Kelet-Magyarország, 1961. december (21. évfolyam, 282-306. szám)
1961-12-03 / 284. szám
Soltész Albert kiállításáról: „ÉPÍTKEZÉS’*. Csíné Mihály könyve MÓRICZ T T“') munkájáról, 1v-x életéről 1885-1887 között járt iskolába Túrisvándiban Móricz Zsigmond, s egy fél évszázad múlva nem messze onnan, Ho- dászon járja iskoláinak első Esztendeit a nagy író méltató- ja, Czine Mihály. Az idős Si- keth Mihály bácsi, akit most november hetedikén könyvtárosi munkájáért jutalmazott meg a megyei tanács, szívesen emlékszik vissza volt kedves tanítványára, a kis Czine Miskára, aki aztán a nyíregyházi tanítóképzőben talált egy lelkes fiatal tanárra, hogy segítségéved bepillanthasson az irodalomba és az irodalom tudományába. Azóta nem sok év telt el: még csak az imént volt a képesítő utáni első, tízéves találkozójuk, s nem sokkal később már a Magyar Tudományos Akadémia felolvasótermében ritkán látott népes hallgatóság előtt védi meg osztatlan elismerés közepeit Móricz Zsigmondról irt disszertációját, I a Tudományos Minősítő Bizottság az egyhangú javaslat alapján odaítéli Czine Mihálynak „az irodalomtudományok kandidátusa” megtisztelő címet. A nagy szatmári író megtalálta végre igazi méltatóját. aki kellőképpen utána nézett a rendelkezésre álló adatoknak, s ez a szatmári fiatalember meg is értette Móricz Zsigmon- dot. Ezeknek a kutatásoknak, elemzéseknek az első összefüggő eredményközlése az előttünk fekvő könyv (Czine Mihály: Móricz Zsigmond útja a forradalomig. Budapest, Magvető könyvkiadó. — 611 lap.) Ez a kötet nem előzmények nélkül érkezett: régen várta már az irodalomszerető közönség, s megjelenése után hamarosan el is kapkodták a kispéldányszámú, nagy értékű könyvet. Már kilenc esztendeje jelent meg a Magyar Klasszikusok sorozatában a Rokonok című Móricz-regény. Ennek a kötetnek terjedelmes, másfél ívnyi bevezetőjét az egyetemi hallgató Czine írta. S jóllehet tdsebb-nagyobb ismertetései, cikkei már ismertté tették, mégis ezzel az értékelő és ösz- szefoglaló elemzéssel írta be nevét az irodalomtörténészek legjobbjai mellé. Az 1952-ből származó elemzés meglepően élő ma is: hangja rendkívül mértékadó és higgadt, ítéleteit megannyi kutatási eredmény, adat alapján mondja ki. l£zek közül az elsőre mindjárt az a tény figyelmeztet, hogy a könyvet nem az Akadémia, vagy a Gondolat, tehát a tudomány olykor száraz eredményeit megjelentető kiadó adta közre, hanem a Magvető. Ez a könyvkiadó szinte kizárólag csak szépirodalmi munkákat jelentet meg. Ez eleve figyelemreméltó utalás arra, hogy a könyv kitűnő olvasmány: afféle életregény, amely szépirodalmi eszközökkel dolgozza fel Móricz Zsigmond életének egyik részét, az indulás éveit és a kibontakozás első korszakát. Szépirodalmi eszközökkel, de nem szépirodalmi igénnyel: még pontosabban — a szép írásnak az eszközeivel, de minden szépirodal- miaskodási igény nélkül. Az esztétikai értekezésnek már szinte művészi formájában (ezt nevezhetjük talán szépirodalmi eszköznek) jelentkezik előttünk az alázatos irodalomtudós pontos elemzése, életrajzi közlése, kritikusi véleménye. í\Iert az egész könyvben Móricz Zsigmond a fontos, nem pedig az írója: Czine Mihály. Pedig ez tudományos igényű munkánál különösen nagy jelentőségű erény. Talán egyetlen egyszer