Kelet-Magyarország, 1961. október (21. évfolyam, 231-256. szám)

1961-10-20 / 247. szám

Kísérleti osztály Fény eslitk én A köztudatban egyre inkább kezdenek elterjedni az új ok­tatási rendszer főbb irányelvei. Közelebb hozni az iskolát az eleihez, a gyakorlati életre ne­velni a tanulókat, tehermen­tesíteni a gyerekeket. Egészen mindennaposak már ezek a megállapítások azok között, akiknek valami kis közük is van az oktatáshoz. Sok eset­ben talán csupán tananyag- csökkentésre gondolunk. De vajon mit lehetne csökkente­ni az általános iskola második osztályának számtan anyagá­ból? Kimondottan elemi dol­gok szerepelnek még itt, amik­ből talán még egy betűt sem lehetne kihagyni. Ezért vár­tam nehezen a fénycsőikéi kí­sérleti második osztály szám­tan tanárával, Lippai Margit­tal való találkozást. ö viszont a legkevésbé sem számított érre a találkozásra. Elárulta ezt már az első per­cekben. Még talán egy készü­letien kis diáknál is nagyobb zavarba jött. Pedig nem szá­mít már kezdőnek: tíz éve neveli a fényeslitkei kis em­berkéket az életre, többek kö­zött a számtanra. Ennyire azonban nyilván nem került még a „hivatalos” érdeklődés középpontjába, mint most. Zavara csak addig tart, amíg bele nem mélyedünk a szám­tan tudományába. Mert tudo­mány már ez a második osz­tályban is. Összeadás, kivonás, pótlás, bontás, tízes, húszas és százas számkor, számkör-bőví- tés — Cßak az tudhatja való­ban, hogy milyen nehéz dol­gok ezek, aki már próbálta tanítani a második osztályban. — Mióta tanít második osz­tályban? — Szeptembertől. Eddig ál­talában mindig negyedik osz­tályban tanítottam. — Csak nem azért került a másodikba, hogy a kísérleti osztályt taníthassa? — Egész biztos, hogy nem, — tiltakozik azonnal hevesen — amikor átkerültem, még szó sem tolt semmiféle kísér­letezésről. Engem is megle­pett ugyan, hogy éppen rám esett a választás, de nem hi­szem, hogy valami komolyabb indok alapján történt volna. Gondolom, én voltam leginkább kéz alatt. Szakfelügyelője csak mosoly­gott később ezen az indoklá­son, amikor elmondtam neki. Nagyon is alaposan megfon­tolták, hogy kit bízzanak meg ennek a nagyon fontos kísér­letnek a végzésével. A Peda­gógiai Tudományos Intézet az országban nyolc helyen vegéz kísérletet az általános iskola másodikos saámtan-anyagának az új reform szerinti tanítá­sával. Természetesen mindegyik más-más: az egyik budapesti, a másik összevont, a harmadik falusi osztott, egyszóval min­den típusú osztályban kikí­sérletezik az új módszert, hogy 1963 őszén már a gyakorlat­ban kipróbált, módosított vál­tozatában kerüljön általában bevezetésre. De térjünk csak vissza Lippai Margithoz, akire szakfelügyelő­je szerint egyáltalán nem vé­letlenül bízták a megtisztelő, de nagyon felelősségteljes fel­adatot, hanem azért, mert ha a negyedikben olyan kiváló ered­ményeket tudott elérni, akkor a másodikban is megoldja a rabizott kísérletezési feladatot. Problémázgató, örökké kereső, kutató egyénisége miatt őt tar­tották a legalkalmasabbnak. Miután töviről-hegyire el­magyarázta az egész új mód­szert, összefoglalta a lényegét: a régi módszer szerint is meg kellett tanulni az anyagot, meg is tanulták, csak nem volt idő az alapos elmélyülésre, így a következő években már nem volt meg a gyerekeknek az alapjuk, mert elfelejtettek a leglényegesebb dolgokat is. — Most tehát kevesebb lesz az anyag, hogy el lehessen mélyülni? — Nem. Az anyag pontosan ugyanaz lesz. Nem változik az óraszám sem, viszont óriási el­térés van a sorrendben. Még csak néhány hete tanítok ez­zel a módszerrel, de