Kelet-Magyarország, 1961. május (21. évfolyam, 101-125. szám)
1961-05-28 / 123. szám
As Úttörő Szövetség jubileumi műsora Ma eete rendkívüli adásban a nyíregyházi rádió sugározza a kultúrműsort Ma reggel háromnegyed kilenckor az országos úttörő titkár — rádión és televízión keresztül tolmácsolt — köszöntésével kezdődnek meg az Üttörő Szövetség 15. évfordulójára rendezett ünnepélyes csapatgyűlések úgy megyénkben, mint az ország területén. Nyíregyházán a csapatgyűlések után megkezdődik a kisdobosok, és az úttörők avatása, majd a nyolcadik osztályos úttörőknek átadják a KISZ igazolványt. Számot adnak egyben az úttörőcsapatok vezetői a csapat 15 pontban foglalt vállalásainak teljesítéséről. Városunkban harmincötén kapják meg a Kiváló Üttörő Munkáért érmet — a legmagasabb kitüntetést, amely úttörőnek adományozható. 13 órakor a Bocskay utcában roller- és kerékpárversenyt rendeznek, a város több pontján lesz báb- és filmelőadás s az úttörő csapatok sportműsorral és kulturális rendezvényekkel szórakoztatják az érdeklődőket. Este lampionos felvonulás lesz a szövetség rendezésében majd a Magyar Üttörő Szövetség 15. évfordulója alkalmából jubileumi tábortüzet gyújtanak a Szamuely téren 19,30 órakor. Az egy órás műsort — mely bemutatja az Úttörő Szövetség 15 évét — a nyíregyházi rádió 19,30 órai kezdettel, az állandó műsor után közvetlen adásban sugározza a helyszínről. Újítási ankét Megyei újítási ankét lesz kedden Nyíregyházán az SZMT Zedánov utcai székhazában. A délelőtt 10 órakor kezdődő tanácskozást a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Műszaki és Újítási Bizottsága hívta össze az újítások időszerű problémáinak megbeszélésére. Tsz-sland a Szamuely téren A nyírteleki Dózsa Termelő- szövetkezet standot nyitott a nyíregyházi Szamuely téren. A standot naponta friss zöldségfélékkel, gyümölccsel és egyéb étkezési termékkel látja el a termelőszövetkezet. A jövő hét végétől megkezdik a korai fejeskáposzta, a meggy s majd később a barack és málna tömeges árusítását is. „Szabolcs-Szafntár egészségügye sohat teflűdíh a második öléves tervben“ — mondotta nyíregyházi latogatasa alkalmával dr. Dolleschall Frigyes egészségügy miniszter Megyénk a felszabadulás előtt szinte gyarmati állapotokra emlékeztető egészségügyi ellátottsággal, kevés és rosszúl felszerelt gyógyintézettel, még kevesebb szakrendelővel küzdött. Kevés volt az. orvos, pusztítottak a legkülönbözőbb kórok, elsősorban Az elmúlt másfél évtized során a helyzet gyökeresen megváltozott. Üj kórházak, szülőotthonok, szanatóriumok, szakrendelők, védőnői hálózat, számos bölcsőde létesül*. Dr. Dolleschall Frigyes egészségügyiminiszter felszólalása közben. azt kérjük, hogy az Egészségügyi Minisztérium az elkövetkező években fokozottan támogassa továbbfejlődésünket.” 1 Az egészségügyminiszter a megjelentek előtt a többi között a következőket mondotta: „Ezekben a napokban sokat tárgyalunk a megye vezetőivel a Nyíregyházát és a megyét érintő egészségügyi problémákról, á szükséges beruházásokról és a káderellátás javításáról. Tudom, önök sokat várnak ettől a tárgyalástól. Azt is tudom, hogy Szabolcs egészségügye még mindig elmaradott az ország többi megyéjéhez képest. Tudjuk ezt, és segíteni akarunk. De mindent nem lehet máról-holnapra megoldani. Az elmaradást a második ötéves terv végére — 1965-re — sem tudjuk megszüntetni, de amit a megye ettől az ötéves tervtől kap, az máris nagy fejlődést jelent. a szabolcsi betegség: a tbc és igen nagymérvű volt a gyer- meghalandóság. A biztosítottak száma szinte minimális, a ku- rúzslók és ráolvasok száma viszont annál nagyobb volt. Ezt az örökséget vette át népi államunk a Horthy-rendszertől. a lehetőséghez képest bővítették a meglévő kórházak ágyszámát. Fehérgyarmaton most folyik a mintegy tizenötmilliós költséggel épülő kórház építkezése. Mégis, sokkal többre van szükség, hogy megszüntessük az évszázados elmaradottságot, amely meg ma is erősen érezteti hatását- megyénk egészségügyéTudjuk azt is, hogy a nyíregyházi kórház — mint a megye más kórházai — nincs valami rózsás helyzetben. Mégis az a véleményünk, hogy a körülményekhez képest jól működik. Jó a vezetése, főorvosi és másodorvosi gárdája. Hogyan lehetne szervezettebbé tenni az elfekvő készletek értékesítését ? ben. Ezért is volt érthető az a várakozás, amely a minisztérium további segítségét megelőzte. Ezért fogadták olyan örömmel dr. Dolleschall Frigyes egészségAz állam segítségével, s az egészségügyi dolgozóinak további leutes munkájával megoldódnak itt is a problémák. ' „Közös erőfeszítéssel Értekezletet tart a Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat Az utóbbi időkben a vállalatoknál olyan értékek halmozódtak fel anyagban, gépekben és felszerelésekben, amelyeket helyben nem tudnak hasznosítani. Ezek olyan állapotban vannak, hogy rendeltetésüknek tökéletesen