Kelet-Magyarország, 1961. december (21. évfolyam, 282-306. szám)
1961-12-12 / 291. szám
Ev végére ezren felül lesz a nyíregyházi televízió tulajdonosok száma. A készülékek „vétele" nem is olyan nehéz (ezen a képen is látható) — annál inkább akadozik a tokaji adás. Az a kérés, hogy az illetékesek többet törődhetnének a Tokaj környékiek jobb vétel lehetőségével. Teljesítette éves villamosítási tervét a TIT ÁSZ Ez évben a TITÁSZ dolgozói 15 község és 34 termelőszövetkezet villamosítását fejezték be. Hat termelőszövetkezetet terven félül villamosítottak. Fénycsőbeszereléseket végeztek Nyíregyházán, Mátészalkán, Kisvárdán és Nyírbátorban. A jövő évi tervükből már hozzáfogtak öt község — Nyírib- rony, Ramocsaháza, Nagyar, Ti- szakanyár és Szabolcsveresmart — villamosításához. Eredeti tervük az év elején 44 millió forint volt. Évközben hatmillióval emelték a tervet. December 15-én újítási ankétot rendez a iVJÉDOSZ A mezőgazdasági üzemek újítói ! december 15-én ankéton beszé- j lik meg a második ötéves terv j feladatait, az újítási mozgalom! ez évi eredményeit és beszámolnak a küldöttek a Budapesten, november 3-án tartott harmadik MEDOSZ újítókongresszusról. Megbeszélik az újítások elszámolását, bevezetését és az üzemek közötti tapasztalatcserék létrehozását Műszaki bizottságot hoznak létre az újítások jobb elbírálása érdekében. Ez évben jó eredményeket értek el megyénk újítói, 150 újítás közül 94-et fogadtak el, ami több, mint két és félmillió forintot jelent a népgazdaságnak. 4539 középiskolás részesül politechnikai oktatásban megyénkben • % Ülésezett a megyei politechnikai tanácsi A megyei politehcnikai tanács .ekezletet tartott a napokban, a megyénkben folyó politechnikai oktatás helyzetéről. Bessenyei Lajos, a megyei ta- 1 nács művelődési osztályának munkatársa beszámolójában egé- ; szén a kezdet kezdetéig ment I vissza. Az 1953, 59-es tanévben kezdte meg útját megyénkben is a politechnikai oktatás. A kis- várdai Bessenyei György gimnázium egyik első osztálya már j 5 plusz egyes rendszerben kezd- | te meg a tanulást. A nyíregyhá- ; zi Kossuth gimnáziumban pedig 1 három első osztályban heti két i órás műhelygyakorlat jelentette a I kezdeti lépéseket. Mi a helyzet nn? Megyénk 5491 gimnáziumi ta- í nulója közül 4539 részesül poli- | technikai képzésben. Az 5 plusz egyes rendszerű oktatásban 102 osztály 4035 tanulója részesül, 4 plusz kettes rendszerű szakközépiskolai oktatásban tíz osztály 377 tanulója, heti két órás műhelygyakorlaton 3 j osztály 127 tanulója vesz részt. És mindjárt hozzá kell azt is tenni ehhez az eredményhez, hogy országos viszonylatban is számottevő. A megyének mind a 13 gimnáziumában folyik jelenleg politechnikai oktatás, még az idén nyílott csengeri és újfehértói új gimnáziumok első osztályai is 5 lusz egyes rendszerben kezdték meg a tanítást. Több az oktató Jelentősen emelkedett az iskolákban politechnikai oktatóként működő ipari és mezőgazdasági szakemberek száma. Tavaly 19-en voltak íőhivatásűak, az idén már 33-an. Az óraadók száma 44-ről ötvenre emelkedett. Ha összehasonlítjuk az 5 plusz egyes rendszerű oktatásban részesülő osztályok számé nak növekedésével, — tavaly 63 volt, az idén már 102 — akkor azt kell mondanunk. bogy a szakemberek bevonása még mindig nem kielégítő. A kezdeti hitetienkedőknek nem lett igazuk abban, hogy a kiváló szakemberek nem vállalják majd a főhivatású oktatást, mivel nem kaphatnak annyi fizetést. Nagyon szívesen vállalták ezt a nemes hivatású munkát szakembereink és örömmel, meggyőződéssel végzik munkájukat. A politechnikai oktatás további fejlesztése egyrészt azon múlik most már, hogy sikerül-e megfelelő számú jó ipari és mező- gazdasági szakembert bevonni