Kelet-Magyarország, 1961. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1961-11-02 / 258. szám

19*1. november 2, csütörtök. Névnap: ACHILL. A nap eseménye: 11 évvel ezelőtt, 1950-ben halt meg George Bemard SHAW ne­ve« angol író. Néi röplabda csapatunk gyenge szereplésiről A bajok nem szűntek meg ★ A K1SVARDAI RÁKÓCZI TSZ lói igyekszik teljesíteni őszi ke­nyérgabona-vetési tervét. Ez ideig 50 hold őszi árpát. 150 hold rozsot és 100 hold búzát vetett el, ★ A NYÍREGYHÁZI JÁRÁSI TANÁCS október 31-én ülést tar­tott, amelyen az őszi betakarítási, a szántási és vetési munkák ál­lását, valamint a termelőszövet­kezetek gazdasági helyzetét vi­tatta meg.-A A közelmúlt napokban a Nyíregy­házi Spartacus női röplabúázói is szakosztályértekezletet tartottak. (A férfi röplabdázók, mint azt megírtuk, már korábban megtartották értekez­letüket.) A lányoknál is olyan prob­lémákat kellett tisztázni, mint a fér­fi csapatnál. Annyi különbséggel, hogy a női csapat sokkal válságo­sabb helyzetben van. j Mint ismeretes, a csapat minden erősítés nélkül került az országos bajnokság első osztályába 6őt nem­hogy erősíteni nem tudtak, két játé­kosuk — Csemniczkiné és Jeles — pontosan ebben az időben távozott el a csapatból, a Budapesti Sparta- cusba. A baj azonban nem jár egye­dül — ahogy szokás mondani. Ugyan­is az előbb említett problémákat a belső bajok Is súlyosbították. Üjabb két játékos, Doroginé és Foualka vált ki az együttesből. Ezek a tényezők magyarázzák, hogy az együttes a bajnoki mérkőzé­seken simán vereségeket szenved. A játékosok idegesek, kapkodnak, s mindez rányomja bélyegét a csapat szereplésére. Néhány esetben alig tu­dott kiállni bajnoki mérkőzésére a csapat. A gyenge szereplés legfonto­sabb oka, hogy a tapasztalt játéko­sok mellett & tartalékok lelkesen ját­szanak ugyan, de még nem képesek hiba nélkül beilleszkedni a csapat I egységébe. Igen komoly probléma előtt állnak NB I-es röplabdás lányaink, s rá­adásul a csapat edzője is beadta a lemondását. Tehát ahogy szokott len­ni, „minden összejött”... Ez magya­rázza a gyenge teljesítményt. A szakosztály értekezleten pontosan ezeket a nehézségeket kellett volna megbeszélni és tisztázni. A megbe­szélés és a tisztázás meg is történt, csak éppen nem jutottak dűlőre, s minden maradt a régiben. Pedig sür­gősen megnyugtató megoldást kelle­ne találni, ha azt akarják, hogy si­kerüljön az NB I-ben bentmaradni. Ha már a játékosok nem tudták egy­más között elintézni a vitás kérdése­ket, — jó lenne, ha a sportkör elnök- i •égé venné kezébe a dolgot. S ha 1 van rá mód, rendes kerékvágásba zökkenteni a női röplabda csapat szekerét. Már csak azért lst mert megyénk sporthirneve szempontjából nem mindegy, hogy két NB I-es együttesünk közül az együk Ilyen méltatlanul búcsúzzon el a legjob­baktól. Jól sikerült a mátészalkai járási sakkverseny A mátészalkai Járási TST és a Já-1 ráal Sakk Szövetség egyéni és csa­patversenyt rendezett, melyre s Já­rás területéről összesen harminchat sakkozó nevezett be. A verseny egye- düh szépséghibája az volt, hogy ökö- rltófttipős, Nagydobos és Györtelek sakkozói nem indultak. Az egyes Játszmák folyamán szín­vonalas küzdelmekben dőlt el a baj­noki pontok sorsa. Az egyéni bajnok- | ság a mátészalkai Csépes és a ko- ! csordi Balázs között fog eldőlni, ■ ugyanis ez a mérkőzés függőben ma- | radt és csak később fejeződik be. A csapatversenyt a Mátészalkai VSC nyerte, második helyen a kocsordi ÜJ Elet Tsz, harmadik helyen pedig a vállaji sakkozók végeztek. A versennyel kapcsolatban érdemes megemlíteni a kocsordi tsz-elnök, C. Jakab Mátyás munkáját, aki ma­gával hozta