Kelet-Magyarország, 1961. november (21. évfolyam, 257-281. szám)
1961-11-26 / 278. szám
Tudomány A blokkos építési módról — hangzott el értékes előadás A tizenöt éves terv egymillió lakásából az első ötéves terv időszakában 250 ezer lakást kell felépíteni. Ezt a feladatot hagyományos módszerekkel — hogy téglát téglára rakjunk — nem lehet megoldani. Kell tehát cáyan elem, amely a téglának többször- röse legyen, hogy egyetlen ilyen elem legalább 200—400 tégla elhelyezését, időt, emberi erőt és költséget takarítson meg. Ilyen építőelem a blokk. Erről az építési módról tartott a napokban előadást az Építőipari Tudományos Egyesület Nyíregyházi Csoportja. Hozzáértőbb, elismertebb előadót aligha találtak volna az előadás meg- társára, mint Tatár Béla főmérnököt, akinek a blokkos építési módjáról szóló szakkönyve széles körökben elismert. Miből készül a blokk? A blokkot úgyszólván hulladéknak számító anyagból, a kohósalakból állítják elő. A kohók és höerművek salakját hő és vízkezeléssel duzzasztják, így térfoga tnovekedés, illetve súlyveszteség áll elő. Az így nyert habsalakot kötőanyaggal keverik, majd vassablonokban pontosan egyforma elemeket készítenek belőle. Vasat sem az elemek gyártásánál, sem azok összeillesztésénél nem használnak. Az ösz- szeillesztésnél cementhabarcsot használnak. Milyen időmegtakarítást Amíg egy köbméter hagyományos építőanyag, mondjuk tégla bedolgozása az épülő ház falába legalább három óráig tart, addig egy köbméter, vagyis két darab blokk bedolgozásához mindössze félórára van szükség. Az alapanyag habosítására az erőművek és kohók közelében létesítettek üzemeket, de a már habosított salak blokkokká való feldolgozására a felhasználás szerinti központokban létesítettek üzemeket. Hozzánk legközelebb Debrecenben és Miskolcon van blokkgyár. Az innen való szállítás kifizetődő. A blokkok jól bírják a szállítást, beépítve és bevakolva hőszigetelők és hőtartók, teherbírók és fagyállók. jelent a blokk használata ? Könnyű elképzelni, hogy milyen időmegtakarítást jelent ez a módszer többszáz, többezer köbméter fal beépítése esetén. Jó szervezéssel egy négyemeletes, három szekciós, 53 lakásos épület falazási munkái három hét alatt elkészíthetők. Nyíregyházán is alkalmazzak a blokkos építést Külföldön mindenütt eltejedt ez az építési mód. Mi Csehszlovákiától és az NDK-tól vettük át, a gyártáshoz szükséges gépeket pedig Ausztriából szereztük beAz ötéves terv időszakában középblokkal építünk, de fokozatosan áttérünk a nagyblokkra, majd bevezetjük az egészen nagy, egybefüggő falelemeket, a paneleket és az öntött házakat. A tizenöt éves terv végén teljesen elhagyjuk a blokkokat és csak paneles és öntött házakat fogunk építeni. Nagyon ' fontos volt ez az előadás azért is, mert az 1962. évben városunkban épülő 250 lakás túlnyomó részét is blokkos építés/ móddal/fogjuk megépíteni. Scholtz Béla ÉTÉ titkár Ha most nem, később bizonyára belátod, hogy olykor egészen jelentéktelennek látszó epizódok is nagy hatással lesznek rád később. ★ Sokszor gondoltam már rá azóta is. De ha megkérdeztek volna, hogy kire gondolok, azt hiszem, zavarba jöttem volna. Mert nem tudnék rá felelni ma sem. Válaszolni csak egy történettel lehet. Olyan hallatlan világfájdalmak közepette éltem napjaimat abban az időben, ahogy elsŐ\ szerelmükben csalódott fiatalemberek szoktak. Pedig régen túl voltam már a hatodikon is. Ahogy beléptem akkor a vasúti váróterembe, inkább ösztönösen, mint tudatosan néztem körül. Nem is jegyeztem meg egy arcot sem. A söntés felé indultam. Egy fiatal lány követett. Magamba roskadva kezdtem falatozni az egyik asztalnál, amikor az asztalhoz ült és illetődötten kérte el az újságomat. — Szabad? Bólintottam. Nem emlékszem már sem a ruhájára, se a haja színére, csak a szeme igyekszik még mindig a vesémig hatolni, éppen úgy, mint akkor, ott, a könnyen szerzett első csók után. Nem