Kelet-Magyarország, 1961. május (21. évfolyam, 101-125. szám)

1961-05-21 / 117. szám

MARKÓ PÁ&

A halandóság

Olykor megráz, hogy vagyunk, voltunk.

Haladó semmik s mindenek,

Kínok között is ott futottunk Vonagló századok felett. •

Kohók és háborúk születtek, ömlött izzó vas, ömlött, vér,

De szerte szállt a földön az Eszme S az ember új utakra tér,

Az agy fürkészi szakadatlan Az örök megtanulhatót,

Már űrhajókon készülődik Megismerni a Marslakót.

A világűr gigászi volta Ma már nem is oly nagy titok Nincsen már kifürkészhetetlen.

Az ember rajtuk győzni fog.

Már nem is bánt, hogy vagyunk, voltunk.

És Haladó az életünk

Ha százszor el is porladunk még.

Ügy százcgyedszer születünk.

Kovács endre:

Gyermekeink öröksége

* eléjük nyújtjuk mindazt ami szép, mesélünk nékik száz tündér mesét, eléjük hintjük a virágokat, s egyengetjük az életútjukat!

A zsongó széllel pirt és illatot bársony-puha arcukra hordatunk, szemükbe csillag — t'énysugárt lopunk, mindent, de mindent értük áldozunk!

Nekik építjük ezt az új hazát, s ha majd felnőnek szépítsék tovább, az éltük legyen egyre boldogabb, s itt találják meg a mennyországukat!

KRECSMÄR1 LÁSZLÓ:

Kismama az álcán

Jön lassan s lépte ritmusa meg-meghajlik és úgy lebeg, mint nyárutón a zamatos gyümölccsel tele ághegyek.

— Kezében cekker, megrakott; sóska, zöldség és főzelék várja benne az otthoni tűzhely ízt adó melegéi. —

,.. Puha ritmusú léptei szélfútta ágként ringanak, s látom, amint az emberek kedvesen rápillantanak , s szemüknek sugár-szirmait

reápergelik csöndesen, hogy majd a drága kicsike i'irág-mosolyú szép legyen...

Tücsök dal

C<irr, cirr, este van — — Mily szép muzsika

fűre, fára csend ül suttogja a szellő.

* halkan hegedül, Ezt meghallgatni

tücsökzene zendül. még a Hold is feljő,

s csillag-gyerekek dúdolják az égen: cirr, cirr, este van, aludjatok szépen ,..

/ ’ \

4 vesetók tárgyalása*

f*ÓI kifelé indulókat még mindig tartóztatja két ember heves ajtóelőtti vitája. Az egyik Orosz Gyula, a még meglehetősen fiatal, élénk tekintetű, telt arcú állattenyésztési brigádvezető, a másik pedig a hatvanon felüli alacsony, virítós szeplőkkel tarkított, vékony csontú Huszti Péter fö- agronómus.

— Nézd, Huszti elvtárs — enyhül a hangja Orosznak —, én ezredikszer is azt mondom; szövetkezeti községet nem lehet paranccsal egrecírozni. Üjnál meg különösen vigyázni kell.

— Enyje na. Hagyjátok már abba! — áll a két vitatkozó közé Fekete László.

A többiek is türelmetlenül közbe zajongnak:

— Ügy van! Dobbal nem lehet verebet fogni.

— Majd máskor folytathatjátok, mindjárt dél lesz.

Sxöke Károly, “ téesz párttitkára, aki egyébként sovány, inas, nagyra nőtt középkorú ember, előveszi negyedíves jegyzetfüzetét. S az egyik tiszta oldalra ezt írja gondosan hegyezett tintaceruzájával: „Következő taggyűlés egyik napirendi pontja: tsz-ünk gazdasági vezetése, a vezetés megjavítása és továbbfejlesztése. (Adatokat gyűjteni hozzá.)”

.4 központi irodát körül

ölelő vadgesztenye- és fenyőfák árnyékából most már hamar szét szélednek, ki~ki a maga dolga után. Orosz Gyula, az állatállomány felelőse is kerékpárjára pattan és erős nyomásokkal kezdi körbe taposni a pedált.

A gyümölcsösön keresztüt vezető ösvény mintha földszinti. szürkés pléhvel lenne . végig boritva. Esötlen nyári délidőben nagyszerűen fut rajta a kerékpár.

Egy ideig nézi az első kerék forgását, de éles látású szemének sugara a növő-dagadó almák iránt sem marad közömbös. „Jó termes lesz. Gazdagnak ígérkezik az esztendő. Hát majd a többi? Ez még csak az első...” — száguldanak gondolatai, mint ő maga a kerékpárján. Aztán hirtelen Fagyat Sándor jut eszébe. Hogy tényleg, valamit csinálni kell vele. Még inkább megnyomja a pedált és a nyáreleji napsütésben árnyéka sietve kíséri.

fiié" te sem lép “ masináról, máris köszön:

— Jónapot, Sándor bátyám! Nahat, szívja, szívja? — áll meg e szavakkal a kicsi, de annál alaposabb, erős vállú, jó mellű, szüntelenül pipázgaló Fagyai Sándor előtt. A futás szerszámot a szalmás tetejű ól lécezetének támasztja.

— Nem veszi nekem senki a dohányt, — morcogja a kicsi ember és rendíthetetlen nyugalommal ül tovább a rövid nyárfa- lócán.

— Ebben igaza van. Hanem azt mivel indokolja Sándor bátyám, hogy ezek a... egyébként gyönyörű hízók hasig vannak a sárban?

— Éghanggal. Kitalálhatod azt magadtól is. Hiszen... csakis addig tehetnek benne, ameddig ér nekik,

A fiatal felelős rettenetest

Anslalos Báliul:

Csata

akar káromkodni, de még ideje ben visszaejti nyelvéről.

