Kelet-Magyarország, 1961. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1961-09-17 / 219. szám

NAPIRENDEN a német kérdés 1961. szeptember 17. vasárnap. Névnap: LUDMILLA Hétfőn: DIANA A nap eseményei: Az I. International londoni konferenciája kilencven évvel ezelőtt. 1871. szeptember 17-én kezdte meg munkáját. Puskás Tivadar, a telefon-hír­mondó feltalálója, Edison mun­katársa 116 évvel ezelőtt szüle­tett. •ir Egy társ-BÖKJ már régóta bökdösi Bökit, hogy bökje meg a nyírbátori utcasep­rőket, illetve azokat, akik mun­kájukat irányítják, amiért ponto­san fél 8 órakor sepregetnek a község főterén, amikor az üzle­tek nyitnak, a gyerekek iskolá­ba mennek. Vagy ha minden­áron ragaszkodnak ehhez az idő­ponthoz, akkor legalább vegyék igénybe a tér locsolókútját. A világ közvéleménye érdek­lődésének középpontjában a né­met békeszerződés és Berlin kér­dése áll. E kérdésekkel a közel­múltban lezajlgtt belgrádi érte­áz ezekbe az országokba expor­tált áruk értéke, s körülbelül ugyanilyen értékben importál is ezekből az országokból. Az el- 'múlt " év alatt a nyugatnémet kezési kiadások emelése a gyen­gén fejlett országoknak nyújtan­dó segélyek számlájára történik. Ez a nyilatkozat nyílt kísérlet volt a belgrádi értekezleten résztvevő országok befolyásolá­sára. Miután ez a figyelmezte­tés hatástalan maradt és a belg­rádi értekezleten résztvevő or­szágok nyíltan állást foglaltak a német békeszerződés és Berlin ügyében, illetékes körök kije­lentették, hogyha ezek az orszá­gok tovább folytatják jelenlegi politikájukat, úgy ez a körül­mény a nyugatnémet hitelpoliti­ka revíziójához fog vezetni. Ez­zel nyilvánvalóvá vált, hogy a jövőben BonD attól teszi függő­vé hitelek és segélyek folyósítá­sát, hogy az illető országok mi­lyen magatartást tanúsítanak a német kérdéssel kapcsolatban. A belgrádi értekezleten részt­vevő politikusok is megállapítot­ták, hogy a jelenlegi berlini hely­zet tarthatatlan. Nyugat-Berlin a világ legnagyobb kémközpontja, s az egyetemes béke elleni hábo­rús provokáció legkönnyebb te­repe. Nyugat-Berlin problémáját végleg csak az egységes, demok­ratikus, békeszerető Németország létrejötte oldja majd meg, De addig is meg kell szüntetni ezt a háborús tűzfészket. Az elkö- " vetkezendő hónapok nagy jelen­tőségűek lesznek az egész nem­zetközi helyzet alakulására. No­ha Bonnban, Washingtonban. Párizsban és Londonban sókan csörtetik kardjukat, egyre több a józan hang, egyre nagyobb az erő, mely hirdeti, hogy a nyugati hatalmaknak fel kell hagyni ed­digi merev politikájukkal és bé­kés tárgyalás útján kell rendezni a német békeszerődés és Berlin ügyét. 10 SZÍNHÁZ. A Debreceni Cso­konai Színház ma este hét órai kezdettel Victor Hugo: Király­asszony lovagja című romanti­kus drámáját mulatja be a nyír- egyházi kőszínházban. Ma este ! bérletszünet van. A MEGYE járási tanácsainak apparátusában 212 dolgozónak van érettségije, húsznak akadémiai, tizenegynek főiskolai, 45-nek egyetemi végzettsége. összesen tehát 288-an rendelkeznek leg­alább középiskolai végzettséggel. SIÓFOKKÁ, a KISZ kuHűrfe- lelösök vasárnap kezdődő orszá­gos tanfolyamára 24-en mennek megyénkből. Az egy hetes tan­folyamon elméleti és gyakoriul foglalkozásokon segítik elő a résztvevők képzését. Szellemi ve­télkedők, sport lehetőségek te­szik változatossá a tanfolyam programját. ★ A GÉGÉNYI községi tanács okosan használja fel a község­fejlesztési alapot: amellett, hogy 41 ezer forinttal járul hozzá az iskola építéséhez, a sportpálya építkezéseihez pedig közel hat ezer forinttal, társadalmi ösztön­díjat is alapított egy érettsí zett fiatalt gyógyszerésznek ta j níttatnak. HÁROMSZÁZEZER forint ősz szegű saját beruházást eszközöli az idén a tiszalöki Kossuth Tsz. Három gép vásárlásához 100 ezer forinttal járult hozzá. Saját erő­ből történt építkezésük értéke meghaladja a kétszázezer form­tot, 120 ezerbe került csak az új irodaépület. •4r NYOLC hónapos szabó-varró ♦ anfolyamot indít október else­jén a Móricz Zsigmend Művelő­dési Ház. Tandíj egy hónapra öt- ven forint. KELETIM AGY/ÍRORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapia. Felelős szerkesztő/ Bálint Lajos. Kiadja a Keletmagyarország Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Sztálin tér 21. Teli 18-70, 16-71. 16-72. Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov u. 1. Tel: 30-00 Kéziratot nem örzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél. , Szabolcs-Szatmár megyei Nyomda­ipari Vállalat. Nyíregyháza, Dózsa Gyögy u. s. Munkásőrök Kelet-Berlinben a zónahatárnál. 1 kéziét is behatóan foglalkozott. I Az értekezlet gyakorlatilag min- j den részvevője a két Németor- I szág létezésének elismerése mel- ! lett nyilatkozott, mely körül­mény Nyugat-Németorsziágban | mély megdöbbenést keltett.’ A j nyugati sajtó ezt úgy értékeli, j hogy a gazdaságilag elmaradt, 'agy gyengén fejlett országok­ban a nyugatnémet propaganda : kudarcot vallott. Ezzel kapcsolat- | ban felvetődött a gondolat, hogy a gyengén fejlett országok és kerekedelmi cégek 30 százalékkal növelték az afrikai országokoa irányuló exportot. A nyugatné­met kormány ezenkívül úgyneve­zett „politikai feltételek nélküli'’ segélyeket is folyósít az afrikai országoknak. A belgrádi értekez­let után kialakult reakció azon­ban feltárta e segélyekkel kap­csolatos valóságos helyzetet. Már a belgrádi értekezlet előtt is kö­zölték Bonnban, hogy a fegyver­Berlin: A Brandenburgi-kapu a zónahatárok lezárása után Néhány példa as egészségről Willy Brandt, Nyugai-iSeriin polgármestere egs' hadgyakor­laton Nyugat-Németország közötti ke­reskedelmi kapcsolatok ügyét fe­lül kell vizsgálni. Nyúgat-Német- országnak jelenleg különösen az afrikai országokkal van igen szá­mottevő kereskedelmi kapcsolata. Mintegy 580 millió dollárt tesz ki HOGYAN ÉRHETÜNK MEG SZÁZ ÉVET? Evian-les-Bainsban nemzetközi értekezletre ültek össze a geron­tológusok, hogy ni,egvizsgálják az öregkor orvosi és társadalmi problémáit. Az értekezleten sza- | bályokat állítottak fel arra vo- .’.atkozóan, hogy miként érheti el valaki a száz évet. A legjobb „sélyük azoknak a nőknek van, akik — legfeljebb két gyerme­ket hoztak a világra, de még elő­nyösebb helyzetben ‘ vannak azok, akiknek egyáltalán nincs gyer­mekük. Emellett sokat segít az, ha valakinek hosszú életű ősei vannak, kemény és rendszeres munkát végzett a földeken, ke­veset eszik, mindenekelőtt hús­ból és közepes magasságú so­vány típus. Dr. Hughes Destremnek, a Bordeaux-i gerontológiai társaság titkárának az volt a véleménye, hogy habár a száz éves kor «»­TÁRSASUTAZÁST tervez a túsz megyei bizottsága a Né­met Demokratikus Köztársaságba. Tavaly több mint harmincán vettek részt a termelőszövetke- ::íek és üzemek jutalmai'«nt hasonló utazáson. Az üzemek és vállalatok most is elküldhetik legjobb fiataljaikat lej„cs, vag„ részleges kíiltségmegiérítéssel. Termesze.esen maguk a fiatalok is jelentkezhetnek. A nyolc na­pos utazás november 12-cn Kez­dődik. Jelentkezni legkésőbb szeptember 30-ig lehet a járási bizottságoknál is. éréséhez bizonyos hajlamok szűk- ! 6égesek, igen fontos az, hogy az emberek 40 éves koruktól kezd­ve ne hízzanak el, tartózkodja­nak a szeszesitaltól és a dohány­zástól és rendszeres orvosi vizs­gálatoknak vessék alá magukat. ★ A PÉKEK NEM IDEGESEK Orvosok és statisztikusok azt állítják, hogy a pékek között a legritkább esetben találkozunk ideges emberekkel, idegbajod pé­kek pedig jóformán egyáltalán nincsenek. ★ IGYON SZILVALÉT Európa-szerte egyre jobban hó­dítanak a különböző gyümölcsle­vek. Nyugati kereskedők eddig nem akartak „szilváiét" árusíta­ni, mert — mint mondották — ezzel „konkurenciát” csinálnak a szilvapálinkának. Most viszont néhány orvos kimutatta, hogy a szilvalé igen egészséges diabeti­kus betegeknek. Több gyár most élkezdte a „szilváié" gyártását. •* vérzéscsillapító kötés Az írországi Dublinban tartott nemzetközi orvoskongresszuson különleges anyagból készült kö­tést mutatnak be, amelynek al­kalmazása azonnal csillapítólag hat a legerősebb vérzésekre is. Egy angol orvoscsoport 12 esz­tendeig dolgozott a különleges anyag előállításán. :iZi,_LSVASZNÜ DÓZSA MOZI: A legénylakás. (Széles váltózat- ban!) (Csak 18 éven felülieknek!) Vidám elbeszélés egy fia­talember szomorú történetéről. Amerikai film. Előadások kezdete: 4, 6, és 8, órakor i.l.ESVASZNÜ MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ: Fehér éjszakák. Dosztojevszkij regényének színes, szovjet filmváltozata. Előadások kezdete fél 6 és fél 8 órakor. ELKE MOZI: A ml édesanyánk Vera Panova „Jevdokija” eímí elbeszélésének szovjet filmváltozata. Előadások kezdete: fél 5. fél 7 és téf 9 órakor. GORKIJ MOZI: Játék a szerelemmel. (Csak 18 éven felülieknek» Magyar filmvígjáték. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents