Kelet-Magyarország, 1961. október (21. évfolyam, 231-256. szám)
1961-10-08 / 237. szám
TőuLLatiak a ltot Lek A művészet és a társadalmi élet Hullanak a levelek. Olyan az ősz, mint egy pákosztos rokon. Bcle-bclekóstol a dús lombokba, erős, határozott ha- rapfi-titkai, nincs egy >gás a bőséges terítéken, ami ne keltené fel az étvágyát. S a háziak büszkék, hogy ízlik neki. Kisdiák magolja az áplu'Szbénégyze- tel, s a grafit köny- nyen siklik a kockákon. A bérház udvarán karcsú fiatalasszony teregeti a kötélre a nedves ruhát. A feketekávé zamala járja át a gépirónö ínyét a miniatűr presszóasztalka mellett. Bőg a motorkerékpár a poros országúton, a sebesség szerelmese csíkot hasít a külvárosba. Hullanak a levelek. Egy nyanyóka nyloncekkert cipel, a félrecsúszott sötét kendő alól kikandikálnak a száraz ezüstszálak. Az atomkor, az űr-világ holnapi lovagjait huppant ja a nyikorgó hinta a telepi játszótéren. Egy sport- zakós fiatalember nyakkendőjét igazgatja a kirakat széles tükrében. Zizeg az újság a nyugdíjas kezében a szobor mögötti kispa- don. Valaki sír. Valaki kacag. Valaki udvarol. Valaki borotválkozik. Mi történt? Hullanak a levelek. Kifolyik a melódia a húrokból, át az ablakon, ki az utcára. belebújik, belefészkelődik minden résbe, beleeszi magát a világba. A néma is beszélni akar, mondani valamit, megráncosodik a kínzó erőlködéstől. Egyetlen taktus. A pályás sírása, a spónok kiáltása, az édesanya korholása, a szomszédok pletykája, a zsír sercegése, a víz locsbolása a kádban, a hulló falevelek lágy sur- ranása. Hullanak a levelek. Valahol egy lenszőke, egyenruhás fiú aktot pingál egy tátogó rakétára. Valahol elegáns urak koccintanak, s mint kicsinyes cinkosok, a várható esélyeket latolgatják. Egy gyapjashajú lány sírva kötözi a lőtt sebet. Egy miniszter franciául karattyol, villognak a magnéziumfények, s a harsány vivátozás után az avenuek és bou- levardok szomszédságában sok overál- los bandukol lehor- gasztott fővel. A skót sárban, a Poláris-szörnyeteg előtt ülnek az emberek, s a gumibot tompán puffan a fáradt váltakon. Poros san- franciscoiak járnak a poros világon és Quitóban és Algírban, Bolognában és Pekingben, Mur- manszkban és Tim- buktuban egyetlen, kiáltás nyomja el a plasztikbombák robbanását, a gyalior- I latozó rakéták sü- I völtését: Peace! Pa-! ce! Mir! És tovább is forr | az óceán, csípi a j fagy a sarkok bátor' kutatóit, mérgesen | püföli a monszum! ; kövér dzsungeleket. Néma az árnyjáték a tiszta csempéken. Dolgozik a sziké, verejtékgyöngyök pattannak az orvos és a beteg homlokán. Alig pi- heg. alig rándul a megmentett élet, s az udvaron, a magas nyár tetejéről elindul agy tikkadt fa-, levél, illedelmesen, csendesen zörög a műtő csukott ablakán, majd méltóságteljesen libben társaihoz. Megérkezett az ősz. Győri Illés Györify. i 1/ zzel a címmel jelent meg néhány héttel ezelőtt egy vaskos kis kötet. A. Jegorov, szovjet irodalomelmélet-tudós készítette ezt az alapvető fontosságú kérdéssel foglalkozó összefoglalást. Könyve két évvel ezelőtt jelent meg Moszkvában, s most S. Nyirő József fordításában a magyar olvasó- közönség is kezébe kapta az ötödfélszáz lap terjedelmű esztétikai művet. A kötet négy, nagyjából