Kelet-Magyarország, 1961. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1961-09-15 / 217. szám
1961. szeptember 15. péntek. Névnap: Enikő. A nap eseményei: Száz harmincegy évvel ezelőtt, 1830-ban nyitották meg az első gózüzemre berendezett vasutat Liverpool-Manchester között Stephenson alkotásaként. 1895 szeptember 15-én egyesült a szociáldemokrata pártvezetőség a betegsegélyző pénztárral. Százhárom éve született Hubay Jenő hegedűművész és zeneszerző. Nyolc évvel ezelőtt, 1953 szeptemberében választották meg N. Sz. Hruscsovot az SZKP első titkáránakHat évvel ezelőtt vette lel a diplomáciai kapcsolatot egymással a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság . ár BÖKI ESETE A TÁVIRATTAL Augusztus 21-én táviratot adtak fel telefonon Nyíregyházáról Nagyhódosra, de az még négy nap múlva sem érkezett meg. Az illető érdeklődésére a nyíregyházi I. számú postahivatalon a következőket közölték: „Egy hét alatt 1.40 forint ellenében megvizsgáljuk mi történt a távirattal”. A táviratfeladó csodálkozott és saját költségén, 18 forintért telefonon beszélt a címzettel, aki közölte vele, hogy a táviratot nem kapta meg. Ezt igazolta is a nagyhodosi postahivatal vezetője. A táviratjeladó ezután még kíváncsibb volt arra, vajon a meg nem érkezett táviratért kell-e fizetnie? Hát kellett, mégpedig 7,40 forintot. De erre már ő nem volt hajlandó, hisz a posta hibájából még a telefon költség is az ö zsebét terhelte. . . Böki tudja, hogy tévedni emberi dolog, de már bocsássanak meg, ne a táviratozók zsebére tévedjen a posta. Még akkor sem, ha azt a táviratot Nagyhódos helyett Nagydobosra küldték és ott csodák csodája a posta szerint egy ugyanolyan nevű illető várta azt... Dobqs, Hodos. ez a kimagyará- zás a posta részéről egy kicsit nem dohos?!... 4r tJ TIPUSŰ MATADÖK-rend- Szerű sütő kemencét épített a Nyíregyházi Sütőipari Vállalat a demecseri üzemében. Az építkezést már megkezdték és év végére adják át rendeltetésének. Ezzel tovább javul a környék kenyérellátása. ★ ÖTVENHÁROM HOLDRÓL takarították be a cukorrépa termést a tiszanagyfalui Űj Elet Tsz-ben. E területről több mint 60 vagon árpát adtak át az átvevő helyen. ★ MÉG EBBEN AZ ÉVBEN megjelenik a Szabolcs-Szatmár megyei írók antológiája. XIHELYEZETT TECHNIKUM KISVÁRDÁN. Eddig 56-an jelentkeztek Kisvárdán a kihelyezett mezőgazdasági technikum I. osztályába. Mivel a vártnál többen kívánnak tanulni, így még egy első osztályt nyitnak. KELETM AGYAHOHSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: Bálint Lajos. Kiadja a Keletmagyarország Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Sztálin tér 21. Tel: 16-70, 16-71. 16-72. Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zsdánov u. 1. Tel: 30-00. Kéziratot nem őrzilnk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat. Nyíregyháza, Dózsa Gyógy u. 5. SPORTJA szerepel a Spartacus NB Ill-as csapataink hazai pályákon... Vasárnap, egyhetes szünet után folytatódnak a küzdelmek a labdarúgó bajnokságok különböző osztályaiban. Az NB II e heti fordulójában a Nyíregyházi Spartacus Budapesten, az Egyetértés ellen lép pályára. Elcsépelt mondásnak hangza- nék, ha csak egyszerűen annyit mondanánk a mérkőzés előtt, hogy nagyon nehéz dolguk lesz a nyíregyházi labdarúgóknak. Valóban nehéz íeladutot kell megoldani a csapatnak: Tehát sorrendben: most vasárnap Budapesten az Egyetértés, majd egy hét múlva Nyíregyházán a DVTK, s ezt követően Debrecenben a DVSC lesz a nyíregyházi Spartacus ellenfele, így már valószínűbbnek hangzik, hogy nagyon sok múlik a holnaputáni, Egyetértés elleni találkozótól — csak azért is, mert a DVTK és DVSC ellen nem indulhatunk vérmes reményekkel. Tehát nagyon kellene a pontszerzés vasárnap Budapesten. Felvetődik a kérdés, hogy van-e erre lehetőség? Az eddigiek folyamán a fővárosiak lényegesen jobban szerepeltek a Spartacusnál, három ponttal többet gyűjtöttek, hat mérkőzésükből négyet megnyertek, s csak két idegenbeli találkozójukon veszítettek. Érdekes megnézni azokat az eredményeket, melyeket a két csapat azonos ellenfelek ellen ért el. A DEAC ellen a Spartacus döntetlenül, az Egyetértés pedig vesztesen