Kelet-Magyarország, 1961. július (21. évfolyam, 152-176. szám)

1961-07-26 / 172. szám

Jól halad a felvásárlás, megjavult a tagszervezés és rész jegy befizetés a mátészalkai földmUvesszövelKezemél itieglmiiletilt a vásárlókat megkárosító boltvezetőket és bolti dolgozókat A földművesszövetkezetek má­tészalkai járási központja vá­lasztmányi ülésen értékelte az elmúlt időszak munkáját és szab­ta meg a soronlévő feladatokat. Megállapította, hogy az áruel­látás területen az elmúlt év nya­rához viszonyítva tettek lépést előre, különösen a mezőgazdasági dolgozók nyári munkák idején való áruellátása érdekében. Szó volt a zöldség- és gyümölcsellá- tásrol és felvásárlásról; ezen a területen ugyancsak megszabták a MÉK kirendeltség feladatát és kötelességévé tették, hogy igye­kezzen minél több árut időben felvásárolni a tsz-ektől és jobbá, szervezettebbé tenni e téren is az ellátást. A járás felVásáriási munkájá­nak értékelése során kiderült, hogy a baromfi-felvásárlást nem szervezték meg kellően és ezen a téren jelentős lema­radása van kivétel nélkül va­lamennyi fmsz-nek a járás területén. A baromfi felvásárlásban való elmaradást az sem teszi indokolt­tá, hogy egyéb területen jelentős eredményeket értek el, így pl: babból 547, almából 254, burgo­nyából 205, tojásból pedig 108 százalékban teljesítették felvá­sárlási tervüket. A választmányi ülés jelentősé­gének megfelelően foglalkozott a saját erő növelésével és megál­lapította, a továbbiakban jelentősen jobb munka szük­séges ahhoz, hogy az előző választmányi ülés határozatá­nak eleget tegyenek és 1965- re elérjék, hogy valamennyi szövetkezet saját erővel gaz­dálkodjék. Az első hozzászóló Papp Já­nos elvtárs, a mátészalkai körze­ti fmsz igazgatóságának elnöke volt, aki elmondotta, hogy egyet­ért a határozati javaslattal. A továbbiakban elmondotta, hogy szövekezetük éves rész jegy tervét ez idáig 120 százalékra teljesítet­ték. Most arra törekszenek, hogy augusztus 20. tiszteletére 100 százalékkal emeljék a rész­jegyértéket úgy, hogy a szö­vetkezet 270 dolgozójának mindegyike két-két új tagot szervez és arra törekszenek, hogy az 540 új tagnak leg­alább fele 30 éven aluli fia­talokból álljon. Papp elvtárs kérte, hogy ezt a versenyfelhívást ismertessék valamennyi földművesszövetke­zettel és tekintsék azt maguké­nak is, hogy ezzel is növeked­jék a szövetkezetek saját ereje és minél jobb eredmények el­érésére legyenek képesek. GERGELY LÁSZLÓ, FJK ig. elnök, Mátészalka. Ü j üzletet, önkiszolgáló boltot, tekepályát, cukrászdát építenek a fóldművesszövetkezetek a tagság á tál visszahagyott részjegyekből es a vásárlási- es értékesítési visszatérítésekből Mer az év kezdetén széleskö­rű mozgalom indult meg a föld- művesszövetitezeti tagság köré­ben, amelyben vállalták, hogy a vásárlási és értékesítési visszaté­rítéseket részjegyként jegyzik a szövetkezetnél azzal a céllal, hogy ezt az összeget egy bizo­nyos célra használt,a fel a szö­vetkezet. A tagság mindenütt figyelem­mel kísérte: eleget tettek-e szö­vetkezetek igazgatóságai ígére­tüknek és valóban arra a célra használták-e az összeget, amit a tagság megszavazott? Nézzünk