Kelet-Magyarország, 1961. május (21. évfolyam, 101-125. szám)
1961-05-19 / 115. szám
1961. május 19. péntek SPORTJA A NAP ESEMÉNYEI: A Lenini Pionír Szervezet I Napja. Ötvenöt éve volt az általános sztrájk Nagykanizsán. 1911-ben meghalt N. Böhm Károly filozófus. 345 évvel ezelőtt született Johann Jakob Froberberg nemet zenész. 1871 májusában egyesült az Általános Munkásegylet a Munkásképző Egylettel. 1883-ben május 15—30. tartott a pécsi bányászok szrájkja. ★ I3ÖK1 KARTÁRS KÍVÁNCSIAN ÉRDEKLŐDIK, meddig éktelenkedik még a Széchenyi utcai gyógyszertár előtt cs vele szemben a másik oldalon az a két kőkupac, melyet jóné- hány napja ott lát? Egyáltalán nem dicséri azokat, akik dolguk végezetlenül itthagyták, nem beszélve arról, hogy nem járulnak hozzá, a város-szépítéshez ezzel a két mesterséges ködombbal. ★ POLITECHNIKAI TANTEREM épül Nyírbátorban az I. számú általános iskolában. Községfejlesztési alapból építi a tanácsi vállalat. A 75 ezer forintos költséget 10 ezer forint társadalmi munka egészíti ki és 30 ezer forint értékű saját anyagot is felhasználnak hozzá. A korszerű, két tanteremből álló politechnikai műhely elkészítéséhez a megyei tanács 100 ezer forintot adott. * HŰTŐSZEKRÉNYT KAP a má- fiapócsi, nyírbátori és a nyír- bclteki l'msz. önkiszolgáló, illetve íüszer-cscmege üzlete. Erre az FJK 78 ezer forintot fordított. ★ HÁROMEZER CSIRKÉT nevel a rohodi Űj Élet Termelőszövetkezet, melyből ezret törzsállománynak hagynak meg, a többit pedig a MÉK által közfogyasztásra nevelik. 15 mázsa csirkehúsra kötöttek szerződést, mely szép jövedelmet biztosít részükre. ★ A SZABOLCS-SZATMÁR megyei Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezet perzsaszövői 1960-ban exportra 96 négyzetméter százezercsomós szőnyeget készítettek, s ezzel 294 ezer forint értékkel járultak hozzá a szövetkezel. gazdagodásához. ★ ZÁHONYBA KÉSZÜL a mátészalkai bábegyüttes, amelynek műsorán eddig a Hófehérke szerepelt, de most újabb darabokat tanultak meg. Az együttest több helyre hívják, mivel nívós előadásokat tartanak. ★ , ÖTSZÁZ FORINT értékű könyvet vásárolt a porcsalmai kendergyár. A kis könyvtárat, amelyet évről-évre bővítenék, rendszeresen olvassák az üzem munkásai. Az összevont járási és a megyei ifjúsági bajnokságról Az összevont járási labdarugóbajnokságban, a befejezéshez közeledve, egyre érdekesebbekké válnak a mérkőzések. Az elmúlt vasárnapon a meglepetések sem maradtak el. Rakamaz például otthonában is pontot adott le Dó- zsaszőlőnek, Űj l'ehértót pedig otthonában győzte le Ibrány. A Nyíregyházi Dózsa is idegenben szerezte meg a két pontot, s ezzel a bajnoki táblázat élére került, mert a vezető Dombrád súlyos vereséget szenvedett Deme- cserben. A mátészalkai csoport érdekessége, hogy ökötitófülpös újabb, igen szép sikert ért el: Ópályiban döntetlenül játszva, Eredmények: Kemecse— Nyírmegszerezte az egyik pontot, ibrony 4:2, Rakamaz—Dózsaszőlő 0:0. Ibrány—Űjfehértó 7:3, Deme- cser —Dombrád 5:1, Gáva—Ven- csellő 4:2, Nyíregyházi Dózsa— Anarcs 4:1, Ópályi—Ököritófül- pös 3:3, Mátészalkai VSC—Tornyospálca 11:0. A megyei ifjúsági bajnokságban általában a várt eredmények születtek: A Nyíregyházi Munkás már tíz ponttal vezet és biztos bajnoknak tekinthető. Eredmények: Bakány—Mándok 5:1, Ti- szalök—Nyírbátori Spartacus 1:0, Nagyhalász—Nyírtass 3:1, Mátészalka—Fehérgyarmat 6:0, Kis- várda—NYVSC 6:4. Nyíregyházi Munkás—Nyírbpgdány 2:0, Nyíregyházi Spartacus—Vásárosna- mény 9:0. Nyírmada—Nagykálló 2:2. NYÍREGYHÁZI CSOPORT: i. Ny. Dózsa 21 13 2 6 50:32 28 2. Dombrád 21 14 7 41:33 28 3. Kemecse 21 11 4 6 60:41 26 4. Vcncsellő 21 13 8 44:37 26 5. Ibrány 20 11 3 6 45:33 25 6. Gy.-tanya 21 11 1 .9 38:33 23 7, Rakamaz 20 9 4 7 40:29 22 8. Demccser 21 10 2 9 46:45 n 9. Űjfehértó 21 10 2 9 37:52 22 10. Gáva 21 8 3 10 37:30 19 11. Anarcs 21 8 3 Hl 35:48 19 12. D.