Kelet-Magyarország, 1961. október (21. évfolyam, 231-256. szám)

1961-10-19 / 246. szám

Díszdoktorrá avatták Ötéves terv Fehérgyarmaton Kedden délben az Eötvös Lóra ml Tudományegyetemen ün­nepi közgyűlést tartottak az Indiai Köztársaság alelnöke tiszteletére. A közgyűlésen az államtudományok művelésé­ben és a népek közötti barátság erősítésében és elmélyíté­sében szerzett kimagasló érdemeiért az állam- és jogtudo­mányuk díszdoktorává avatták dr. S. Radhakrishnant, az Indiai Köztársaság alelnökét. Jól halad a felvásárlás a kölesei fmsz-nél Á Köcse és Vidéke Körzeti Fmsz-nél jó ütemben halad a felvásárlás. Harmadik negyedévi tervüket baromfi- és tojás- felvá­sárlásból teljesítették, terven fe­lül baromfiból 870 kg-ot, tojás­ból 0800 darabot vásárolták lel. Jó ütemben halad az egyéb felvásárlási munka is. Fehér al­mából 608 mázsát vásároltak és folyik a piros áru vásárlása is. Az oiiszág gazdáinak képvise­lői most döntöttek a parlament­ben az elkövetkező évek felada­tairól és azok végrehajtásáról, hogy mind merészebb léptekkel haladjon az ország, a népgaz­daság a kommunizmus felé... A fehérgyarmati Győzhetetlen Brigád Tsz is — egy az ezrek közül — mostanában csinálta meg előrelátó számvetését, hogy annak valóra váltásával beillessze a maga „tégláját” az egyre magasabbra ívelő épület­be... Furcsa, határozottan turcsa az összevetés; az ország és egy tsz tei-vei... De mozaikokból tevődik össze a nagy alkotás, s a gyar­matiak méltó helyet akarnak biztosítani maguknak a felada­tok vállalása és megoldása so­rán. Huszonhárom százalék! A II. ötéves terv ilyen mértékben szabta meg a mezőgazdasági ho­ütlörök msenvfeihivása huiladé~9vif{'ésre I A demecseri 4924 sz. ..Zrínyi Hona’ és a 481 sz. „Petőfi Sán­dor” úttörőcsapatok 212 taggal hulladékgyűjtési versenyre hív- í ják Hajdú-Bihar és Szabolcs- i Szatmár megye összes általános iskoláját, illetve úttörő-csapatát. A verseny vasgyűjtési része a „Barátság 01ajvezeték”-ért moz­galmon belül a csővezetékhez í szükséges vasanyag előteremté­séért indul. A verseny időtarta­ma: 1961 szeptember 15-től 1962 január 31-ig. Verseny vállalásunk: Csapatunk minden tagja összegyűjt ez idő alatt 15 kiló vasat, két kiló ron­gyot és két kiló papírt. A verseny sikere érdekében or­sónként hulladékgyűjtési délutá­nokat rendezünk. Veress Júlia és Sziics Mihály csapatvezetők. cA külöíibség... Aí őszi fáradtság nemcsak a fákon látszik, amelyek napról- napra minden por cihájukban válíoztatgatják színüket, hanem a munkába siető embereken is, akik hűvös hajnalokkal és hold- világos estékkel nyújtogatják meg a minden nap rövidülő munkanapjukat. A hajnalok kórővágásra va­lók, amikor a csonkig száraz, kétélű kardra emlékeztető ten­geri levelek, pusztán a hűvöstől elveszítik törékenységüket és engedelmesen simulnak bele az emberi ölbe, mely előbb taka­ros kévét, s utána még taka- rosabb kúpot formál belőle. A kúp tetejét legvégül körülcso­mózza tökindával, s ami után jöhet a. vetésnövelő eső, ez a fontos takarmány nem ázik el. A: este odahaza az udvaro­kon ad munkát. Ugyanis a nap- padi a közösben töltik el leg­többen, mert ha nem mennek, nemcsak a munkaegység, ha­nem a prémium is odalesz, aminek értéke sokszor vetek­szik egy jó napszáméval. így aztán a delavári szőlő és n ferkó levét esténkint csüröl- getik egyik hordóból a másik­ba. a montját meg préselik, ha nem is olyan buzgón, mint an­nak idején a tarpaiak, de elég keményen ahhoz, hogy minél kevesebb