Kelet-Magyarország, 1961. május (21. évfolyam, 101-125. szám)
1961-05-04 / 102. szám
„Méltók maradunk as élüsem-kitiintetéshcz“ Válasz a Debreceni Postaigazgatóságnak Király Zsuzsanna elvtársnő, a Debreceni Postaigazgatóság vezetője a Keletmagyarország április 18-i számában nyilatkozott a nyíregyházi postahivatalok munkájáról. Nagy örömmel olvastuk ezt a nyilatkozatot, melyben igazgatóságunk vezetője elismerőleg szólt hivatalunk eddigi munkájáról. Kérte, hogy emeljük tovább munkánk színvonalát, dolgozzunk panaszmentesen és a takarékosságban érjünk el jobb eredményeket. Megígérjük igazgatóságunknak, hogy az elnyert élüzem-kitün- tetéshez méltóan fogunk dolgozni ezután is. Maradéktalanul teljesítjük feladatainkat, hogy az elismerést a továbbiakban is kiérdemeljük. A ^nyíregyházi I. sz. postahivatal dolgozol Megy a juhász az autóján... Hogy vége az értekezletnek, olyanná válik a tangazdaság tágas udvara, mint egy kisebbszerű vásár. És ne mondjunk sokat: ha a csak tíz éve is végképp eltávozott valamikori juhász e sokadalom- ba teremtődne, ugyancsak tátaná a száját ámulatában. Mert juhászok ezek is, pár megyéből, több mint százan, de sehol egy darutollas kalap, gomboktól, pitykék- től nehéz öltözet. Teljesen maiak a mában. Egy helyütt nagyobb a csoportosulás. És hallga csak: — Tényleg a magáé az az autó ott, barátom? — kérdi egy pirospozsgás, hetyke lartású résztvevő a kör közepén álló nagy szál, szépen szőke fiatalembertől. — Az enyém. Helyesebben a mienk — * néz nevetősen a mellette álló, ugyancsak szőke, ondolált hajú asszonyára. — Tiszta új — mondja emez és csettint a nyelvével. — Egy hónapja vettük. Különben... Galkó János vagyok én, a tiszadobi Táncsicsból. — Miből vették? — Tavaly léptem be a téeszbe. Százegy törzskönyves anyát, meg negyvenhárom kosbárányt adtam be. Jól kaptam értük. Hanem... most tízszer annyi is van a kezemen. — Miért az autót vette? Úgy látom, befér abba öt személy is. Meg ni, mi van oda írva? War- sza-va — betűzi az érdeklődő pirospozs- gásos. — Ügy hat kilométerre lakunk a községtől. Bejárok vele. A feleségemet is viszem, ha úgy jön a sora. Ide is úgy hoztam ... Mert a Pannónia ráz egy kicsit. Az is van nekem. A feleségemnek meg másik motorkerékpár... Mikor rájön a lépés, eiautozunk Nyíregyházára, Debrecenbe, Pestre.. . Ahova akarunk. Nő a kislányunk is... — Jó pénz kellett érte — veti közbe más érdeklődő. — Miért? Juhásznak nem lehet autója? — nevet Galkóné. — Biztos a holnapunk, mint akármelyikünké itt. A munkánk után. — Na, nem azért mondom éppen — emeli meg a lejét a szikár közbeszóló. — Nekem is lehet még — teszi utána s ne- vetése összeölelkezik a sokakéval. Galkó János, a tiszadobi Táncsics juhásza karórájára néz. — Mennénk tán, kedves. Beszállnak saját autójukba, ami mindjárt viszi is a juhászt, a juhásznét, hogy hamarosan otthon legyenek, Ópályiből Tiszadobra. f Asztalos Bálint. — t’gy könyv jegyxélt hu jegyzettétől I a csillagokig Halkan szitált az eső. Behúzódtunk a hatalmas pajtába, ahol burgonyahalmokat emeltek éppen a behordó szekerek. Vetőburgonya gyűlt, Szabolcsbáka kincse. Kelemen Mihály vezette a munkát. Középtermetű, energikus, nyugodt