máris öröm hallgatni óra végén a fe­leleteket, csakúgy pattognak. — Van más újdonság is ezenkívül? — Még egy nagyon lényeges változást kell megemlítenem. Az új tanterv előírja, hogy a nevelőnek óráról-ófára kutat­nia kell, hogy ki maradt el az új anyag elsajátításában. Ezt eddig is megtettük, azonban nem volt módunkban az órán pótolni a hiányosságokat. Most viszont, amíg az elmaradottak­kal foglalkozom, a többieknek csoportos foglalkozást tartha­tok óra közben. — Dogján segíti elő ez a kísérleti tanítás az. 1963-ban véglegesen bevezetésre kerülő új rendszer kialakítását? — Állandóan feljegyzéseket kell készítenem a tanítás köz­ben szerzett észrevételeimről és továbbítanom a Pedagógiai Tu­dományos Intézetnek. Meg kell írnom, hogy melyik óra anya­ga bizonyult túlságosan köny­nyunek, vagy nehéznek tapasz­talatom szerint. — Mikorra várható az új módszer eredménye? — Hogy mennyire eredmé­nyes ez a módszer, azt az év végi bizonyítvány nem dönt­heti el véglegesen, hiszen amint már említettem, az lesz az eredmény, ha majd a har­madik és negyedik osztályban jó alapjuk lesz a gyerekeknek. Én bízom ebben az űj mód­szerben, biztos vagyok benne, hogy beválik. Nemcsak a gye­rekeknek lesz ez jő, hanem ne­künk, nevelőknek is, higgye el, olyan jó érzés az, amikor lát­ja az ember, hogy egy anyag­részt alaposan elsajátottak! Gál Béla Kifáié aprómat!’ terméseredménye* ! a nagyhalász! Petőfi i Ttrmelészü veik veiben­Az őszi nagj munkák idején I is jutott idő a nagyhalászi Petőfi ! Termelőszövetkezetben az apró- ! magvak gondos betakarítására. | Ilyen termés meg is éri a gon- j tíosságot. A magnak meghagyott j 10 hold lucernásuk 36,60 mázsa j terméssel fizett. A vörösheré- | jük még ennél is szebb ered- j ményt hozott, 30 holdról 120,43 ; mázsa magot csépeltek. A betakarítást és a vetést e hó vegéig elvégzik a Petőfi Tsz tagjai. A vetésre kerülő 1250 hoidnyi területből már több mint 900 holdat vetettek be. A vetést két henger közé végzik. 22 méter átmérőjű új rádióteleszkópot állítottak fel a Szovjet Tudományos Akadémia Lcbcgycv fizikai intéze­tének rádiúasztronóniiai telepén. Az intézet munkatársai A7. új teleszkóp segítségével a Hold és Naprendszerünk bolv- gói által kibocsátott ultrarövid rádióhullámokat és rádiókö­döt merik. A képen: a 22 mé cr átmérőjű rádióteleszkóp az intézet udvarán. (MTI Külföldi Képszolgálat.) Több, mini 12 és félezer tagja Tan mái a megyében a Kölcsönös Segítő Takarékpénztáraknak Hétmillió forint a betétállomány SZABOLCSIAK FÓRUMA Köszönet Uiiki Kuríúr»nttk Kedves Böki Kartárs! Nem tudjuk, van-e előfizetője a Kéiet-Magyarországnak a Dunántúlon, de az bizonyos, hogy megyei sajtónk hangja eljut oda is. Ezt bizonyítja a mi esetünk. Külön köszön­jük, hogy Böki Kartárs felfigyelt a tiszalöki problémák­ra és szóvátette az építkezésünkhöz szükséges vasbeton gerendák ügyét. Nagyon örülünk ennek, iskolánk minden barátja dicséri ezért Böki Kartársat. Különösen örültek a diákok, hogy megfoghatták és a munka színhelyére szállít­hatták a gyorsan megérkezett vaskos gerendákat. Böki Kar­társ szavára az érdekelt dunántúli vállalat azonnal in­tézkedett és leszállította a hiányzó építkezési elemeket, így a munkát folytathatjuk, ha kesve is. Ezúton köszönjük meg a Fehérgyarmati Vegyesipari Vállalat felajánlott se­gítségét is, bár azokat a gerendákat nem tudtuk volna használni, mivel azok méretei nem felelnek meg a mi két- lanlermes iskolánknak. Segítő szándékuk mégis dicséretet érdemel, sőt egyes vállalatok tanulhatnának is a tehérgyar- mattaktól egy kis emberséget. Szakács