Kelet-Magyarország, 1961. július (21. évfolyam, 152-176. szám)
1961-07-06 / 156. (159.) szám
100 ezer forint is nyerhető nyereménybetétkönyvvei Július 6: a nyeremény betétkönyvek első sorsolása új feltételekkel , Mint ismeretes, a nyereménybe te tkönyvek sorsolási feltételei 1961. április 1-től kedvezőbbek lettek. Az új feltételek a nyerési esély jelentős növekedését biztosítják, mert mind a nyeremények számát, mind azok összegét növelik. Az OTP július 6-án, a mai napon Veszprémben, a Kisfaludy Művelődési Házban rendezi a nyereménybetétkönyvek 1961 második félévi sorsolását. A húzáson minden olyan forgalomban lévő nyereménybetétkönyv részt vesz, amelyet legkésőbb 1961. június 29-ig váltottak. Ez lesz az első olyan nyere- ménybetétkönyv-sorsolás, amelyet a pénzügyminiszter korábbi rendelet« alapján új, kedvezőbb feltételekkel bonyolítanak le. Kétszeresére emelkedett a nyeremény alapját képező átlagbetét felső határa is. Ugyanis a korábbi 3000 forint helyett 10 000 forint lehet a nyereményösszeg kiszámításának alapját képező átlagbetct felső határa, tehát a negyedévi nyeremény összege a 20 000 forintot is elérheti. A negyedévenkénti sorsolásokon kívül évenként fősorsolást is tart az OTP, mely alkalommal minden 10 000 darab forgalomban lévő nyereménybetétkönyv után egy betétkönyv a betélátlag tízszeresével kerül kisorsolásra. Amennyiben a betétkönyvben levő évi állagbetét 10 000 forint, úgy a nyeremény ösz- szege 100 000 forint. A negyedévi sorsolásokat n in- den év január, április, július és október hónapban tartja az OTP, a fősorsolásra minden év januárjában kerül sor. A sorsolások után hivatalos nyereményjegy lék készül, amely megtekinthető valamennyi OTP fiókban és a postahivataloknál. — neme« — A SZERKESZTŐ POSTÁJA A megváltozott feltételek szerint minden ezer nyereménybetétkönyv után — a korábbi 14 darab helyett — 25 darab betétkönyv kerül kisorsolásra. Egy nyereménybetétkönyv a negyedévi átlagbetétjének 200 százalékát, egy a 100 százalékát, kettő az 50 százalékát és huszonegy darab betétkönyv a 25 százalékát nyeri. Kovács László, Rétközberencs: A levelében közölteket megvizsgáljuk. Kérjük, hogy a termelőszövetkezet időszerű munkáinak eredményeiről adjon tájékoztatást. Ráthy József, Kisvardai Gépállomás: A fiatalok munkájáról írott levelét feldolgoztuk, közöljük. Szívesen vesszük a dekád- zárások másnapján aratási tájékoztatását. ÉLETMENTŐK Két hete történt... Aporligeten a Petőfi utca 3. szám alatti ház kertjében gyönyörködött a virágok hódító szépségében barátnőjével Balogh Mária 14 éves kislány. A legszebb virágokat szakították le, gondtalanul csevegtek, amikor hirtelen bekövetkezett a nagy tragédia. Marika rosszul lett, szülei azonnal mentőért telefonáltak. A mentőkocsi ugyan nem késett, mégis, mire a kislányt a mátészalkai kórházba szállították, gyomorvérzése miatt csaknem életét vesztette. Gyors beavatkozásra volt szükség. Dr. K. Halász Péter sebész főorvos minden esetben gyorsan intézkedik. Most azonban a szokottnál is gyorsabb volt. Sürgősen vérre volt szükség. A tűzoltó laktanyában szolgálatban lévő Bíró Sándor és Kirják János tűzoltók, amikor értesültek a szomorú esetről, azonnal jelentkeztek véradásra. Jelentkezett a vérrel Badar András hetvenötszörös véradó is. Az ezután következő műtéti be- leavatkozás — amelyet a sebesz főorvos és Dr. Mákonyi Károly alorvos végzett — eredménnyel járt. A gyógyulás az ápolónők gondosságáról és lelkiismeretességéről is tanúskodik. Amikor most Marikát meglátogattam betegágya mellett, boldog mosoly sugárzott az arcán. Ismét lelkesen beszélt terveiről, s hálás szívvel köszönte meg az orvosok és a véradók segítségét, mindazok hozzájárulását, akiknek életét köszönheti. M. Tóth László Bodnár József, Nyíregyhaza: A levelében közölteket megvizsgáltuk, igaza van. Az IKV utoljára figyelmeztette a panaszoltat. Fügcdi Imre, Nyírbogát: Tudósításait folyamatosan feldolgozzuk, és közöljük. M. Tóth László, Mátészalla: Tudósítása nagyon jó volt, közöljük. Kérjük máskor is