Kelet-Magyarország, 1961. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1961-09-10 / 213. szám
A jövő évre is tartalékolnak Komlódtótfalun A komJ*3tftotíah»i Két Vada.-, | Testver Tsz-ben ezek a napok igen mozgalmasak. Az őszi vetések, az ahnatermés, a dohány, a cukorrépa betakarítása minden kézbe mánkét ad. Már befejezték a takarmánykeverék és a repce vetését, 160 holdon az őszi árpát is főidbe tették, végzik a többi vetés alá a talajelőkészítést. Azt számítják, hogy akkor várhatnak jó termést, ha a magot idejében elvetik. A gyümölcsös kertekben, a családtagokkal együtt, kétszázan szüretelik az almát. A téli Arany Parmen, a Balul és Sóvári fajtából eddig 32 vagonnal takarítottak be. A többi fehéráru almával együtt — Londoni pepin és Húsvéti rozmaring — ötven vagonra számítanak. Az ügyeskezű asszonyok, lányok egy része már megkezdte a leszedett alma osztályozását. A termelőszövetkezetben szép termésre — holdanként száz mázsa almára. — számítanak, Az almaszüretben most két hét „pibenö” lesz. amíg a .fonatban szedésre érik. Addig végezni akarnak a dohány és a cukorrépa betakarításával, az aprómag cséplésével. Kömüódtótfalun nem lesz az idén komolyabb kiesés a szántóföldi növényeknél. Az alma pedig ugyancsak kitesz magáért. Ezért a termelőszövetkezet vezetősége úgy gondolja, hogy a tervezett 38 forintos munkaegység értéket, a részesedésnél, lehetőleg nem lépik túl, hanem a jelentős többletjövedelmet a jövő évre biztosítják tartalékként. Mert így akarják zavarmentessé tenni a gazdálkodást. Nagyon igazuk van a komlód- j tótialuiaknak. Tavaly bizony. j akármilyen szorgalom volt a tér- ! melés más területein, a beter-1 vezett hozamot — az almakiesés 1 miatt — nem tudták elérni. Most gondolnak a jövő évre, mert nem valószínű; hogy almából akkor is ilyen szép lesz a termésük. Mindemellett igyekeznek úgy kialakítani a gazdálkodást, megteremteni az alapokat a szántóföldön és az állattenyésztésben, hogy mind kevesebb legyen a kellemetlen meglepetésük az egyoldalú almatermelés miatt. S. A. Start; NyíregyházaCél: tengerentúl Közeleg a kanadai „bemutatkozás“ Mi is a „Tunit“? — Egy érdekes számodat Közismert, hogy a Nyíregyházi Cipész KTSz termékei iránt igen élénk az érdeklődés az ország határain túl. Korábbi [tudósításainkban írtunk már arról, hogy. a nyugat-európai országokon kívül Belga-Kongó, Málta és Etiópia is feliratkozott a megrendelők közé. Most arról kaptuk a hírt, hogy amerikába is eljut a nyíregyházi cipészmesterek készítménye. Jelenleg Kanadának készíteMinden második szabolcsi „fürdőit“ a Sóstón as idén 283 e*er ember élvezte a gyógyvizet Ötven éves házassági ■évforduló—az örömszülő részvételével Ritka házassági évfordulót tartottak a napokban Nyíregyházán. László Zoltán nyugalmazott pedagógus félszázadik házassági évfordulóján a legközvetlenebb rokonság tagjai, mintegy ötve- nen vettek részt, közöttük a feleség 94 esztendős édesanyja is. Érdekes számadatok jelzik a Sóstógyógyfürdő idei fürdőven- dég-forgalmát. Nemcsak híre, népes vendégserege is van már Sóstógyógyfürdőnek. Ebben az évben, január, február, március és április hónapokban 65 ezer 854 ember fürdött meg a kád és fedett termál-fürdőben. Május elsején nyitott a meleg-strand, azonban a kedvezőtlen idő visz- szariasztotta a fürdőzőket a szabadtéri fürdéstől. MÁJUSBAN MINDÖSSZE 860-an vették igénybe a melegstrand medencéjét. Viszont ebben a hónapban is tartotta a 22 ezer 216-os fürdőző létszámot a kádfürdő és termál-medence. Sőt még júniusban is 21 ezer 837-en váltottak kádfürdő-jegyet, de EKKOR MÁR a melegvizes-medence is benépesült á szabadban. 