Kelet-Magyarország, 1961. november (21. évfolyam, 257-281. szám)
1961-11-18 / 271. szám
A Szovjetunió ipari fejlődése 196o-198o-lg Közkívánatra: vasárnap két előadás Verdi Traviáta című operájából ba kerül az előadás nyiregyháKözkivánatra ismét színre kerül a nyíregyházi színházban Verdi: Traviata című operája, két előadásban. Az esti, fél nyolckor kezdődő előadást a felnőtteknek tartják meg. Délután 3 órakor az ifjúságnak mutatják be az operairodalom egyik legkedveltebb, legtöbbet játszott gyöngyszemét. Az iskolák, tanulók és tanárok egyaránt kérték az előadást, hiszen a rádióból, lemezről már az ifjú hallgatók közül is nagyon sokan ismerik és szeretik a Traviátát. Most azonban késlekednek az iskolák a legyek elővételével, a helyfoglalással, s ezért félő, hogy a vasárnapi előadás — kellő érdekődés hiányában — elmarad, mert igen sokzi megvalósítása, s azt csak teljes érdeklődés esetén tarthatják meg. Kérik ezért az iskolákat, hogy ma jelentsék be igényeiket a József Attila Művelődési Házban. EfetronUiu- súgó Waclaw Brzezinsky lengyel; technikus elektronikus súgót j konstruált. A parányi készüléket, amely a szöveget fülbe ! j súgja, a színész feltűnés nélkül í I elhelyezheti a fülkagylója mö-! gött. A kísérletek sikereseknek ! bizonyultak és megkezdték az j új készülék sorozatgyártását. 120 kommunista nő tanácskozásáról A FÉRFI TÁRSADALOM azt vallja, hogy a „gyengébb nem” érzékenyebb. Ez így igaz, csak az a baj, hogy a nőknek e tulajdonságát sokan egyoldalúan fogják fel — ha többoldalúan is értelmezik — s ez is oka, hogy az érvényesülésükhöz vezető út göröngyös. Igen, mert — amint ezt a párt nyíregyházi járási bizottsága által megtartott kommunista nők tanácskozásán is tapasztaltam — ők az érzékenységükkel nemcsak észlelik, hanem zóvá is teszik a ferdesé- geket, jogtalanságokat, ami egyes vezetőknek nincs Ínyére. Ezért ütköznek aztán itt-ott kínai falba ma is a nők. Akadnak szövetkezeti vezetők, akik jobban félnek az asszonyok „nyelvétől” mint ördög a tömjénfüsttől. Vajon miért? Mert tudják, hogy a nők többsége — természetüknél fogva — nem nézi el az igazságtalanságot, s ezért aztán inkább távol tartják őket mondván: „főzőkanál mellett a helyük”, vagy „ők csak dolgozzanak, ne szóljanak a vezetésbe”. IGAZÁN JÓL ESETT hallani Barczi Gyula elvtársnak, a járási pártbizottság titkárának e tekintetben is elgondolkodtató, a mezőgazdasági problémák megoldásához a nőktől segítséget kérő beszámolóját, melyben körvonalazta a kommunista, de a falun élő minden nő, a szövetkezeti nőbizottságok és a községi nőtanácsok szerepét. Ez a tanácskozás kissé mérce is, például is szolgált. így érzem. Miért? Mert a nők löszére az ő „szemükkel”, s gondolkodásuk alapján vázolták tennivalóikat az ötéves terv mezőgazdasági részének feladataival kapcsolatban, a tavaszi, nyári, őszi és téli munkákban, a mindennapi életben. Gondolják egyesek: mit érdekelte ez a nőket? Csak hallgatták volna a felszólalásokat. Pedig Barczi elvtárs csupán néhány érzékeny „húrt” pendített meg: a tudat átformálását a mezsgyék eltüntetését a fejekben, az öntözéses kertészet fellendítésének lehetőségeit a Tisza-menti falvakban, a háztáji gazdaságok, a sertés hizlalás és a baromfitenyésztés lehetőségeit, az öregekről való gondoskodást, az óvodák és napközi otthonok problémáit, s mindezek- ael kapcsolatban a nők feladatait... Hogy politizáltak-e? De még mennyire! OLÁH NÉNI az ibrányi Petőfi Tsz tagja csak ennyit mondott: „Én nem akarok sokat beszélni. Keresztülvisszük, hogy 20—30 holdon öntözéses kertészetet létesítünk, s az öregeknek is munkát biztosítunk.” Megtapsolták. Jászai Jánosné a gávai tsz vezetők tehetetlenségéről szólt. „Van nálunk egy kacsa-tó. így nevezik. Tizezerszám lehetne nevelni benne a szárnyasokat A hely ideális, minimális befektetéssel százezreket hozhatna, s még sincs, aki megoldja — mondotta. Beszélt az enyveske- züekről, akik szedéskor szatyrokkal vitték haza a krumplit, s kupákkal a tengerit. 