lé maradjon benne. Közben az előszüretböl maradt bort kóstolgatják, aminek nem­csak a színe, de az íze is zava­ros, ami annyi élvezetet nyújt, hogy szédíti az embert, (Ez is valami.) Egy ilyen éjfélig tartó nap után jeleni meg Kocsor-Kele- men Dani a tsz irodájában. Természetesen hívásra, mert életében, ami pedig lassan 50 esztendőt számol, soha nem sze­rette a hivatalos helyeket. Adót fizetni, bírósághoz mindég a fe­leségéi küldte. Most azonban nem volt kité­rés, személyesen kellett megje­lenni, mégpedig egy olyan szerv előtt, aminek csak hírét hallot­ta. Fegyelmezőben volt része a katonaságnál, de hogy a fegyel­mi bizottság micsoda, halvány sejtelme se volt. Lesütött szemmel üldögélt hát, a gépírónö irodájában, amíg rá nem került a sor. Többen voltak, de beszélgetni egyikük­nek sem volt kedve. Mindenkit elfoglalt a saját gondolata, a sa­ját maga kereste baja. Zavará­ban Kocsor-Kelemen is csak a kezét nézegette, majd egymáshoz dörzsölte a munkában elkérge- sedett markát, ami után eddig még sose érte szégyen. Ki volt az cserepesedre, csuklóig most is. A kezefejét elhordta a leóró. a körme környékét felhasogatta a krumpliszedés és a tenyerebő- rébe meg beleivódott a napra­forgóbuga, s a szőlő csersava. Még az inge nyaka is ki volt gombolva, amikor kitámolygott az irodából, ahonnan egyenesen hazafelé indult. Nem. akart talál­kozni senkivel, mert azt hitte, mindenki őt nézi, hogy az arcá­ra van írva, amin most keresz­tülment. Az iroda sarkánál azon­ban a keresztkomájával találko­zott, aki mellett már nem me­hetett el szó nélkül. Szólni kel­lett és a szóval kiforgott min­den. — Oszt megbüntették komá­mat? — kérdezte meglepett han­gon a hórihorgas növésű, komá­ja, — Meg ám, — mondta rá azonnal és eszébe jutott az előt­te kijött ember, aki azzal véde­kezett, hogy ő tulajdonképpen nem lopott, ő csak a munka­egységét egészítette ki. — Mennyire büntették komá­mat? — Ötszázra.,. — Hű a szentségét, ez aztán nem érte meg! — És számolni kez­dett fejből, hogy abból a pénz­ből, majdnem tízszer annyi ten­gerit vehetett volna a komája. — Dehogy nem érte meg, — kapta fel a fejét Kocsor-Kele­men és olyat villant a szeme, mint a jó élű kés! — Megérte az komám, meri egyszer és min­denkorra megtanultam, hogy mi a különbség az enyém és a mi­énk között! Azt persze meg a komája előtt is elhallgatta, hogy szívesen adott volna még ötszázat, csak ne beszélt volna annyit a bizott­ság elnöke. Az a szúrós szemű, jótartású fiatal ember, aki olyan megkapóan beszélt a lelkére, hogy ő, aki még soha nem lo­pott életében, alig bírta könnye- zés nélkül. Szállási László zamnövelést. Valóra válásának előfeltételei a sok egyéni erő és szándék összefogásával terem­tődtek meg a községekben. Most a végrehajtáson van a sor. A Győzhetetlen Brigád Tsz a közepesek közé tartozik a fe­hérgyarmati járásban. Idei ered­ményeik — a rendkívüli aszály ellenére — elérik a tervezettet. S ebben nagy része van az ön­tözéses gazdálkodásnak, az ál­lati hozamoknak. Tehéntejből például már túlteljesítették az egész évi értékesítési tervet. Az idei őszön teremtették meg a nagyüzemi növénytermelés igen tontos feltételét, a táblás gazdálkodást. Eddig tizenöt hold '.olt egy-egy tábla átlagos te­rülete, ezután ötven hold lesz a legkisebb. Ez igen kedvezően befolyásolja majd a gépek és a kézi munkaerő termelékenysé­géi. A növénytermesztésben a külföldi búzák gyökeresen meg­változtatják a kenyérgabonater­mesztés eddigi helyzetét. Az