23 ezer 567 fürdőző élvezte a gyógyvizet júniusban. Mint az időjárás hullámzását jelző GRAFIKON úgy mutatja az idő javullasál, vagy romlását a íürdőzők számának alakulása. Júliusban „tetőzik'’ a létszám, a kádfürdőben és a fedett termálban 25 ezer 464-en, a meleg-strandon 42 ezer huszonkilenc, a hideg-strandon pedig nyolcezerhétszágnyolcan fürödtek meg. AUGUSZTUSBAN bizonyára még magasabbra csapott volna az érdeklődés, ha nem marad el a várvavárt kánikula. De még így is tekintélyes számú fürdőző társaság vette igénybe a Sóstó vizét, hisz augusztusban is a kádfürdőben 18 ezer 723, a meleg-strandon 36 ezer 906. a hidegben pedig 9 ezer 160 ember frissült fel. EBBEN AZ ÉVBEN a kad-iermál, • a nyitott meleg és a hideg strandon összesen 283 ezer 456 szabolcsi és más vidéki ember fürdött meg. (Még brazíliai négerek is, a Brazilians néger revűszínház tagjai.) A látogatottság rohamosan nő, s ma már a forgalom, a fürdőző vendégek számának tekintélyes volta is bizonyítja, hogy Sóstó az ország egyik LEGJOBBAN LÁTOGATOTT FÜRDŐHELYE Eszmeileg megyénk minden második lakója fürdött az idén a Sóstó vizében. AZ IDÉN IS tovább fejlődött a Sóstó, elkészült a nagy úszó-medence, s közelében az öltöző. A fürdő bevétele az első negyedévben 183, a II. negyedévben 357, júliusban 252, augusztusban pedig 201 ezer forint volt. nek férfi -cipó mintapéldányokat. i Az ötvennégy pár cipő fele borjú bóxböl, bőrtalppal készül, mag, a másik 27 pár műanyagtalpú. ' '■ Miután most „ már csak külföldnek termel a nyíregyházi szövetkezet, egyre nagyobb megrendelésnek tesz eleget. A közelmúltban Svájcba- .szállítottak 150 párat,- most' újabb ,Í00 pár késziil ennek az ,országnak Hollandia a múlt héten Vett át háromszáz párat, s már itt az újabb megrendelés 1100 párról. amelyet még a harmadik negyedév folyamán szállít le szövetkezet. E megbízás teljesítése közben először dolgoznak a nyíregyháziak a „Tunit” műanyagtalppal. Természetesen a népi demokratikus országoknak is eszközölnek szállításokat: Lengyelországnak 2000, a Szov- , jetuniónak pedig három és félezer pár borjú, illetve marha box férfi cipő-szállítmányt indítanak. És még egy érdekes adat; 1959. második felében, amikor első íz? ben kapott a szövetkezet külföldi- megrendelést, akkor . egy Negyedév alatt még csak háromezer pár készült , el, :— ez. a szárít rnósrt eléri a negyedévenkénti nyolcezret. '• Hasbaszúrta haragosát egy nyugdíjas vasutas Gere Sándor, 65 éves nyugdíjas vasutas Nyírmeggyesen Gere Erzsébet 47 éves asszonyt hasbaszúrta. A szerencsétlen asszony belei hat helyen is megsérültek. Azonnal a mátészalkai kórházba szállították, ahol a gyors műtéttel sikerült életét .megmenten^ A gárázda merénylet oka-a kél Gere közt fennálló, régi haragos viszony volt. .........