Kelet-Magyarország, 1961. május (21. évfolyam, 101-125. szám)

1961-05-24 / 119. szám

A gyermekek na pián Üzem* és tóesz- látogatás, mesefilm-vetítés, játékkiállitás apák ankétja, majálisok Akik tanulnak, hogy nyerhessenek a versenyben A vasárnapi ünnepségekre készülnek megyeszerte .Ebben az évben május 28-án ünnepijük a Nemzetközi Gyer­meknapot. Már most nagy készü­lődés előzi meg megyeszerte a gyermekek napját. Mindenek előtt olyan tartalommal, hogy a felnőttek figyelme ráirányuljon arra is, milyen: változást hozott a gyermekek életében az elmúit tizenöt év. S felhívja a figyelmet a gyermeknapi előkészület a gyermekek iránti nagyobb fele­lősségre is. A szülők felelősségére, hogy gyermekük felkészüljön a dolgos, munkás életre. Ezt a célt is szolgálják azok a látogatások, melyeket megyénk üzemeiben, termelőszövetkezetéi­ben vesznek, át a gyermekek má­jus 28-án. Tartalmában, s külsőségeiben változatosnak, gazdagnak ígérke­zik az idei gyermeknap. Városunkban és minden já­rásban legalább két helyen megrendezik az „Apák ankét­jét”. A szakszervezeti nőiJizottságok az üzemekben nevelési ankétokat tűznek műsorukra. A megyében négy helyen a nőtanácsok a Megyei Gyermekotthon vezetősé­gével előadást tartanak a nevelő­szülők részére. Minden járásban, ahol állami gyermekotthon mű­ködik, a nőtanácsok meglátogat­ják a kis lakókat és ajándékcso­A megyeszékhelyen és né­hány járási székhelyen gyer­mekjátékokból kiállítást rög­tönöznek. j A városban és a megye kőrházai- | ban a Vöröskereszt és nőtanács | szervezésében mesefilmeket vetí­tenek, bábelőadásokat rendeznek. A megye filmszínházai számos gyermek- és ifjúsági filmet vetí­tenek ezen a napon. , A gyermeknapi ünnepségeket az óvodákban május 27-én bonyo­lítják le, május 28-án, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel pedig va­lamennyi községben úttörő ün­nepségek lesznek; Számos helyen ismertetik a baráti és a gyarmati orszá* gok gyermekeinek életét. Együtt ünnepelnek gondolatban a világ legifjabb emberei, élmény- beszámolók, filmek, könyvek se­gítségével kerülnek közel egy­máshoz. Csatlakozások a gyümölcstermelési versenyhez A nyírbogdánvi Petőfi Terme­lőszövetkezet 30 kát. holdas té- liaimásával 11. díjat nyert a me­gyei télialmatermelési verseny­ben. Ebben az évben is megvi­tatták és elfogadták az 1961. évre meghirdetett verseny feltételeit és úgy vélekednek, hogy a má­sodik díj után most már az első díjat illene megszerezni. Ezért elhatározták, hogy a szakszerű alrr.atermelés érdekében fokozzáK a gyümölcstermelésben dolgozód szakmai képzettségét. A határo­zat szerint a jövőben csak az dolgozhat a gyümölcsösben, aki 3 even belül megszerzi a szakmun­kás képesítést. Már ebben az év­ben kertészeti ezüstkalászos tan lolyamot szerveznek. Hasonló lelkesedéssel fogad­ták a meghirdetett versenyt az ibrányi Dózsa Termelőszövetkezet tagjai is, akik a verseny fedé- teleit megtárgyaló értekezleten hangoztatták, hogy amennyiben a tsz vezetősége a cél érdekében biztosítja a föltételeket, a gyü­mölcsös dolgozói a maguk részé­ről' mindent megtesznek, hogy ne maradjanak el a legjobbaktól Egy hónappal korábban adnak az államnak sertéshúst a marokpapiak maggal lepik meg őket. Nyíregyházán két ízben irodal­mi ankétot hívnak össze, melyen résztvesz két ifjúsági regényíró is. Nyíregyházán, s a járási szék­helyeken, valamint a megye na­gyobb községeiben könyvsátrak fogadják a gyermekeket, a gyer­mek- és ifjúsági irodalom alko­tásaival. délután sokhelyen gyermek- majális, különböző kultúr- és sportműsor tarkítja a nap eseményeit. A nyíregyházi délutáni műsorra Sóstón kerül sor. Komoly helyet kap az előké­születek és a gyermeknapi ren­dezvények lebonyolítása során a nemzetközi szolidaritás gondolata. A kicsi, alig párszáz lelkes be­regi faluban, a márkopapi Űj Barázda Tsz-nek egyebek között 99 darab hizottsertés értékesítése szerepel évi tervében. Ezt teljes egészében leszerződték a felvá­sárló