ember Kelemen Mihály. Ahogy megáll a hosszú pajta ajtajában, az óriási téesz-udvaé szélén, első pillantása körülfut. Helyén van-e minden? S csak azután fordul hozzám. Nem tudom, hogyan kezdjem a kérdést, tulajdonképpen interjú lenne ez. De merőben szabálytalan. Az előzmény A Búzakalász téesz irodáján van egy könyvjegyzék. Har- mincnégy szakkönyv címét, és két bejegyzést őriz. (Legalábbis így volt még néhány napja.) Az egyiket Takács György tette, az állattenyésztési brigádvezető, amikor kivitte a ,,Gyakorlati takarmányozás” című szakköny- vet. A másik bejegyzés Csep- regi: „A szőlő metszése” című könyv rovatában nyugszik: Március 30. Kelemen Mihály. Több téesz tag neve nem szerepel a jegyzékben. Minek a harminc- egynehány könyv, ha nem olvassák? És ez a két ember miért olvas szakkönyvet, ha a többiek nem? Tanulnak-e a téesz tagjai? Szaktanfolyam? Dolgozók iskolája? Nincs... nem... nem... — ízlelgetett türelmesen a főkönyvelő. — Azazhogy néha van ismeret- terjesztés az iskolában, oda eljárnak az emberek. A gyakorlati takarmányozást Takács György azért vette ki, mert valóban hasznosítani kívánja, a téesz állattenyésztésében. És Kelemen Mihály? Hiszen ő nem a gyümölcsösben dolgozik? Mire a szőiőről szóló szakköny neki? Erre vártam a választ. Egy W'S háztáji — : Érdekel a szőlő — bólintott komolyan Kelemen Mihály. — Jó azt tudni, hogyan lehet jobban művelni, mik a betegségei? Mert van még háztáii- ban néhányszáz öl szőlő, de meg amit az ember megtanul, nem veheti el tőle senki. Bocsásson meg nekem Kelemen Mihály, hirtelen arra gondoltam, hogy lám, a háztáji tanulásra készteti, de a közösségi föld nem. Mondom, err* gondoltam az első pillanatban. De ő folytatta — Nagy kincs a oargonya. Dehót itt van a szőlő. Én nagyon szeretem a szőlőt, a g> ii- mölcsöst. Vérzett a szívem, amikor ötvenhat után, a két éves, friss telepítésű gyümöl.’Stákor kezdték kiszántani a volt téesz tagok, hogy' krumplit vessenek nelyébe. Mert ott az apáink, meg a nagyapáink is úgy csinálták. Nyugodt hangja átforrósodik. — Kevés a gyümölcsösünk. Telepíteni kellene. Megmaradna a burgonya is, mert az itt kitűnő. De a burgonya mellé gyümölcsös is lenne. Szeretnék abban dolgozni, nagyon szeret- nék. Könyvet minden kézbe — Miért szántották ki a kétéves fákat? — tűnődik. — En is gondolkoztam rajta, sokat. Arra jutottam: mert nem tudták, hogy mit jelent, mennyi pénzt, mennyi jövedelmet, mennyi hasznot még néhány évi türelem. Sokat kellene ta1 nulni az embereknek. Olvasni) Ha tehetném, könyvet adnék minden dolgozó társam kezébe. Csakhogy nem megy az Ilyen egyszerűen. Mert ott volt, amikor én ezt a könyvet kivettem. Többen is látták, de senki sem törődött vele. — Voltak-e előadások? Hát persze voltak. Egyről én is tudok, azon ott voltam. Többről csak utána hallottam. Pedig jó dolog tudni, mindig többet tudni. Mert ugye, emlékszem, amikor az első lókapa belekapott a földbe, az emberek felhördültek. Kézzel kell azt! Ma már? Rimánkodni kell az embereknek, ha úgy hozza az idő, hogy fogják meg a kapa végét, mert embertelen, nehéz munka az. kézzel kapálni. Iskola, ifjúság, űrhajó Újabb szekér