sem található a 600 oldalas kötetben ez a szó: „szerintem” — vagy ehhez hasonló. Tényeket, idézeteket (és mennyit cs mily finom gondossággal beillesztett, „szemensze- dett” idézetet) találunk a kötetben: azok között vezetget Czine. s közben mind határozottabban kialakul előttünk Móricz Zsigmond családja, gyermekkora, a Hét krajcár prügyi korszaka, házassága, első sikersorozata — tehát útja egészen a forradalmakig. N e kii ti '•. Szabolcs-Szatmár Móriczot szerető olvasóinak különösen örvendetes, hogy ezeket az éveket feldolgozta valaki: egy olyan tudós, aki végig is járta azokat a tájakat és helyeket, amerre Móricz hatodfél évtizede népdalgyűjtőben rótta az országutat gyalogszerrel. S Czinének ez a táj nem kuriózum, felfedezni való érdekesség, afféle Babits-mód- szerű: irodalmon át való élet- ismergetcs. Ö Móricz földjét járva saját szülőföldjén jártkelt — a nagy író nyomában, alázatos kalász-szedegetőként, de igen éles szemmel, megértő lélekkel. Talán ez a „rokon- szenv” teszi oly meleggé, közvetlenné, kedvessé az egész kötetet. Ez egyáltalán nem jelent valamilyen szolgalelkü gazsulálást Móricz nagy művészete előtt: a marxista igényű könyv nagyon határozottan rámutat nagy kritikai realistánk állandóan jelentkező, vagy egy-egy korszakában átmenetileg előbukkanó hibáira, korlátozó vonására, esetleg következetlen magatartására: akár egyéniségében, akár a megírt művekben talál is ilyeneket Czine. Ezenkívül tisztáz néhány legendásan elterjedett téves adatot is. Az is kitűnik a könyvből, hogy az író szülőháza Tiszacsécse milotai végén volt, nem pedig abban a tisza- kóródi faluvégi kisházban született, ahol most van az emléktábla. Itt is lakott a család, de csak később. S ha ezek az eredmények nem is mind Czine kutatásainak eredeti eredményei, itt összefoglalva igen hasznosan, jól olvasható, érdekes formában kerülnek elénk. Móric/ Zsigmond a hőse ennek a könyvnek, amely érdekes és finom, mint egy szép regény, izgalmas, mint egy részletes nyomozási jelentés, gondosan elemző és összetevő, mint egy marxista ludomány- nyal megírt pszichológiai értekezés. Ez a kötet az 1918 19-es forradalomig kíséri el Móriczot. Nagyon örülnénk annak, ha mielőbb olvashatnánk Czine munkájának a további köteteit, amelyek hasonlóan, méltóképpen követik megyénk nagy írójának útját a későbbi évek során. Margócsy József. MIND TÖBBEN ISMERIK személyesen is Szállási Lászlót, a megyei irodalmi élet egyik jelentős alakját. Szállási László Márkén* termelőszövetkezetben dolgozik. Az irodalmi estek népszerű előadói közé tartozik, ízes humorával, egyéniségével. Ö mondja el: Regényen dolgozom. Nagyon izgat a téma, mindennapjaink élete, természetesen falun, hiszen én a falut úgy ismerem, mint a tenyeremet. Az életemről, s még inkább a családom történetéből sok sok regény születhetne. Apai nagyapám életéből megtanultam, miiyen kemény az élet, az a régi élet, amikor a legnagyobb esemény számba ment a mesgyeper. Apák pereltek fiaikkal, rokonok rokonokkal, azért a kis darab földért. Nagyapám ..perelő specialista” volt, gondolkodva, elme- rülten járkált az utcán is az idős parasztember, aki jobban ismerte már a paragrafusokat. mint az ügyvédek. Az apák és fiúk ellentéte már abban az időben is tolira kívánkozott. Még