Kelet-Magyarország, 1961. április (21. évfolyam, 77-100. szám)

1961-04-12 / 84. szám

A gyümölcsfák második permetezését végzik a vajai Béke Tsz-ben ■ A tél végén szövetkezeti köz­séggé vált Vaján a dolgozó pa­rasztok a többi munkák mellett nagy figyelmet fordítanak a gyü­mölcstermelésre. A vajalak az el­múlt években kisüzemi viszonyok között, de táblásán, többszáz hold- gyümölcsöst telepitettek, így a Béke Tsz-nek nyolcszáz hold gyümölcsöse van. A szövetkezet tagjai a tavasz Újabb eredmények az „ahány család, annyi hízóit sertés“ mozgalomban Tisza bércéi községi tanács fel­hívását — amely á járáson túl, az egész megyére kiszélesedett — mindenütt nagy megértéssel fo­gadják. Korábban már közöltük, hogy több község csatlakoz­va a mozgalomhoz, befejezte, vagy túlteljesítette az „ahány csa­lád, annyi szerződött hízott ser­tés” érdekében tett vállalását. Ojabban Matolcs, Magosliget és Gyügye községből jelentették, hogy a felhívásnak megfelelően eleget tettek vállalásuknak, a matolcsiak, május 1. tiszteletére jóval túl is akarják teljesíteni ezt. A tiszalöki járásban vala­mennyi községi tanács tanács­ülésen foglalkozót« a felhívással és különösen dicséretes a tanács­tagok példamutatása. A járás­ban a tanácstagok (öt község­ről van szó) 480 darab sertésre kötöttek hizlalási szerződést, Ti- szadadán például minden tanács­tag négy-négy darabot szerződött le. A nyíregyházi járájban b83 darabra van eddig előjegyzés. 1 millió 300 ezer iorint nyereséggel zárt a Rakamazi Cipész K I SZ Serényen permeteznek szép termést ígér» gyümölcsösükben a balkányi Cj Erő Tsz kertészei. (Hammel felv.) Megkezdődött az Efchmann-per JERUZSÁLEM. (MTI): Kedden reggel 8 órakor megkezdődött Je­ruzsálemben Eichmann-nak, mil­liók hóhérának pere. A termet 750 néző töltötte meg, közöttük 440 újságíró, valamint 40 ország diplomáciai képviselője. Landau, az elnöklő bíró héber nyelven ismertette a vádirat szö­vegét. A 87 oldalas vádirat ismerteté­se egy óra 10 percig tartott. A bíró ekkor megkérdezte Kich- mannt, megértette-e a vádat, a náci tömeggyilkos kifejezéstelen arccal bólintott. Ezután Servatius, Eiclimaun védője emelkedett szólásra, elfo­gultsággal vádolta a bírákat és illetéktelennek nevezte az össze­ült törvényszéket. Ugyanakkor tiltakozóit az ellen is, Hogy a per­ről televíziós adást készítsenek. folyamán mintegy 25 ezer darab fiatal gyümölcsfát telepítettek át a szórványokból nagyüzemi rend­szerbe, így ötszáz hold Üzemi fia­talosuk van. ősszel még száz holdra való oltvány telepítenek cl a* gyümölcsösök foghíjaiba s így végeredményben már az első év­ben nagyüzemi rendszerben lesz az összes közös gyümölcsösük. Száztíz hold termő gyümölcsö­sükben április 4-ig (az ünnep napjain is dolgoztak) a növény­védő állomás gépeivel befejezték az első permetezést, a műtrá­gyázást, s ezen a héten a máso­dik, úgynevezett pirosbimbós permetezést is elvégzik. A termelőszövetkezetben Gár­donyi Vince kertész javaslatára •— aki a Badacsonyi Szőlészeti In­tézetből jött ide agronómusnak — tíz hold gyümölcsösben zöldtrá- gyázási és növényvédelmi kísér­letet állítanak be. Szombaton este ünnepélyes ke­retek között tartotta zárszámadó közgyűlését a megye egyik leg­nagyobb ktsz-e, a Rakamazi Kis­ipari Termelő Szövetkezet. A közgyűlésen részt vett a KISZÖV részéről Oláh Géza. a KSZKB részéről Krasznai Béla elvtárs. A beszámolót Stomp László, a ktsz szocialista munkaérdemrenddel kitüntetett elnöke tartotta. A szövetkezet elnöke beszámolt az 1960. évi eredményekről. Hi­vatkozott beszámolójában a szö­vetkezet 13 éves fennállására. Ma már elérte a szövetkezet azt, hogy külföldre Is exportál elis­merésre méltó cipőket. Az elmúlt évben 60 ezer pár cipőt exportáltak Gibraltár­nak, Angliának, Hollandiá­nak és más nyugati országok­nak. Belföldi