vállalattal. Ez ideig már le is adtak 19 darabot. A többi 80 darab is nagyon szép, jól fej­lődnek; jelenleg 70—90 kilósak Szerződésük értelmében szeptem­ber végén kellene az utolsó szál­lítmányt átadniuk, de úgy hatá­roztak, hogy gondosabb es cél­szerűbb tartással egy hónappal korábban, vagyis már augusztus­ban' eleget tesznek hizottsertés- értékesítési kötelezettségüknek. Ugyanakkor az is számításukban van, hogy jövőre az idei 99 da­rabbal szemben 120—150 hízott- sertést értékesítenek. Mind a koca, — mind a malac — állo­mányuk biztosíték arra, hogy ez a számításuk is valóraváljon. Az ernyőn a kép megváltozott. Soltyk egyre rövidebb és erősebb radar­hullámokra tért át. Az adókészülék hul­lámmérője egymás után jelezte a hul­lámhosszt: egy centiméter, fél centimé­ter, három milliméter. Egyszerre az er­nyőn átvonuló tömegek széjjelfoszlottak és eltűntek. Megpillantottam a Venus felületét. Sajnos, nem sokat lehetett raj­ta látni. A terep egyenetlenségei és ki- púposodásai vergődő zöldes és barnás sávokká verődtek össze a hátrafelé való veszett száguldásban. Soltyk most szaka­datlanul dolgozott a fogantyúkkal, hol kikapcsolta a motorokat hol erősebben fékezte, amíg a sebesség a megengedett legalacsonyabb határig csökkent. Egy ha­talmas síkság fölött repülve, másodper­cenként mintegy háromszáz métert tet­tünk meg. Ügy láttam, mintha a síksá­got sűrű erdő borítaná. A fák, vagy va­lamilyen fantasztikus növények terebé­lyes koronái, terjedelmes sűrűségek, ber­kek, bozótok villantak el szemünk előtt, de sokkal erősebben és gyorsabban, sem­hogy bármelyik részletét követhettük volna tekintetünkkel. De mikor az űr­hajó négyezer méternyire leereszkedett, már kételkedtem benne, hogy azok a fantasztikus alakzatok valóban növények. Mielőtt azonban alaposan szemügyre ve­hettem volna őket — eltűntek. Szelíden lankásodó, lapos hegyek következtek. Né­hol a felhők nem értek le egészen a bolygó felszínéig. Az alakjukat folytono­san változtató és lomhán úszó felhők kö­zött az egyik résben fekete oldalfalú, kék felhő sötétlett fel, s mozdulatlanságával kiütközött a pára óceánjából. Hegycsúcs volt. A terep emelkedett. A magasság- mérő mutatója rezegve csúszott a hétezer méterig. Alattunk hatalmas púpos hegy­oldalak húzódtak, néhol fény villant, .mintha jégről verődött volna vissza, má­sutt meg sima lejtők csillantak meg. Azután a sziklacsúcsok és a mély völgy­katlanok a mérhetetlen ködbe vesztek. Az űrhajó most- emelkedett. Kilenc, tíz, ti­zenegy kilométer. Egyre élesebben rikol­tott a ritkított gáz, amint a Kozmokrá- tor orra hasította. Végül Soltyk hozzám fordult. Nem szólt, de nem is volt rá szükség, szeméből kiolvastam, hogy elér­kezett az én órám. Oszvatics átvette Soltyktól az irányí­tást s míg az űrhajó a tejfehér felhőkben repült, mi tanácskoztunk. Az első dolog volt a légkör összetételének pontos meg­állapítása. Amint előre láttuk, valóban sokkal vastagabb volt, csaknem még egy­szer olyan vastag, mint a Föld légköre. Tizenegy kilométer magasságban a lég­köri nyomás 690 milliméter volt, tehát csaknem annyi, mint a Földön a tenger színén. A felhők a vegyész véleménye szerint nagyon különböző alkatúak. Mint­ha több egymásra torlódó rétegekből ál­lanának. A. legfelsőbb rétegek polimeri­zált formaldehidből állnak és még egy más, titokzatos anyagból, melynek pon­tos megvizsgálását későbbre halasztottuk. Az alacsonyabban fekvők formaiinon kí­vül csekély mennyiségű vizet is tartal­maztak. A légkörben öt százalék oxigén ■ és huszonkilenc százalék széndioxid volt. Sajnálkozva búcsúztam el attól a titokban táplált reménytől, hogy a tudósok sejtései nem bizonyulnak valóknak és oxigén­szkafander nélkül mozoghatunk majd a bolygón. Mivel a fellegekben való repülés során nem szerezhettünk pontos adatokat a terep felszínének alakulásáról, ezenfe­lül pedig az űrhajó ide-oda irányítása a csekély magasságban bizonyos kockázattal is járt — elhatároztuk, hogy leszállunk. Mintegy