inkább ma, amikor a harmadik, vagy negyedik generáció már az újat képviseli, s' talán nem is ismeri a régit, amiből igen sok jutott még az apáknak. AZ Ö ELLENTÉTÜK TEHÁT egy kicsit az űj és a régi ellentéte is. Ezt szeretném regényemben ábrázolni. Az apa, aki gátlásokkal küzd, az újtól még bizonyos tartózkodása is van, a fiával való szembenáltása folyamán ébred arra, hogy igenis az újnak van igaza. Földharc, vagyonharc ez persze. Úgyis mondhatnám, örök téma. A fiú vagyonosabb lányt szeret meg. s az apa imeri fel előbb, hogy osztályhelyzetük máshová állítja őket. Megindul a jég — ezt a címet adtam regényemnek, amelynek befejezése allegorikus, de mintegy össze is foglalja a a regény mondanivalóját. Amikor a kézfogóról hozza vissza az apa a fiát, s bár a fiú szenved, belátja az apja igazát, átkelnek a Szamos vékony jegén. : S mire átérnek, a jég megroppan. Nincs visszaút, ezt jelenti, de jelenti azt is, hogy megindult a fagy, jön a tavasz, a fény, a megnyugvás. MINDIG ÜGY ÉRZEM, valakinek meg kell írni a lápi embereket. Mert változik, megváltozott a lápi táj, és megváltoznak az emberek. Figyelmeztetők kellenek, megírt sorok, amelyek megőrzik azt a sok sok szenvedést, ellentmondást, em- i bertelenséget, amit a lápi mocsárral együtt felszárít az új idő az emberek természetéből is. Az imént családomra hivatkoztam. Most is azt teszem. Szatirikus, gúnyolódó embernek ismernek, aki szereti a tréfát. Az írásaimban is szeretem. Anyai nagyapámtól örököltem talán, aki minden ismerősének gúnynevet ragasztott a nyakába. De igen találó gúnynevek voltak ezek! A fukart „sváb”-nak, a kegyetlent „pogány”-nak hívta, s ezek a nevek ismertebbek lettek a családi neveknél. Ez a nagyapám a halálos ágyán is tréfált. Hát én is ilyen szerelnék lenni, írásaimban. Bátran ostorozni az emberi gyengeségeket, a humor fegyverével. DE MEGTANULTAM mast is. Az erőt, a kúartó akarást. Tíz eves se voltam, amikor szép- V nagyapam meghalt. De halálos ágyán sem engedte, hogy forgassák, segítsék. Kötelet erősil- tetett a gerendába, s azzal húzta, emelte magát. Én mint kisgyerek bámultam, de ma még inkább bámulom férfiasságát, akaraterejét. S egész életemben kísért is ez! Különben nehezen viseltem volna el az élet iskoláját, a gyermekkor szenvedéseit, a háborút, és felnőtt lejjel a tanulás éjszakai, nehéz óráit. Katonaviselten, a felszabadulás után végeztem el iskoláimat, s ma agronómus vagyok. S talán még valami más: amit regényem is bizonyít. Ügy érzem, a Megindult a jég-ben elmondhatom annak egyrészét, amit néhány évtized tapasztalata rakott írói tarisznyámba. Feljegyezte: SIPKAY BARNA Mester Attila: Gesztenyék M ár iít-olt oldódznak a levelek, Hirtelen éjre hűvös reggelek Köszönnek, de a sárga fák között Még nyárízű, szelíd a délelőtt, Üreg kofák a kertek, és meleg Szóval kínálják dús gyümölcsűket. Tüskés—meleg burokban alszanak A gesztenyék. — Órán a pad alatt Gurultak, vagy a lépcső koppanó Deszkáján — tán a sok színes golyó Sem volt kedvesebb játék, mint a szép Csillogó bőrű. barna gesztenyék. A fáról kövei vertük, jó nagyot Választva, s néha egy-két ablakot Ts eltaláltunk, s aztán mint a nyúl Futottunk el, szeppenten. szótlanul. 7.sebünkben, mint burkában rejtse még. Lapultak a megmentett gesztenyék. 6
