Kelet-Magyarország, 1961. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1961-11-03 / 259. szám

Az SZKP XXII. kongresszusának visszhangja BERLIN: Gerald Götting, az NDK-ban működő GDU főtitkára kijelen­tette: „Űj szakasz kezdődött a világtörténelemben, megnyílt a háború nélküli világ perspektí­vája, az emberiség útja a bé­kés és boldog jövő felé”. A XXII. kongresszus fokozza a szo­cialista tábor országainak erejét és serkenti minden országban a békeerőket a szabadságért, a nemzeti önállóságért és a békés együttélésért folytatott harcuk­ban. Az NDK állampolgárai a XXII. kongresszus után még erősebb meggyőződéssel vallják, hogy csak a szocialista út biz­tosítja a német nép számára a békés és boldog jövőt. PHENJAN: A Nodom Szinmun című ko­reai’láp rámutat, hogy a kong­resszus rendkívül nagy jelentő­ségű az általánosan kibontakozó kommunista építés útjára lépett szovjet nép életében és abban a harcban, amely a nemzetközi kommunista és munkásmozga­lom megerősítéséért és fejlesz­téséért folyik. A Szovjetunió Kommunista Pártja a . nemzetközi kommunis­ta mozgalom hivatott élcsapata, s a szovjet nép élén jár annak a küzdelemnek, amely a békéért és a haladásért világszerte fo­lyik — hangoztatja a lap. A ko­reai nép úgy örül a szovjet nép minden sikerének, mint a saját eredményeinek. HAVANNA: A Venceremos című kubai lap szerkesztőségi cikkében méltatja az SZKP XXII. kongresszusának eredményeit. A lap részletesen foglalkozik a kommunizmus épí­tésének programjával, és Hrus­csov következő megállapítását emeli ki; „A- kommunizmust munkával, csakis milliók mun­kájával építhetjük fel”. Hrus- csovnak e szavait — hangsúlyoz­za a lap — a munkások és pa­rasztok világszerte nagy lelkese­déssel fogadták, irántuk nyilvá­nított megbecsülésnek tekintik. A kubai nép szivében azért visszhangzanak különös erővel ezek a szavak, mert Kuba jö­vője is közvetlenül függ a szu­verenitását csak a minap elnye­rő nép építőmunkájától. PÁRIZS: Az Humanité mai vezércikké­ben Jacques Duclos, az FKP fő­titkárhelyettese „Történelmi kongresszus” címmel méltatja a Szovjetunió kommunistáinak ta­nácskozását. Kiemeli: a világ népei abban látják a XXII. kongresszus lényegét, hogy itt vitatták meg és fogadták el elő­ször az’ emberiség történetében a kommunizmus építésének programját. Ezzel lehetővé vált az emberek legrégibb és legne­mesebb álmának megvalósítása. NEW YORK: A háladó amerikai közvéle­mény üdvözli az SZKP XXIX. kongresszusának eredményeit, amely, új perspektívákat tár fel az emberiség előtt. Több amerikai közéleti szemé­lyiség nyilatkozott a TASZSZ tudósítójának és kijelentette, az SZKP programját az emberi ha­ladás történelmi dokumentumá­nak tekinti. Jessica Smith, a New World Review szerkesztője hangsúlyoz­ta, hogy a béke és a jólét pers­pektívái lelkesítőén hatnak az egész emberiségre. Kétségtelen, hogy a Szovjetunió külpolitikai irányvonala a békés együttélés politikája. H. Roberts, a San Francisco-i Amerikai—Orosz Intézet elnöke, a Béke Világtanács tagja az emberi jogok hatalmas manífesz- tumának nevezte a pártprogra­mot. Scott Nearing közgazdász, a Béke Világtanács tagja kijelen­tette, a pártprogram ragyogó jö­vőt tár fel az emberiség előtt. Robert Dun«, szakszervezeti közgazdász, a Munkaügyi Tudo­mányos Kutatóintézet igazgatója megjegyezte, hogy a pártprog­ram évtizedekre előre meghatá­rozza az emberiség fejlődésének irányát. Hangsúlyozta, a prog­ram békés együttélésre szólít fel és az Egyesült Államok szakszer­vezeti mozgalmának követnie kell ezt a felhívást. Ä francia gyarmatosítók 76 békés arab tüntetőt gyilkoltak meg Algériában „4 fasizmus háborús tűzfészke még ma is parázslik ]\ j uga t-Né m et or szagban“ BECS, (MTI): A neofasiszta tö­rekvések bázisa mélyen fészkel