Kelet-Magyarország, 1961. május (21. évfolyam, 101-125. szám)
1961-05-26 / 121. szám
Jogos és jogtalan munkaügyi követelések m Saméelee-S^xatntár megyei Területi Egyeztető BiaK»##e«g elüti Jegyzőkönyvek, beadványok, evetek halmaza. Szépen rendbe- akva, elintézve, vágy tárgyalásai várva. Havonta több mint öt- ■-•en panasz, fellebbezés érkezik i Szabolcs-Szatmár megyei Területi Egyeztető Bizottsághoz, iogy döntsenek emberek sorsáról, írvényt szerezzenek az ember értekében alkotott törvényeknek. A TEB előőrsei a vállalati és járási közös egyeztető bizottságok. Ha döntéseikkel elégedetlenek a panaszosok, akkor a TEBhez fordulhatnak orvoslásért. A korábbi évektől eltérően ma már egyre kevesebb az olyan eset, amikor az elsőfokú egyeztető bizottságok döntéseit meg kell változtatni. Ez azt bizonyítja, hogy munkájuk megjavult, s egyre inkább hivatásuk magaslatán állnak. Sajnos,/'még nem minden esetben tartják be a Munka Törvény- könyve rendelkezéseit, s ha tudják is az errevonatkozó jogszabályokat, gépiesen helybenhagyják az igazgatói határozatokat. Egy vállalati egyeztető bizottság, amely törvénytelenséget támogat A Szabolcs-Szatmár megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat alkalmazásában álló Kriz- bai Domonkosnénak például átszervezés címén akkor szüntette még munkaviszonyát a vállalat igazgatója, amikor nyugdíjazásához már csak. nyolc hónap hiányzott. A Munka Törvénykönyvének végrehajtási utasítása, de az emberi igazságérzet szerint is, akinek öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzéséhez öt év hiányzik, s legalább ötéves folyamatos munkaviszonya van, még a Vállalat, vagy a termelés átszervezése miatt is csak különösen indokolt esetben lehet felmondani. A vállalat igazgatója ezt az indokot sem a felmondó határozatban, sem az elsőfokú egyeztető bizottsági eljárás során nem bizonyította. Ennek ellenére a vállalati egyeztető bizottság az elbocsátást jóváhagyta. A területi egyeztető bizottság tehát mégsemmisítette a vállalati egyeztető bizottság határozatát, helyt adott a panaszos fellebbezésének és. elrendelte Krizbai Do- monkosné munkaviszonyának visszaállítását. Itt talán pontot is tehetnénk az ügy végére, ha... Igen, ha nem lenne újabb, ehhez hasonló, a gépies elintézési mód ellen benyújtott panasz az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója és a vállalati egyeztető bizottság számláján. Vajon hogyan választotta meg a vállalat szak- szervezeti bizottsága ' azokat 1 az embereket, akiket a bizottságba küldött, ha azok automatikusan végrehajtják az igazgató szabályellenes határozatait? Minden esetre helyes lenne, ha a Szákszervezeti Bizottság napirendre tűzné, és megtárgyalná a dolgozók érdekeinek védelmében a bizottság ülésein résztvevők munkáját, tevékenységét. Helyes elutasító elöntés A másik fellebbezés már nem ilyen egyszerű. Kovács Károly szerelő, az 53-as számú Autóközlekedési Vállalat dolgozója munkaviszonyát azzal az indokkal mondta fel, hogy adminisztratív munkakörben kíván elhelyezkedni. A vállalat igazgatója a felmondást nem fo- godta el, de hozzájárult ahhoz, hogy változatlan munkakörben, lakóhelyén dolgozzon tovább. A panaszos nem foglalta ei munkahelyét s később fellebbezett a vállalati egyeztető bizottsághoz. A bizottság a panaszt elutasította, mire