Kelet-Magyarország, 1961. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1961-09-14 / 216. szám

— Nem voltam ellenforradal­mai", semmiféle politikai meg­mozdulásban nem vettem részt. Tizenkilenc éves voltam és en­gedtem a külföldi rádió hazug csábításainak. Egy barátommal 1957. január 17-én léptem át a magyar határt. Nikelsdorfban (Miklóshalma) kerültem először tömeglágerbc, a csupasz földön, szalmán aludtunk. Néhány nap múlva Bécsbc- mentem az oltani Vöröskereszt egy fabarakos Iá­kor ismét magyar szót hallot­tam. — Hogyan látta az országnégyéves fejlődését? — Csodálatos az, amit Buda­pesten láttam. A fényárban ra­gyogó főváros úgy tűnt nekem, mint egy szép álom. Amióta nem láttam, sokkal szebb és még ra­gyogóbb lett. Néztem a színpom­pás, gyönyörű új lakótelepeket és ámulva láttam a kiépült Va- léria-telepet. önkéntelenül össze­hasonlítást kellett tennem az olaszországi világvárosokkal, ahol keresztül utaztam: Voltam Milá­nóban, Rómában és láttam, hogy fiatalok százai éjszaka a csupasz kövön feküsznek, éhesek, mun­kanélküliek, és a modern palo­ták között lépten-nyomon talál­kozik az ember rozzant öreg há­zakkal. Ezzel szemben Budapes­ten még a régi házak is új kön­töst öltöttek. Modernebbek, szeb­bek, mint azok a Városok, ame­lyeket én láttam. — Az éh kis falumban is ör­vendetes fejlődést tapasztaltam. Új házak sora és ami meglepett különösen, hogy villanyvilágítás van Bököny községben. Még a mi kis faluvégi házunkban is. Mik a tervei? — Néhány hétig pihenek, át­adom magam annak az örömteli boldogságnak, hogy négyéves kál­váriám után —. melynek magam voltam az oka — ismét itthon vagyok. Csak azt sajnálom, hogy barátaim, akikkel együtt dolgoz­tam, nem jöttek velem. Nem mertek hazajönni, mert az otta­ni újságok azzal rémisztgetik őket., hogy- aki hazatér Magyar- országra. szibériai sóbányába ke­rül. Első dolgom, hogy megír­jam nekik, jöjjenek haza, meri nekünk, 'mágyaroknak itthon s helyünk. ‘ ■ Szerelnék dolgozni és jc munkámmal akarom meghálálni hogy kormányunk hazautazásom mat lehetővé tette. Farkas Fái. Kislétán, a volt Gen- csy kastélyban székel a Megyei Egészség- ügyi Gyermekotthon. Itt élnek, magukról is alig tudva az élet _ apró hajótöröttéi. ' A kastély évszázados fákkal szegélyezett, s minden kényelem­mel felszerelt ottho­nában 85 olyan egy évtől tizennyolc éves korig terjedő szellemi és testi fogyatékos gyermeket gondoznak és ápolnak, akiknek egy része koraszülés­ből, másik része pe­dig agyhártya és agy- velőgyulladás követ­keztében jutott erre a sorsra. A felszabadulás előtt nem sokat törődtek intézményesen ezek­kel a betegekkel. Most erre is sok gondot íor_ dit államunk, hisz egy gyermek évi el­látása, ha az anyagi és a dologi kiadáso­kat is beleszámítjuk Apró iiajótöröltek közölt 20 ezer forintba van. Az intézetnek 43 dol­gozója van, közöttük 20 gondozónő gondos­kodik a betegek ellá­tásáról, ápolásáról, s valóban szívvel, lé­lekkel tevékenyked­nek, mindent meg­tesznek, amit tólük eJ lehet várni. A gyerekek napi étkezési normája 11 forint. A gyermekott­hon modern konyhá­val és étteremmel van ellátva. A kas­télyt Körülölelő par­kot gondos kezek szé­pítették meg, ötezer fa­csemetét ültettek és 15 padot szereltek a kertbe. Az igazán ne­héz és idegfeszito munkát végző dolgo­zók felüdülésére röp­labdapályát csinál­tak társadalmi mun­kával, s házilag bő­vítettek a vízvezeté­ket is, s a maguk re­mekelte sziklakertből ma már szökőkút vi­ze sugárzik a magas­ba. Van az intézetnek két ügyeskezű kerté­sze, akik az otthon részére szükséges zöldségfélék megter­meléséről gondoskod­nak, s a hizlaldában sajat ellátásra nevel­nek sertéseket. Akik ebben az intézetben dolgoznak, valóban hivatásuknak tekintik e munkát, s mindent megtesznek, nagy gonddal ápolják a kis hajótörötteket. Csak egy sérelmük van. A fertőzés veszélye nagy, s eddig még nem kaptak veszélyességi pótlékot. (f. k.) A