Kelet-Magyarország, 1961. május (21. évfolyam, 101-125. szám)
1961-05-07 / 105. szám
A VUSÁti töltés építése befejezéshez közeledett. Csak a kanyargó folyó árterületén volt míg néhány száz méter befejezetlenül, de ott is a hat méter magas töltésből fele kész volt. A töltésen nagy volt a sürgésforgás. A gépek dübörgése, tajtékzó lovak prüszkölése, emberek kiabálása zavarta a kissé távolabb lévő sátortábor csendjét. Az építkezéstől talán kétszáz méterre helyezkedtek el az iroda-sátrak, feljebb a vendég- és a raktár-sátrak, azt kővetően pedig a munkások lakósátrai. Éjjel-nappal folyt az építkezés. A lakósátrakban az éjjeli műszak emberei heverésztek, mások készítették sátori konyhájukon a kubikos eledelt, az „ühöm"-öt. Többen a nappali alvás kábulatából szerettek volna mielőbb megszabadulni: fű rödtek a közeli folyó hús vizében. Fenn a töltésen dübörögtek a gépek, fáradtságtól izzadton prüszköltek a lovak és az ember keze nyomán centiről, centire emelkedett a töltés. Erőien szürkült. Még az éjszakai műszak nem állt munkába. Az agregátor motorjai éles dübörgéssel töltötték meg a sátrakat. A vezető sátrában már ott ült az építkezés műszaki vezérkara: a szemüveges, szőke Kálmán Pista a nappali, — a kerekarcú, szélesvállú Rónai Tibor, az éjszakai műszak vezetője. Ott volt még néhány részlegvezető is. Hallgattak. — Némelyikük cigarettázott A sátorban egy nagy tábori asztal volt, azt ülték most körül. Várták a vezetőt. A vezérkar, a szokásos esti megbeszélésre, eligazításra gyűlt össze. A vezető a beruházó vállalat „vezéré t” látta vendégül, azt kísérte el. — ígéretéhez híven már itt kellene lennie. A műszakiak közül többen az órájukra néztek. Nyugtalanok voltak. Az éjszakai műszak munkábaállítása nem késhet. Rónai az éjszakai műszak egyik irányítójához fordult: — Ne várd a főnököt, hanem a váltást és a munkábaállítást azonnal intézd el! A villanyvilágítást vizsgáld felül! Ha szükséges, szereltess fel nagyobb fényszórókat! A csendes, halkszavú részleg- vezető, tudomásulvéve az utaRussályi Ferena VETÉLYTÁRSAK sitást, ment végrehajtani azt. A sátorban már égett a villany. A várakozás további percei ismét lezárták a jelenlévők ajkát. A csendet csak a munkagépek zaja, valamint a sátorba belopakodott szúnyogok zümmögése törte meg. Megjeleníti főnök. Pápai — a központból ideiglenesen kihelyezett vezető — kemény léptekkel ment a műszakvezetők között fenntartott székhez. Táskájából elővette a rajzokat és kiterítette az előtte álló asztalra. — No, nézzük csak, hogyan is állunk az előrehaladással — fordult a szemüveges műszakvezető felé. — A tegnapelőtt leesett nagy- mennyiségű eső legalább 48 órával késlelteti az építkezés befejezését. Számításaim alapján több mint kétezer köbméterrel vagyunk lemaradva. Ezt pedig már a jövő héten szombatig nehezen lehet behozni. így is a napi feszített tervek a befejezésig olyanok, hogy... — Szóval emberfeletti munkára vállalkoztunk. Én még most sem reménykedem, hogy a Magyar falu, 1961 Itt-ott még árnyak civódnak a fénnyel, de az ablakok már tárva-nyitva vannak; s míg szívem átszűri a hangulatokat, egy talpalatnyi jelent keresek magamnak. Egy kéz simogató, anyás melegét minden mosoly érezteti velem, mert a szemekből lelkembe sugárzik a bizalommá szépülő érzelem. ...Megnőtt a föld s a büszkeség, a mezsgyék már alig kísértenek; az eke még karóba ütközik olykor, de könnycseppjük már nincs az emlékeknek. A töprengés tervekké oldódott, s igaz gyöngyökké vált a verejték; a szó ma igazabb, tisztább, mint tegnap, s a csikorgást a fogak elfelejtették. A házak fegyelmezett, egyenes sorában törvényét az új rend megtalálja; a tetők s tornyok felett többé nem lebeg az éhezők kenyérért esdeklő imája. A kémények fekete, betűket rajzolnak, ódát írnak korunkról az égre, s a színek tudatos harmóniájából a táj lelke felszínre törhet ma végre. A falu így válik világunk részévé, s vérét ereinkbe bocsátja bátran, mert az emberekben győz a felismérés, hogy helyük van a boldog, nagy családban. KÓPIÁS SÁNDOR jövő héten itt vonat ménjén — mondta csüggedten Kálmán Pista. — Én sem bízom a határidőre való befejezésben — jelentette