Kelet-Magyarország, 1961. augusztus (21. évfolyam, 177-204. szám)
1961-08-05 / 181. szám
XVIII. ÉVFOLYAM, M2. SZÄM Ára 50 fillér 1961. AUGUSZTUS 5, SZOMBAT Kép Gagarin űrrepülésének filmjéből. II Szovjetunió kormányának jegyzóke az Egyesült államok kormányához a német békeszerződésről Moszkva, (TASZSZ): Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter augusztus 3-án fogadta L. Thompsont, az Egyesült Államok rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét és átnyújtotta neki a szovjet kormány jegyzékét a német békeszerződés megkötéséről és a nyugat-berlini helyzet ennek alapján történő rendezéséről. A jegyzék válasz az Egyesült Államok kormányának jegyzékére, amelyet július 17-én juttatott el a szovjet kormányhoz. A jegyzék bevezetőül hangsúlyozza, a szovjet kormány bízott benne, hogy az Egyesült Államok kormánya kész őszintén együttműködni a béke megszilárdításában, az államok kapcsolataiban meglévő feszültség- gócok felszámolásában, az időszerű nemzetközi problémák békés megoldásában ezt az Egyesült Államok jelenlegi kor- mánya ünnepélyesen kijelentette. Ámde a Szovjetuniónak arra a felhívására, hogy együttesen oldják meg a jelenkor egyik legfontosabb és legélesebb kérdését, amelytől Európa békéje és nyugalma függ, nevezetesen, hogy kössék meg a békeszerződést Németországgal _ az Egyesült Államok kormánya korábbi állásfoglalásának kifejtésére szorítkozott, s ez igen távol áll az európai és a világbéke iránti őszinte gondoskodástól. Az Egyesült Államok hosszú évek óta megtagadja a német kérdés békés rendezését, meghatározatlan időre elhalasztva ezt a problémát. Az amerikai jegyzék láthatólag azt tanúsítja, hogy az Egyesült Államok kormánya továbbra is ragaszkodik ehhez az irányvonalhoz. Ebben a vonatkozásban meglepetést kelt az Eavesült Államoknak az a kísérlete, hosv önmagát majdhogv nem a német kérdés rendezése bajnokának tüntesse fel, a Szovjetuniót pedig ellenkezőjeként állítsa be. Hogv ennek az állításnak a valóság látszatát kölcsönözze, az Egyesült Államok kormánya jegyzékében utal a történelemre. Jellemző azonban, hogy a diplomáciai archívumokból csak egyetlen egy olyan adalékot tudott előkeríteni, amely szerint az Egyesült Államok javaslatot tett a német békeszerződés előkészítésére. Ez 1946-ban történt. Közvetlenül a háború befejezése után, amikor a Szovjetunió és az Egyesült Államok szövetségesként léptek fel, általában pem volt köztük nézet- eltérés arra vonatkozólag, hogy meg kell semmisíteni a német militarizmust, biztosítani kell Németország demokratizálását és meg kell kötni a békeszerződést, ahogyan azt a potsdami egyezmények előirányozták. Következésképpen akkor lehetségesnek látszott gyakorlatilag megállapodni a békeszerződés megkötésének ügyrendjében. Hamarosan azonban az Egyesült Államok kormánya a többi nyugati hatalom kormányaival együtt szöges fordulatot tett német politikájában. Ez által pedig ismét a német militaristákat ültette nyeregbe. Érthető, hogy az Egyesült Államok politikájában bekövetkezett ilyen fordulat után nem tartották szükségesnek a német békeszerződés megkötését. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország ezután feleslegesnek tekintette a béke- szerződés megkötésének ügyrendjéről szóló, s már befejezéshez közeledő tárgyalásokat és kátyúba is juttatták ezeket a megbeszéléseket. A következő évek során a nyugati hatalmak elutasították a Szovjetuniónak a békeszerződés előkészítésére vonatkozó javaslatait. Így volt ez 1949-ben, amikor a szovjet kormány azt javasolta, hogy három hónap alatt dolgozzák ki, majd vitassák meg a német békeszerződés tervezetét. Az Egyesült Államok kormánya 1952-ben sem volt hajlandó megvitatni a német béke- szerződés kérdését, amikor a szovjet kormány a nyugati hatalmak elé terjesztette a szerződés alapelvére vonatkozó tervezetét. 