9 nagy derültség közben mondta el, hogyan érvelt ezekkel szemben. Vagy ne érdekelte volna Luczá- nét a jövő, aki társaival együtt a demecseri Dimitrov Tsz-ben 35 hold gyümölcsösből 2 millió forinttal gazdagították a nagy családot? Nem tévedek ha azt mondom: elsősorban azokat érdekli előrehaladásunk, a tervek megvalósítása, a szövetkezetek fejlődése, az életszínvonal ügye, akik szószólói és kíméletlen ostorozol a hibáknak, igazságtalanságoknak, s nem közömbös szemlélői ezeknek. S ilyen kommunista és pártonkívüli nő nem kevés van. Pappné a demecseri Ezüstkalász Tsz ellenőrző bizottságának tagja, éjjeli ellenőrzésre biztatta a vezetőket kukoricahordás idején. S nem hiába. A nagyhalászi asszonyok, azt kifogásolták, hogy az állami óvodában miért van három, míg a szövetkezetiben egyetlen óvónőt sem biztosítottak az idén. Czikora Józsefné az ibrányi Béke Tsz tagja megmutatta hogyan kell szervezni, munkára serkenteni példamutatással a tagokat. így mentették meg a Nagy-tanyán pusztulásra ítélt kukoricát és kendert a közösségnek. ŐSZINTESÉG, tenniakarás és felelősségérzet jellemezte a százhúsz kommunista nő tanácskozását. Szabadon érvényesült a korunkat meghatározó XXII. kongresszus szelleme. Ennek tudatában szólt Harasztiné az önmagukat csalhatatlannak képzelő vezetőkről. Igazán praktikusan és célravezetőén elemezték a kommunista asszonyok a problémákat és a feladatokat. Ügy éreztem: nemcsak hangoztatja a járási pártbizottság, hogy nők nélkül nem építhető fed a szocializmus a falun, hanem ezt vallja és hiszi is. Számít rájuk, mert tapasztalták, hogy nem csalódtak bennük. így válhat valóra négy év alatt a tervbevett 300 hold öntözéses kertészet. Kik dolgoznak majd benne? A nők. A meglévő 4860 hold mellé telepítendő 6 ezer hold gyümölcsös művelése is asszonyokat dicsér majd. Gondoskodásuk nyomán nevelődnek fel százezerszámra a csirkék, s válik még jövedelmezőbbé az állattenyésztés is. E KÖZELI ÉS HOLNAPI feladatokkal foglalkozott a kommunista nők tanácskozása. S mi tagadás: érzékenyen. S ez jó jel, mert láttam, hogy érdekli a kommunista nőket a holnap, s biztosak lehetünk benne, hogy ők ott lesznek az ügyért tevékenykedők első soraiban a nyíregyházi járás minden szövetkezetében. Farkas Kálmán El a valakinek tíz évvel ez- előtt azt mondták volna, hogy a Hotel Hungária — ahol valamikor a milliókkal szélhá- moskodó ál-lord Hampton lakott — olyan hely, ahol nem iehet kibírni az életet, ahol nyomasztó a légkör, ahol fogházban, mit fogházban, az Ördög- szigeten érzi magát a vendég, nyilván kinevették volna — és méghozzá teljes joggal. — De most a hotel — valóban fogházzá vált. Fegyházzá. amelybe önként mennek ugyan be a rabok, de kijönni csak néha lehet belőle a séta idejére (egy kis tűzszünet délelőttönként. két légitámadás hullámai között). A szálló menedék is, lakás is, — s mégis, mégis afféle rácsnélküli börtön, aranykalitka, amelyben mindenki másnak mondja, mint ami valójában. Péter néha már meg is feledkezik arról, hogy Tamás remekül hamisított igazolványa a mentőangyala. Fogalmai megváltozóban vannak: amit az első nap életmentő szabálytalanságnak érzett, most természetes törvény. Hazudni kell. Mindenki hazudik. Talán csak a naptár nem. amelyen az utolsó lap árválkodik: 1944. december 31. Hirtelen eszébe jut: érdemes lenne lenézni a portára. Nem sok oka van ugyan rá — maga se vallja be önmagának, hogy ilyentájban tegnap ott látta Marikát, s hátha most is? De miért is ne menjen le? Aki nem találja a helyét, annak mindegy, hol nem találja. A porta is veszített már fényéből. És nem használ az előcsarnok eleganciájának se a törött üvegajtó millióm szilánkkal díszelgő, különös pókhálóra emlékeztető csillogása, se az a magas. szélesvállú. pisztolytáskás, nyilas karszaiagos katona, aki most tápászködik fel az egyik bőrfotelből és kiballag az ajtó elé. — Ez meg micsoda? — kérdezi udvariatlanul a portást Péter. — Állandó őrséget kaptunk? — Ez, kérem, speciális eset — monja széttárt tenyérrel, mintegy mentegetőzve a tányérsapkád férfiú. >— A Feri. itt volt londiner, úgy látszik visszahúzza a szíve. És a tetejébe most azt hiszi, mert ö mindent ismer, hát ő vigyázhat a legjobban. .. Tetszik érteni... A kapu előtt motorkerékpár fékje jajdul. Nagy NSU-motor, aírikasárga-terepszínre festették. Aki leszáll róla: bőrkabátos, pilótasapkás, termetes fiatalember, géppisztoly hintázik a jobbvál- ;án. S jön be a hallba, mintha világéletében itt lakott volna, sőt. mintha övé lenne az egész szálloda. S akkor elé áll az egykori londiner és ráreccsen. 1— Kicsoda maga cs hogy mer óppisztólyt viselni? De a nagydarab motoros nem szívbajos természet. — Ahhoz magának semmi köze — válaszol, minden hangfogó nélkül. — Igazolja magát, amíg finom vagyok! — kapcsol rá az erőteljesebb hangra a katona is. — Eszem ágában sincs — mondja a jövevény és meglódítja géppisztolyát. Ujja a ravaszon. Olyan csend van a hallban, hogy ha lenne légy, a repülését hallani lehetne. S most halk zaj mégis: az egyik bőrfotelből jön. A kis ürgeorrú Mihalkovics ül benne és olyan apróra húzza össze magát, hogy teljesen eltűnik a támla mögött... Hátha. .. De nem lesz verekedés. Sőt: Feri, az ex-londiner megjuhá- szodik a határozott modor láttán s azt mondja: — No, most már igazán kiváncsi vagyok, ki vagy... — Hát, ha annyira érdekel. .. S a bőrkabátos a zsebébe nyúl. Nyomtatott cédulát húz elő. A katona orra alá nyomja. Az nézi a papírost, aztán táskájába csúsztatja a pisztolyt és nagyon csendesen azt mondja: — Kérem, az más. És már ott sincs. Csak akkor sétál elő, amikor a bőrkabátos vendég felrobog a lépcsőn, győztes magabiztossággal. Senkise kérdez tőle semmit. De a portás kérdő tekintetére úgy érzi: mégis csak meg kell indokolnia, miért lett olyan kis fiú egyszerre. — Mi az úristent csináljak vele? Gestapo-papírja van... — Aranynak hívják... A portás hirtelen kinyitja a száját, mintha mondani akarna valamit, aztán csak krákog kettőt. És valami nagykönyv fölébe hajlik, némileg túlzott sietséggel. S csak akkor lesz beszédesebb, amikor „Feri” odébbáll. — Gestapo —\ mondja a sö- tétkék-zubbonyos ember a por- táspult mögött. — Látta, hogy vigyázzba állt előtte a végén ez a mi londinerünk? Pedig lehet, hogy ennek a Gestapós- nak régen fejbelőtték valahol a mamáját... — Ismeri? — Kérem, mi mindenkit ismerünk és senkit sem... Ez a fiatalember sokat kockázott itt a kis bárban... A tét néha egy üveg Dry Gin volt, néha egy szép versenyló. Néha csak ezer pengő... Aranyifjú, tetszik érteni. .. De hogy ehhez a papírhoz hogy jutott, nem tudom. Igaz, az anyját is eladta volna jó pénzért mindig. Ilyen az egész társaság... — szalad ki a száján, aztán egy pillanat töredékére elhallgat. Udvariatlan volt? Eh, mit, nem bán meg semmit. 1944. szilvesztere van. És ez a csendes, bujkáló mérnök (ő ezt is tudja) — nem tartozik igazán a bandához, ha valaki olyan segített is rajta aki félig-meddig odaszámít. — Az egész társaság? — kapaszkodik bele mégis a szóba Soós Péter. — Ugyan kérem, hát mit gondol, miből élnek? Ez — int a lépcső felé, s Péter érzi, hogy a bőrkabátosra szól az intés, — megcsinálta azt a stiklit is, hogy vállalta, kihozza a munkatáborból egy likőrgyáros fiát aztán az ügy nem sikerült, nála maradt a pénz. A következő héten a Gestapo véletlenül elvitte a papát is a Svábhegyre, s csodálatos módon ki lehetett hozni, de azért is ennek kellett adni húszezret. Az isten ismeri ki magát rajta... De a Lexi báró se különb... — Gondolom — bóKnl önkéntelenül Péter. flSeiytaljitfc) 5 F érfi$zemmel ts dd! Bállá Ödön é. ' 9 Baktai Ferenc / / A ü riportregénye Hútet ——— HUNGÁRIA" 6. A portás meglepődik