az oktatási munkába. A másik lényeges feladat pedig az, hogy ha már bevontuk őket, gondoskodjunk szakmai és pedagógiai továbbképzésükről is. Különösen fontos a pedagógiai továbbképzés, mert szakembereink képzettsége elég változó: egyetemet végzett 26, tecnikus 22 és szakmunkás 34 gyakorlatvezető. A megyei tanács művelődési osztálya az idén először szervezte meg a pedagógiai továbbképzésüket. Bíztató, hogy az oktatók maguk is igénylik ezt a továbbképzést, szívesen tanulnak. Három mezőgazdasági mérnök pél- 3ául tanárképzőre jelentkezett. Minden remény megvan arra, hogy iskoláinkban működő kiváló szakembereink kiváló pedagógusok is lesznek. Az iskolák és az üzemek közötti kapcsolat általában jónak mondható. A kezdeti bizalmatlanságnak — csak baj lesz ezekkel a gyerekekkel, fegyelmezetlenek lesznek, zavarják a termelést, — most már nyoma sincs. Ebben természetesen részük van a tanulóknak is, meri általában fegyelmezetten, örömmel végzik a gyakorlati munkát Ma már megszokott, hogy a gyerekek „a mi üzemünkről, a mi téeszünkről” beszélnek, a munkahely dolgozói pedig „a mi gyerekeinkről. a mi tanulóinkról”. És ez legalább annyira fontos, mint az, hogy a szakközépiskolák végzős tanulói nemcsak érettségit, hanem szakmunkás vizsgát is tesznek. A jól végzett munka növeli a tanulók önbizalmát és ez tanulmányi eredményük javulásában is megmutatkozik. Egyre többen látják, hogy útjuk a középiskolától nem csak az egyetem felé vezethet, hanem a termelő munkába is. Látják, hogy a műveltségre nemcsak a továbbtanulásnál van szükség, hanem a korszerű termelés igényeihez igazodó szakmai képzés szempontjából is. Nevelési háromszög van kialakulóban: a szülök és iskolák mellé felsorakoznak az üzemek dolgozói, a termelő munka szakemberei is. Erősíteni keli ezt a háromszöget, vagy sokszögesíteni, egyre jobban bevonni a tanulók nevelésének felelősségteljes munkájába minden tömegszervezetet. BÍRÁLAT NÉLKÜL nincs előrehaladás. Bármilyen furcsán hangzik is ez a megállapítás, az élet millió oldalról bebizonyította ennek az igazságát. Nincs olyan lángelme, amely tökéletes művet alkot, olyat, amelyiktől ne lehetne még jobbat, még tökéletesebbet alkotni. Az ember önmaga állandó szakadatlan vizsgálata révén jut előbbre munkájában, munkája tökéletesítésében, és szellemének fejlesztésében, Aki nem tart önvizsgálatot, alá nem bírálja felül, nem elemzi tevékenységét, az előtt az ember előtt lezárult a fejlődés útja. Az ilyen ember menthetetlenül lemarad, sőt gátlójává válik környezete előrehaladásának is. Az ember alkotó eleme környezetének, a társadalomnak. A társadalom olyan fejlődésen megy át a maga bonyolult sokrétűségében, mint az egyes ember. A közösség tevékenységének, szebbre-jobbra való törekvésének is mozgatója a bírálat. BÍRÁLAT. Ez a szó sok emberben vegyes érzelmeket kelt. S nem másért, minthogy a „bírálat” fogalma nem mindig bírt azzal a megfelelő tartalommal, amely igazán a sajátja. A bírálatnak széles skálája van; a megsemmisítő rágalmazástól a rosszhiszemű, vagy felelőtlen vádaskodáson át egészen addig, amikor a szó nemes értelmében az egyén, a közösség előrehaladása érdekében hangzik el a bírálat. Az MSZMP mélységesen elítélte a bírálatnak az eltorzulásait, amelyek 1956 előtt megmérgezték az emberek egymáshoz való viszonyát. Napi politikájában állandóan küzd a szertelenségek és a bírálat elfojtása ellen. Ez a küzdelem hosszú, szívós munkával hoz eredményt, mert a káros hatások még akadályozzák az egészséges kibontakozást. A RÁGALMAZÁSOK, vádaskodások sajnos még burjánza- nak, habár ezek korántsem a mi társadalmunk sajátjai, hanem ragadványok, kölöncök, az előrehaladás gátlói. A karrieristák és más kis és nagy „könyökölök” hada