jelentkezzen írásaival. Balogh Áron, Qlcsvaapáti; Levelét köszönjük, feldolgozták. Szeretnénk, ha a terméseredményekről, illetve a tsz életéről : r- na. Sikolya Károly, Nyíregyháza: Megkaptuk az üdülésről szóló versét. S az újabbakat is. Meglepő változást észleltünk stílusában, amely feltétlenül javára vilik. Levélben válaszolunk. Papp Zoltán, Bsregdaróc: Ls- velét megkaptuk, válaszolunk rá rövidesen. Eddig anyagtor lódús miatt nem került sor. írásaim k elemzésére. Balázs József, Vitka: Verseit elolvastuk. Túlságosan zsengék ahhoz, hogy egyáltalán bírálatit mondhassunk róluk. Küldje lj>e egy gyermeklaphoz. Verseit visk- szajuttatjuk. Végső László. Nyíregyháza: Anyaga jó volt, írjon mindig különböző észrevételeiről. Nyári divatbemutató a Sóstón Barna mintás pikéruha. Világoskék „Dézi”-sel,vcin. ízléses fazon. Igen Arpúiníntás mogjorószinü sel- ' lyem piké. Olcsó, szép viselet. Akik a föld mélyét kutatjuk Az Építőipari cs Közlekedési Műszaki Egyetem barlangkutatói az ország különböző vidékén tanulmányozza! az ismeretlen, vagy csak részben feltárt barlangokat. Munkájuk nagy jelentőségű a karszt vizek és ásványi kincsek felkutatása szempontjából Is. Kovács József és Kenézlői László aragonit képződményeket vizsgálnak a szemlőhegyi mészkőbarlangban. (MTI Foto — Fényes Tamás fel.) Ered meny esen ni ű k öd i k JNa«*yecsetlelj a uőtauáes MINTEGY 130 AKTÍV TAGJA VAN Nagyecseden a nőtanácsnak és mindig, mindenben megtalálják tennivalójukat. íme néhány példa tevékenységükből. Az elmúlt őszön tudomást szereztek arról, hogy a KISZ- szervezet klubszobát szeretne berendezni: 500 forint adománnyal siettek a fiatalok segítésére. Később a Vöröskereszt helyi szervezetével karöltve kéthónapos kézimunka-szakkört szerveztek, amelynek, tevékenységéből sikeres kiállítást tartottak április 4-én. AZ EGYIK 1IATAL DŐL- GOZÖ FELESÉGE hármas ikreket szült. Nosza, a nőtanács ekkor som késlekedett megtenni a maga ,,intézkedését”: a kicsi ikertestvérük kényelmének megfelelő gyermekkocsival igyekezett meghittebbé tenni a boldog szülők örömét. Ezt követően készséggel járult hozzá a maga anyagi erejéhez mérten ahhoz is, hogy a községi párt- bizottság televíziót vásárolhasi A sötétkék szatén fürdőruha az idén is divat. son. És a technika eme vívmánya alkalomadtán jól szórakoztatja a község dolgozóit — köztük persze az asszonyokat, leá nyokat is. MOST EGY LEMEZJÁTSZÓT AKARNAK VENNI. Részben ezért is rendeztek igen jól sikerült táncmulatságot az elmúlt vasárnap, amelynek bevételét — egyelőre — takarékbetétbe helyezik. Mert ilyen is van ám az ecsedi nőtanácsnak! ..Tevékenységünk abból indül ki — mondja Papp János- né. a nőtanács ■ köztiszteletben álló elnöke —, hogy a mi sajátos körülményeinknek megfelelően adott esetekben hogyan és miben tudunk segíteni a pártnak, a kormánynak. S ^:en túlmenően azon igyekszünk: milyen formában tehetjük kellemessé. hasznossá összefogásunkat, saját községünk érdekében is. Mindenben részt veszünk, mindenütt ott vagyunk, amikor úgy érezzük, hogy szükség van ránk”. EREDMÉNYES MŰKÖDÉSŰKET SEGÍTI a községi pártbizottság. De ez a segítség azzal válik teljessé, hogy Papp Já- nosné nemcsak funkciót lát elnökségében, hanem mindenütt elől van ás maga mutat példát a tennivalók valóraváltásában. (—s —t.) Versenyújság a gabonaföldeken A nyírbogát! Rákóczi Termelőszövetkezetben teljes erővel bontakozott ki a kenyérgabona gépi és kézi aratása. A Riczu József által irányított III. számú üzemegységben nagy segítséget adnak az aratásnál az iskolás gyerekek, akik munkájukkal szüleik munkaegységét gyarapítják. Az I. cs IV. üzemegységben a gyümölcstcrmclcsi, építési és a fogatos brigád tagjai is bekapcsolódlak a munkába. Hogy a közel kétezer holdas gabonamezőkön a tagok tájékozottak legyenek az araiás állásáról. az egyes üzemegységek, brigádok és áratócsapatok versenyének eredményeiről három szabadságon lévő pedagógus — Karászi Miklós, Széli Imre és Fü- gedi Imre — szerkesztésében bárom naponként aratási, meze) versenyújságot jelentetnek meg. 4