Kelet-Magyarország, 1961. június (21. évfolyam, 126-151. szám)

1961-06-04 / 129. szám

BADAK GYULA: Pedagognsnapi ünnepsége volt tegnap a nyíregyházi színházban Kitüntették megyénk legjobb pedagógusait Tegnap, szombat délelőtt a megyei tanács vb-termében bensőséges ünnepség keretében kitüntették megyénk legjobb óvónőit, műhelyoktatóit, tanítóit es tanárait. A kitüntetéseket Fekszi István elvtárs, a megyei tanács elnöke adta át a peda­gógusoknak. (A kitüntetettek névsorát lapunk más helyén kö­zöljük.) , Este a színházban pedagógus­napi ünnepséget tartottak. Ez alkalommal a Déryné színház társulata Lope de Vega: A ker­tész kutyája című komédiáját mutatta be a megjelenteknek. Az ünnepségen Markovics Miklós, az MSZMP megyei bi­zottsága ágit. prop. osztályának vezetője mondott beszédet. M „Önöknek tudni kell a jövőbe látni“ A mai nap a számvetés nap­ja és ezért az öröm napja — mondotta többek között Marko­vics elvtárs. — Mert a szám­vetés csak akkor okoz keserűsé­get, ha üresen maradtak a la­pok; de gazdag lapok között szí­vesen hajtogat az ember. önök, pedagógusok tudják legjobban lemérni az emberi gondolkozásban azt a hallatla­nul nagyjelentőségű változást, amit elindított megyénk gazda­sági, társadalmi szerkezetének átalakítása. És ebben a szá­munkra és világviszonylatban is jelentős munkában részt vettek a pedagógusok is. Nem is akár- hogyan! A pedagógusok fárad­hatatlan nevelési tevékenységéről elismeréssel szólnak mindenütt, mert nevelés volt ez is. Méghoz­zá kétszeresen nevelés. „Nem le­het tanítani úgy. hogy az em­ber ugyanakkor ne tanuljon.” — mondta egy idősebb pedagógus az egyik nemrégen tartott szülői munkaértekezleten. sokban felépíthesse az emberi valóság mindennél összetettebb alkotását. Gyönyörű munka! S kell bi­zonyítaniuk, , hogy napjainkban, szocialista hazánkban mennyire nagyraértékelt és megbecsült? Nem elismerés, csupán a tények rögzítése: a magyar pedagógusok egész ármádiát adtak a törté­nelemben, amely hadsereg min­dig a népért, a jobb holnapo­kért, beteljesedve ma már a szocializmusért küzd. Ez, a Ta­nácsköztársaságért életét adó, a Horthy-fasizmus ellen szívósan a nép között harcoló, kis könyv­tárakat kölcsönző, a nép gond- ját-baját szívén viselő és nap­jainkban a társadalmi átalaku­lást teljes vállal segítő tanító és tanár, nevelő az igazi pedagó­gus, s ez nem szólam, mert hi­szen ezért ünnepelünk ma. Nagy hidakat építünk. Minél nagyobbakat, minél meszebbre nyúlókat. Minél több és nagyobb híd épül a világon, annál gyor­sabban és biztosabban közele­dik egymáshoz nemzet és nép, ember és ember, gondolat és gondolat, szándék és tett, egy­szóval a béke, a haladás és az emberiség jóléte. A hidak jelen­tős része magában az iskolában, a gyermekek, az ifjúság lelké­ben épül. Közoktatásunk rendje és lehetősége az alap, amelyre a pedagógusoknak kell az eme­leteket felhúzniuk. A gyermekekért, ezért az új nemzedékért elsősorban mi va­gyunk a felelősek, a mai fel­nőtt társadalom és ebben a szü­lők és a pedagógusok. Ez a fe­lelősség aligha osztható: közös, egységes felelősség. Az egész nép építi ebben az ifjúságban jövőjét, neveli örökösét. A pe­dagógusok és szülők érdekei, céljai azonosak. Éppen ezért azt kérjük önöktől, hogy e nagy cél érdekében fűzzék még szoro­sabbra kapcsolataikat a szülők­kel, s tekintsék egyenrangú ne­velőtársaknak őket. Akik most figyelő, várakozó szemüket a mai pedagógusokra függesztik, boldogok kívánnak lenni a jövő társadalmában. Pe­dagógusainknak legfőbb kötelessé­ge, hogy a jövő társadalma sem szűk, sem túl tágas ne legyen majd számukra, hogy jól tud­janak benne tájékozódni. Nagy felelősség ez, s nagyon nehéz munka. önöknek tudni kell a jövőbe látni, ahol a gyermek élni fog, felnőttként hordva vállain a társadalom ráeső feladatait. Hin­ni abban, hogy nem messze az idő, mikor a szocialista társa­dalom elkövetkezik, meggyőződ­ni ennek igazságáról, s követ­kezetesen ezért dolgozni. Pártunk