a megosztott Németország nyu­gati részében, s a fasizmus há­borús tűzfészke még ma is pa­rázslik — hangoztatta egyebek között Hans Marsalek, az auszt­riai volt koncentrációs tábor fogiyai szövetsége országos el­nökségének tagja azon az emlék­ünnepségen, amelyet a halottak napja alkalmából a fasizmus osztrák áldozatainak a Morzin platzori levő síremlékénél tartot­tak meg. A szónok rámutatott: a neonácik és a revansista nyugat­német vezetők most is békéről szónokolnak és közben Nyugat- Németországnak a volt Hitler- tábornokok vezénylete alatti mx- litarizálására gondolnak, a né­metek önrendelkezési jogáról be­szélnek, s közben az NDK, va­lamint lengyel és csehszlovák, területek meghódítására és aern utolsó sorban Ausztria újabb be­kebelezésére készülnek. Amerikái nők a békéért Washington, (TASZSZ): Az Egyesült Államok fővárosában a nők tüntetést rendeztek. A fel­vonuló nők ilyen feliratú táblá­kat vittek: „Asszonyok, harcol­jatok a békéért!” — „Vessenek véget a fegyverkezési hajszá­nak!” — „Biztosítani kell a bé­két!” A tüntető nők Washington em­lékművénél gyűltek össze, majd a Fehér Házhoz vonultak, ahol levelet adtak át Kennedy elnök feleségének. A levél írói felszólí­tották az elnök feleségét, csat­lakozzék a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért harcoló ameri­kai asszonyokhoz. Hasonló nőtüntetéseket rendez- tek az Egyesült Államok 25 más 1 nagyvárosában is. (MTI): Az algériai felszabadítási harc csütörtökön 8, évébe lépett. Al­géria arab lakossága szerdán a 7. évfordulót nagyszabású meg­mozdulásokkal ünnepelte és a függetlenség mellett tüntetett, Francia hivatalos közlemény sze­rint a francia katonák és rend­őrök golyói 76 arab tüntetőt öl­tek : meg, s több mint százat súlyosan megsebesítettek. Algéria lakossága egységesen követte az ideiglenes kormány felhívását és valamennyi város­ban heves tüntetések zajlottak le, bár a gyarmati csapatok tel­jesen megszállták a városokat és könyörtelen terrorral léptek fel az arabokkal szemben. Tudó­sítók megjegyzik, hogy a tünte­tésekben különösen sok fiatal vett részt. Oranban a tömeg kö­zött gyermekeket is lehetett lát­ni és a felvonulók menetét az algériai nemzeti zászló színeibe öltözött fiatal lányok vezették. Az aráb negyedekben a lakos­ság nemzeti zászlókat lobogtat­va éljenzéssel fogadta a tünte­tőket. A tüntetések békés jellege el­lenére, a francia „biztonsági ala­kulatok” kíméletlenül tüzeltek a tömegre. A Kelet-Algériában lé­vő Ras El Hanoun városban 14 arabot gyilkoltak meg. Constan- tineban 22 arab esett áldozatul a gyilkos terrornak és 12 meg­sebesült. lVl.siiában a sortűz után j 14 algériai tüntető maradt hol­tan az utcákon. Oranban a fran­ciák algériai asszonyokat gyil­koltak meg. A franciák több íz­ben könnyfakasztó bombákat és gránátokat használtak a tömeg szétoszlatására. Algériában szerdán csaknem száz százalékosan betartották az általános sztrájkot. Az üzletek nem nyitottak ki és zárva ma­radtak az arab kereskedők iro­dái is. Katonaságot vetettek be a Singapur/ sztrájkolok ellen tak a rendőrökkel és a katonák­kal, tizenhármán megsebesülték ■' Sok munkást letartóztattak. A munkások követelik, hogy szakszervezetüket ismerjék él a hatóságok. Az utóbbiak viszont azzal az ürüggyel utasítják ezt vissza, hogy a közüzemi munká­sok szakszervezete baloldali. Finnország nem ráihat egy Szovjetunió elten irányuló ugresszió hiindwi,ló pontjává Kelikonen beszéde Los Angeles, (MTI): Kekkonen finn köztársasági el­nök, aki jelenleg az Egyesült Ál­lamokban tartózkodik, szerdán este beszédet mondott Los An­gelesben. A legújabb szovjet jegyzék­kel kapcsolatban kijelentette, az 1948-ban megkötött szovjet— finn barátsági és kölcsönös se­gélynyújtási egyezmény lényege, hogy Finnország