Kelet-Magyarország, 1961. április (21. évfolyam, 77-100. szám)
1961-04-09 / 82. szám
Bertalan István s NYULAK A NYU LAKAT negyvennégy tavaszán kaptam Kupeczki Jóskától, a szomszéd gazda fiától. Nyáron aztán olyan szaporulatnak indult a nyúlállomány, hogy őszre már vagy tizenöt— húsz tapsifüles mozgatta orrát a ketrecek rácsa mögött, bár nagyapám minden vasárnap fü- letövére ütött egy-két süldőnyúlnak, hogy az ínséges idők vasárnapi ebédjét feljavítsa. Egész nyáron hordtam nekik az akáclevelet, az útszéli vadlóherét, a kákicsot, a kalászt a tarlóról. őszre azonban csőd fenyegette a gazdaságomat. Novemberben, mire az akác lehullatta utolsó levelét, már csak a lápi aljfüből tudtam csipegetni a nyusziknak. December első napjaiban azt is elvitte a dér. Először nagyanyám kecskéjének jászlából húzogattam ki néhány kórót és kukoricaszárat. A nyuszikat nem elégítette ki a kecske önzetlen jóindulata. Valahányszor elmentem a ketrecek előtt, kérőn dugdosták ki orrukat a dróthálón — melyet a levagdosott német táv- íróvezetékekböl fontam — sőt egyik-másikuk türelmetlenül kaparta, rágta a ketrec deszkafalát. Nagyon sajnáltam őket. Valamit tenni kellett. A falu szélén álló téglagyárban a németek óriási raktár- épületet rendeztek be. Rengeteg rabolt holmit halmoztak itt össze. Emelet magasságban, végeláthatatlan mennyiségií deszkát, gerendát és más fűrészárut hordtak oda. Ott volt a Schmoll cipőpasztagyar nyersanyagkészletének nagy része: viasszal teli hordók százszámra, különböző vasáru, rengeteg textilanyag, cement, kátránypapír, bőrárú. A téglagyár egyik része ter- ményraktár volt. Az országúiról jól látszottak a hatalmas S&Ü'IU*- íULCtít /tuiku^buh), a Sálibadban felhalmozott csöves- tengeri hegyek. ★ AMIKOR A TÉGLAGYÁR kerítéséhez értem, óvatosan körülnéztem. Sehol senki. Lehasaltam, kissé felnyomtam a legalsó szögesdrótot, átcsúsztam alatta. Villámgyors szökdeléssel a lucernakazlak mellett teremtem. Ügy helyezkedtem el a kazlak között, hogy egyik oldalról se lehessen odalátni. Keményre tömtem a zsákot illatos lucernaszénával. — Hogy fognak örülnii a nyuszik! — gondoltam. Csak már otthon lennék! A tömött zsákot vállamra emelve, óvatosan kiléptem a kazlak széléhez, s körülnéztem. Senkit sem láttam. A kerítés alig polt 30—40 méternyire, mégis nagyon messzinek tűnt. — Mi lesz. ha észrevesz az ör? ... Szívem a torkomban dobogott. És akkor... — Halt! — hangzott mögöttem vésztjósló, rekedtes hangon. ★ (Részlet) MAGAMHOZ TÉRTEM, egy vaksötét helyiség padlóján feküdtem. Zúgott a fejem. Ajkaim helyén égő sebet éreztem, szájam tele volt vérrel. Kiköptem a megcsomósodott véral- vadékot, két fogammal együtt. Felálltam és tapogatózva elindultam a helyiségben. Csakhamar beleütköztem valamibe. Ládák voltak. A ládákban papírt és faforgácsot érintettek ujjaim. M-nnróbáltam visszaemlékezni. Igen, Az Obersturmbanfüh- rert várják. Akkor fognak agyonlőni. Lehet, hogy már csak néhány percem van hátra... Egyszerre kimondhatatlan félelem fogott el. Kiáltani szerettem volna, de attól is féltem. Leborultam a padlóra s zokogva bántam a percet, amikor elhatároztam, hogy a németek rablóit szénájából csenek nyulaimnak. A sírástól ismét v érezni kezdett ajkam. Ösztönösen a zsebembe nyúltam zsebkendőért. Zsebem üres volt, de ujjaim egy kis fapálcikába ütköztek. Kihúztam, s megtapogattam a sötétben. Gyufa volt! Egy szál vörös fejű, fősz for os gyufa! Néhány perc múlva lobogó lánggal égtek a sarokban felhalmozott ládák. Pillanatok alatt sűrű füst lepte el a helyiséget. Fojtogatni kezdett. Szememből patakzott a könny. A lángok fényénél felfedezett ajtóhoz mentem, s a cérnányi résen próbáltam friss levegőhöz jutni. A füst azon- bant tovább fojtott, s veszettül marta a szememet, amikor kintről lábdobogás és kiáltozás hangzott. Kulcs csikordult a zárba, s az ajtó hirtelen kitárult. A sűrű füst, mint a láva ömlött kifelé. Nem láttam semmit. Ösztönsugallta gondolat villant át. agyamon. — Most! Most megmenkülhetsz! Gyors nekiiramodással futni kezdtem. Valakinek nekiszaladtam, de tovább futottam. Mögöttem