékeit. Minden mérkőzés előtt egy-egy sütésre kész csirkét nyúj­tanak át az ellenfél játékosainak. A figyelmességből a játékvezetők sem maradnak ki. Nekik azonban csak a mérkőzés végén kedves­kednek valamilyen reklámáruval, hogy ne vádolhassák őket a bíró megtévesztésével. A NYUGATNÉMET úszó szö­vetség lemondta versenyzőinek a lipcsei európa bajnokságon való szereplését. A versenyzőket azzal vigasztalták, hogy versenyre, vagy portyára viszik el őket, mely kárpótlás lesz számukra. A NSZK sportvezetők ilyen irányú intézkedései nagy visszatetszést zülnek a nemzetközi sportmozga­lomban. Boclrogkeresztúri Nagykálló és Vidéke Körzeti Földművesszö­vetkezet azonnali fel­vételre számviteli és ke­reskedő szakmunkás bi­zonyítvánnyal rendelke­ző belső ellenőrt keres. Erkölcsi bizonyítvány szükséges, fizetés kol­lektív szerint. Útikölt­séget csak felvétel ese­ten térítünk. Jelentkezni lehet személyesen, vagy írásban, a földműves- szövetkezet központi irodáján. (199) Felveszünk képesített, vagy mérlegképes köny. velői vizsgával érték­könyvelési gyakorlattal rendelkező könyvelőt, továbbá gyakorlattal rendelkező anyagkezelöt. Jelentkezni lehet azEM. Szabolcs megyei Állami Építőipari vállalat sze­mélyzeti osztályán, Széc­henyi u. 45. alatt. (194) Lehetőleg konfekció szakmában jártas ke­reskedelmi gyakorlattal rendelkező dolgozót, cso- magolót felveszünk. KELETTEXTJL lerakat Jókai tér 5. (178) Gyakorlattal rendel­kező gépipari techni­kumot végzett technikust azonnal felvesz a Mezőgazdasági Gép­javító Vállalat. Je­lentkezés a vállalat munkaügyi osztályán írásban, vagy szó­ban. (Acél út i.) (134) Férfi segéd­munkásokat budapesti munkahelyre • ! felvesz a 41. sz. Áll. ‘ Építőipari Vállalat. Ta-^ nácsigazolás szükséges, j Útiköltséget nem térí­Családi ház gyümöl­csös kerttel eladó. Egy­ezői» élőszót a összkom­fortos lakáscsere mel­lett három szoba mel­lékhelyiségekkel azon­nal beköltözhető- Ér­deklődni naponta 1» óráig. Nyíregyháza, Viz U, 7. (168) Mátészalka belterüle­tén modern 3 szoba ossz- komfortos új családi ház sürgősen eladó. Érdek­lődni a Kenyérgyár por­tán. Telefon: 40. (166) Makarenko u. 33. szá­mú ház, ugyanott rövid bee* zongora, különbö­ző bútorok eladók. (176) ADÁS-VÉTEL rmus IÉ6CSŐH0RUTAÁL QRM0KSJ& UtlTlNiíSKÉl EPITOKO mázsánként 1,0? Ft + vasúti fuvar leadóállomásig szállítva. Rövid szállítási határidővel közlifeteknek is megrendeléseket felvesz Nyíregyháza TÜZÉP Vállalat telepei. (1901 Ipari és nagyfeszült­ségű kapcsolóberen­dezések szerelésében gyakorlattal rendel­k ező VIL.I-.AiNY SZERELŐ MŰVEZETŐT ÉS Vir- LAMOSIPARI TECH­NIKUST MŰSZAKI MUNKAKÖRBE felvesz a Szabolcs megyei Állami Épí­tőipari Vállalat. Nyír­egyháza, Széchenyi u. 43. (185) ! I tünk. Szállás, étkezési biztosítva. Jelentkezés:' Nyíregyháza, Széchenyi' ] u. 43. sz. alatt. i (202)| Á Vörös Október Fér- tiruhagyár nyíregyházi üzeme azonnali felvétel­re keres egy varrógép- műszerészt és egy mü- szövöt vagy végkivarrót. Jelentkezés: Nyíregyhá­za. Guszev lakótelep. (158) HÁZ-INGATLAN Kalinin u. 65. sz. ház sürgősen eladó, fizetési kedvezménnyel. Érdek­lődni: Kalinin ü. 96. (201) Hirdessen a KeJet­Magyarország hasábjain Benczúr TV 2 anten­nával eladó. Dimitrov u. 14. (197) Gyönyörű muoűlor francia hálószoba, Tát­ra 57, b személyautó el­adók. Rákóczi u. 53. Ul)6) Zongora kifogástalan állapotban eladó. Kózsa u. 9. (184) Tatraplan személygép­kocsi prima állapotban eladó. Gorkij tér 5. (183) EGYÉB I •••••••••••••••••• KERESÜNK nagy szakmai gyakor­lattal rendelkező ESZTERGÁLYOSOKAT váltott műszakba. Lakást biztosítani nem tudunk. VASSZERKEZETI