megfelelnek. Más vállalatoknál viszont esetleg hiányoznak, s ném egyszer beszerzésük is nehézségekbe ütközik. A használaton kívüli készletek feltárása és értékesítése vállalati és egyben népgazdasági érdek is. A vállalatok megszabadulnak attól a pénzügyi tehertől, amelyet számukra a felesleges anyagok jelentenek. Népgazdasagi szempontból viszont azért előnyös, mert azok a termékek, amelyekbe munkát, anyagot, pénzt fektettünk, nem állnak feleslegesen, hanem segítik a termelést. Ezért létesítettek az elfekvő készletek értékesítésének megkönnyítésére több mint hét évvel ezelőtt Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalatot, s adott ki nem egy utasitást az Országos Tervhivatal az elfekvő készletek és a termelésből kivont gépek hasznosítására. A készletek szervezett értékesítése már eddig is igen hasznos volt, hiszen a vállalat szakosított üz- j lethálózata sok segítséget adott az elfekvő készletek értékesítésé- j hez, s ezzel a termelésben való bekapcsolódásához. Ezt az eredményt azonban az eddigi tapasztalatok felhasználásával még tovább lehet javítani, s még eredményesebbé lehetne tenni az ipari üzemek, szövetkezetek, gépállomások, állami gazdaságok, valamint a Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat együttműködését. Ezért hívja meg az említett gazdasági szervek képviselőit a vállalat vezetősége egy ankélra, hogy javaslatukat, véleményüket, bírálatukat kérje az elfekvő készletek értékesítésének még eredményesebbé tételére. Helyes lenne, ha a vállalatok képviselői előre felkészülnének, s észrevételeikkel, javaslataikkal segítséget adnának a további munkához. Ezúttal ezt az alkalmat is felhasználhatnák arra, hogy elfekvő készleteikről tájékoztassák a vállalatokat, s a négy példányban elkészített kimutatást átadják az értékesítő vállalatnak. Az ankét, amelyen részt vesznek a Magyar Nemzeti Bank és a Beruházási Bank képviselői I is, május 31-én, szerdán délelőtt 10 órai kezdettel lesz Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Szakszervezeti Művelődési Ház különtermében (Zsdánov u. 24.) Birkanyírás A nyírvasvári Vasvári Pál Tsz-ben jó eredményeket — a 420 darab juhot számítva, mintegy 5 kilós átlagot — hozott • legutóbbi juhnyírás. A képen: csattognak a nyíróollok Kiizmös György, Fábián Péter kezében. (Hammel József felvétele.) .ügyminisztert is, aki pénteken érkezett Nyíregyházára, hogy látó- gatást tegyen a szabolcsi párt- és tanácsvezetőknél, s megtekintse a nyíregyházi, kisvárdai és mátészalkai kórházakat. Az egész- ségügyminisztert Benkei András elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei párt- bizottság első titkára, Fekszi István elvtárs, a megyei tanács vb. elnöke, s a megye más párt- és tanácsvezetői fogadták, majd hosszas megbeszélést folytattak. Látogatás a megyei kórházban Ez után dr. Dolleschall Frigyes a megye vezetőinek társaságában látogatott el a megyei kórházba, ahol dr. Lengyel Ferenc igazgató főorvossal az élen a kórház vezetői- és főorvosi kara köszöntötte a vendégeket. A kórház igazgató-főorvosa, a következő szavakkal köszöntötte Dolleschall elvtársat: „Nagy öröm számunkra, hogy miniszter elvtárs ellátogatott kórházunkba. Külön azért is, mert ez az ötéves terv jelentős bővítést tesz lehetővé kórházunkban. Nagy segítség ez, de gyorsabbá tehetjük — - a fejlődést" A látogatás alkalmával Benkei András elvtárs is felszólalt: Kiemelte, hogy a miniszterrel történt tárgyalások igen sikeresek, a továbbiakban már konkrét kérdésekben is teljes lesz az összhang. „Ügy gondolom — mondotta, — hogy közös erőfeszítéssel nem csak menyiségileg, de minőségileg is gyorsabbá tehetjük a fejlődést. Megyénknek nagy szüksége van erre, hiszen itt hatszázezer ember él, egymillió katasztrátis hóid földet művelnek, nagy a népsűrűség, a születési arányszám. A múlt átkos öröksége is jelentkezik itt-oli. nem ritkán eppen az egészségügyi elmaradottságban. Azt kérjük tehat, begy a lehetőségekhez képest emeljék a többi megyék szintjére a mi egészségügyi ellátottságunkat is. — Orvosaink egészségügyi dolgozóink számára nagyon sokat jelent majd ez, s a hatása igen gyümölcsöző lesz az egészségvédelem munkájában, a megye orvostársadalmának és népegészségügyének fejlődésében”. <kj) A szeretet játékai Feltörte az olló, megsebezte a tű az öreg Szokolai bácsi, s még vagy húsz asz- szony és lány kezét. Pihenő idejükben játékokat készítettek az állami gondozott gyermekeknek. Az árváknak, félárváknak, s az elhagyottaknak, hogy érezzék a szülői szeretet... Fürge ujjak formálták a játékokat a IV. kerületi nőtanácsnál. Fiatal lányok, őszhajú nénik. Háromszáz játék... háromszáz gyermek öröme. A „mi” gyermekeinknek készítettük — így mondták az asszonyok. S igazuk is van. Ennek a szónak nálunk nincs határa... Könnyeket törölnek le a játékok a gyermeki arcokról. Köszönjük mi is, felnőttek, a szeretet ajándékait... i