-szőllö 21 6 5 10 30:39 17 13. Ny.-ibr. 21 4 3 14 33:56 11 14. Fényeslitke visszalépett MÁTÉSZALKAI CSOPORT 1. Záh. VSC 20 16 2 2 62:17 34 Ópályi 19 12 4 3 49:28 28 3. Msz. VSE 19 11 2 6 56:18 24 4. Nyírbogát 19 10 3 6 24:28 23 5. J.-majtis 20 10 2 8 44:28 22 6. Vaja 18 9 1 8 25:33 19 7. Tyúkod 20 7 5 8 38:47 19 8. Kocsoril 19 7 4 8 32:25 18 9. T.-pálca 19 7 4 8 26:43 18 10. Csenger 17 4 4 9 22:29 12 11. Nagydobos 18 3 3 12 14:46 9 12. Ok.-fülpös 19 3 3 13 16:57 9 13. Nyírmihálydi visszalépett 14. Aranyosapáti visszalépett IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG: 1. Ny. Mun. 27 25 — 2 103: 8 50 2. Nyb. Sp. 27 16 8 3 56:17 40 3. Msz. Me. 27 18 4 5 67:26 M 4. Kisvárda 27 17 3 7 49:24 37 5. Tiszalök 27 14 7 6 46:23 35 6. Nyh. Sp. 27 13 4 10 56:30 30 7. N.-kálló 27 12 5 10 44:30 29 8. N.-halász 27 13 3 11 40:39 29 9. F.-gyarm. 27 13 2 M 42:55 2t 10. Nyh. VSC 27 11 3 13 63:40 25 11. T.-vasv. 26 10 4 12 49:49 24 12. N.-ecsed 26 8 5 13 37:67 21 13. Balkány 27 9 1 17 31:56 19 14. Mándok 27 7 4 16 40:55 18 15. Nyírtass 27 6 6 15 23:76 18 16. Ny.-bogd. 27 5 7 15 23:47 17 17. V.-nam. 27 7 2 18 30:87 16 18. Ny.-mada 27 Z 4 21 13:83 8 Virágsó sportéletet kell teremteni Nagyecseden Ismert dolog, hogy néhány évvel korábban Nagyecseden egészen viruló sportélet folyt. Atlé- tizáltak, röplabdáztak, kézilabdáztak, A labdarúgáson kivül mezei futóversenyeket rendeztek, minden vasárnapon volt valamilyen sportesemény a községben, még olyankor is, ha a labdarugócsapat idegenben játszott. Ezt az Ecsediek is éppúgy tudják, mint a szomszédos falvak sportkedvelői. Gyakran előfordult ugyanis, Nincsen jjazdi Szépítgetés nélkül megmondva a labdarúgáson kívül nincsen komolyabb sportélet a nagy termelőszövetkezeti községben. Hogy mi ennek az oka? — A bajok több forrásból erednek. Igen komolyan gátolja a sportélet kibontakozását, hogy nincs gazdája a sportkörnek. A nagyecsedi sportot a MEDOSZ van hivatva irányítani, fenntartani. A MEDOSZ képviselői legutóbb közölték az hogy a környező községekből is átjártak Nagyecsedre, valamilyen sportrendezvényt megnézni. Ez volt néhány évvel ezelőtt! — S mi van most? Működik egy labdarugó-csapat, s néhányan kézilabdáznak a községben, télen akad egy-egy sakkparti, de mivel kinyílt az Idő, most az sincs. Ennyiből áll a mintegy tízezer lelkes község sportélete. íja a »portnak ecsediekkel, hogy leadják a sportkört, mert a községben a ME- DOSZ-nak nincsen semmilyen érdekeltsége. A Rákóczi Termelő- szövetkezet vállalta, hogy átveszi, de ebből sem lehetett még 'eddig semmi, mert a MEDOSZ még a mai napig sem adta át. így aztán a levegőben lóg a sportkör, s a labdarugó-csapat Is csak néhány lelkes ecsedi sportvezető munkájának köszönheti, hogy létezni tud. rendszeres és pezsgő sportélet folyna a községben, sokkal köny- nyebb lenne megkedvelteim a falusi életet, a falusi munkát a fiatalokkal. Segíteni kell a jelenlegi helyzeten, de felvetődik a kérdés: hogyan? Véleményünk szerint igen szerencsés megoldás lenne, ha a tizenkétezer holdas Rákóczi Termelőszövetkezet venné kezébe a sportélet Irányítását. Anyagi szempontból is. s nem utolsó sorban erkölcsi szempontból jelentene ez hasznot. A falu lakosai, a fiatalok kézzelfogható példáját éreznék, hogy az átalakulás, a szocialista község sportszempontból is többet ad, megnöveli a sportolási lehetőséget... Á termelőszövetkezetben egész sor olyan ember van, akik szívvel- lélekkel segítenék a sportélet kibontakoztatását, s dolgoznának is azért. Kár a szép sportpályáért Vállalni kell... A községi tanács vásárolt a sportkörnek háromezer forint értékű sportfelszerelést, de ezen kívül semmivel sem támogatja a sport fejlődését. Sőt gátolja. Azzal, hogy a sportpálya drótkerítését elbontatta, s így a sportpálya valóságos átjáró területté vált. Az ecsediek szerint az is előfordul, hogy ha vándorcirkusz érkezik