azonos nagyságú fejezetre oszlik. Az elsőben a filozófiai alapvetést végzi el, vizsgálva a művészetet, mint felépítményt és a művészet helyét a többi társadalmi jelenség között. Ez az a fejezet, amelyik a címben foglalt porblémával legközvetlenebbül foglalkozik, s a legalaposabban vizsgálja a művészét helyét és szerepét a társadalmi életben. — A második fejezet már ismertebb terület vizsgálati eredményeit ismerteti: a valóság sajátos vissza- tükrözéséről van szó, a tartalom és forma kérdéséről, ezek egységéről a művészi alkotásban. — Ismét gyakran emlegetett problémákat foglal össze a harmadik főrész: a nép és a művészet viszonyáról. — „A művészet nemzeti sajátosságai" című zárórész azt a kérdést vizsgálja, hogy egy nemzet sajátos alkati jegyei hogyan jutnak kifejezésre a művészetben, hogyan függnek össze ezek a jegyek az osztálytársadatomban és miképpen jelentkeznek a szovjet művészetben. L' z az egyszerű, tartalom- jegyzékszerű ismertetés is rámutat arra a gondolatgazdagságra, amely Jegorov könyvének egyik föjellemzője. Szakít ez a nemrég megjelent mű azzal a régebbi gyakorlattal, amely szerint a korszerű esztétikák megelégedtek a marxizmus klasz- szikusainak egy-egy általánosságra utaló idézetével, fe adukat feloldatlanul, a közvetlen esztétikai jelenségre való utalás nélkül, az alkalmazás aprólékos munkájának elvégzése nélkül adták az olvasó elé. Ez a könyv rendkívül sokat vitázik az egyes elméletekkel: nemcsak a polgári esztétika egyes megállapításaival, hanem a marxista esztétikusok régebbi nézeteivel is. S ez azért is örvendetes, mert így a magyar olvasó előtt jobban kidomborodik a számunkra kevésbé ismert viták jelentősége, az egyes érvek és ellenérvek fontossága. IV igyelemre méltó jelenség, hogy az ideológiai kérdések esztétikai csoportjában az utóbbi időben tisztázásra került néhány fontos alapprobléma. A marxista irodalomesztétika eredményeit is megismerhettük, de a Gondolat kiadó, a Studium-könyvek sorozatában olyan nyugati haladó esztéták műveit is lefordíttatta, amelyek az általános kérdések megértéséhez, megvilágításához segítik hazánk érdeklődő köreit (M. Wehrli: Általános irodalomtudomány, H. Sedlmayer: A modern művészet bálványai). Ez a két könyv 1960-ban jelent meg, s a szakirodalom, de a napilapok is foglalkoztak e művek néhány állításának bírálatával, megvitatásával. A hazai sajtó azonban szinte egyáltalán nem vette figyelembe az ugyanebben a sorozatban még 1936- ban megjelent esztétikai művet, egy moszkvai tudós művét ff. V. Vanszlov: A szép problémája). Azért említjük azonban meg külön is Vanszlovnak ezt a művét, mert Jegorov, ebben a most ismertetett kötetében igen gyakran bocsátkozik vitába Vanszlov néhány állításával, részint az esztétikai minőségeket illetően, részint pedig a szép objektivitása, ill. abszolu' voltának problémájával kapcso latban. ÍV incs itt helyünk és alkal- műnk arra, hogy ennek a vitának részleteire kitérjünk. De nagyon fontos maga az a tény, hogy az esztétikai kérdések a magyar nyelven megjelent szakirodalomban is mind szélesebb körű tárgyalást kapnak. Hazai esztétáink közül is többen foglalkoznak a Jegorov könyvében felvetett kérdésekkel. Az elmúlt évben az Irodalomtörténeti