ki Rónai. — Az építtető lehetetlent kért tőlünk, s mi viszont vállalkoztunk rá. — Ilyen szamárságot csinálni... — fűzte tovább gondolatmenetét az éjjeli műszak vezetője és bosszúsan csóválta hozzá a fejét. A vezető — a magas, örökké mosolygós, kissé mongolos arcú, nagydarab ember — hol erre a beszélőre, hol arra nézett. — ö nem azért tette fel a kérdést, hogy ilyen elcsüggedt választ kapjon, hanem hát... Beosztottjaitól is ugyanolyan lelkesedést vár, mint saját magától. Mit várjon akkor attól a munkástól, ha közvetlen munkatársai, felelős vezetők is ilyen csüggedten beszélnek — gondolta magában. — De azért nem szólt mérgesen, hanem kissé gúnyosan megjegyezte: — Ha tirátok bíznám, akkor... Meggondolta magát, nem fejezte be a mondatot. Újat kezdett. Ma táviratot kaptam a vállalat vezetőségétől. Tudomásunkra hozzák, hogy amennyiben az építkezés határidőre elkészül, húszezer forintot oszthatunk szét a legjobb munkát végző dolgozók között. Kérem, vegyék tudomásul, ha törik, ha szakad, az építkezést be kell fejezni! — nemcsak a húszezer forintért kell megcsinálnunk, a becsületünk is kötelez rá. — Kinek van hozzászólása? — kérdezte Pápai a jelenlévőktől. Nem mertek a vezető szemébe nézni. A főnök mosolygott. — No, akkor emberek, búcsúzzunk. Ki-ki menjen aludni, vagy éppen dolgozni. Azt hiszem, feladatát és a célt mindenki tudja... — Tibor, Te meg maradj egy pár percig. Tibor maradt — és feszülten figyelt. — Te, ha jól tudom, velem együtt több mint három hete nem voltál otthon. Esküvődet pont az építkezések befejése miatt halasztottad el. — Ma ugye szombat van? — kérdezte Pápai. — Igen — válaszolta Tibor. Tibor, akkor menjél haza. Tudod, ilyenkor a menyasszonnyal úgy kell bánni, mint a hímes tojással. , Nemrégiben meglepetéssel értesültem róla, hogy Ili a debreceni Mezőgazdasági Akadémiára pályázik, mert agronómus akar lenni. Még ilyet! Régóta ismerem Ilit, éppen ezért hihetetlennek tartottam ezt a hírt. Az idők folyamán megismertem Ili családjának véleményét és a szülői házban felszedett, sajátjává lett nézeteit a dolgokról, többek között a falusi élettel kapcsolatban. Ezekben a legcsekélyebb nyomát sem láttam a falusi életpályák iránti vonzalomnak. — Egyik befolyásos rokonom — mesélte Ili egy alkalommal — világéletében szeretett volna felkapaszkodni az uborkafára; persze nagyon hajlékony az uborka szára, így a rokon főidre, pottyant, belesüllyedt bokáig és még ma sem szabadulhatott el a földtől. »Ha nekem nem sikerült” keseregte a rokon, „próbáld meg te, Ilikém.” Folyton ösztökélt, hogy csak hagyjam ott a falu sarát a parasztoknak. Jöjjek a városra, legyek doktornő, vagy ilyesmi. Apám dettó. Az a befolyásos rokon uralta Ili papáját is, aki maszek cipész volt ennek előtte, de folyton rossz álmai voltak. (Csodálatosképben ma tsz-tag és nyugodt álmai vannak)! Nyíralsódon a „nemesek utcájában” laknak Iliék is és a befolyásos rokon is. Ili a „nemesek utcájával” gyakorta dicsekedett, hogy kik laknak ott, milyen „jobb körök”-ben forogtak egykor. De a dicsekvésekkel — amikor azt tapasztalta, hogy diáktársai céltáblája lett — lassanként felhagyott. Ezek a gőgös „valakik” vitték a prímet — korántsem az egész Nyíralsódon, legfeljebb a „nemesek utcájában”, illetve a maszek cipészműhelyben, hogy így, meg úgy, a „nemes ősök ■arjai” nem arra hivatottak, hogy a földben turkáljanak egész életükben. Holmi „kutyabőröket” is emlegettek, amelyekért pedig ma már egy lyukas petákot sem adna értelmes ember. Ili papájával jóformán csak ezek foltoztattak, sarkaltattak, el annyira, hogy idővel ő is egy követ fújt velük s a fejébe mászott a „rozs* dás kard” romantikája. Végül is a papa úgy gondolta: leányának miijt a „nemesek utcája-beli” kiváló lénynek, csakis valami elegáns városi foglalkozás dukál. így került Ili a városi gimnáziumba. Hogy történt, hogy nem, Iliben egyszer csak más ambíciók támadtak. Eleinte nem tűnt ki egészen, hogy ez az ambíció visszahívja őt a faluba. Nem elemezte ő olyan mélyen, nem gondolta végig, hova is vezet az új útja. — Amennyire meg volt terhelve előítéletekkel, talán nem is engedett volna ennek az új ambíciónak, amely