Haj-haj, Iámítsuk, alig negyedórája vitatkozott éppen arról, hogyan lehet eredményesen vezetni. „Tessék! Rajta, Orosz Gyula, bizonyísd be igazad! A szócsata semmit nem ér, ha...'*

— Nem értem Sándor bátyámat.

— Mikor nem szól az ember, nem is lehet. Én pedig kukkot se mondtam most — néz fel hullámos szélű fekete kalapja alól a kicsi, pipázó nyugodalom.

— De igen, én nem értem Sándor bátyámat. Egyéni korában tizenhét holdon gazdálkodott, jószágai, portája olyan volt mindig, mint a patyolat. Most meg nem törődik ennyi szép jószág tisztaságával. Éppen hogy... megeteti őket. Ha Biri Gábor, meg Hámos Károly elkészítik az ennivalójukat. Aztán slussz. Csak pi- pázgat... Nézze már meg egyszer a süldőket, meg a kocákat, hogy vannak azok tartva.

— Nem kuLlancsoskodok én a más munkája után.

— Megtehetné pedig... Másrészt úgy tudom, a fiai, lányai után semmi panasz nincs a növénytermelésnél.

— Hát én bántok valakit?

— Arról nincs éppen szó. De a munkáját nem végzi el rendesen. Pedig, csak mostanában is háromszor kértem, hogy hányja ki azt a nagy sárt. A föagronó- mussal meg összeveszett tegnapelőtt.

— Ű is káromkodott. Szót szó követeti.

— Ezért kell hasig sárba lenni a disznóknak?

— Ilyesmikert.

— Nem rossz szándékkal jött az magához.

— Miért nem ahhoz tartotta ükkor magát? Különben... neked van disznód? — néz fel hullámos szélű kalapja alól.

— Van. A kocával öt darab.

— Azok tisztább helyen vannak?

— Győződjön meg róla!

— Az enyéim is rendben vannak — otthon.

— Ezekkel miért nem csinál úgy? Ezek kiéi? Maga kérte ide magát. Hogy disznót hizlalni szerel a legjobban. Csalódtam magaban, Sándor bátyám!

— Mert ügy gondoltam.... Kdében mindig kerül ide valaki prókátor-féle.

Nézze, Sándor bátyám, szakembernek se lehet csak úgy születni. Azért is meg kell szenvedni. Amikor pedig az ilyen annak mondhatja magát, a termelő munkában a tervezés, az irányítás a feladata.

— Nincs ellene kifogásom.„ Mint ahogy te is kitanultál mi? Hogy... járjatok ide rám, meg a többiekhez. Parancsolgatni. Jó az, akinek így megy. Bár én is tehetném.

— Enyje, azt a lepedős mariáját Sándor bátyámnak! — veszti el türelmét Orosz Gyula. De a következő pillanatban megint uralkodni próbál magán. Hangja is ehhez ereszkedik vissza: — Ismerhet annyira, hogy ki vagyok. Tudhatja: nősember koromban,

harmincöt éves fejjel kezdtem el tovább tanulni. Nappal dolgoztam, éjszaka tanultam. Leérettségiztem. Hogy többet tudjak. Hogy... láttam a fejlődés úljáJ,

— Ilövben vl/clc.j teltei

dolgozni — hötyög a kis ember, szájában a rövid szárú pipával.

— El? Én?! Hij! azt a betyár... Hol az a villa? A lapát?

— Ott vannak ni, az eresz alatt. A tanító is megmutatja, hogy kell a betűt, számot írni — válaszolja moccantalanul Fagyai Sándor. De utána uzonnyomban érzi, hogy a következő szippantás füstje szokatlanul erős, keserű tőle a szája. És a keserű iz folyik lefelé a torkán és nem akar elfogyni, mind lefolyni és nagyon nehéz tőle a nyelés. Arcát, egész mindenét szokatlan forróság önli el, amely lefele kényszeríti a fejet es nem engedi, hogy máshová neszen, csak a maga előtti földre.

Orosz Gyula futva rohan a szerszámokért. Izmos karján feljebb tűri a kék szinü papiin ing ujját, a szürke miéit mélyebben húzza a fejébe. Csatos szandálját lerúgja, s a zoknikat valósággal tépi a lábáról. Vadgalamb-szín, het- köznapos pantallója szárát térdig feltűri és mászik be a fülig sáros hízók közé.

— Te, Gyula te! — ugrik fel nagy hirtelen a rövid nyarfaloca- ról Fagyai Sándor. — Na igazán... Hagyjad csak! Gyere ki onnan! Ne bolondozz! Jól van na... Nem vagyok én gyermek, hogy az ilyesmit mutatni kelljen. Igazad van... az én dolgom ez. Megcsinálom én. Nézd meg, hogy megcsinálom! — kiabálja és mászik be ö is az ólba. Úgy, ahogy van. Vetközés, készülődés nélkül.

Az állatok Jiulal Jelelőtte szó nélkül dolgozik tovább. Nem is engedi a szerszámot addig, amíg a másik ember valósaggal ki nem ráncigálja a kezéből.

— Csinálom én, te bolond. Eredj nyugodtan tovább. Végezd a dolgod. Az olyat is csinálni kell.

A briyadvezelönek csak most üti meg fülét a tisztán ejtett beszéd. Nézi az okát és persze: a Fagyai Sándor szájából hiányzik a pipa.

Mikor mászik vissza, ki a léckerítésen, hogy a gemes kiitnál majd megmossa a lábát, kellemesen mosolyogtál ja meg a csn- tanyeres gondolata.

j