néhány példát, mi történt azzal a sokezer forinttal — ami megyénkben ez idáig közel hárommillió — amit a tagság a szövetkeze­tek rendelkezésére bocsátott? A csengeri járásban is jelen­tős az az összeg, amit a vásár­lási és értékesítési visszatéríté­sekből községenként megszava­zott a tagság. Csengersimán te­kepálya építését kérte a tagság. Ma már van egy beton tekepá­lyájuk, aminek anyaga 2500 forint volt, a község lakói pedig több, mint 1000 forint társadal­mi munkával segítették. Csengerben — és az egész já­rásban is — hosszú időn át nagy gondot okozott — különösen a nyári hónapokban — a hűsítő­ital ellátás. Ezen segítettek most, amikor bambiüzemet és jéggyárat létesítettek a községben, ami­hez a tagság 15 000 forinttal járult hozzá. Tyúkodon ugyancsak a község javára hasznosították az ö: sze­get és egy épület átalakít sát végezték el, amivel leheti ;ég nyílt egy új bolt megnyitási -a. Ugyancsak hasonló volt a he y- zet a nagyhodosi fmsz-nél s, ahol a garbóiéi tagszövetkez t részére végeztek el ehhez ht sonló munkát. Érdemes mét megemlíteni, hogy Rozsályban raktár-átalakítást terveznek, Zaj- tában tekepályát építettek, Gacsályban pedig eddig mint­egy 8000 forintot használtak fel a cukrászda építéséhez, amihez kerthelyiséget is ter­veztek, de ennek elkészülését akadá­lyozza a ktsz, mivel mind a mai napig sem lemondó levelet nem adott, sem pedig szerződést nem készítettek a munka elvégzésére, A mátészalkai járásban is ha­sonló a helyzet. Itt több. mint negyedmillió forintot hagyott vissza a tagság általában a ke­reskedelmi hálózat fejlesztésére. Mátészalkán ez idáig több mint 30 000 forintot fordítot­tak a bolti hálózat fejleszté­sére és felújítására. Nagyecseden 57 000 forintért vé­geztek el új építkezéseket és szebb, korszerűbb lett a község bolthálózata. Szamosszegen 24 és félezer forintért lakast vásá­roltak, amiben új boltot hoznak létre. Nyírmeggyesen 20 000 forin­tért önkiszolgáló boltot létesí­tettek és a járás többi községé­ben is a kereskedelmi hálózat korszerűsítésére és a község szé­pítésére, járdaépítésre és ehhez hasonló célokra fordították a tag­ság hozzájárulását. Jáczku Andrást, a bakfai fmsz önkiszolgáló boltjának dolgozó­ját 100.—, Pocsai Sándort, a pa­pi vegyesbolt dolgozóját 100,—; Rakovist Gyulát, a fényeslitkeí fmsz 1. sz. vegyesboltjának veze­tőjét 500.—, Kubik Józsefet, a buji fmsz 2. sz. italbolt-vezetőjét, Sipos Pétert, a újfehértói fmsz 5. sz. italboltjának vezetőjét, Pá­vai Endrét, a mátészalkai fmsz halászcsárdája dolgozóját 500— 500 forint pénzbüntetésre büntet­ték árdrágítás és súlycsonkítás miatt. Az Állami Kereskedelmi Eel- ügyelőség a jövőben is ellenőriz­ni fogja a kereskedelmi egysé­geket és a szabálytalanságokat a legszigorúbban fogja büntetni. Falusi bankjaink iránt a dolgo­zók bizalma mindinkább növek­szik. Ezt a tényt bizonyítja, hogy takarékszövetkezeteink betétál­lománya június végére elérte, sőt meghaladta a 10 millió Ft-ot. Jelenleg 7036 tagot számlá­lunk és ez a szám fokozato­san növekszik, mert napról-napra új jelentkezők adják be tagfelvételi kérelmüket a takarékszövetkezet igazgatósá­gához. Dolgozóink