nem válhat szovjetellenes agresszió kiinduló pontjává. „Az egyezmény értel­mében, ha Finnország és a Szov­jetunió egyetért abban, hogy Németország, vagy a Németor­szággal szövetséges hatalmak ré­széről katonai agresszió fenye­geti Finnországot, vagy finn te­rületen keresztül a Szovjet­uniót, úgy a két kormány ta­nácskozásokat kezd”. Kekkonen hangsúlyozta: Finn­ország külpolitikájának célja az ország biztonságának és függet­lenségének megőrzése, Finnor­szág semleges politikát óhajt folytatni. — A velünk szomszédos nagy­hatalom bizalma különösképpen fontos számunkra. Mindig ar­ra törekedtünk, hogy meggyőz­zük a Szovjetuniót, úgy tekint­het Finnországra, mint baráti és békés szomszédra, amely semmi körülmények között nem veszélyezteti biztonságát — mon­dotta befejezésül Kekkonen. Norstad váratlan londoni A Szovjetunió Kommunista pártjának XXII. kongresszusa egy­hangúlag jóváhagyta az SZKP programját, mely szerint 1961—- 1980 között a Szovjetunióban fel­építik a kommunista társadalom anyagi-műszaki alapját. A kom­munizmus felépítésében rendkí­vül nagy szerepet játszik a vil- laniosenergia-termelés fejlesz­tése. A pártprogram előirányoz­za, hogy az 1960. évi 292 mil­liárd kwó villamosenergia-ter- melés 20 év alatt megtízszereződ­jék és csillagászati nagyságren­dű számra: 3000 milliárd kwó-ra növekedjék fel. A villamosener- gia-termel és ily hatalmas növe­lésének biztosítására a Szovjet­unióban 20 év alatt 180 nagy hid- ro-elektro.mos erőművet, 260 nagy hőerőművet és 200 kerületi hő­erőművet építenek. Szibériában a Jenyiszejen és mellékfolyóin, az Angarán és az AIső-Tunguszkán, valamint az Oh folyón épülnek hatalmas ví­zierőművek. Ugyancsak Szibériá­ban az ott található szénmezők vagyonának hasznosítására hő­erőművek felépítését is tervezik. Kazahsztánt az Irtisen, Közép- ÁzSiát a Vahs és a Narin folyókon felépítendő hatalmas vízierőművek nemcsak villamosenergiával, ha­nem aszályos területeiket öntö­zővízzel is ellátják. Ugyancsak hasonlóan kettős hasznosításúak lesznek a Nagy Volga-terv és a Nagy Dnyeper-terv keretében megépülő vízierőművek is. A Szovjetunió energetikai rendsze­rében — különösen a nyugati ré­szeken — felépítendő hőerőmű­vek játszanak majd jelentős szerepet. A pártprogram a kau- kázosontúli területek villamos­energia-termelésének fejlesztésé­ről sem feledkezik meg. A Szov­jetunióban 20 év alatt felépíten­dő legfontosabb vízi- és hőerő­művek területi elhelyezkedését térképünk ábrázolja. l«to»atásáróI London, (MTI): A hivatalos j körök tagadása ellenére sem ti- | tok, hogy Norstad váratlan lon- ! doni útjának célja Angliát raj- í nai hadereje növelésére sarkall- : ni. A kiadott hivatalos nyilat-, kozat — „mindkét fél kölcsö­nösen ismertette egymással a maga álláspontját és megegyez­tek, hogy kapcsolatban marad­nak egymással” — nem leplezi azt a tényt, hogy az ellentétek, megoldatlanok maradtak. A Daily Telegraph katonaá szakértője szerint Anglia _ te­kintettel egyéb tengerentúli kö­telezettségeire — aligha növel- I heti rajnai hadseregének jelen- ! légi létszámát. Több helyen es6 A meteorológiai intézet jelenti: i várható időjárás ma estig: fel­hőátvonulások, főként nyugaton i és északon több helyen eső. Élén­külő délnyugati, nyugati, később a Dunántúlon északnyugati szél. Az ország déli felében reggeli ködök. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 12—16 fok között. , ’.i Távolabbi kilátások: a hét vé­gén hűvösebb idő. % LONDON, (TASZSZ): Mint a Reuter hírügynökség singapuri tudósítója jelenti, szerdán este a singapuri hatóságok négyezeröt­száz rendőrt mozgósítottak és ki­hívták a katonaságot is, nogy leszámoljanak a közüzemek ti­zenötezer sztrájkoló munkásávaJ. Amikor a sztrájkolok összecsap-

Next

/
Thumbnails
Contents