kellett sokat udvarolnom érte, hamar elértem. Egy diadalmas hadvezér nem feszíthetett volna akkor büszkébben, mint én magamban. Lám, mégiscsak tetszem én a lányoknak. De ahogy rám nézett, mindjárt elpárolgott a győzelmi mámor belőlem. Szinte zavarba hozott. Mintha nem is ő engedte volna megcsókolni magát alig egy órával a megismerkedésünk után. Vajon miért ment bele a játékba egyáltalán, ha tudta, hogy nem fog eljönni a találkánkra? Hiába töprengtem a nehéz kérdésen, idegesen sétálva fel és alá a hatalmas liget bejáratánál, a kijelölt helyen, nem találtam magyarázatot. Egy régi epizód Máskor öt percnél nem vártam volna többet, most egy félóra is eltelt, amíg beletörődtem a megmagyarázhatatlanba. Bosz- szankodva indultam az állomásra. A liget túlsó bejáratánál véletlenül pillantottam meg Pontosan úgy sétált fel és alá, mint én a másik kapunál néhány perccel előbb. Nem tett semmi szemrehányást, boldogan simult hozzám. Arról a fiatal párról, aki ide este bement, csak egyféle véleménnyel voltak, akik látták. Egyetlen szó, ellenkezés nélkül jött velem odáig, ahol a hatalmas tölgyek sátorként öveztek néhány padot. Tökéletes éjszakai csend vett körül bennünket. Talán nem is volt senki rajtunk kívül az egész ligetben. Ha lett volna, ha hallhatott volna bennünket valaki, aligha érti meg a helyzetet. Hogy lehet az, hogy ilyen meghitt kettesben ilyen elemi dolgokat igyekeznek aegíoáaí egymástól? „Mit gondol most rólam?* Nem először hallottam, de most valahogy nem tudtam olyan könnyen mosolyogni rajta, mint máskor. Éreztem, hogy nagyon őszintén kérdezi. Nem kezdtem filozófiai fejtegetésekbe arról hogy mit is szokott ilyenkor gondolni az ember, de hiába, hajthatatlan maradt. Lehűltem. Még mielőtt kiléptünk volna a ligetből, esdekelve fordult hozzám, csakhogy nem térden állva: „Legalább a nevét mondja már meg, ha úgysem találkozunk többet, legalább annyi maradjon meg.” Már messze roboghatott vele a vonat, fénykép, sőt név nélkül, és én még mindig kábul- tan álltam. Miért nem háborog folytonos babérokra szomjas, ifjúi önérzetem? Miért nem dühöngök? Miért nem vagyok levert? Egyáltalán miárt nem érzik valami... Nevét azóta sem tudom, de nagy, kék szeme néha még búsan, fürkészőn kutat ♦ Nos, azt mondod, jelentéktelen az eset? Akkor miért emlékszem rá, annyi, annyi év után? És miért — szégyen lem magam? —gál.— „Sugárhajtású ” halászcsónak. MÉG EGYSZER körbe járta az ólakat. Egy-egy megelégedett röffenés jelezte, hogy minden rendben van. Elfáradt egy kicsit, mert az ólak is elég messze voltak egymáshoz, meg aztán pár napja a tüdeje is akadékoskodott újra. Néha majd megfulladt. Mintha valaki fojtogatná, a levegő meg tele lenne ezernyi láthatatlan porszemmel, ami mind az ő torkára rakodik. Le is huppant az egyik kazal tövébe. A kis hűséges puli meg mellé, lábával a botra telepedve, s onnan lesett fel az öregre okos, nagy barna szemeivel. — Józsi, Józsi, megöregedtél bizony. Ide löktek a disznók mellé éjjeliőrnek. Lefokoztak, mint a katonaságnál... Csordásból disznófelvigyázó. Ide kerültünk mind a ketten. Te sem szaladgálsz már a legelőn, — csak a libák után, amíg én a kanapén heverészek. Jó, jó öreg pajtás, hiába csóválod úgy a farkad, tudom én, hogy csak vigasztani akarsz. Megöregedtem, te meg hűségesen kitartasz mellettem. Szép tőled, nem mondom, dehát fáj ez egy kicsit, ha ki kell állni a sorból. Most, amikor annyi szép jószág került volna a kezünk alá. Ellátnád egyedül, én meg pihengetnék a fűvön, a hátam meg bizserget- né a meleg... A kutya belegyezésféle morgással nyugtázta. A nagybajúszú vén ember meg csak töprengett tovább, észre sem vette, s már az elnök szavaival szónokolt a figyelő kutyának. — Tudod, nagy dolog ám az, 100 tehénre, meg 70 sőrére ügyelni. Néha bizony oda kell nekem is suhintani az ostorral, nem elég, hogy ott ugrálsz körülöttük. A Iában még csak bírná, de a tüdőm... Nem megy