1954-ben ugyancsak nem talált kedvező fogadtatásra az Egyesült Államoknál a Szovjetuniónak a békeszerződés megvitatására tett javaslata. Az Egyesült Államok az ezt követő években is elutasító álláspontot foglalt el ebben a kérdésben. Elegendő megemlíteni, hogy ellenségesen fogadták a Szovjetunió új kezdeményezését, az 1959. januárjában előterjesztett német békeszerződéstervezetet is. Ehhez hozzá kell fűzni, hogy az Egyesült Államok kormánya a maga részéről 15 éven át egyetlen esetben sem javasolta, hogy kezdjünk hozzá a német béke- szerződés előkészítéséhez, sőt tartózkodott minden olyan kijelentéstől, amely arra utalt volna, hogy véleménye szerint a béke- szerződésnek milyen pontokat kell magában foglalnia. Ezek a tények önmagukban is bizonyítják, milyen keveset segít az Egyesült Államok kormányán a történelemre való hivatkozás. A szovjet jegyzék a továbbiakban megállapítja: az amerikai jegyzék egész tartalmának tanúsága szerint az Egyesült Államok kormányának az a fő gondja: miként mentegesse politikáját a világközvélemény előtt, s a lehetőség szerint elhárítsa a felelőséget azért, mert mind ez ideig nem tettek pontot a második világháború végére, és azért, mert Európa közepén ma sincs stabilitás és nemzetközi jogrend, s mert Nyugat-Német- országban ismét szervezkednek a militarista és a revansista erők. A szovjet jegyzék ezzel összefüggésben rámutat, az Egyesült Államok kor^nánva rossz szolgálatot tesz a népeknek, amikor jegyzékében úgy próbálja feltüntetni a helyzetet, mintha a német békeszerződés hiánya nem jelentene valóságos veszélyt. Hogy e tekintetben a hamisítás milyen messzire mehet, azt a jegyzék ama állítása tanúsítja, hogy nem a békeszerződés hiánya veszélyezteti a békét, hanem a Szovjetunió álláspontja e szerződés megkötésének szükségességéről és hogy állítólag á német probléma egy teljes évtizeden át egyáltalában nem veszélyeztette a békét. Mindenki előtt világos, — folytatódik a szovjet jegyzék, — hogy Nyugat-Németország a háborús vészély tűzfészkévé válik Európában. Megalakították reguláris hadseregét, élén volt hitlerista tábornokokkal és tisztekkel. Már ma Nyugat-Németor- szágnak van a legnagyobb számú hadserege az európai szárazföldön a NATO tagországai közül. Az NSZK képviselői egymás után ragadják magukhoz a kulcspozíciókat a NATO vezetésben. A nyugatnémet Szoldateszka a tömegpusztító fegyverek megszerzésére törekszik. A Bun- deswrhrt fejlesztik és képezik ki a nukleáris rakétaháború megvívására alkalmas hadseregként. Akárcsak a hitlerista Németországban, szoros kapcsolatok szövődtek a hadsereg és az ipari monopóliumok között, mely utóbbiak készek Melégíteni az előbbinek minden igényét. Á Bundeswehr már most békeidőben számos megerősített ái- lásc kaprtt Nyugat-Európa több államának területén, köztük az Egyesült Államok NATO-beli szövetségeseinél — Angliában és Franciaországban. Ha a Német Szövetségi Köztársaság katonai-anyagi bázisát összefüggésben vizsgáljuk azzal a militarista és revansista szellemmel, mely — csakúgy, mint negyed évszázaddal ezelőtt — átszövi Nyugat-Németország egész állami és közéletét, világossá válik a veszély nagysága, amely az NSZK jelenlegi fejlődésének következménye. A tények azt mutatják, hogy a kapituláció óta eltelt 16 év alatt a német militaristák és re- vansisták az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország segítségével Nyugat-Németországban többet értek el, mint elődeik az első világháború befejezését követő 16 év alatt. Nyugat-Németország lakossága a revansista szenvedélyek elha- rapózása közepette éi. A Német Szövetségi Köztársaság kormánya ugyanakkor követeléseket támaszt a jelenlegi határok megváltoztatására. Az NSZK kormánya a valóságban a „hidegháború” legfőbb európai szócsöve és az „erő helyzetéből” folytatandó politika legbuzgóbb hangadójaként lép fel. Könyű elképzelni, milyen nyelven beszélnek a nyugatnémet militaristák, ha nukleáris fegyver lenne a kezükben, s ehhez úgy látszik a nyugati hatalmak készek hozzájárulni. Vajon a szovjet kormány a hitleri hordák pusztító betörésére