a versenyre a község legjobb sakkozóit. Ugyancsak emlí­tésre méltó a vállajiak részvétele is, akik hét kilométert gyalogoltak a vasútállomáshoz, hogy beutazhas­sanak a versenyre. Holnap gyűlést tart a Megyei Test- nevelési és Sport Tanács Elnöksége. A gyűlésen a falusi sportkörök ter­melőszövetkezeti sportkörökké való átszervezésének feladatairól, m 1562. évi versenynaptárról és költségvetés­ről fognak tárgyaink ★ A korábban elterjedt hírekkel el­lentétben Ismét sor kerül a falusi dol­gozók spartakládjára. A XI. Sparta- kiádra való előkészületeket már meg­kezdték a sportszervek. ★ Snorth írek A megye kilencven falusi sportkö­réből a legutóbbi jelentések szerint már 53 sportkört szerveztek át ter­melőszövetkezeti sportkörré, ★ Az 1961. évben a megyénk területén folyt pontszerző versenyek során a legtöbb pontot a mátészalkai járás sportolói szerezték. A szálkái járás 20613 ponttal végzett az első helyen, s ezzel elnyerte az e célra alapított vándorserleget a vásárosnaményi járástól. A MEGYEI NÖTANAOS MŰ­VELŐDÉSI BIZOTTSÁGA „Üt- mutatót” készít a járási és városi művelődési bizottságok elnökei részére, hogy munkájukat még tervszerűbben, eredményesebben végezhessék. ★ EDDIG ISMERETLEN OKOK BOL leégett az istállója Mora- vecz Pál kóiaji lakosnak. Tűz- j biztosítás címén az Állami Biz- j tosító 8090 forintot fizetett ki a : károsultnak. A CSÄSZÄRSZ ÁLLÁSI ÜJ ; alkotmány tsz-nek ebben a gazdasági évben baromfite­nyésztés nem szerepelt a terme­lési tervében. De mert a közös gazdaság tagsága mégis felismer­te e jövedelmező üzemág. jelen­tőségét: év végéig mintegy 60 j mázsa baromfit értékesítenek. Jövőre pedig a tyukbaromfi-tar- ! tás mellett, pulyka és liba te­nyésztéssel is foglalkozni kíván­nak. KÍSÉRLETKÉPPEN A KÖZEL­JÖVŐBEN a járási székhelyek és nagyobb községek egy-egy ál­talános iskolájában Szülők könyvtárát szerveznek megyénk­ben, a pedagógiai nevelés foko­zására. JX KäET-MAGYAHORSZAG A' Magyar Szocialista Munkapárt Szabolcs-Szatmár megyei a: '. :: ■ - : és a Megyei Tanács iapia Felelős szerkesztő: Bálint l :s.:os Kiadja a Kelet-Magyarország Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. Szaekesztöség: Nyíregyháza. Sztálin tér 21. Tel: 16-78, 16-71. 16-72. Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov u. X. Tel: 30-00. ~Bt#B,íIrtott kéziratot nem őrxün.; nteg és nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, Szabotes-SEBtotór megyei Nyomda- Tárt 7VáTtaJ§fc Nyíregyháza; Dózsa "CfyBgyJu. 5. Mozaikok a kézilabda osztályozőről A Nyíregyházán megrendezett kézi­labda osztályozótói igen sok szurkoló várta, hogy végre a Nyíregyházi Mun­kás férfi csapata bejuthat az NB II- be. A hétköznapok ellenére is igen sokan szakítottak időt maguknak, hogy végignézzék a találkozókat. Az egyes mérkőzések izgalmas sportese­ményt Jelentettek. Szemtanúi lehet­tünk sok szép gólnak, több súlyos játékvezetői tévedésnek... ★ Az osztályozó alatt és után is leg­többen annak keresték az okát, hogy miért nem sikerült a Munkásnak? Nem vagyunk szakvezetők, de véle­ményünk szerint a következő okok erősen közrejátszottak, hogy végül a Debreceni GÖCS csapata végzett az első helyen, és jutott be az NB Il-be: 1. A nyíregyházi csapat ez alka­lommal mintegy ötven százalékát nyújtotta annak a teljesítménynek, amire valóban képes. Ez különösen vonatkozik a GÖCS-Munkás mérkő­zésre. A csapat lövő-játékosai gyak­ran jó helyzetekből sem vállalkoztak lövésre. 2. A Munkás fiai tulságosan eről­tették a beállós játékot, mellyel csak egészen ritkán értek el eredményt. 