a községbe, a sportpályára telepítik le. A pályát szegélyező fákat is ki akarják vágatni, amint hírük. Pedig igazán kar az ecsedi sportpályáért, hiszen adottságainál fogva a megye egyik legszebb sporttelepe lehetne, A községi tanács mindenképpen sokkal több erkölcsi segítséget adhatna, s nagyban elősegíthetné, hogy pezsgő sportélet fejlődjön ki NagyecsedenNem lesz könnyű dolog Nagyecseden újra megteremteni a virágzó sportéletet, illetve az elmúlt évek sportmozgalmát Is túlszárnyalni. A kezdet bizonnyal nehéz lesz. De ha a sportolók, a ía- lu vezetői, lakosai a testnevelőkkel összefognak, a községben sikerrel jár a fáradozás. A siker érdekében a Járási Testnevelési é‘s Sport Tanács, valamint a felsőbb, megyei sporthatóság is \ testnevelő szakos tanárok sem segítenek Még talán az előbbi két tényezőnél is komolyabban esik a latba, hogy a testnevelő szakos pedagógusok szó nélkül nézik, hogyan senyved Nagyecseden a sportélet. Négy testnevelő tanít itt, de egyikük sem segíti a község sportját, munkájuk csak az iskolai tevékenységre korlátozódik. Pedig sportolniszerető fiatalok vannak szép számmal a faluban, atlétikai és röplabdafelszerelés is van, csak éppen szakemberek kellenének akik legalább — ne kívánjunk sokat — heti két órában foglalkoznának velük. Ha ezt megtennék, akkor nagyban fellendülne a sportélet. Lehetne példákat felsorolni Szamoskérről, Tornyospálcáról Rozsályból, OrosNagyecseden sem maradna el, ha a testnevelők magukénak éreznék a szocialista falu problémáját, s áldozatkézségükkel segítenének. Sokat jelentene a sport Nagyecsednek. A községben a mozin kívül nincs más szórakozás a fiatalok számára. Ha nyújtson hathatósabb segítséget, sokkal, de sokkal többet, mint eddig. Mert nem lehet közömbös számukra sem, hogy egy tízezer lelkes termelőszövetkezeti községben van-e sportélet, vagy nincs. Legyen: ez nagyon fontos, ezért érdemes fáradozni, s az eredmény sem marad el. (b. 1.)- iMXMneoeoeoapeeqeaogeaaeeoeooeeoeneoeoeoa«* HA AZ IPARI VASÁRRA PESTRE UTAZIK. FELTÉTLENÜL KERESSE FEL AZ ÍJftöi*o Áriilisíxat ról... Ezekben a községekben a testnevelők, iskolai munkájuk végeztével, nem restek maguk köré gyűjteni a sportolni vágyó fiatalokat és tanítani őket, foglalkozni velük. S az eredmény minden községben megvan. V„ Kossuth Lajos u. 9., fiók XIII., Szent István körút 30., ahol GYERMEKÉT TETÖTÖL-TALPIG FELÖLTÖZTETHETI. Az Ipari Vásárra való tekintettel erősen felkészültünk tavaszi és nyári gyermekruházati különlegességekkel. Sötétkék öltöny 13-as 480.— Ft., színes 7/8 ballonkabát, 13-as 415.— Ft., piros leányka szandál 35—38 számig 152.— forint. (1550) SZÉLESVÁSZNÚ DÓZSA MOZI: Borús reggel. A „Nővérek” és a „18-as év” c. 'filmek befejező része. Magyarul beszélő szovjet film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. Hely árak: 8, 6, 5 és 3 forint. BÉKE MOZI: A kobra akció. Rendkívül izgalmas kémtörténet, szovjet filmen. Előadások kezdete: fél. 5, fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: Szembesítés. Két veszélybe jutott fiatal igaz története. Izgalmas bolgár film. Előadások kezdete: 4, 6 és 3 órakor. ŐRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ: Különös hajótöröttek. Sziporkázóan szellemes, ötletes színes angol filmvígjáték. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. KELETMAGYAKORSZAG a Magyar Szociálist* Munkáspárt Szaboics-Szatmár megyei Bizottság* ás • Megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: Bálint Lajos. Kiadja: • Keletmagyarország Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Sztálin tér 21. Tel: ie-70. i«-7ii i6-7i. Kiadóhivatal; Nyíregyháza, Zsdánov U> 1. Telt 30-M. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál é* kézbesítőknél. Kéziratot nem örzünk meg; és nem adunk vissza, szabotcs-szatmár megyei Nyomda« ipari Vállalat. Nyíregyháza, Dózsa György u. *.