kiáltások, káromkodás, majd egy-két lövés hallatszott. Már nem emlékszem, hogyan jutottam el a téglagyár hátsó határán húzódó galagonyaga- ráthoz, s hogyan hatottam át Képzőművész váslatkönvvékdl Berecz András: TANULMÁNYFEJ. a sűrű, tüskés bokrokon, de megmenekültem. Mint az űzött vad, futottam az erdő felé. Bevetettem magam a rengetegbe. Estig az ördögárok sűrűjében lapultam. A nap korán lehanyatlott a távoli hegyek mögött, s még teljes besötétedés előtt kimerészkedtem rejtekhelyemről. Hosszú barangolás után egy elhagyott erdészviskóra bukkantam. Ajtaja tárva-nyitva állt. Bent kényelmes mohaágyat leltem, melyen csakhamar mély álomba merültem. Nem tudom, mennyit aludhattam. órákat-e, vagy néhány percet, csak arra emlékszem, hogy vad csattogások és dörrenések zaja vert fel álmomból. Ügy éreztem hogy a föld is mozog alattam. Kiléptem az ajtón a holdvilágos éjszakába. As erdészviskótól nem messze a csupasz fák törzseinek rácsa mögött vakító fények villantak, s nyomukban óriási dörejek reszkettették meg az erdőt. A robbanások zaját ezerszeresen visszhangzotta a rengeteg. Valahonnan puskaropogás hallatt- szott. A gránátok vijjogva fütyültek a levegőben, s a becsapódások mind jobban közeledtek az erdészkunyhó felé. Időnként egy-egy fa recsegve-ropog- va dőlt ki. Vad erdei harc dúlt körülöttem. Az egyik gránát oly közel robbant a kunyhóhoz, hogy re- peszei nyomán már körülöttem is hulltak a fák letépett ágai. Futásnak eredtem. Futásom a félelem rohanása volt. Ügy éreztem, mintha valaki szaladna utánam. Ruhámat ronggyá tépték a tövisek, az ágak arcomba csaptak, erőm fogytán volt. Egyszer csak kicsúszott lábam alól a föld és valami gödörbe zuhantam. •k LÖVÉSZÁROK VOLT. A német utóvédek robbanásoktól megtépett lövészárka. Az élők már elmenekültek, s hátrahagyták halottaikat. Hullák, szétdobált fegyverek, lőszer és különböző elhagyott katonai felszerelés hevert szanaszét. Magamhoz vettem egy betöltött fegyvert és teletömtem lőszerrel a zsebeimet. A robbanások ritkultak, majd teljesen abbamaradtak. Csak időnként hcn.zoit fel egy-egy géppuska — vagy géppisztoly-sorozat valahol az erdő mélyén. Már nem féltem úgy. Kimásztam a lövészárokból, megtépett ruhámról leráztam a földet, s a fegyverrel kezemben elindultam. Eszembe jutott az eltelt délutáni kaland. Ha most elémkerülne a gyulladt szemű német, másként beszélgetnénk! Lassan elhalt az utolsó puskalövés, csend borult az erdőre. Csak a távolból hallattszott : az ágyúk tompa, monoton hangja, s valahonnan az erdő széléről, mintha motorok dübörgését hozta volna felém az erőtlen szél. Kelet felől pirkadni kezdett, s lassan megvirradt. Jósa András csodálatos élete Krúdy Gyula Mit írta róla: „Jósa. András li fitjtwawá' kedvesebb, eredetibb, értékesebb regényalak kevés járt még magyar talajon. Regényt kell írni róla, talán meg is iron majd egyszer.«” A regény elmaradt. A feledés pora Iaa6ae betakarja emlékét, pedig alig telt el 126 esztendő születésétől. Ezért újra és újra fel kell elevenítenünk csodálatos életét, amely a Nyírséggel fonódott össze. Még ma sem tudjuk eldönteni, bogy mint orvos, régész, publicista, humorista, feltaláló, vagy pedig mint ezermester volt-e nagyobb, meri életútját minden irányban halhatatlan alkotások kísérték. Még zsúfolt sorokban sem lehetne itt összefoglalni eredményeit, csupán ízelítőt nyújthatunk belőlük. Gazdásági akadémiát végez. Bécsben orvosi diplomát szerez. Belgyógyász asszisztens. Megalakítja a Bécsi Első Csol- nakázó Egyletet, a Bécsi Magyar Társaskört, melynek első elnöke. Mivel nem vállalja Erzsébet királynő mellett az orvosi felügyeletet, Nagykállóba tér haza. Kórházi főorvos, majd vármegyei kórházi igazgató-főorvos lesz. Kórházat fejleszt. Fizetéséből is felszerelési tárgyakat és műszereket vásárol, de sokat maga készít el. A kórház javára megyebált, műkedvelői előadásokat rendez. Rendező, színész, diszletfestő egy- személyben. Nagyobb műtéteket végez. Diagnózisa a híres fővárosi orvosokat is bámulatba ejti. Virtuóz volt a kopogtatásban. Hályogműtéteket végez, amikor még nem ismerték a szem