3. A nyíregyháziak ritkán alkal­mazták a gyors indításokat, s lassúbb játékukkal elősegítették az ellenfél védőinek a teret. ★ A játékvezetőkről is érdemes né­hány szót ejteni. Eléggé sokat vé­tettek, sok fordított ítéletet hoztak. Pedig a torna mindhárom játékveze­tője első osztályú minősítéssel ren­delkezett. Különösen a GÖCS—ózd mérkőzés fiatal játékvezetője ellen tüntetett nagyon a közönség, aki góljelzőjének intésére nem adott meg Televízió 2 vagon ócskavasból Ötletesség révén jutottak tele­vízióhoz a komorói olajátfejtő telep dolgozói. Régi vágyuk volt a televízió, azonban nem találtak Felhívás! Felhívjuk azokat a fogyasztó­kat, akiknek birtokukban SZOT tiizeloulalvány van. hogy azt ha­ladéktalanul váltsák be, ellenke­ző esetben az utalvány hatályát veszti. Megyei Tanács Kereskedelmi osztálya Épp a bendeházi Ittasellátó il­lusztris irodájában történt. Édesházi Csantavér. a tej, izé sörhatalmú vezetője elgondol­kodva vakarta a fogyni nem akaró benyovkás hordók mellett megőszült üstökét: — Ez így nem lesz jó — dör- vnögte volna szakállába. de mert szakálla nem volt, rögvest összehívta az egész Ittasellátót sürgős termelési tanácskozásra. — Gyalázat, kartársak! Ha ez így megy tovább, egy fillér nem sok, de annyi prémiumot sem kapunk! Megint csökkent húsz százalékkal az alkoholfogyasztás községünkben — mennydörögte az összegyűlteknek. — Ez ellen tenni kell! Kérem a javaslato­kat. .. És jöttek a javaslatok és fel­ajánlások. Durbints kartárs, a a vásárláshoz pénzforrást. Végül rájöttek, a „pénz a földön hever” csak le kell nyúlni érte. A tele­pen 2 vagon ócskavasat gyűjtöt­tek össze a Magyar Honvédelmi Sportszövetség alapszervezetének tagjai, s ebből megvásárolták a televíziót. Vasúti vagonból átala­kított melegedőjüket szépen rend­behozták, otthonossá tették. Azonban nem tudják mi okból, a telep vezetősége nem találta jó­nak a melegedőben elhelyezett TV-t, mert az állítólag a munka rovására menne, ha ott lenne, így átvitték egy távolabbi raktárhe­lyiségbe, a munkások sajnálatára. Tölts még a pohárba helyettes Utasellátó javasolta, hogy indítsanak versenymozgal­mat „Előre a részegségért”, avagy „Arccal az anyaföldnek” jelszavakkal. Rum Bernát árubeszerző ko­nyak-hetek, Csigolya Dániel elő- kalkulátor és árfelelős törköly­hónapok megszervezését sürget­te. A bolt grafikusa vállalta, hogy plakátot rajzol „Igyál töb­bet, jobban berúgsz” címmel és valami lélekemelő illusztrációval. De egyben kötelezték őt arra is, hogy öles feliratokkal lássa el az az ózdi csapatnak egy szabályos gólt. J A játékvezetőt a közönség rögtön \ kinevezte „tanulóvezetönek”. * A közönségről U érdemes néhány sort írni. Szenvedélyesen szurkolt« k a nyíregyházi fiúknak, s bizony nem rajtuk múlott, hogy nem sikerült megnyerni az osztályozót... Azaz, ki tudja? A GÖCS—Munkás találkozón a deb­receniek alaposan elhúztak, amikor a Munkás hajrázni kezdett, s szinte levegőben lógott az egyenlítés. De nem került rá sor, mert a játékveze­tő egyik ítélkezését a Nyíregyházi Spartacus néhány labdarúgója nagy méltatlankodással fogadta, s meg­jegyzéseiket a játékvezető is meg­hallotta. Megszakította a játékot, s a labdarúgókat ki akarta küldeni a pá­lyáról. Hosszas vita után folytathatták a játékot. Am ez a kényszerpihenő megtörte a Munkás hajrájának ere­jét, s a GÖCS-nek elősegítette, hogy a csapat a nagy nyíregyházi nyo­más után kicsit „levegözzön” egyet. Ez esetben a szurkolók bizony a Munkásnak ártottak. A torna legsportszerübb együttesé- | nek az Ózdi Kohász csapata bizonyult. Nem véletlenül, mert sportszerűen ■ játszottak, nem reklamáltak. (Pedtg a GÖCS elleni mérkőzésükön néhány- i szór lett volna alkalmuk.) Megérde. I melt tapsot