Társaság egyik vándorgyűlésén Szigeti József filozófus, egyetemi tanár bevezető előadása után következett Szegeden egy nagyobb vita, amelynek oldalhajtásai a szak- folyóiratokban jelentkeztek később. A debreceni egyetem tanára. Bartha János is elindított egy hasonló témájú, széleskörű vitát a művészi tükrözés kérdéseiről. (Reméljük, hogy november elején Nyíregyházán is hallhatjuk erről Bartha professzor összefoglaló beszámolóját.) A Gondolat kiadó, amelyik alapvető feladatának vallja a tudomány főkérdéseinek ismertetését és népszerűsítésé!, hiszen a TIT könyvkiadó vállalata, Jegorov könyvének kiadásával is eredeti, helyes célkitűzéseinek megvalósítását végezte. (cf) MAKKÖ PÁL: Újból készen állok ^ zeretnek végül visszatérni már csak Az irgalmatlan, tölajzott beszédre, Mely fittyet hányva életnek, halálnak, Bár szorongás volt: így szállt földi szélbe. Szeretném létem hangjain rekesztni A sír előtt az úgysem tudhatókat, De minden voltam és mellé a semmi, És nincs hatalmam megszaggatni szómat. Mit velem tettek s én tettem magammal Mind egyre megy a vaskovácsú tettben: A pöröly s üllő egy ütemben nyargal, S nyer alakot, mely nyílott tüzérekben, De mit ér, amit forma s szín kibontott, Ha még messzebb vitt sodrában a lényeg?... Azé a tér, ki eltűnőn is boldog, S csönd nem leszek, ha százszor visszatérek. S a szétviharzó tájon énekemmel Vijjognak már a gondolat-siralyok: Szeretnék élőn még pihenni egyszer. Ám minden útra újból készen állok. PÉTER nagyon jó barátom. Már két éve, hogy megismerkedtünk, de ragaszkodásunk nem lanyhul, sőt egyre jobban szeretjük egymást. Bársonyos tekintetű, meleg pillantással kíséri minden mozdulatomat, én pedig nagy ii- gyelemmel kedves. bizalmas közléseit. Tudok minden bánatáról és öröméről. Nagyon szép autóm van — jelentete be egyszer igen büszkén, s én megcsodáltam a gépkocsi gyönyörű színét, álmél- kodtam a gyorsaságán, dicsértem finom berregését, amint körbefutott a — szőnyegen. Bizony, csak játékról van szó, hiszen a gépkocsi boldog: tulajdonosa még gyerek, júniusban ünnepeli ük a hatodik születésnapját. Azután nemsokára lelkendezve újságolta, hogy az édesanyjával az iskolában volt, ahol nevét beírták egy nagy könyvbe. Ettől kezdve a várakozás izgalma töltötte el. Egyre az iskoláról beszélt és kérdezősködött. Alig győztem felelgetni. Szóba került a tanító néni, a gyerekek, a tanulás. Aggodalmai is támadtak, nem lesz-e túl nehéz megismerkednie a betűkkel, le tudja-e majd írni azokat, s ha nem sikerül, nem büntetik-e meg? Értelmes, okos arcába néztem, s megnyugtattam, hogy remélhetőleg minden sikerülni fog', csak figyelnie kell. Fogadkozott. hogy jól viselkedik és szorgalmasan tanul mindig. MINDENT megbeszéltünk apróra, tervezgetve, ábrándozva az eljövendő szép napokról. Egyszer arra sétáltunk, és megnéztük az iskolát is. Péternek nagyon tetszett minden, a nagy ablakokon beözönlő napsugártól barátságos terem, a képek, a virágok, a szép, világossárga padok. Vajon melyikben ülök majd, kérdezte. Talán ebben, mutattam a harmadikra, figyelembe véve nyuiank- ságát. Ekkor már erősen közeledett a nagy nap, az iskolába lépés ideje. Péter tü- ■irelmetlenül számolgatta, hányat alszik Gyermeknevelés icssélt nntsulyoQni még addig. Már csak ennyit, mutatta egyszer az öt ujjat. Ahogy fogytak a napok, úgy növekedett az öröme. Volt már táskája is, s abban füzetek, tolltartó. Áhítattal nézegette új kincseit, szeptember elsején pedig nagy lelkesedéssel indult az iskolába. Alig vártam legközelebbi találkozásunkat, mert mar előre örültem kis barátom beszámolójának az első napok érdekességeiről. Csalódtam. Péter nem fogott nagy mesébe, sót, kérdéseimre is csak immel-ámmal válaszolgatott. Az anyjától tudtam meg, hogy lelkesedése mihamar lelohadt, negyedik nap már alig akart iskolába menni. Azt tudakolta, nem maradhatna-e otthon, Meg- ütődiem, mikor előttem is kijelsntelte, hogy jobb volna, ha anya tanítaná olvasni, meg írni, mert anya mindent tud, és tőle nem kell félni. Csak nem fel, hökkentem meg, és ha igen, mi riasztotta meg ezt a bizakodó, bátor, okos kisgyereket? UTÁNAJÁRTAM. A fiatal 'dmitó, aki a Péter osztályában tanít, jóítón- dékú ugyan, de egy kicsit rideg. Nem szokott mosolyogni, és mindig emelt hangon beszél. Gyorsan eljár — ha nem is a keze — de a szája. Ügyetlen vagy. botkezű — mondja, ha apró tanítványai elvétik a létra vagy a karika rajzolását. Butának bélyegzi őket. ha a számolás nem megy elég gyorsan, és t'ahangú- nak. ha nem találják el mindjárt a kis ének dallamát. Rossz vagy, sújt az egyikre, te meg olyan szerencsétlen, sajnálja le a másikat. Kemény szavai kőként záporoznak a kis első osztályosokra, akik lelve fogják kezükbe a ceruzát, félve számolnak, énekelnek, és még a játéknak sem örülnek igazán, mert hát ott is lehet véteni, és azért is csak szidás jár. Sajnos, fiatal, de még idősebb pedagógusokkal is sok helyütt van ez így a megyében, de nem általános ez! EGY MÁSIK iskola első osztályosait otthon azzal buzdítják a jóra, hogy csak abban az esetben mehetnek iskolába, ha otthon sem rendetlenkednek. Ezek tehát már büntetésnek vennék, ha a kedves helytől eltiltanák őket. Mi tette számukra vonzóvá az iskolát? A tanító kedvessége, türelme, amellyel átsegítette kis tanítványait a kezdet nehézségein. Bizony nehéz, az első napok a legküzdelmesebbek, de a jó tanító tudja, hogy döntőek is. Ilyenkor válik cl, hogy a hosszú éveken át örömét leli-e a gyerek a tanulásban, vagy örökre megutálja azt. Mi adhat erőt a nevelőnek a kezdeti nagy munkához? Mi fékezheti türelmetlenségét, mitől lehet simogató a hangja és a tekintete? A gyermekek iránti szeretettől. Nem nehéz őket szeretni, mert Péter és a hozzá hasonló korúak, nagyon meleg szívű Ids lények. Vágynak a gyöngédségre, állítják a megértést. és igen hálásak a jó szóért. Igyekezettel viszonozzák a dicséretet, buzgalmuk pedig határtalan, ha jószándéku segítséget tapasztalnak. PÉTER és kis társad érdekében szóltam, mert bízom benne, hogy aki még magasból nézi az osztályát, gyorsan leszáll a katedráról, lehajol a kicsinyekhez. türelmesen meglógja az ügyetlen kezecskéket, és az első sikerült vonalat dicsérettel jutalmazza. Még mindent rendbe lehet hozni, csak száműzni kell az iskolából a kemény szavakat, a könyörtelen bírálat hangját! A legszebb iskolát is csal: a tanító derűje sugározhatja be igazán. Tessék mosolyogni! Érdemes, mert a gyerekek visszamosolyognak. Halmai Tivadaraé