érzéstelenítését. Forgatható fantomot készített. melybe disznószemet helyezett. Instrumentumot gondolt ki és kivitelezett a hugykő eltávolítására. Ű az első a kontinensen, aki a hüvelyen keresztüli méhkiirtást végez a maga által konstruált műszerrel. A hetvenes évek kolerajárványát intézkedéseivel sikerrel fékezte meg. Múzeumot alapít. Nagykállóban biztosította az elmegyógyintézetet. A varrógép ősével maga szegte be a pelenkákat. Kitalált egy elmés szerkezetű nézőszekrényt, melyben számtalan képet lehetett szép sorjában lepergetni. A régészetben 650 dolgozatával túlszárnyalta a legtermékenyebb szakírókat is. Kendertermeléssel foglalkozott, egyszersmind kendertörő-gépet tervezett. Téglakályhát rakott. Majd mint pyrotechnikust látjuk, aki óriás rakétát tervez. Napórát csinál; kisbőgőn játszik, hegedűt, orgonát készít. Egyszer nyíri vinkóból champagnert készít. Szappant főz. Vízszintes kerékkel' forgó szélmalmot tervez. Orgonasípokat gyárt. Pipaszárnak való megyíát termel. Champignon-gombát tenyészt a pincében. Dohánysimító gépet tervez. Csónakot készít. Régész, kertész, fotográfus. Fényképező lemezeket és papírt maga készít. Fényképező kamrákat és zárakat konstruál és épít. Műasztalos, esztergályos mester, mechanikus, hegedűkészítő. Kísérletezik, hogy az er- dőbényi kaolinból porcelánt égessen. A nyíri vinkóból konyakot akar gyártani, kis modelljét készíti el egy folyamatosan dolgozó konyakfőzőnek. Könnyen kezelhető és olcsó aszalógépet kontsruál. Nemesített magvakkal többtermelést akar elérni. Beüegarde hagymát termel. Gyógynövény termelést és spárga-kultúrát sürget. Számos elképzelése és találmánya van. Önműködő kávéfőzőt készít, mely csengetyúszóval jelzi, hogy készen van az eszencia. Mosógéptervein alapulnak a munkáskezet kimélő mosószerkezetek. Bűvészkedik, rekeszes sárkányt készít, amellyel a motornélküli repülés lehetőségére mutat rá. Sürgeti a háziipart, gyermekjátékok, fakatonák faragására akarja télire rávenni az embereket. A vármegye egészségügyének vezetését korszakalkotó intézkedésekkel kezdte. Hosszú éveken át meteorológiai megfigyeléseket és feljegyzéseket végez. Ír az iparfejlesztésről. Sürgeti az optikai eszközök gyártását, szorgalmazza a szövetkezeteket. Egyetemi tanárnak három ízben akarták kinevezni Budapestre, de nem vállalta. Megkínálták közegészségügyi államtitkári ranggal, de nem fogadta el azzal, hogy „nem hajlós a derekam”. |r ^ Ajk Uj írás második számához; Az irodalom, hozzátehetjük, az élő irodalom kedvelői mindig érdeklődéssel várták két irodalmi lapunk, az Élet és Irodalom és a Kortárs új számainak megjelenését. Nemrég új vetélytárs jelent meg a küzdőtéren, új folyóirat, Űj írás címen. Természetesen nem egymással szemben álló ri- valitas ez, hanem inkább újabb j harcos társ az új, szocialista tartalmú magyar irodalom felvirágoztatásáért, az igényesebb olva- j sóközönség neveléséért vívott i harc küzdőterén. Nemcsak eggyel I több akar lenni ez a fci-óirat, ; hanem, amint már nevében is benne van, új. Tartalmában és stílusában új. Tiszteletre méltó az a gondolat, amelyet az első számban írtak a szerkesztők az olvasókhoz: „A műveket nézzük s nem a művészt!” Alapjában véve helyes és vitathatatlan. Van azonban más oldala is a dolognak. Egy kezdő írónak nem elég csak egy írását alapul venni. Ügy nézzük azért a műveket, hogy lássuk a szerzőiket is. A szerkesztői üzenetekben már olvashattok a beküldött írásokhoz fűzött megjegyzéseket. Bátran megmondják a tehetségteleneknek aas igazságot. A tehetségesek reális értékelést kapnak. Azt, hogy eléri-e a folyóirat — bármelyik — a célját, as attól is függ. mennyire kelendő as olvasók közt. Az első szám megjelenésekor még azt mondhatta valaki, hogy azért kapós, mert nem tudták, hogy milyen. Pár nappal a második szám megjelenése niaa Nyíregyházán már alig lehetett kapni. Most már bizonyára azért ilyen keresett, mert tudják, hogy milyen. Ennél nagyobb, értékesebb méltatást nem kaphat egy nagy reményekkel, célokkal induló irodalmi folyóirat. Egyszer meg kellene már írni Jósa András életregényét. Cs. D.