arattak. * A Nyíregyházi Spartacus női csa­pata is osztályozón szerepelt Török- szentmiklóson. Szereplésüket bizony nem előzte meg túlzott bizakodás. Az együttes mind a négy mérkőzését el­veszítette, s egyetlen pontot sem tu­dott szerezni az osztályozón. Elke­seredésre azért egyáltalán nincs okuk, hiszen annjlra „fiatal csapat” még az együttes, hogy az okozott volna szá­mukra problémát, ha véletlenül be­jutnak. Majd egy év eltelte után!II italboltokat: „A tej öl, butít, nyo­morba dönt! Igyál kadarkái!” „Az almuska egészségtelen, de í a borpárlat öli a bacillusokat” „Tölts még a pohárba” és így tovább. A javaslatoktól a stréber Kraj- nyik, alellenör vérszemet kapott, felugrott a helyéről és elsőnek vállalta, hogy leitatja az egész falut. De ezt már a többiek sem hagyhatták annyiban! Valaki vál­lalta, hogy Unikummal tölteti meg a csecsemők cuclisüvegeit, mások az asztalt csapkodva han­goztatták. hogy Bendeházán a patkányok és a kutyák is Tör­ley pezsgőt fognak inni. Körülbelül így történt, méghoz­zá nem is olyan régen. Ha va­laki kételkedne benne, az egy elvetemült józan ember:.. tn>- i. ry­A pálya széléről FEKETE VASÁRNAP. Az elmúlt vasárnapra nem szívesen emlékez­nek vissza a nyíregyházi csapatok. Bizony fekete vasárnap volt az a javából. Nézzük csak, miért: vere­séget szenvedett az NB II-ős labda­rúgó csapat, veszített hazai pályán a Nyíregyházi Munkás. Ugyancsak kikapott a Spartacus NB I-es női röplabda csapata, s a kézilabda osz­tályozókon két nyíregyházi csapat is elvérzett. „Derűre ború következik”, a közmondás szerint, s mi ez után nagyon kíváncsian várjuk a követ­kező vasárnapot, hogy megláthas­suk: ez a mondás vajon érvényes-e a sportra is? ★ A VESZTES CSAPAT IS I.EHET BÜSZKE. A Nyíregyházi Spartacus labdarúgói vasárnap a 6:0-ás vere­ség után az esti gyorsvonattal utaz­tak haza Nyíregyházára. Cegléden ugyanerre a vonatra szálltak fel a Szegedről hazafele igyekvő röplab­dás lányok. A Spartacus egyik ve­zetője meglátogatta őket, s a fül­kébe belépve megkérdezte: hogv érzik magukat? A lányok így vá­laszoltak: „Köszönjük szépen, há­rom góllal jobban, mint a futbal­listák!” — Es igazuk volt, mert ők Csak 3:0-ra veszítettek! ★ A SZURKOLÓ KÉTSZERESEN BÁNTA. A D. Honvéd—Nyíregyházi Munkás NB III-as labdarúgó mér­kőzésen tapasztaltuk ezt. Az első félidőben a nyíregyháziak erőtelje­sen támadtak, s mindenki azt hitte, hogy meg is szerzik a két pontot. A D. Honvédet néhány asszony és fiatal lány is elkísérte, s bizonv szorongva figyelték a pályán lezaj­lott eseményeket. Az egyik haza! szurkoló tréfásan megjegyezte, hogv nem fog ma Nyíregyházán gvöznf a Honvéd. Erre az egyik asszonyka megje­gyezte: „Csak győzni tudnánk, örömömben annyi puszit adnék ma­gának, amennyi gólt a debreceni fiúk rúgnak”. A debreceni fiúk két gólt is rúgtak« s a jámbor szurkoló bizony kétsze­resen bánkódott, mert kikapott a nyíregyházi csapat, s ráadásul i megígért puszik is elmaradtak. ★ LEGYEN FOLYTATÁSA! a Nyír­egyházi Spartacus—Nyíregyházi Munkás ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzésen történt vasárnap dél­előtt. A Spartacus jobbhátvédjét a játékvezető kiállította. A kiállított játékostól a. nézők megkérdezték: „Miért állított ki a játékvezető? Mit mondtál neki?” Erre a labda­rúgó-palánta roppant büszke kép­pel akkora vaskos gorombaságot mondott a játékvezető édesanyjával kapcsolatban, hogy a nézők valóság­gal elhűltek tőle. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, beballagott az öltözőbe. Jó lenne, ha a csapat edzője alaposan megleckéztetné a magárét megfeledkezett játékost. S PORTJA

Next

/
Thumbnails
Contents