fogyasztásra 73 ezer pár cipőt készítettek 1960-ban. Ehhez hozzájárult a termelé­kenység fokozása, mely az el­múlt évhez viszonyítva 20 száza­lékos emelkedést jelent. Ezt pe­dig a munka jó megszervezése, a dolgozók munkához való viszo­nyának javulása és nem utolsó­Mű§zaki fejlesztéssel — korszerűsítéssel, új technológiával növelik a termelékenységet a dohányfermentálóban Nagy munkáiban van a Nyír­egyházi Dohánybeváltó- és Fer­mentáló Vállalat műszaki gár­dája. A műszaki fejlesztési-kor­szerűsítési tervezet és új tech­nológia bevezetése foglalkoztatja ötét már hónapok óta. Sok jó elgondolás született az alapos megfigyelések nyomán, amiknek kidolgozását és megvalósítását Grasselly Miklós vállalati főmér­nök fogja Ö6sze. Hajdú Sándor elvtárs, a válla­lat igazgatója mondta, hogy a műszaki gárda dicséretre méltóan foglalkozik a termelékenység emelése lehetőségeinek feltárásá­val, a készáru minőségi tényezői­nek javításával, a technológiák fejlesztési-korszerűsítési terveze­tének kidolgozásával és megvaló­sításává]. Felülvizsgálták a gépi fermen­táló üzem valamennyi technoló­giai üzem fázisát és az egyes munkafolyamatokra fordított munkaidőt. Megállapították, hogy a gépi fermentálásnál az egy mázsa készárura eső munkaóra ráfordítást a termelés ésszerűbb megszervezésével jelentősen csök­kentem lebet. Sok jó javaslat alapján elhatározták, hogy az előválogatás munkafolyamatát egyesítik a láncrakással. Ezt technikai megoldással segítik elő: válogató szalagot iktatnak a munkafolyamatokba olyan elren­dezés mellett, hogy a válogató asztalról a dohánycsomót azon­nal a felrakó láncra rakják. Ki­számították, hogy az új konst­rukcióhoz mintegy 50 ezer forint­ra van szükség, de ezzel a meg- Qldasisal az egy mázsa készáru termelésre szükséges munkaidőt több, mint egy órával csökken­teni lehet, s az elérhető terme­lékenység növelés meghaladja a 17 százalékot. A régi technológia felülvizsgá­lásakor olyan megállapítást tet­tek, hogy a kamrás 'dohányfer­mentálásnál jelentős mennyisé­get kitevő utóválogatás szüksé­ges, ami többletmunkát jelent ,és a hulladékot is növeli. Ezen a helyzeten úgynevezett Praetor rendszerű kezeléssel, rövidített átfutási idővel csökkenteni lehet az egy mázsa késztermékre jutó óraszükségletet. Az új eljárással közel 10 százalékkal tudják nö­velni a termelékenységet. A mezőgazdasági gépgyártás specializálásárát tárgyalnak a KGST-államok szakemberei sorban a hazai és külföldi gépek beállítása tette lehetővé. 1960-ban szociális beruházá­sokra 700 ezer forintot, míg gépi berendezésekre 400 ezer forintot fordítottak. Ez nagy­ban elősegítette a termelé­kenység: mennyiségi és minő­ségi javulását. Áz új gépek beállítása 8—12 százalékos bérrendezés végrehaj­tását eredményezte. Évi megtaka­rítása a szövetkezetnek a gépek beállításán keresztül több, mint 130 ezer forint. Majd ismertette a nyereség fel­osztását. Örömmel állapította meg, hogy az elmúlt évhez vi­szonyítva 128 ezer forinttal több Osztalékot fizetnek a dolgozók­nak. A dolgozók részére kifizetett osztalék összege 369 ezer fo­rint. Kiváló munkát végeztek Ling Istvánné, Kurucz Ist­vánná, Kóder András elvtár­sak. Végül tájékoztatást adott a ta­karékosságról, ami egyébként alappillére az osztaléknak. Ki­hangsúlyozta, hogy a takarékossá­got tovább kell vinni úgy az anyag, mint az egyéni pénztaka­rékosság vonalán. Ma már a szövetkezet dolgozóinak több, mint fele takarékoskodik taka­rékbetétkönyvben. A takarékossá­got a vezetőség a szövetkezet és a tagság érdekében a jövőben is napirenden kívánja tartani. Az osztalék kifizetése után a szövetkezet a tagságot megven­dégelte és kellemes szórakozással ünnepelték meg az eredményes Zárszámadást. —nemes— Jól haladnak a tavaszi mun­kákkal a kocsordi Űj Élet Tsz brigádjai. Negyven