* Az idős merénylő bűnügyét a közeli napokban tárgyalja a meggyei bíróság. Egy évi börtön csalásért és munkakerülésért Tamási Sándor nyíregyházi lakos felett öt rendbeli csalás és közveszélyes munkakerülés miatt ítélkezett a nyíregyházi járásbíróság. Tamási már többször volt büntetve lopásért és a társadalmi tulajdon megkárosításáért. Idén februárban szabadult feltételesen a börtönből-, de kiszabadulása után nem vállait állandó munkát és a megye területén csa- vargott. Csavargásai során sorozatos bűncselekményeket követett el: kerékpárt, pénzt, ruhaneműt, karórát csalt ki hiszékeny emberektől. Bűncselekményeiért. a bíróság egy évi börtönbüntetésre ítélte. Milyen lesz az őszi esernyő-divat? ‘ 4L Batai György hat hónapja — BIZONY SOKAT VITATKOZTAM én az ági tálókkal, amíg aláírtam a belépést. Amikor mar döntöttünk, akkor is úgy terveztem, hogy csak az asszonyt iratom be. én meg valahol az iparban próbálok szerencsét. Nagyon rosszul gazdálkodott ez a téesz, a sok adósságát most is nyögjük. Egy dologgal mégis ide tudtak kötni, háromszor is beszélt velem az elnök, hogy legyek dohányos munka- csapatvezető. Azt nem mondhatom,, hogy az uraság dohányíöld- jén születtem, de hogy ott nőttem fel az biztos. Negyvenöt után pedig apámmal, aztán a magam szárnyára kerülve újra csak a dohány volt a mindenem. Az elmúlt években még földet is vettem dohányból. Nehezen váltam meg a magan-gazdálko- ctóstól. de a dohánytól már nem tudtam elszakadni — így emlékezik vissza Batai György, a nyírbátori Vörös Csillag Termelőszövetkezet rrmnkacsapatvezetője a tálvégi napokra. A KÖZEPESNÉL valamivel alacsonyabb, szőke hajú fiatal ember mind ezeket olyan higgadtan és vidáman mondta el, mintha nem hat hónappal ezelőtt, legalább hat évvel korábban történt volna. Az is csak beszélgetés közben derült ki, hogy néhány perccel találkozásunk előtt az ácsokkal perlekedett, a pajta utolsó két szakaszának szedria hiánya végett. — Hogyne türelmetlenkednék, amikor a héten be akarjuk fejezni a törést és amit most fűzünk, már azt sincs hová kötni — emeli egy kicsit magasabbra a hangját. Nyilván mások dolga lenne az építő brigád oda- irányítasa, de Batai György, ha a dohányról van sgo, még a bri- gádvézető, vagy más helyett is dolgozik, vitatkozik. — A két ellenség, az aszály és a peronoszpóra milyen kárt okozott? — Korán ültettünk, négyszer kapáltunk. így az aszaly nem sok dohányt vitt el, peronoszpóra csak kisebb mértékben volt. — HOGY ÁLLNAK A TERVVEL? — Szabolcsiból meglesz a nyolc mázsa holdanként Hevesiből egy kis prémiumra is számítunk, 10 holdról 400 mázsát kell szállítanunk, eddig már 340 mázsa van bent, még vagy 130— 200 mázsa lesz. — És a minőség? — Most adtam át az aljdohányt és példának állították a mi szállításunkat, mind világos volt — mondja vidáman. — Meg is dolgoztunk érte — tóditjak kórusban a fűzést végző lányok, asszonyok. A 11 tagú munkacsapat lohold Hevesi. 11,5 Szabolcsi dohány munkáját látja el és még 12 hold napraforgót és 3 hold répát is termelnek. A legutóbbi közgyűlésen sokan ünneplőruhá- san ültek a teremben, ugyanakkor Batai György munkacsapata dohányzsírtól „fényesen” jelent meg és a gyűlés után egy- emberként mentek vissza a pajtába fűzni. — NEKÜNK EGÉSZ ÉVBENl a dohány parancsol. — mondja j a csapatvezető. — Biztosan meg lesz a hasz- ! na is? Augusztusban is hatvan munkaegységet teljesítettem, csak meglegyen a betervezett összeg. BÜCSÜZÓUL MEGTUDTUK, hogy nemcsak a munkacsapata és a szövetkezet vezetői ismerik el Batai György jó munkáját, hanem a rövid együttlét alatt j a kommunisták is felfigyeltek rá és nemrégen egyhangúlag a tag- ' jelöltek sorába vették. Hat hó- | nap igen rövid* idő, de Batai : György hosszú utat tett meg az ! egyéni gazdasághoz ragaszkodó j paraszttól a közösség vagyonát minden erejével, tudásával gyarapító kommunista szövetkezeti tagig, Cs. B.