ez öreg pajtás... bele kell nyugodni amit Kónya Peti mondott... igaza van neki... dehát fáj az embernek... Az ólak felől nyugtalan mocorgás hallatszott. Az éjjeliőr meg a négylábú segéd a hang irányába figyelt. Az állatok csak nem akartak nyugodni. — No csak pajtás, nézd meg, mi van ezekkel a disznókkal! Kezével intett, hogy merre figyeljen a puli. Az meg egyetlen friss mozdulattal felemelkedett a földről, s már kocogott is az ólak felé. — Ugyan mi a nyavaja lehet az... ok nélkül nem zajon- ganak így ezek az állatok, — morfondírozott az öreg, s figyelte, ugat e a Buksi. _A kutya egy pillanat alatt végig futotta az ólak környékét, s már ott állt újra a gazda előtt, parancsra várva. — Ügy látszik, nem jár ott senki, — nyugtázta az öreg a néma jelentést... Dehát akkor miért nem akarnak megnyugodni az állatok? A következő pillanat megadta a választ. Egy léghuzam pár szál szalmát tépett ki a kazalból. Mire az öreg végig gondolta, hogy vihar készülődik, már jött a második, aztán a harmadik, és amikor a kutya vészjóslóan felvonított, már egyetlen erős szélrohammá változott az előbbi csendes fuvallat. — Mozgalmas éjszakánk lesz, öreg, — nyögött fel az éjjeliőr, ahogy felkápászkodott a kazal mellől. Csak nehogy komolyabb baj legyen belőle..; Elől az ember, mögötte a feszülten figyelő kutya, megindultak az ólak felé. MIRE ELÉRTÉK az elsőt, már vészesen hajladoztak a fák. Az ólak felől csak egyetlen hatalmas röfögés hallatszott. Megálltak. Az öregben egyetlen kiáltó kérdéssé forrósodott minden. — Mit csinál ő itt egyedül? Mi lesz a sok kocával, az apró malacokkal, hogy bír a vihar alatt velük? Mit csinál, ha kitörnek a karámból, s mi lesz, ha rájuk dől az ÓL A kutya vinnyogása riasztotta fel gondolataiból. Itt valamit tenni kell! —■ De mit? — hasított újra az agyába a bizonytalanság. Mit? Ha kiengedi őket, szétfutnak az ég négy tája felé, ha meg bent maradnak? Még elgondolni is rossz. Micsoda kár lenne... A vihar egyre erősödött, gályák ropogtak, a szél port szalmát, repített a levegőben. Az előbbi szürkeséget, áthághatatlan feketeség váltotta fel. A kutya reszketve lapult a lábához. — Lesz, ami lesz, ő minden disznót kienged a közös karámba, nem tarthat ez az isten ítélet idő olyan sokáig, hogy kitörjenek belőle. Meg itt a Buksi, majd segít az is. Lehajolt a reszkető állathoz: — Buksikéin, kiskutyám..., kettőnkön múlik minden. A kutya mintha csak megérezte volna, mit mondanak neki, megindult a karám felé. ö meg botjára támaszkodva, lábával a rögökön bukdácsolva szembefordult az orkánnal, s odalépett az első ólhoz. Kinyitotta a reteszt. Az állatok egymás hegyén, hátán tódultak ki az ajtón, s rohantak visítva a karámhoz. Érezte, hogy minden poétikáját hasítja, tépi a megvadul* levegő. Kezét a szeme elé tartotta, és tovább lépett. A második aztán a harmadik... érezte, hogy kihagy a tüdeje* nem kap levegőt... megállt egy pillanatra... — Tovább-, tovább-. — lüktette halántékéban a pattanásig feszült izgalom. Megindulj hogy kiengedi a következőkből is az állatokat. Hallotta, hogy a kutya mérges csaholással tereli a kocákat. Keze már a reteszen volt, amikor az orkán letépte az ól tetejét. A következő szélroham már az oszlopokat kezdte ciháink — Oda a sok kismalac, a kocával együtt — jajdult belé a gondolat Eldobta a botot, odaugrott a vészesen hajladozó gerendák mellé, és hátát az ajtófélfábái támasztotta. Még látta, bogy a koca kitört az ólból, s mögötte visítva rohannak b£ a kismalacok is. Aztán elsötétült előtte mindem pislákoló tudatává^ még érezte, hogy egyre nebe-i zebb a sok gerenda« de king-' rani alóluk már nem volt ereje. OTT TALÁLTÁK meg a gerendák alatt Azok sátorként álltak fölötte. cára, rakodott vastag perréteg gél. Az első szava az volt*) ahogy kinyitotta a szemete — Meg van mind? Csak a bólogató fejeket lát-'* ta, a halványan pislákoló lám-* pák fényében; Ptsllai János: MENTÉS