Ferenc igazgató Gyertyafény melleit Befejeződött a rizs aratása a gyarmati járásban A fehérgyarmati járási tanács­ról Szim János íőagronómus te­lefonon közölte, hogy járásuk­ban a termelőszövetkezetek befe­jezték 1739 holdon a rizs aratá­sát. A rizsnek több mint felét már elcsépelték, s a termés megha­ladja holdanként a húsz mázsát. Harmincegy cséplőgép dolgozik a rizs-szérűkön, s előreláthatóan október 21—22-re a csépléssel is végeznék a rizstermelő szövetke­zetek. A fővárosiak segítsége Tiszarádnak A fővárosi Müszeripari-Külke- reskedelmi Vállalat KlSZ-aiap- szervezetének 22 fiatalja szomba­ton felkereste a vállalat által pat­ronált ttszarádi Űj Élet Termelő­szövetkezetet A lelkes pesti fia­talok öt hold kukoricát törtek le a szövetkezet részére. A patronálok este vidám, ze­nés műsorral egybekötött ismer­kedési esten vettek részt közö­sen a falubeliekkel. Fiatalok az állatiénvesztesben A mátészalkai járás termelő* szövetkezeteiben most mintegy 40 fiatal dolgozik az állattenyész­tésben. A járási KISZ bizottság­nak az a véleménye, hogy ezt számot növelni lehet és terve, hogy a következő gazdasági év­ben az állattenyésztésben dolgozó íiatalok számát 80—100 főre eme­li. A fiatalok munkája az állatte­nyésztésben K1S7,-megbízatás, 'ó í írom e néhány sort a Guszev I | lakótelepiek nevében. Mostaná- | ben csaknem minden este várat- j ! lanul kialszik a villanyfény, ami sok bosszúságot és kellemetlen­séget okoz nekünk. Elképzelhető, ; milyen kellemetlen az. amikor | éppen főztem a vacsorát, sütőt- i tem a palacsintát és hirtelen I vaksötétség szakadt rám. Szom­baton töltöttem a vasárnapi ká­posztát, süit a tészta a sütő­ben, egyszerre csak kialudt a I villany. Máskor vasalás közben lepett meg a sötétség, Nem rész­letezem, mindenki tudja, hogy üzemeink dolgozóinak körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a Kölcsönös Segítő Takarékpénztárak. Egyre többen kapcsolódnak be ebbe a mozga­lomba, hogy a takarékosságnak ezzel a formájával is kényelme­sebbé, kiegyensúlyozottabbá te­gyek életüket, s egy összegben vehessék fel évzártakor a havi fizetésből megtakarított forinto­kat A »egyeben működő KST-nak ma már 12 680 tagja van, akik egy év után öt százalékos kamat­tal kapják vissza pénzüket. Ezek a dolgozók eddig hétmillió fo­rintot gyűjtöttek össze a saját a „második műszakos” nők este 6 óra tájban mi mindent csi­nálnak. Sok gyermek ilyenkor tanulja a leckéjét, tehát ' nagy szükség van a villanyra. Nem le­hetne az esetleges hibákat ko­rábban, nappal kijavítani? Keve­sebb dolgozó munkáját hátráltat­ná a nappali áramszünet. Vég­re kigyúlt a fény! (23 percig volt sötétség most is, október 16-án.) Remélem az illetékesek intézkednek, és e titokzatos sö­tétségre hamarosan fény derül. Szikszay Andrásné Nyíregyháza maguk áltál létrehozott pénztá­rakba, s ebből az összegből há­romezer tag részére több mint hárommillió forintot kölcsönöz­tek négy havi részletre. Számo­sán vannak, akik már öt, sőt tíz­ezer forintot is összegyűjtöttek a KST-bc, nagyobb célkitűzéseik megvalósítására. A novemberben megrendezen­dő takarékossági napok lehető­séget biztosítanak arra, hogy újabb dolgozók lépjenek be a KST-be és ezzel a takarékossági lehetőséggel is biztosítsák terv­szerű, kiegyensúlyozott ' vásárlá­saikat. —nemes— A TIT ASZ gyorsan fényt derített a levélben megírt sö­tétség okars. €j kikapcsoló órát szerelték fel, amely gyári­lag hibás volt. Beállítását, kijavítását tizem közben leheteti csali elvégezni, Most már a világítás zavartalan lesz. 4

Next

/
Thumbnails
Contents