érkezik. Gyűlik a burgonya, szép a szemnek, kedvderítő a szívnek. Tíz perc munka, új szekér jött. Aztán ismét folytatja: — A gyerekemen látom, hogy egyre többet tud az emberiség. Egész másképp tanulnak, mint mi- Ha éjszaka felverem álmából, akkor is tudja, hogysmint volt a történelem, mert érti. Mi nem értettük. Érteni kell! Nekünk jó volt a falu, úgy, ahogy volt, a gyerekeink elvágynak, mert tudják, hogy mi a város. Hát nem tudnánk mi itt, Sza- bolcsbákán annyi lehetőséget adni a gyermekeinknek, hogyne vágyjanak el? Dehogynem. Mostanában csak elgondolom, hogy odafent repült az űrhajó. Mi meg, itt, Szabolcsbákán, alig ismerjük a krumpliszedő gépet. Jól van ez? Dehogy. Dolgozunk, mert munkás ez a falu, ez a Néhány perccel három óra után a távolság kétszáz kilométerre csökkent, amit a szünet nélkül működő radar magasságmérők jelezték. Tőlünk északra vonult a Tycho krátere, körülötte a megüvegesedett láva többezer kilométeres szörnyű legyfezője, amely elborította az alacsonyabb hegyláncokat és gerinceket. S ebben a lávatengerben villámszerű árnyalatokban játszadozott a napfény. Közeledtünk a terminátorhoz, vagyis ahhoz a vonalhoz, amely a holt égitest megvilágított felét a meg nem világítottól elválasztja. Ott az éj és nap határán a talajjal csaknem párhuzamosan vízszintes napsugarak vésték ki a sziklabércek lidérces architektúráját. Az éjszaka birodalmához tartozó területekből, fehéren izzó pontokként emelkedtek ki a legmagasabb csúcsok karcsú nyúlványai. Alattunk és előttünk terült el a Déli-tenger sík tükre. Egy sötét vonalat vettem rajta észre, amint vészes sebességgel vágtatott. Jobban megnéztem — olyan vékony volt, mint egy tű. Hirtelen megértettem — űrhajónk árnyéka volt. Szólni akartam Soltyknak, hiszen közvetlenül mellettem állt, de ő is észrevette. Arca még szigorúbb volt és lángban égett a repülés képeitől, de amint felém fordította, máris kezdett mosolyra húzódni. Ekkor a képernyő nagy korongja kialudt, mint amikor egy lángot elfújnak. Olyan mély sötétségbe zuhantunk, hogy noha a mérnök eloltotta a Syjzpont lámpáit, semmit sem láttunk. Soltyk a televíziós készüléket átkapcsolta radarra s erre a kabint betöltő sötétségben megjelentek a Hold krátereinek zöldesbarna körvonalai. Nem mindennapi látvány volt ez: oldalt kartávolságnyira a számjegyek kerek pontocskái izzottak a Prediktor műszerein, mintha az űrben függenének, a képernyőről pedig, amint mind a hárman föléje hajolva láttuk, mélyvízi fény áradt s arcunkat telehintve fekete árnyakkal, valóságos lárvákká változtatta. Közben a Kozmokrátor a Hold reá vetett árnyékába merülve egyenletes sebességgel repült tovább. Csakhamar megkezdődött az ellentétes folyamata annak, amit a Holdhoz való közeledésünkkor láttunk, a terep rajza kezdett elmosódni, a gyűrű alakú hegyek körei a képernyő közepe fele szorultak és egyre kisebbek lettek, a Holu felülete mintha egyre lassabban mozgott volna, míg végül látszólag teljesen mozdulatlanná vált. A Hold. ez a léiig megvilágított, félig sötét golyó már mögöttünk volt. Soltyk meggyújtotta a lámpákat, ma gához vette a fényképező készüléket s Arszenyevvel együtt a laboratóriumba