egyre inkább meg­barátkoznak falusi bankjainkkal, mert tudják, hogy pénzük jó helyen van, a betétek titkosak, az állam szavatol értük, és emel­lett kamatozik is a pénz. A takarékszövetkezet másik nagy jelentősége, hogy tagjaik részére kölcsönt is folyósítanak. Az elmúlt félévben több mint 2700 tagnak folyósítot­tunk 8 millió forint összegű kölcsönt. A bizalom megnövekedésének köszönhető, hogy takarékszövet­kezeteink betétállománya ismét növekszik. Igen szép eredményt ‘ ért el a x-akamazi takarékszövet­kezet, ahol a betétállomány meg­haladja a 2 600 000,— Ft-ot. A vencsellöi takarékszövetke­zet betétállománya megközelíti az 1 300 000,— Ft-ot, Fényeslitkén és Dombrádon a félmillió forintot. Nagyon szép a fejlődés a gávai takarékszövetkezetnél, ahol a hété':' korábban hosszú ideg a 300 ezer forint között mozgott. Krakomperger Mihály- né ügyvezető köny/elő jó mun­kájának köszönhető, hogy jelen­leg a betétállomány megközelíti a 600 ezer forintot. A takarékszö­vetkezet minden kölcsönigényt ki tud elégíteni. BARTHA SÁNDOR, MÉSZÖV ellenőr. A legjobb termelőszövetkezeti és földművesszövetkezeti kultúresoportok részvételével Tissa-parti találkozó less V ásárosnaményban Vizsgáznak a felszolgálók Már az elmúlt héten megkez­dődtek az előkészületek, és az iz­galmak is. Mintegy 160-i'a tehe­tő azoknak a felnőtt vendéglátó- ipari dolgozóknak a száma, akik egy éve készülnek szakmunkás- vizsgájukra. Az elmúlt héten két csoport­ban három-három napos előké­szítő tanfolyamon vettek részt Mátészalkán, ahol a MÉSZÖV vendéglátóipari osztályának szak­emberei készítették elő a vizsgá­zókat, hogy minél eredménye­sebben végezhessék eí a tanfo­lyamét. A felkészítés jó ütemben meg­történt, most pedig már har­madik napja tart a vizsga a Sós­tón lévő Tóparti vendéglőben. A vendéglátóipari felszolgálók tanfolyama ezzel a vizsgával vé­gétén Sokat tanultak valameny- nyien egy év alatt — és akik­nek az elmúlt években nem voll módjuk arra, hogy megszerezzék J a szükséges bizonyítványt, most j már vizsgával rendelkeznek. A 1 tanfolyamon eddig szerepeltek eredménye azt bizonyítja, hogy felkészültségük jó volt — és a szövetkezeti vendéglátóipar újabb — szaktudásban és felkészültség- ; ben — gyarapodott szakembere- két kapott a tanfolyam elvégez- j tével. IÉG ALIG FEJEZŐDTEK B1 a Móricz Zsigmond megyei ku. irális szemle utolsó be­írni tói, még alig halt el a vi­dám kacagás és nótaszó a sza­badi i színpadokon, máris új­ra k zülnek a legjobb önte- véker csoportok, hogy augusz- ■ ■ 2l ín, az Alkotmány, az új ken ír ünnepén újra szó, - koztass, a vidámságra, mu­latságra árókat. A v árosnaményi Tisza- part ján oldala eszményi hely a találkozó megrendezé- ére, — ezzel egyetértenek a csoportok tagjai, vezetői és rendezői is. Találni ennél szeb­bet nehezen lehetne, hiszen itt maga a természet remekelt, a Tisza és Szamos összefolyá­sa, a parti liget, mind olyan szép és festői, hogy már ma­ga ez biztosítja a kirándulók, a résztvevők jó hangulatát és minden bizonnyal nagyszerűen fogják érezni magukat. A NAMÉNVIAK MÁR A KOKA REGGELI órákban íze­lítőt kapnak az ünnepből, hi­szen zenés ébresztő