megyei bizottsága bízik abban, hogy nevelőink lát­ják e célt és képesek azt meg­valósítani. Ez az őszinte biza­lom ösztönözze önöket további harcra, meg jobb munkára. E küzdelemben erősítse me­gyénk minden nevelőjét nagy munkásköltőnk meggyőző erejű állásfoglalása, mely szerint: .......Igazak harcának győzelem a rendje.” A beszéd elhangzása után kez­detét vette a színházi est. Kapámhoz Fészket vert a rozsda csorba Homlokodra már, Mióta gazdád elhagyott, Mert őszidőre jár. Hűtlen vagyok. Te régi szolga Sírva mondanád, Ha hagyma-gőzű múltamról most Szólni tudna szád. Te vagy jussom, mit rám hagyott A drága jó apám. Öreg vagy már, de újra kezbe Veszlek vén kapám. És a csorba homlokodra Rozsda folt helyett Fclkarcolom, most csöndesen E szürke éneket. Te tőled tudtam meg kapám, Hogy milyen szép a dal, Amelyet répaföldeken Munkába törve hall. A kérges markú vén paraszt A dolgos kis legény, Mely dalt tanulva munka közt Emberré lettem én. Ember lettem, így igaz, De nem feledtem el, Ha nő a gyom, a vad muhar Kapálni, nyűni kell. Midőn sarokba teszlek újra Csorba, vén legény, I.apodra írva hadd legyen Tovább e költemény. Hadd lásarn én, ha egyszer-egyszer Léhaság fog el, Hogy szöllőt nyesni, vad gyomot Kivágni, nyűni kell! A pedagógus a lélek mérnöke. Hogyan építhet hidat az a mér­nök, aki nem hisz a statisztiká­ban? Vagy lesz-e emeletes ház abból a vállalkozásból, amelyre már építés előtt azzal a szán­dékkal jelentkezik a mérnök, hogy majd egymásra dobáltatja az emeleteket, mindenféle ösz- szetartó eszköz híján? Nem! Minden építéshez precizitás kell, milliméternyi pontos számítás, hát még milyen pontosság kell a lélek, a jellem, gondolkodás építéséhez, formálásához? A mérnök elsősorban önmagában formálja meg a hidat, vagy a házat, a pedagógusoknak elsősor­ban önmagában kell egész em­berré válnia, hogy aztán má­fi Ncfropoiüan operailáz a faji megküiöniiözteiés ellen A bécsi származású Rudolf Bing, a newyorki Metropolitan Opera ügyvezető igazgatója kö­zölte, hogy az operaház részt kíván venni a faji megkülönböz­tetések elleni harcban. A „Met.” énekesei és muzsi­kusai ezentúl nem hajlandók előadást tartani olyan hangver­senytermekben, ahol negerek és fehérek nem hallgatják együt­tesen az előadást. A Metropoli­tan együttese jelenleg évi turné­ját bonyolítja le az Egyesült Ál­lamok területén. Georgia állam fővárosában, Atlantában össze­ütközésekre került sor, amikor színesbőrűek el akarták foglalni megváltott helyüket a fehér kö­zönség között. Rudolf 3ing saj­tókonferenciáján kijelentette, hogy a Metropolitan nem haj­landó többé „szétválasztott” kö­zönség előtt szerepelni. Az igaz­gató egyébként- az együttes tag­jai.! . néger énekesekkel egészítet­te ki. A munkára nevelés területe: az eszmei nevelés Hozzászólás Albert Antal ,,A munka, a nevelés fontos eszköze” c. cikkéhez A MUNKÁRA NEVELÉS ma már úgy él a köztudatban, mint az iskolai munka központi kér­dése. Ebben nincs is túlzás; ok­tatási rendszerünk továbbfejlesz­tésének irányelvei szerint már az alsófokú oktaLási intézmény­nek, az általános iskolának is feladata, hogy a tanulókat elő­készítse a termelő munkában való részvételre. Albert Antal baktalórántházi tanulmányi felügyelő foglalko­zott e lap hasábjain ezzel a kér­déssel. Cikkében több szempont­ból megvilágította, milyen fontos nevelőeszköz a munka. Helye­sen mutatott rá arra, hogy az nemcsak a testi erőket fejleszti. Fontos tényező a világnézet ki­alakításához, lehetőséget ad az emberekhez való helyes viszony formálására, a fegyelemre va­ló nevelésre, és teljesítése alapul szolgálhat a tanuló magatartásá­nak — munkafegyelem, pontos­ság, kötelességteljesítés szem­pontjából történő — elbírálásá­hoz. MINDEZEKHEZ HOZZA SZE­RETNÉM TENNI: a munka csak akkor válik a nevelés ilyen ér­tékes eszközévé, ha az szívesen végzett, és nem az iskolai lan- terv által előirt kényszerű fel- I adatot jelent. Szerintem a mun­kával nevelés eredményességé­nek alapvető feltétele az, hogy már az általános iskola tanulói- . ban ki tudjuk alakítani a mun- ! 