játszott. Mindkét csapat Debrecenben lépett pályára, tehát idegenben. Viszont az Egyetértés legyőzte a Ganz-MÁ- ÍVAG-ot, a mi fiaink pedig kikaptak tőlük. Cegléddel mi döntetlent csináltunk, a fővárosiak pedig győztek ellenük. S végül Szolnokot mindkét csapat legyőzte. Tehát az Egyetértés mérlege így is jobbnak mutatkozik. A nyíregyházi együttes a kiszivárgó hírek szerint az alábbi keretből fog alakulni: Hargitai I, Hargitai II, Galló, Nagy, Lakatos, Pongó, Szokol, Boros, Kovacsics, Papp, Ig- néczi, Kaskötő, Aranyi és Fáki. Végleges összeállításról valószínűleg csak az elutazás előtt döntenek. Annyi szinte bizonyosnak látszik, hogy Havacs sérülése miatt nem vállalhatja a játékot. A Spartacusnál érdekességként meg lehet jegyezni, hogy idegenben, s főleg Budapesten általában jól ment a játék a fiúknak. Tehát meglepetés elképzelhető. A másik oldalról viszont az is bizonyos, hogy az Egyetértés javítani akar a tavasszal elszenvedett 2:0-ás vereségért. Mindezeket egybevetve, tárgyilagosan kisgólarányú Egyetértés győzelemre számíthatunk e találkozón. A nyíregyháziak áldozatos és lelkes játékkal szerezhetnek csak pontot, s egy esetleges döntetlen is győ.elemmel felérő sikernek számítana. Az NB III-as szabolcsi csapatok ezen a vasárnapon látszólag könnyebb helyzetben vannak, mert mindannyian hazai pályán fognak szerepelni. A Nyíregyházi Munkás Kazincbarcikát fogja vendégül látni. Erre a találkozóra is nehéz előre jóslatot mondani, hiszen a két együttes még nem találkozott egymással. A vendégek az eddigi eredményeket véve figyelembe, jó játékerőt képviselnek. A két „újonc” összecsapása mindenképpen érdekesnek ígérkezik. Tiszalök az Egercsehi Bányászt látja vendégük A bányászoknak ebben a bajnoki évadban nem megy olyan jól a játék, mint az elmúltban, s különösen idegenben szoktak „gyengélkedni”. Tiszalök viszont pont az elmúlt két mérkőzésen talált magára, s kezdte el gyűjtögetni a pontokat. Ehhez a hazai közönség nyilvánvaló buzdítása is segítségként fog járulni... S ezek alapján elképzelhetőnek tartjuk az egy-két gólos hazai győzelmet. Kisvárdára a Debreceni Honvéd látogat el. Az utóbbi időben a Vasasnak gyengén ment a játék, de ettől függetlenül is kisvárdai győzelemnek kellene születni a papírforma szerint. Erre csak azért is szükség lenne, mert a kisvárdaiaknak erősen szükségük lenne a két pontra, ha el akarják kerülni a tavalyi helyzetet, hogy az utolsó pillanatban meneküljenek meg a kiesés rémétől. Hirdetmény Közhírré teszi a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, hogy magánszemély Szabolcs-Szatmár megye területéről 1962. június 30. napjáig burgonyát, vagy almát semmilyen fuvareszközön — ideértve a szekeret és a lovaskocsit is — nem szállíthat ki és a vasút sem vehet fel darabáruként almát és burgonyát. Nincs lehetőség arra sem, hogy különböző címen kiszállítást engedélyezzenek. Aki ezt a rendelkezést megszegi, 30 napig terjedhető elzárásra átváltoztatható 3000 Ft-ig bírságolható. Nagyobb mennyiségű alma és burgonya kiszállítása pedig bűnvádi eljárást von maga után. Megyénk területén pedig almát bármilyen fuvareszközön, korlátozás nélkül lehet szállítani, burgonyát azonban megyénk területén belül is összesen legfeljebb 300 kg mennyiségben szabad a korlátozási időszak Matt szállítani. fiz utóbbi évek legnagyobb lóversenyére kerül sor szombaton és vasárnap Nyíregyházán Itt érdemes megjegyezni, hogy Sok vitára adott alkalmat a labdarúgó bajnoki mérkőzések kezdési időpontjai. Ezért tájékozódásul közöljük, hogy a legkésőbbi kezdési időpont szeptember 15 és 30 között fél 4, október 1 és 15 között 3, október 15 és 30 között fél 3, november 1 és 15 december 31-ig 13,30 óra. * Helyesbítés. Lapunk csütörtöki számában közöltük, hogy október nyolcadikén, a szünnapon a Nyíregyházi Spartacus Debrecenben, a DEAC ellen fog barátságos mérkőzést játszani. Ezt helyesbítve közöljük« hogy a mérkőzést nem Debrecenben, hanem Nyíregyházán játsszák le. A Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága a legutóbbi ülésén döntött az utóbbi időben sport- szerűtlenkedett és kiállított labdarúgók ügyében, ilymódon tizenhat labdarúgót