Kovács Karoly a TEB-hez fellebbezett. A TEB ezzel az üggyel foglalkozó ülésén Kovács Károly elmondotta, hogy munkahelyét azért hagyta el, mert az egészségére ártalmas volt. Ugyanakkor elismerte, hogy a felmondásban ezt nem indokolta meg és lakóhelyén lévő munkábaállás lehetőségét is visszautasította. A területi egyeztető bizottság elutasította a panaszos beadványát és helybenhagyta a vállalati egyeztető bizottságnak azt a határozatát, amellyel jóváhagyta a vállalat igazgatójának Kovács Károly felmondása ügyében tett intézkedését. Az őszinteségre mindenkor szükség van Miért kellett ezt a népszerűtlennek látszó döntést hoznia a TEB-nek? Elsősorban azért, mert Kovács Károly az első fellebbezés óta nem jelent meg munkahelyén és így önkényes kilépőnek minősítették. Ezzel a panaszos önmagát fosztotta meg attól, hogy ügyével a TEB foglalkozzon. Ha Kovács Károly ugyanis valóban azzal a szándékkar akart kilépni a vállalattól, mert munkaköre egészségére ártalmas, akkor ezt a vállalat igazgatójához . küldött felmondásában is közölni kellett volna. Ilyen esetben a vállalat igazgatója sem tagadta volna meg kérését. Ezzel szemben csupán arra hivatkozott, hogy adminisztratív munkakörben kíván elhelyezkedni. de ez nem ok arra. hogy munkahelyét egyik napról a másikra önkényesen elhagyja. Kovács Károly esete azt bizonyítja, hogy a dolgozó legyen őszinte feletteseihez, mert gondjain, bajain csak így tudnak segíteni. A másik tanulság pedig az, hogy vélt sérelmek alapján senki ne tegyen elhamarkodott lépéseket. Csak két kiragadott eset a többszáz közül. Tanulságul azok számára, akik akarva, vagy akaratlanul megfeledkeznek a törvényes rendről, mely egyformán alkottatott a jogok védelmére és a kötelességek teljesítésére. , Tóth Árpád Nagyteljesítményű szovjet permetezőgép. Traktorra, vagy báá-miiyen vontatóra szerelhető. (Sági István felv.) Többlellierrtdliez Jutnak a versennyel a káuforjánosiak .A kanlorjánosi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben Botos László növénytermesztési brigádja a napraforgó termesztésében versenyre hívta ki a tsz többi, növénytermelési brigádjait. A versenykihívás pontjai közt szerepel, hogy a betervezett termésátlagot holdanként fél mázsával túlteljesítik; a növényápolási munkákat időben és jó minőségben végzik el; a területet-egyénileg művelik a betakarításig és a termést veszteség nélkül fogják betakarítani. A vezetőség a kezdeményeaest helyeselte, mert az a többtermelést segíti elő, ami több bevételhez juttatja mind a tsz-t, mind a tagságot egyaránt. Ennek tudatában fogadta el a többi növény- termelési brigád is a versenykihívást. A legjob eredményt elérő három brigádot a vezetőség külön jutalomban részesíti. Főszerepet játszó fürge ujjak Jövedelmező a nagyüzemi baromfitartás Nyílik a függöny az aprócska színpadon. Arra kevés, hogy felnőtt emberek játszanak a deszkákon, arra sok, hogy bábuk. És mégsem sok. Mert az Állami Bábszínház fővárosi színpadán bábuk mozognak, hihetetlen tökéletességgel. És a babákat mozgató kezek között van egy nyíregyházi kislány ügyes keze is. Amíg az ember eljut odáig Jól tudják est a rohodi Cj Élet Tsz-ben is. A képen Érékor Miklósáé, háromezer darab kiscsibe gondozója; eteti jószágait. (Hammel József felvétel» 1 Hány éve is? 1952 óta