ment. Egyedül maradtam. Leültem az űrhajó orra felé irányított képernyő elé. A zavartalan csendben ércesen ketyegtek a Gei- ger-féle számolókészülékek. Minden ilyen HBB »&»«■■■■■■■■■<■ «■■■■■kettyenés azt jelentette, hogy egy-egy parányi kozmikus sugárzás áthatolt az űrhajó páncélján és a vízrétegen, s végigvonul a központ belsején. Ez az ütemes, lassú ketyegés néha erősen meggyorsult. Ilyenkor nyilván valami távoli csillagokról felénk irányuló sugárkévén hatoltunk keresztül. Soltyk délután azt javasolta, hogy nézzem meg és ellenőrizzem az oxigén-szkafandereket, amelyeket a Venus.légkörében kell majd viselnünk. Rendes fiú ez a mérnök, tudta, hogy ez nem szükséges, nem is sürgős, de látta, hogy tétlenül lődörgők az űrhajóban s valami foglalkozás akart nekem adni. Felmentem hát a felső fedélzetre, a raktárrekeszekhez. Egy merőleges aknán áthaladva az ember minden alkalommal átéli azt az érzést, hogy elveszítette testsúlyát, mert az űrhajó közepén a centrifugális erő nem hat s ha itt az ember ellöki magát a létra fokától, hosszú pillanatokig a levegőben maradhat. Ilyenkor mindenkin erőt vesz az a kissé furcsa, kissé mulatságos érzés, hogy testetlenné vált, mint ahogy álmunkban szoktuk néha érezni. Szkafandereinket természetesen tökéletes rendben találtam. Ezek a légköri búvárruhák egy nagyon könnyű kezeslábasból és gyorsan, egyszerű módon levehető sisakból állanak. A kezeslábas puha, vékony, műfonalból készült s olyan könnyű, hogy az egész együttvéve alig háromnegyed kilogramm. A sisak nem olyan, mint a búvároké. Hanem kúp alakú s a tetején le van gömbölyítve. Az alapjánál a legszélesebb. Csandraszekár a forgó hi- perboloidhoz hasonlította. Mindkét oldalán fémhálóból készült, homorú fényszóró állt ki belőle. Ezek egy miniatűr radai antennái, a jelzőernyő pedig a sisak belsejében a száj magasságában van. A szem előtt ovális üveg van, melyen át normális viszonyok között jól látni, sötétben vagy ködben pedig az ember a radart használhatja. 'Folytatjuk.) nép. Csakhogy az ember legnagyobb tehetsége nem a karjában, hanem a fejében van. Azzal repül fel a csillagokba. Persze, nem ennyit beszélgettünk, és nem következett mirv- den gondolata ilyen gyorsan, egymásután. De egymáshoz illesztve, ez volt a lényeg. Szabolcsbákai ember mondta el, szabolcsbákaiaknak. S. B. Hasznos KlSZ-m egbi zatás A vásárosnaményi járási KISZ bizottság titkári értekezletet tartott a közelmúltban. Az értekezleten a járás KISZ szervezetei vállalták, hogy 30 fiatalt küldenek KISZ-megbízatással az állat- tenyésztésbe. Vevőankéttk májusban Áprilisban több helyen tartotta Kiskereskedelmi Vállalat vevő- ankétot, ahol a vásárlók elmondták az üzletekkel kapcsolatos panaszaikat, javaslataikat. Májusban tovább folytatódnak ezek az ankétok. Az alábbiakban közöljük az egész havi műsort. Nyíregyházán május nyolcadikén az 5. sz. cipőüzletben, 16-án a 17. sz. férfi konfekció üzletben, 18-án a 21. sz. műszaki boltban, Mátészalkán 23-án a 69. sz. gyermek ei- pőboltban, 11-én Nyírbátorban aa 56. sz. papír-írószer boltban, 26-án pedig a 48. sz. üvegüzletben, Kisvárdán lesz vevőankét. 9 FANTASZTIKUS, TUDOMÁNYOS REGÉNY o<*.