tiltottak el egy-vagy több hétre a játéktól. A Megyei Honvédelmi Sportszövetség vasárnap Nyírbátorban honvédelmi sportnapot rendez, ahol motorosbemutatón kívül ejtőernyősugrásra és műrepülö bemutatóra is sor kerül. * A Nyíregyházi Munkás NB II-ős női kézilabda csapata vasárnap Csepelen, a Magyar Posztó együttese ellen mérkőzik. tsA miskolci nemzetközi mo- 1 tocross versenyen, vasárnap Ne- | ihes Sándor. Gallasz Sándor, i Tóth István és Németh Károly I nyíregyházi versenyzők is indulni fognak. A megyei lovasszövetség megalakulása óta nagyban fellendült a lovassport. Igen sok bemutató jellegű lovasversenyt rendeztek a megye különböző pontjain. Ezek a bemutatók elsősorban hírverő jellegűek voltak, s megrendezésük nem volt hiábavaló, mert megyénkben számos termelőszövetkezet és állami gazdaság rendelkezik olyan hajtókkal és lovakkal, melyek felvehetik a versenyt az ország legjobbjaival is. Ezzel egyidőben igen sok fiatal érzett kedvet ehhez a sportághoz, s jelentkezett és rendszeresen eljár az edzésekre. A szakemberek szerint közülük igen sokan komoly tehetségről tettek már eddig is tanúbizonyságot. Nyíregyházán a korábbi években is rendeztek lovasversenyeket, de azokon a szabolcsi lovasok szinte teljesen esélytelenül indultak. Most szombaton és vasárnap ismét országos, meghívásos lovasversenyre kerül sor Nyíregyházán, a Villanytelep melletti pályán. Ezen a kétségtelen nagy jelentőségű versenyen a szabolcsi versenyzőktől már a fogatokon kívül, a könnyű, a közép és a nehézosztályú díjugrató számokban is szép eredményeket várhatunk. A VERSENY LEBONYOLÍTÁSÁRÓL AZ ALÄBIAKAT: szombaton délelőtt 9 órakor kerül sor az ifjúsági, pótló és könnyű osztályú díjlovaglásra, majd délután két órakor a kezdők, ifjúsági, könnyű és középosztályú díjugratásra kerül sor 110, illetve 120 cm-en. Az ugratások után a hortobágyi csikósok mutatnak be szebbnél szebb lovasgyakora nyíregyháziak már pénteken délután ízelítőt kapnak a lovasversenyből, ugyanis délután a város utcáin felvonulnak a csikósok, s pattogtatva, sajátos jelmezükben vonulnak végig a városon. A FOGAT VERSENYEKET VASÁRNAP nyolc órától 12 óráig bonyolítják le. Délután 14 órakor kerül sor az országos meghívásos verseny ünnepélyes megnyitójára, majd ezt követően a felnőttek 120 cm-es díjugratására. A díjugratás után a hortobágyi csikósok mutatványai kerülnek sorra, amit a fogatosok előhajtása követ és végül a verseny legizgalmasabb és legnehezebb számát bonyolítják le a nehézosztályú díjugratás 110—140 cm-es magasságon. Sz. G. A Megyei Atlétikai Szövetség szombaton délután fél 4 órai kezdettel rendezi meg az 1961 évi férfi és női ifjúsági atlétikai pályabajnokságot. A győztesek Szabolcs-Szatmár megye 1961 évi bajnoka címet nyerik el, s az első három helyezettek érdem- díjazásban részesülnek. Évnyitó Ma este 5 órai kezdettel tartják az évnyitót a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Általános Leánygimnáziumában működő dolgozók esti tagozatán. Ugyancsak ma délután 2 órakor tartják meg a javító vizsgákat is. Az első tanítási nap 18-án, hétfőn délután 5 órakor lesz. OQOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOGOOOOOQOOOOQOOO ALUS A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat FELVÉTELRE KERES GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ G EPÉSZMERNOKÖT technológus! munkakörbe, valamint adminisztrációban jártas gyakorlott GYORS-GEPIRÖNÖT. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: a Vállalat Munkaügyi osztályán. (2946) Azonnali felvételre javításra, szakmunkásokat keres a Minőségi Cipőipari Vállalat. Nyíregyháza, Zrínyi Hona II. 2. (2857) “HÁZINGATLAN^ Megvételre keresünk város központjában beköltözhető három vagy négyszobás házat. Alkotmány Halászati Tsz. Irodaház, Földszint 3. (2652) ADAS-VÉTEL (2879) latokat. Jó állapotban lévő 4 és fél tonnás stráfkocsi eladó. Szamosangyalos, Bereczki Zsigmond. (2939) Moszkvics gépkocsi igényesnek sürgősen eladó. Megtekinthető mun. kanapokon. Zsdánov u. 47. Állatforgalmi. (2959) Német villanytűzhely eladó. Virág u. 36. (2957) Olvassa és terjessze a Keletmagy arorszáoo Budapesten, as Egyetértés ellen