eképpen igyekezett és igyekszik szívós kitartással megszerezni az áhított pozíciókat. A rágalomhadjáratban főleg a politikai fronton „dolgozók” aratták a legnagyobb sikereket, felhasználva az egyes vezetők jóhiszeműségét — inkább bizalmatlanságból eredő rosszhiszeműségét — arra, hogy alap nélkül befeketítsenek, só lehe tétlenné tegyenek különben becsületes, jószándékú embereket. Az ilyen „bírálat” érthetően mérgezően hatott az igazi bírálathoz való viszonyra is. A bírálat afféle kinyilatkoztatásszerű, szinte dogma-ízű volt: kiérzodött a légkörből — a megbírált, lett-légyen bármilyen fokozatú a bírálat, elveszett ember, s rendszerint a környezete is elkerülte. Ennek elsősorban a bizalmatlanság légköre volt az eredője, a másik és nem kisebb pedig az, hogy a megbíráltra legtöbbször évek óta összegyűjtött valódi és vélt hibáit egyszerre. hidegzuhanyként ömlesztették rá. KÉTSÉGTELEN, a bírálattól való viszolygásnak ez volt az egyik magyarázata. Az igazi elvtársi, munkatársi, baráti bírálat soha nem lehet öncélú, és mögötte nem állhat soha a visz- szavonhatatlan elítélés. A bírálat célja csakis az előrehaladás megkönnyítése lehet: a hibák kijavítására való törekvés, a segítési szándék akár egyes ember, akár egy kollektíva legyen a megbírált. A bíráló sokszor elítél, ahelyett, hogy segítő kezet nyújtana. Ez összeegyeztethetetlen a mi társadalmunk erkölcsével. Hány meg hány életkisíklás nem történt volna meg, ha a segíteniakarás reális talaja lett volna annak idején az indítéka a bírálatnak!? Hány meg hány ember fordul volna vissza a lejtő szélén, vagy nem hordaná magán esetleg egy életen át a meg- bántottság bélyegét...? AZ EMBER ÉS A MUNKA, a kollektíva és a termelő tevékenység mind szorosabb egységet alkot a mi társadalmunkban. A munka bírálata tehát az ember bírálata is. Kivétel nélkül mindenki követ el hibákat egyéni megnyilvánulásaiban és társadalmi tevékenységében. A vezető is, a beosztott is. Vannak kárt nem okozó emberi gyengeségek, s vannak az ezekből származó hibák. Vannak véletlen és van-, nak tudatos kilengések, amelyek sértik a társadalmi együttélés normáit, anyagi és erkölcsi károkat okoznak. Nem mindegy az, hogy milyen mércével mérjük ezeket! Az emberek, az ember alapos ismerete szükséges ahhoz is, hogy ugyanazon hiba vagy vétség elkövetőjével szemben a bírálatnak melyik nemét alkalmazzák. A bírálat fent elemzett eltorzulása következtébe« egy másik káros jelenség is teret hódított. „Nem bírálok, hogy engem se bíráljanak” — így foglalható össze az ezen az állásponton lévőknek az „elve”. Maga az állásfoglalás igen veszedelmes: afféle sorstársi, bűntársi állásfoglalás a hibát vagy kárt elkövetőkkel. A hibák elhallgatása, elkendőzése ez. A közömbösség, „engem ez az ügy nem érint, nem érdekel” gátja akkor szakad szét, ha az üzemekben, intézményekben valóban megteremtődik a segíteniakaró bírálat egészséges légköre, ha a bíráló nem lesz kitéve az erkölcsi vagy másformájú ledorongolás- nak, mondhatnánk — üldöztetésnek. HA A KOLLEKTÍVA tagja foganatét látja a jószándékú felső és alsó „bírálatnak, ha eltűnik a „felső-alsó” különbsége, és mindenki a közösség előrehaladása érdekében bírál, akkor az egyén vérévé válik a hibák megszüntetése iránti türelmetlenség önmagával és társaival szemben egyaránt. Ekkor jut el a közösség tagja a bírálat legmagasabb fokára; az önmaga viselkedésének, tevékenységének elemzéséig, hibáinak elismeréséig — a kijavításra, megváltoztatásra való törekvéssel. Ekkor képes igazán a fejlődés, az előrehaladás érdekében bírálni másokat. Az ilyen bírálatra és önbírálatra van szüksége szocializmust építő társadalmunknál:. Samu András. II bírálat szelleme — a bírálat tartalma s