kelti majd -a járási székhely lakóit, és utána autóbuszok sokasága szállítja a Tisza partjára az oda kívánkozókat. Délelőtt a termelőszövetkeze­tek küldötteinek ünnepi felvo­nulása nyitja meg az ünnep­ség-sorozatot, ami után 200 ta­gú kórus ünnepi nyitánya kö­szönti a találkozó résztvevőit. Ünnepi beszéd és köszöntő után veszi kezdetét a kultúr­műsor, ahol elsőnek a népi ze­nekarok adnak hangversenyt, ami után a vásárosnaményi színjátszók adják elő, a már Orosházán is nagy sikert ara­tott „Békeharcos'’ színművüket, a „Nem hallgat a tenger” egy- felvonásos darabot. Délelőtt ke­rül még sor a helyi táncosok bemutatójára és a nyíi’csaholyi énekkar szólistájának, Gergely Gusztávnak a bemutatkozására. DÉLBEN A FÖLDMŰVES- SZÖVETKEZETEK jól felké­szült éttermeinek sátrai gon­doskodnak majd a vendégekről. És hogy ne maradjon szomjas a torok, a kisvárdai, fehérgyar­mati és csengeri bambi-üze­mek is készítenek innivalót a sör mellett. Közben a legifjab­bak adnak majd számot ügyes­ségükről, hiszen kötélhúzás, zsákba-futás és egyéb tréfás játékokban mérhetik össze ügyességüket, amit ajándékok­kal jutalmaznak. A délutáni műsort, a „Vi­dám együttes” és a helyi föld­művesszövetkezet csinos lányai­nak divatbemutatója nyitja meg — ezen már nemcsak a nyári, hanem elsősorban a legújabb őszi modellek és ru­hák viszik a pálmát, hogy a lányok, asszonyok időben fel­készülhessenek a vásárlásra. A MINTEGY EGYÓRÁS DI­VATBEMUTATÓ után veszi kezdetét a délutáni kulturális műsor, amelyben azok az ön­tevékeny művészeti együttesek kapnak elsősorban helyet, akik a legjobb eredményt érték el a megyei kulturális szemlén. A mátészalkai szövetkezet cigány­együttese bemutatja új műso­rát, fellépnek az ököritóiak, a tiszaszalkaiak, a helyi táncosok, a legjobb énekkarok és hogy a műsor még szórakoztatóbb iegyen, fővárosi énekművészek fellépéséről is gondoskodik a MÉSZÖV Igazgatósága, a vá­sárosnaményi Vörös Csillag ter- melőszövetkezet és a KPVDSZ megyei bizottsága. A DÉLUTÁNI MŰSOR „CSE­MEGÉJE” lesz minden bizony­nyal a kárpátukrajnai szövetke­zeti együttes, akik ugyancsak részt vesznek majd ezen az ün­nepségen, hogy a két nép ba­rátságát ezen keresztül is mi­nél szorosabbra fűzzék. Tudá­sukat, művészetüket már sokat megcsodáltuk megyénkben és most újra alkalmuk lesz a ta­lálkozó résztvevőinek arra, hogy lássák; milyen magas művészi színvonalat képviselnek a szov­jet műkedvelő együttesek. Az Állami Kereskedelmi Fel­ügyelőség a dogozók érdekvédel­mében úgy az italboltokban, mint a kereskedelmi hálózatban ellen­őrzi, hogy a bolti dolgozók be­tartják-e a hivatalos fogyasztói árakat, vagy egyes kiszolgált árumennyiségek -a kért súlyban megvannak-e. Ez év első felében 61 kereske­delmi dolgozót büntettek meg kisebb-nagyobb összegű pénz- büntetéssel, vagy szigorú fegyel­mi felelősségrevonásban részesí­tettek. Kisebbfokú árdrágításért és súlycsonkításért Mezei Gede­ont a csengeri fmsz. 1. sz. ve­gyesboltjának vezetőjét 306.—, 1 Gál Lajost, a csengeri fmsz 9. sz. j vegyesboltjának vezetőjét 300.—, | 10 milliós betétállomány, 7 ezer ta<* a megye takarékszövetkezeteiben

Next

/
Thumbnails
Contents