holdon tették földbe a zabot, s 32 hold tavaszi árpát vetettek. A terv szerint meghatározott 160 hold cukorré­pából is el van már vetve 100 hold, a takarmányrépából is csu­pán 10 hold hiányzik, ami vetés alatt áll. Húsz holdon termelnek az idén csíráztatott burgonyát, s a többiből 260 holdat vetnek, i Napraforgóból az idén 410 holdat vetnek be, mely szép jövedelmet biztosít majd a közös részére. | Örvendetes, hogy gondolnak a köz ellátására, s ezért már hízóba j I állítottak 350 darab sertést, s | PR AGA, (MTI): Karlovy Vary- ban hétfőn megkezdte ülésezését a KGST-nek a mezőgazdaság gé­pesítésével és villamosításával foglalkozó állandó munkacso­portja. A tanácskozás napirend­jének legfontosabb pontja a me­zőgazdasági gépekkel, traktorok­Koppenhága, (Reuter): Kedden reggel körülbelül negyvenezer szállítómunkás, dokkmunkás, ten­gerész stb. lépett sztrájkba, hogy kivívja a heti 250 koronás mini­mális bért. A sztrájk Dánia kül­kereskedelmének kétharmadát bénítja meg. Szerdán reggel 95 ezer vas- es fémmunkás növeli a sztrájkolok számát. Viggo Kampmann szociálde­be, a kongói Katanga-tartomány belgabérenc diktátora, hétfői saj­tóértekezletén bejelentette, hogy jegyzékben felszólította az ENSZ- főtitkárát, váltsa le az észak-ka­most vásárolnak még 250-ct, így ez évben összesen 600 bízott ser­tést adnak át közfogyasztásra, melyekért többszázezer forint be­vételre számítanak. Van 128 kocá­juk, melyből eddig 22 darab 170 malacszaporulattal gazdagította a sertésállományukat. Szép ered­ményeket értek el a tehenészek, a fejők. A jelenlegi 60-as szarvas- marha állományból 24 a vemhes, 36 fejős, s az átlagos tejtermelés tehenenként 12 liter. Hízik 80 sőre is szerződésre, melynek nagy részét exportálják majd, s így több mint 600 ezer forintot hoznak a közös konyhá­jára­kai 1960-ban végzett nemzetközi próbák eredményének értékelése. Az értekezleten résztvevő szak­emberek javaslatot tesznek a próbákon legjobban megfelelt gé­pek specializált gyártására a KGST tagállamok együttműködé­se keretében. mokrata miniszterelnök, hétfőn este megpróbálta megakadályozni a sztrájk kitörését: értekezletre hívta össze a munkaadókat és a. szakszervezetet, és új tárgyalás» szólította fel őket — közvetítése azonban eredménytelen maradt. A miniszterelnök nyilatkozat­ban jelentette be, hogy a kor­mány nem fog beavatkozni és felszólította az érdekelt feleket, egymás között oldják meg a vitát. tangai Kabolóban állomásozó etiópiai ENSZ-katonákat. A jegyzék szövegéből megálla­pítható, hogy Csombét nyugtala­nítja, ha afrikai katonák szem­tanúi annak az írtóhadjáratnak, amelyet Csőmbe zsoldosai foly­tatnak az Észak-Katangában lakó balubák ellen, mert támogatják Kongó törvényes kormányát Stanleyvilleben. Hogy elérje az etiópiai ENSZ-egység mielőbbi el­távolítását, ismét fenyegetőzések­hez folyamodott. New Yorkban az ENSZ szóvi­vője hétfőn este még nem érte­sült Csőmbe jegyzékéről, de ki­jelentette, hogy a Kabaloban az ENSZ fogságába esett külföldi zsoldosok kihallgatás végett az ENSZ őrizetében vannak. A zsol­dosok állampolgárságáról non nyilatkozott, de megemlítette* hogy az egyik zsoldosnál nevére kiállított hat különböző útlevelet találtak. A szóvivő szerint Bakvangá- ban, a Kaszai-tartomány déli ré­szében alakult „bányaáUam" fő­városában a repülőtéri őrség tü­zet nyitott egy leszállta készülő ENSZ-repülőgépre, amely indiai ENSZ-katonákat akart Bakvan- gaba visszaállítani. 410 hold napraforgót vetnek — 600 »értést hizlalnak közfogyasztásra a koeaordi íj Elet Taz gazdaaágában Negyvenezer szállítómunkás sztrájkja Dániában Csőmbe meg akar (szabadulni a balubák ellen vezetett irtóbadjárat afrikai tanúitól LEOPOLDVILLE, (MTI): Csom­XVIII. ÉVFOLYAM, 84. SZÁM Ara 50 fillér 1961 ÁPRILIS 12, SZERDA j

Next

/
Thumbnails
Contents