mozgatja a kéz fáradhatatlanul a bábukat. Garai Józsi bácsi nyíregyházi kis bábszínházában kezdte Kaszner Irén, az első pillanattól kezdve. Kilenc éve! És most? Húsz esztendős, tehát még nagyon az élet elején, és mégis, tekintélyes , gyakorlattal. — Hogyan fedezték fel? A szünetben ezt a kérdést intézi hozzá a riporter. Olyan nyugodt, mintha nem is a bábszínházban lenne, hanem otthon, Nyíregyházán. — Nem is tudom. Több alkalommal láthattak játszani, ők is voltak Nyíregyházán (a pesti bábszínház), mi is voltunk, tapasztalatcserén. Aztán egyszer behívtak, nem lenne-e kedvem gyakornoknak jönni? Dehogynem. Hiszen én örök gyermek maradok, nagyon szeretem a kis közönségemet, es a bábukat. 1000 forint ösztöndíj Nem csak gyakornok, hanem — mint ő mondja — „úgy játszik, mint a nagy színészek.” Fontos, főszerepeket kap ügyes keze a színpadon, és persze, nem csak a keze, hanem egész színészi egyénisége, mert a bábjáték sem más, mint a színpadi játék, csakhogy még komplikáltabb is. Erre mutat a tanulmányi anyag. A gyakorlati részben tanulnak: beszédtechnikát, bábmozgatást, színészmesterséget, pantomin és hangképzés is szerepel. Elméleti órák: drámatörténet, bábtörté- net, zenetörténet, filozófia, dramaturgia. És a játék, a bábszínház színpadán. — Kedves szerepe? — Sok van — igy felel, nevet. — Hiszen sok darab seüt szerepét alakítja. A legkedvesebb most mégsem a színpad; szerep. Vizsgaként pantomin. csupán némajátékban a Bűvészinast kell eljátszania. Most erre készül. Lelkiismeretes, szorgalmas, tehetséges. Nagyon szeretik a színházban. Már az első két hónap után ezer forintra emelték ösztöndíját. További tervek Lassan egy éve már, hogy itt tanul a „bábnövendék” a fővárosi bábszínházban. Még két esztendő, és érett színész lesz. Ittmarad? Vagy hová? — Én nagyon szeretnék hazakerülni. De ez, azt hiszem, lehetetlen. Mert az öt éven belül néhány nagy vidéki városban létesítenek ugyan bábszínházát, de Nyíregyházán nem igen. Én szeretem Nyíregyházát, nem is vágyom Pesten élni. Szeretem járni a falvakat. Ha lehetséges lenne, hogy Nyíregyházán is kiépülne a bábszínház úgy, hogy egy-két hivatásos bábszínészt alkalmaznának, én... visszamegyek! (Ha hívnak...) Hívjuk. Hívják a gyermekek, hívja a színház, amelynek gyermekként lett tagja, amelyet együtt épített az azóta meghalt Józsi bácsival, és amely kis bábszínház azóta fogalom lett a gyermekek, sőt a felnőttek körében is. Az évek talán meghozzák a lehetőséget. S. B. Nyári táborozás, környékbeli „turnék* a mátészalkai technikum tanulóinak tervei között Gazdag nyári vakáció várja a Mátészalkai Mezőgazdasági Technikum tanulóit az idei iskolai év befejezése után. Még az iskolai év alatt kerül megrendzésre a mezőgazdasági technikumok országos sporttalálkozója. A találkozót június 1—4 között bonyolítják le Tatán, megyénket a nyíregyházi és a mátészalkai technikumok képviselik. A tanítás befejezése után rmodén osztály 4—5 hetes nyári gyakorlatra indul az iskola tangazdaságába. A munka mellett lesz tehetőség a szórakozásra, a művelődésre is. A szálkái technikum» tanulók környékbeli „turnéra?’ készülnek kultúr- és sportműsorral. A nyári KISZ építő táborokba a KISZ Központi BúnMságá- nak felhívására a tanulók 1® seá- zalétoa Jeten tteaett * Lencsével a Budapesti Ipari Vásáron