kezdetben csak a modern sportágnak szólt. Eleinte csak a képeslapokban akadt meg a szeme az ilyen tárgyú képeken, cikkeken aztán gyakorlatilag is érdeklődni kezdett ilyen sportlehetőségek iránt. így jutott el Ili az MHS kapujába, ott pedig egy gyönyörű pejlóhoz. Ettől kezdve a lovaglás utáni vágy teljességgel befész- kelődött Ili sötét, dús hajzata alá. Egy otthoni látogatás során pedzette is a papának: — Mondd apuci, eljárhatnék én lovagolni az MHS-be? — Emháes, vagy mi a szösz? Szó se lehet! Egy fiatal lány oda...? A befolyásos rokon azonban ezt a megjegyzést tette erre: — Hm! Igazi úri tempó van ebben a kislányban! Hadd menjen csak! (Persze, ha sejtették volna, hogy ki fogta a hátasló kantárszárát és ki segítette fel Ilit a nyeregbe, másként vélekedett volna a „nemesek utcája”.) A rokon tanácsára a papa is mgjuhászodott. Így — élve az engedéllyel — Ili szorgalmasan eljárt a lovaglás! gyakorlatokra. Meg is ülte jól a lovat. De ki gondolhatta volna, hogy ez a szenvedély, a lószeretet lesz az egyik összetevője Ili pálfordulásának az agronómus! pálya irányában? Rájöttem Ili pályaválasztásának a titkára. A lovaglás ébresztette tudatára Ilit annak, hogy lelke mélyén a föld szülötte, lelkében, annak legrejtettebb zugaiban ott volt elraktározva a mezők illata, a madárdal, a munka utáni bizsergés és az alkotás vágya. Horvant Ilona. Bizakodók A x utcasarkon gyönyörű, pala tetős tömblakás állt, valóságos várkastély. Mert tömblakás volt éppen elég az utcában, de olyan az egész faluban egy se, mint Zsiga komáé. A rossz nyelvek szerint néhány évvel ezelőtt százezer forintját ette meg a szalmazsákban az egér. S ebben lehetett némi igazság, mert a hatalmas udvaron most is öt kazal tavalyi Ineerna és lóhere takarmány hivalkodott: van itt mit aprítani a tejbe! A falu legmódosabb gazdája szemére bűzött, elnyűtt kalapban, zsebredngott kézzel, kiskapufélfának támaszkodva nézte a közeledő két embert. Mozdulatlanul. Szája szögletében a cigarettacsikk centi; hamuja jelezte ezt a mozdulatlanságot. Csak a szeme hunyorgott, mert olvkor marta a füst. — Szép kis feleség vagy, mondhatom. Egy asszony se dolgozik, te meg gyűjtőd a munkaegységeket... Szégyenbe hozod a* uradat — támadt köszönés nélkül az asszonyra. De az nem hagyta magát és visszafelcsclt. — Eddig se jutottak kettőn nélkülünk, asszonyok nélkül, ezután se fognak. — Persze, üres a kamrátok, mi? — kérdezte gúnyosan, de nem mozdult, csak kiscrcintett a fogai közül. Kísértetiesen hasonlított ez a találkozás egy régebbire. Hasonlított, de nem volt ugyanaz! 1952-ben, amikor először lépett bé Varga István a tsz-be, Zsiga koma igy fogalmazta meg mondanivalóját: „üógozni mentek, kódusok?” Es fogai közül nem a földre, hanem az arcába csapódott a nyálcsomó, » csordult végig borostás állan » megszégyenítés. Akkor pori; alázva kullogott tovább, mos! ■szembefordult a komával. lefOn- tete elborult. Két sűrű, kócos szemöldöke között mélyebbek lettek a ráncok, üzeme villanása iszonyú, évek óta gyülemlő dühkitörést, leszámolást ígért. Két kézzel megragadta Zsiga koma frissen vasalt kék kötényét. Vadul Tázni kezdte a néhány évvel idősebb, szikár embert. Az asszony rémülten ugrott s fogta le íarjc erős, inas karjait. — Ne bántsd — kérlelte, s az asszonyi könyörgés hatott. Nyolc éve éltek együtt, de még soha nem hallotta rimánkodni az asz- szonyt. Igaz, nem is volt miért. Elengedte a gúnyolódót. Még egy utolsó lökéssel a kapuhoz penderítette. Hála az asszonynak, nem esett bántódása, csak két maroknyi gyűrődés maradt vissza a kötényén. Csendesen, a visszafojtott indulattól remegő hangon mondta. — Szóval kibújt a szög a zsákból ... Figyeljen Ide. ftn az őszszel nem hittem, bogy az Idán tsz-tag leszek. Tévedtem. De hogy nem fogunk felbomlani, mert maguk néhány an nem dolgoznak, abban egész biztos vagyok. Jő lecke, drága lecke lesz, de — úgy látszik — másképpen nem megy.. — Azzal biccentés nélkül elindult. Ki a batárba, aratni PÉTER LASSELÖ Az ezen az oldalon közölt írások lapunknak a levelezők es tudósítók részére hirdetett pályázatára beérkezett legjobb írásokból vett részletek. ✓ Ili pályaválasztása