Ford Autógyár pokla — Megérkezésem ulán Sidney- ben ugyancsak lágerbe kerültem. Onnan jártam dolgozni, mint vil­lanyszerelő. Három hónap ulán kidobtak az állásomból azzal, hogy nem tudom a nyelvet. Is­mét a munkanélküliek nyomo­rúságos sorsára kerültem. Millió- szőr megbántam könnyelműsége­met és írtam haza az Elnöki Ta­nácshoz, engedjék meg, hogy ha­zatérjek. Választ is kaptam rá, azonban szüleim szegény paraszt­emberek. nem volt pénzem a ha­zautazásra. Dolgoznom kellett, hogy összegyűjthessem a hajó­jegy költségeit. Hosszú hónapok után végre munkához jutottam. Fordék egyik sydnei autógyárába a leg­piszkosabb és legegészségtelenebb munkára vállalkoztam. Egy kis helyiségben dolgoztunk és a leg­erősebb vegyszerekkel tisztítot­tuk az autókarosszériákat. Ál­landóan olyan borzalmas gázt fejlesztett a sokféle vegyszer, hogy naponta többször levegő­re kellett mennem, mert az áju­lás környékezett. Védőételt nem adtak, egy magyar barátomat is behoztam erre a munkára, de Elképzelhető, hogy az ottani újságok milyen hangon írtak a magyar disszidensckről ez után az eset után. Még az utcára is szégyelltem kimenni. — Hol intézték el a hazautazását? — Ét ekig dolgoztam a legszo­morúbb körülmények között, amíg összegyűjtöttem azt az ösz- szeget, amelyre szükségem volt a hazautazásnál. Ekkor az indoné­ziai magyar nagykövetséghez fordultam, ahol a legnagyobb előzékenységgel segítettek ahhoz, hogy hazajöhettem. Szavakban nem lehet elmondani azt az ér­zést, azt a boldogságot és örö­met, amit éreztem akkor, ami­kor átléptem a magyar határt. Sírtam a meghatottságtol, ami­Viráit parádé Amszterdamban A képzőművészei népszerűsítését segíti a fehérgyarmati művelődési ház Több szakkör indításával kí­vánják emelni az állandó látoga­tók számát a fehérgyarmati mű­velődési házban. Többek között képzőművészeti szakkört is szer­veznek, főként a rajzzal foglal­kozó pedagógusok részvételével. A képzőművészet népszerűsítésé­re értékes képek színnyomataiból állandó kiállítást rendeznek be, s az egyes képeket el is adják az érdeklődőknek. A későbbiek folyamán a megyei képzőművé­szek képeiből is rendeznek kiál­lítást és vásárt. A szakköri szobák mind fog­laltak, s szervezettebb klubfoglal­kozásokat is rendszeresítenek, a megye egyik legnagyobb művelő­dési házában. Ha azt akarja, hogy KAKASA ÍZLÉSES LEGYEN. FESTESSEN A NYÍREGYHÁZI SZOBAFESTŐ ÉS MÁZOLD Ktsz-szel. 'Nyírfa tér 10. Telefon: 31—31 és 11—36. Sok a bünötő a magyar disszidensek között egy nap alatt valósággal meg-! zavarodott a szörnyű helyen. A Fordék „poklának” nevezték ezt az embertelen munkahelyet, de, vállalnom kellett, hogy hazatér­hessek. A. Tóth Péter, a fiatal villany­szerelő elmondotta, hogy a ma­gyar disszidensek között sok a bűnöző. Sokat kellett szégyenkez­nie magyarsága miatt. Különö­sen attól az időtől mutogattak ujjal a magyar disszidensekre, amikor az ottani újságok olda­las cikkekben számoltak be ar­ról a gyermekrablásról és bestiá­lis gyermekgyilkosságról, melyet egy magyar disszidens, Baranyai László követett cl. Baranyai egy gazdag skót család kilencéves is­kolás gyermekét rabolta el az­zal a céllal, hogy a családot megzsarolja. Amikor a zsarolá­si kísérlet nem sikerült, a kis­fiút meggyilkolta és egy pokróc­ba csavarva a sziklák közé rej­tette. A gyilkos Colombiába me­nekült, azonban a rendőrség fel- 1 fedte a gyilkosságot és elfogta Baranyai Lászlót. Amszterdamban megrendezték a hagyományos aalsmecri virágpa­rádét. Ez a városka, mely 15 ki­lométernyire van Amszterdamtól virágkert jelről hires. Kép: a me­net egyik dekoratív kocsija. (MTI Külföldi képszjlgálat.) I Állas A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat FELVÉTELRE KE­RES GYAKORLAT­TAL RENDELKEZŐ GÉPÉSZMÉRNÖKÖT .technológus! munka­körbe, valamint ad­minisztrációban jár­tas gyakorlott GY ORS-GÉPiKŰNOT. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: a Vállalat Munka­ügyi osztályán, (2946) Azonnali (elvételre ja­vításra, ■ szakmunkáso­kat keres a Minőségi Cipőipari Vállalat. Nyír­egyháza, Zrínyi Ilona .1. 2. (2857) Mezőgazdasági techni­kus 3 éves gyakorlattal, jogosítvánnyal elhelyez­kedne bármely, munka­körbe. Megkeresést „Fi­zetés megjelölés” jeligé­re Lapkiadóba kér. (2356) ADAS VKTEL Keveset használt Puch, Simson, Jáva, .Mopedet veszek. Cím: a Kiadod ban. (2954) Jó állapotban lévő 4 és lél tonnás strálkoesi eladó, szamosangyalos, Bereczki Zslgmond. (2939) Moszkvics gépkocsi igényesnek sürgősen el­adó. Megtekinthető mun­kanapokon. Zsdánov u. 47. Aliatlorgalmi. (2950) Kifogástalan állapotban lévő Pannónia eladó. Cím: a Hirdetőben. (2948) H AZ- INGATLAh^^ Megvételre keresünk varos központjában be­költözhető három vagy ncgyszobas házat. Al­kotmány Halászati Tsz. Irodaház, Földszint 3. (2632) Azonnal beköltözhető egyedülálló kétszobás cserépkályhás családi ház eladó. Kölcsey u. 20, (2913) EGVEB Gaál Béla, Búj, Szán­tóhalom tanyai lakos 1955. ápr. 22-én született piros-tarka tehenének járla.tlevelét elvesztette. A marhalavél Búj köz­ségben sajáttenyésztés­re volt kiváltva 849/1955. íolyószám alatt. Fenti járiatlevelet a Bujt Köz­ségi Tanács körözteti és megsemmisíti, (2955) A Nyíregyházi Rend­őrkapitányság Igazgatás- rendészeti alosztályára 1 db kerékpárt 1 db kulcstartót 3 db kulcs­csal és 1 kosztümöt szol­gáltattak be. Igazolt tu­lajdonosaik fenti kapi­tányságon átvehetik. Járási Rendőrkapitány­ság Nagykállö, közli, hogy a Kállósemjéni Nö­vényvédő Állomás egyik dolgozója aug. 30-án egy 25 kg-os csomag Wofa- toxspritzpulver permete­zőszert a vontató pót­kocsijáról elvesztett Nyírbogát és Kistó' a, vagy Kállósemjén kör­nyékén. Megtalálóba szol­gáltassa be a legköze­lebbi községi tanácshoz. Nem tesz cundta • hajára; na hidee-me- leg dauenéL nalles­tesét MARIKA nöir> todrís? aaraneiáva megcsinálja. Kiss Er­nő u. 19. szám. 156; l’eleton: 3a—08. (2826) ••••••••••••••••••••••a Megjeleni a Társadalmi Szemle augusztus- szeptemberi száma A Társadalmi Szemle kettős száma sok érdekes, tanulságos cikket, tanulmányt közöl a párt ,és a társadalmi élet különböző területeiről. Kálmán Endre A pártprogramok lenini útján írt tanulmánya ismerteti az SZKP programtervezetét. Csendes Béla a termelőszövetkezetek jövedel­mezőséget és az árarányokat elem­zi érdekesen. Egyszerű olvasó számára is ér­dekes a Hazánk népességi viszo­nyainak alakulásáról szóló írás Huszár István tollából. Érdeklő­désre tart számot az értelmiségi dolgozók körében Kényi Péter tanulmánya, melyet mat tárgyú filmdrámáinknak szentelt. Olvashatunk ezenkívül a Szemle rovatban Szabó Bélától arról, hogyan emelhetik üze­meinkben a munka termelékeny­ségét. Foglalkozik a folyóirat kritikával, ismertet könyveket is. 4 Bökönyföl Egy disszidált fiatal négyéves kálváriája Az akacos kis szabolcsi köz­ségben. Bökönyben kedden reg­gel szétfutott a hír, hogy négy­évi távoliét után Ausztráliából hazatért A. Tóth Péter, aki 1957. január 17-én disszidált. A hír hallattára ellátogattunk az Ady Endre utca 95. szám alatt lakó Tóth családhoz, hogy elbeszélges­sünk a fiatalemberrel, aki négy évvel ezelőtt hűtlenül elhagyta faluját és hazáját. Még ágyban találtuk, az út fáradalmait pi­hente. De örömmel áll rendelke­zésünkre. Ül az ágy szélén ez a jóarcú, kellemes modorú és igen értelmes fiatalember és elmond­ja hogyan történt a disszidálása és mennyit szenvedett ezért a könnyelmű lépéséért. gerben helyezett el. Rettenetes hideg volt, egy vékony pokróc volt a takaróm. Reggelre dér fedte nemcsak az arcomat, feje­met, hanem a pokrócot is. Há­rom hétig kínlódtunk ebben a fabarakban és tengettem élete­met, egy kis levesen és főzelé­ken. Amerikai kivándorlásra jelent­keztem, azonban a kvótát lezár­ták és így Ausztráliába induló csoporthoz csatlakoztam. Miért hagyta el az országot?

Next

/
Thumbnails
Contents