ÉS GÉPIPARI VÁLLALAT NYÍREGYHÁZA, Rákóczi u. 100. sz. (130) Kozüleíek és magáno­sok részére bérfürésze- iést vállalunk, bérmun­kát kívánságra ti áznál is végzünk. Sagvári Tsz fűrészüzeme. Nyíregy­háza, Széna tér 9. tele­fon: 30-71. (195) FIGYELEM: Az 3. SZ. Autóközlekedési Vállalat­nál, Nyíregyháza. Keme- csei út 12. szám alatt felújított állapotban lévő Csepei-Diesel 350 moto­rok, külföldi adagolók új állapotban 50%-os ér­tékben, Moszkvics, Ocz, Pobeda, Warsawa, Zil 164 és Csepei-Diesel al­katrészek átadók. Ér­deklődni a vállalat Anyagosztályán. Telefon: 11-70. (200) Mély fajdalommal közöljük, hogy drá) ga jó feleségem, édesanya id. DERES JÖZSEFNE született Horváth Ju­lianna elhunyt. Te­metése folyó hó 23- án délután 2 órakor az Északi temető ra­vatalozójából lesz. Gyászoló család m ■ w f LO MT fiS fIÍTÍTEIB MELLŰ KÖTHET SZERZŐDÉST * ffliaMŰVESSZOWKfZETM 44 hízott KACSÁRA, pulykára KEDVEZMÉNYEK- készpénz előleg, naposbaromfiJtnrxrtt. MAGASABB ÁR TOJÁS ÉS HÍZOTT LIBÁRA TÖRTÉNŐ SZERZŐDÉSKÖTÉS FSÍTÉ.II TAKARMÁNY-JUTTATÁS ÁLLAMI ÁRON (6073* 8 Megyénk kozépiskoliis sportjáról I gén komoly feladata sport- ■ mozgalmunknak, hogy meg­felelő sportfoglalkoztatást nyújt­son a középiskolás tanulók szá­mára. Ezen a téren megyénkben szép sikereket értünk el. Különösen értékesnek mondha­tó, hogy nagy fejlődést tapasztal­hatunk az iskolán belüli sportte­vékenység megerősödésében. 1961-ben például a labdarúgó és kézilabda házibajnokságokon, osztálybajnokságokon mintegy 1800—1800 diák vett részt. A me­dvénkben rendezett sportesemé­nyeken az elmúlt évben 12 labda­rúgó, 8 férfi kosárlabda, 8 női kosárlabda, 6 férfi és 4 női röp­labda, valamint 10 férfi és 10 női kézilabda csapat vett részt. S e csapatokat középiskolás tanulók alkották. Az atlétikában és egyéb egyéni sportágakban is bőven ta­lálhattunk középiskolás sportoló­kat. Sőt volt egy-egy olyan atlé­tikai verseny, ahol szinte majd­nem csak középiskolások indul­tak. A korábbiakhoz képest tehát megjavultak az eredmények, s ez elsősorban annak köszönhető, hogy a KISZ szervezetek a test­nevelő tanár szakmai irányítása mellett egyre inkább gazdáivá váltak az iskolai sportélet irányí­tásának, mind a tömegesség, mind a minőség, területén. Az elmúlt év eredményeit fi­gyelembe véve 1962-ben a közép­iskolai sport fejlődése , érdekében az alábbi feladatok a leglényege­sebbek: 1. El kell érnünk, hogy a sport­köri munkatervek szerves részei ] legyenek a KISZ alapszervezet éves programjának. 2. A tanulóifjúság minél na­gyobb százaléka legyen önkéntes tagja az iskolai sportkörnek, s rendszeresen fizesse a tagdíjat. 3. A megnövekedőit igényeket figyelembe véve fokozni a házi- bajnokságokat, s lehetőség szerint megteremteni ezek lehetőségét. 4. Minden iskolai sportkörben meg kell szervezni a természet- járó szakosztályokat, s túrákat szervezni, ezek megkedveltetésére. 5. A sportköri vezetőség rend- szetesen számoljon be munkater­ve alapján az iskolai KISZ szer­vezet vezetőségének. 6. A középiskolák nevelői az el­múlt évinél is nagyobb segítsé­get adjanak, hogy a KISZ és a sportköri vezetőség eredményes munkát végezhessen az iskolai sportélet megteremtése és kiszé­lesítése érdekében. 7. A házibajnokságokat úgy kell szervezni, hogy azokon minél . több tanuló vegyen részt, s azok egyben megfeleljenek a Kilián Mozgalom és az Ifjúság a szo­cializmusért próba feltételeinek is. feladatok nagyon fontosak a középiskolai sport fellen­dülése érdekében, s ezek megol­dásához diákoknak és pedagógu­soknak kívánunk erőt és egészsé- ■ get. V. L.

Next

/
Thumbnails
Contents