hétezer kilométernyi terület fö­lött repültünk el, de ezen a területen nem figyelhettük meg értelmes lények munkájának szemmel látható jeleit. Mégis abban a meggyőződésben ,hogy ilyenek bizonyára léteznek a bolygón, elhatároz­tuk, hogy1 leszállás után vizsgálatainkat a nelkülözhetetlen biztonsági rendszabá­lyok alkalmazásával s egyelőre aránylag nem nagy területen kezdjük meg. Ezen a vidéken a nappalnak még hat földi nap­hosszat kellett tartania, tehát időnk volt bőven. Oszvatics az űrhajót az imént lá­tott sík vidék felé irányította. Most már csak az volt hátra, hogy pontosan meg­vizsgáljuk a talaj felületét és a lehető­ségig sima helyet keressünk, ahol le lehet szállni. Felmentem a felső fedélzetre, hogy átöltözzem, s mikor már szkafanderben visszatértem, mindnyájan körülvettek. Senkitől nem akartam elbúcsúzni. A kút- szerű szűk nyíláson át Soltykkal együtt lementem az orrfülkébe. Itt volt a hosszú, keskeny repülőgép a kilövőkészüléker., acélcsepp alakú kupolával, erősen hátra- hajló szárnyakkal. A pilóta fülkéje lég­mentes, tehát levettem sisakomat, mert korlátozta látókörömet. (FsíyUijgk.) Lapszélen Levelet írtak a laskodi úttörők J evelet írtak a laskodi ál- talános iskola „Becsület” úttörő őrsének tagjai. Elsősor­ban azt írták meg, hogy „bár a „becsület” név mindig sze­mük előtt lebeg, és eszerint végzik munkájukat, őrsük Ga­garin őrs lett”. „Továbbá szeretnénk egy pár sikeres munkánkról beszámol­ni — írják a gyermekek. — Tizenegy pajtás három mázsa vasat, harminc kiló papírt gyűjtött. Tánccsoportot alakí­tottunk, amely nagyon jól sze­repelt a járási seregszemlén. Minden ünnepélyen kultúrmű­sorral szórakoztatjuk községünk dolgozóit. Örsünk a tavasz fo­lyamán 50 facsemetét ültetett el. A kultúrház és az iskola udvarát parkosítottuk. Örsi fog­lakozásainkat a szabadban tart­juk, szeretjük a természetet, és gyakran kirándulunk. Most a legfontosabb teendőnk a mezei kártevők elleni védekezés. Igyekszünk jobban tanulni!” Oövidke levél, és mennyi * *- mindent felsorol! Vegyük csak rendre. Gagarin őrs let­tek, s ez bizonyára sok meg­beszélés eredményeként történt. Érdeklődtek tehát a nagyszerű eseményről, lelkesültek, és most így dolgoznak tovább. Három mázsa vasat gyűjtöttek — mennyi idő kellett ehhez! A tánccsoport jól szerepelt, de mennyit tanulták, amíg a tánc így ment! Kultúrműsorokat adnak, nyilván nem két dél­utáni munka ez sem. ötven fa­csemetét ültettek, — túl a munkán, törődnek községükkel, szeretik a természetet, mint ahogy írták, megbecsülik a munlzát, a falut, és egymást. Parkosítottak. És tanulnak, hi­szen iskolások. Tizenegy gyer­mek! Szép levél ez, nagyon. Hát még az aláírások, tessék figyel­ni: Éles Teréz őrsvezető. Éles Olga őrsvezető helyettes. Tóth Jolán nótafa, Megellai Elvira pénztáros, Zakor Borbála tisztasági fe­lelős, Kiss Júlia gazdasági felelős, Pásztor Magda gyűjtemény felelős, Szilágyi Olga őrsi sarok fe­lelős, Szabó Borbála játékfelelős, Valkóczi Margit faliújságfele­lős, Bárdi Margit mókafa. 1 ehát még pénzük is van, *■ gyűjteményük is van, őr­si sarkot gondoznak, nótáznak és mókáznak... faliújságot szerkesztenek __ és csak tizen­egy gyermek, csak tizenegy! És ha jól megnézzük, nem is levél ez, amit küldtek. Pecsét az alján, hiteles. Aláírások, és „Előre!” Okmány ez, bizony. Az igazgató, és Dankó Róza csapatvezető is aláírták. / i lyan okmány, amit anyák és apák szíve fölött kell viselni, mert nem más ez, mint drága és hiteles birtoklevél, holnapunk, a jövő igaz birtok­levele. S.— A NYÍREGYHÁZI RADK) MAI MŰSORA: Munkatársaink jelntik, — Ver­bunkosok, csárdások. — Gyer­mekműsor. — Szálljon a dal. Kó­rus művek. — Esti posta. Ut—22 fok Várható időjárás szerda estig; változó mennyiségűfelhőzet, több­órás napsütéssel. Néhány helj«en délutáni záporeső, zivatar. Ménsé- I kelt szél. Várható legmagasabb I napali hőmérséklet 18—22 fok kö- 1 zött. FANTASZTIKUS, TUDOMÁNYOS REGÉNY 76. 5

Next

/
Thumbnails
Contents