emlékezve figyelmen kívül hagyhatja-e hogy Nyugat-Németországban ismét teljes erővel folyik a „keleti hadjárat” előkészítése — teszi fel a kérdést a szovjet jegyzék, majd így folytatódik: Jellemző, hogy Bonn revansista követeléseiről az Egyesült Államok kormányának jegyzéke is kénytelen volt elismerést tenni. Igaz, a jegyzékben ezek a követelések úgy szerepelnek, mint amelyek csaknem az NSZK kormányának békeszeretetét tanúsítják, mivel az utóbbi azt állítja, hogy nem szándékozik erőszakot alkalmazni Németország határainak felülvizsgálására. De ki lehet bizalommal az ilyen ígéretek iránt? Mindenki tudja, hogy maga a bonni kormány milyen kevés jelentőséget tulajdonit az ilyen szólamoknak. Emlékeztetni kell például arra, hogy 1949. novemberében Adenauer kancellár nyilvánosan kijelentette: „Elvileg ellenzem a Német Szövetségi Köztársaság újrafelfegyverzését. tehát ellenzem az új német fegyveres erők létrehozását is”. Ez azonban egyáltalán nem akadályozta meg az NSZK kormányát abban, hogy átfogóan megvalósítsa az ország remilitarizálását és megalakítsa a Bundeswehrt. Amikor az atom- legyverkezés került szóba, Adenauer kancellár hasonló fogáshoz folyamodott. Kezdetben úgy tüntette fel magát, mint aki nem szánja atomhalálra a német népet. 1957-ben Adenauer kancellár kijelentette, hogy nem lehet üdvözölni új hatalmak atomfegyverrel való felszerelését és a Német Szövetségi Köztársaság nem tett lépéseket atomfegyverszállítások ügyében. Most ugyanez az Adenauer kertelés nélkül követeli, hogy a Német Szövetségi Köztársaságot az atomhatalmakkal azonos módon fegyverezzék fel. Mindezek után legalább is naivitás lenne valamiféle jelentőséget tulajdonítani a bonni kormány azon kijelentéseinek, hogy nem szándékozik erőszakot alkalmazni politikai céljainak eléréséért. Természetesen, annak van jelentősége, hogy a Német Szövetségi Köztársaság egyik vagy másik állami érfia hogyan viszonyul saját kijelentéseihez. Mérhetetlenül fontosabb azonban az. hogy semmiféle egyoldalú biztosíték nem helyettesítheti egy minden aláírója számára kötelező béke- szerződés szilárd és világos rendelkezéseit. Az Egyesült Államok kormánya abban a törekvésében, hogy törvényesítse a jelenlegi rendellenes helyzetei és lejárassa a német békeszerződés gondolatát, kétségbe vonja a népeknek az életre és az államközi kapcsolatok fejlesztésére vónatkozó jogát. Ezzel semm:képpen sem lehet egyetérteni. A békeszerződés megkötése természetes és általánosan elismert á. menet a hadiállapolból a békébe. Ilyen rendezés nélkül a háború maradványai elkerülhetetlenül árnyékot vetnek azoknak az államok viszonyára amelyek harcoltak egymással, súrlódásokat és kölcsönös bizalmatlanságot keltenek ezen államok között. Ha azonban szükség van a békeszerződésre minden esetben, hogy pontot tegyünk egy lezajlott háború után, úgy a békeszerződés jelentősége százszorosán megnövekszik akkor, ha a legyőzött illám egyik jogutódja nem hajlandó elismerni a háború eredményeként kialakult tényleges helyzetet és újból rosszindulatú terveket forral szomszédai ellen, az egyetemes béke ellen. Ilyen körülmények között a békeszerződés megkötésének elutasítása egyértelmű lenne a re- vansra való felhívással és a büntetlenségre vonatkozó ígérettel. A washingtoni kormány jegyzéke a Német Szövetségi Köztársaság részvételét a NATO katonai tömbben annak további bizonyítékaként próbálja feltüntetni, hogy Nyugat-Németország állítólag békeszerződés nélkül sem fenyeget serkit. Ha hiszünk az Egyesült Államok kormányának, akkor az derül ki, hogy az agresszív NATO-tömb békés szervezet, a Német Szövetségi Köztársaság részvétele e tömbben szavatolja az európai államok biztonságát, a NATO keretei közölt hozott katonai határozatok pedig megfelelőképpen helyettesítik a német békeszerződés rendelkezéseit. Vajon, hogyan gondolják, ki ad hitelt az Ilyen állításoknak? (Folytatás a 2. oldalon.) KELET- Vífáj proletárjai .egr*tälJ»Uä Mifivijjieíí.