idén közel kétszeres termésho­zama volt a külföldi búzának a hazaival szemben. Jövőre — vagyis az őszi vetés szerint — a nagytermöképességű búzát a terület háromötödén termelik. Az öntözéses gazdálkodás az a másik forrás, amelynek se­gítségével nemcsak elérhetik, hanem túlszárnyalhatják távla­ti — ötéves — tervüket a nö­vénytermesztés hozamnövelésé­ben. Ez idő szerint 47 hold a zöldséges és 93 hold a rizs-terü­letük. A jövő évben ötven hold­ra bővül a zöldséges, és ötven holdon termelnek kukoricát, évelő pillangóst öntözésesen. A rizs területét megkétszerezik 1962-ben, s 1963-ban újabb száz hold körüli rizstáblát lé­tesítenek, s ekkor már a leg­régibb rizsföldön — vetésiórgós gazdálkodással — pillangós nö­vényeket termelnek. Az öntözéses szántóföldi nö­vénytermesztés szerkezete 1965- ig a következőképpen alakul majd: Száz hold zöldséges, két­száz hold rizs és kétszáz hold kukorica, évelő pillangós. Jelenleg ötvenöt hold a tsz gyümölcsös-területe. Ehhez még az őszön negyven, a következő őszön újabb negyven holdat te­lepítenek. Jövőre harmincöt holdon kezdik meg a gyümöl­csös öntözését. S 1965-re 120 hold lesz az öntözött gyümöl­csös területe. A szántóföldi áruféleségek termelése mellett komoly súlyt fektetnek a takarmánynövé­nyekre — árpa, kukorica, éve­lő pillangós —. hogy a növény- termelés mellett az állati hoza­moknál is jó eredményeket biz­tosítsanak évről-évre. A sertéstenyésztésben jövőre 120, majd azután 200 kocát biz­tosítanak. 1962-bén 400, egy év­vel később már ezer darab hí­zottsertést akarnak értékesíte­ni. Baromfihúsból negyven má­zsát értékesítenek ebben az év­ben, de épülő ötezer férőhelyes baromfióljuk lehetővé teszi ezen a téren is az ugrásszerű fejlő­dést. A termelőszövetkezet gazdál­kodásának távlati tervében pár- húzamos fonalként halad a nö­vénytermelés és az állatte­nyésztés. S mindkét fő ágazat esetében azonos a cél: az ala­pok lerakásával biztosítani a nagyobb hozamokat. A feladat megoldását a növénytermelés­ben speciális munkagépek al­kalmazásával könnyíthetik meg. A meglévő és a tervben szerep­lő erő- és munkagépek a ter­melőszövetkezet gépi munkája telének az elvégzését biztosít­hatják a következő években. A gazdálkodás tervének ilyen határozott körvonalai mellett még nem egészen tisztázott a termelés szervezete, a javadal­mazás. Az egyéni területelosz­tás mellett továbbra is a pre­mizálással egybekapcsolt mun­kaegységrendszer, a rendszeres előlegezés az irányadó. A gaz­dálkodás megszilárdulásával vá­lik valóra a fejlettebb javadal­mazás, a terv végére a munka- bérrendszer. A tervezett feladatok valóra váltásához nagyobb szakmai fel­készültségre van szükség á ve­zetők és tagok részéről . egy­aránt. A brigádvezetők techni­kumot végeznek, a télen tsz- akadémia indul vezetők és ta­gok részére, folytatják az ezüst- kalászos oktatást, s mind töb­ben jelentkeznek a VII—VIII. általános iskolai évfolyam el­végzésére, hogy utána tovább tanulhassanak. Elsősorban a. ve­zetők, de az egyszerű tagok kö­zül is mind többen látják, hogy a maguk elé tűzött nagy fel­adatot — saját ötéves tervük teljesítését — úgy sikerülhet végrehajtani, ha szaktudásban sem maradnak el. Samu András Befejezik a transzszibériai vasútvonal villamosítását Befejezéshez közelednek a munkálatok a transzszibériai vas­úti fővonal villamosításán. A képen: villamos vontatású gyorstcher szerelvény a Bajkál tó partján. (MTI Külföldi Képszolgálat) 5

Next

/
Thumbnails
Contents