1 kához való helyes viszonyt. Ez' pedig nem egyszerű feladat és I legkevésbé sem korlátozódik — mint ahogyan a köztudatban el-1 terjedt — a politechnikai kép­zésre. Az iskolába lépő gyermek, telve természetes aktivitási ösz­tönnel és vággyal, szívesen vé­gez minden reá bízott feladatot. A hetesi teendők ellátása, virág- gondozás, a tanterem tisztaságá­nak megőrzése: mind olyan munka, amelyet készségesen, szinte egymással versengve vé­geznek el. A FELSŐ TAGOZAT POLI­TECHNIKAI OKTATÁSA már határozottabb munkajelleggel bír. Sokszor tapasztaljuk (ennek eredőire most nem akarok ki­térni), hogy a tanulók addigi cselekvésvágya csökken, s míg pl. régebben nagy gonddal ön- tözgették az osztály ablakában levő virágokat, most ímmel-ám- mal hoznak egy kanna vizet a palántázáshoz. Az erőpróbát Is igénylő fizikai munkát már ko­rántsem végzik olyan szívesen. A munka jellege tovább csök­kenti az érdeklődést, s a fizikai munkától való idegenkedés ké­sőbb annak lebecsüléséig foko­zódik, s ez a továbbtanulási tö­rekvésekben is megmutatkozik. Viszonylag kevesen akarnak fi­zikai munkát igénylő munkakör­ben elhelyezkedni. Ez azt mutatja, hogy bár a munkának megvan mindaz a sokirányú nevelő szerepe, ame­lyeket Albert Antal elvtárs idé­zett cikkében felsorol, önmagá­ban azonban nem mindenható alakító tényező. Nevelni kell magára a munkára is. Helyesen emelte ki Albert elvtárs, hogy „a munkára neveléssel párhu­zamosan nagyobb gondot kell fordítani az érzelmi nevelésre.” Ehhez a megállapításához sze­retnék egy-két gondolatot fűz­ni. Voltaképpen a munkára neve­lés három feladatkörből tevődik össze: 1. Ismeretadás (oktatás). 2. Az ismeretanyag gyakorlati alkal­mazása (politechnika, alkotó munka). 3. Eszmei nevelés. TELJES ÉRTÉKŰ ERED­MÉNYT e három feladat együt­tes megvalósítása hozhat. Hruscsov elvtárs az OSZSZSZK pedagógusainak kongresszusán határozottan leszögezte: „Nekünk nem elég az ismeretek puszta elsajátítása, hanem mélységes eszmei meggyőződéssé kell vál­toztatni a tudást, olvan meg- -vözödéssé, amely erőteljes ér­zelmeket szül, a nép javara vég­hezvitt cselekedetekben testesül meg.” Szükség van tehat olyan esz­mei nevelésre, amelynek ered­ményeképpen a fiatalok becsü­letesen, lelkiismeretesen. nem­csak saját anyagi érdeküket, ha­nem az egész nép, egész szo­cialista társadalmunk javát szol­gálva végzik termelő munkáju­kat, emellett a munkát nemcsak kényszerű robotnak, hanem szí­vesen végzett feladatnak érzik, s képesek az alkotás örömének átélésére. A KÍVÁNATOS SZOCIALIS­TA ERKÖLCSI TULAJDONSÁ­GOK kiaiakítsát elsősorban a i munkásság életének bemutatá­sával, helytállásának, felelősség- és kötelességtudattól áthatott munkájának megismertetésével, az alkotó munka örömének és szépségének megláttatásával szol­gálhatjuk. Minderre a tantárgyaknak csaknem mindegyike lehetőséget nyújt, de különösen alkalmas a feladat megvalósítására az iro­dalomtanítás. A. T. Tvardovsz- kij szovjet író a munkára neve­léssel kapcsolatban igen kifeje­zően foglalta össze az irodalom- nyújtotta lehetőségeket: — Ügy vélem, hogy... a mun­kára nevelés tapasztalatában... nem kis szerep hárul az iroda­lomra. Az irodalom telistelí van a munkát poetizáló képekkel, amelyek a munkában élő ember életének szépségét mutatják. — Az irodalom az általa teremtett alakok vonzóerejével az emberi munka, az emberi tevekenyseg minden területére szólít — mon­dotta Tvardovszkij. AZ ISKOLAI ÉLET KÜLÖN­FÉLE TERÜLETEIN végzett munkának egységesnek kell len­nie. Humán — és reáltárgyú is­mereteknek össze kell fonódniok a gyakorlati munkával éppúgy, mint az érzelemi-eszmei neve­léssel, és egymás eredményeit fokozva kell szogálniok a szocialista iskola feladatát: for­málni új világunk új emberét, a szabadon dolgozó, az alkotó embert. Molnár MMyas, T

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents