Kelet-Magyarország, 1961. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1961-03-11 / 59. szám

SPORTJA 1961. március 11, szombat. Névnap: ALADÁR. A NAP ESEMÉNYEI: »6 évvel ezelőtt, ezen a napon kapott egyetemi rangot a buda­pesti technikai főiskola. 110 éve Velencében március 11-én mutatták be Verdi Rigolct- tó című operáját. 150 éve született U. J. J. Levcr- rier francia csillagász. 5 éve halt meg Sz. N. Vaszilen- ko szovjet zeneszerző. ★ BÖKI KARTÁRS TÖPRENGÉSE Mostanában vendég voltam a záhonyi „restiben”. Az étel — az nagyon ízlett, de — kimondom egyenest: rám öntötték a levest. — Enyje, enyje! — fohászkodtam, a panaszom beírom. Panaszkönyvnek vitrinkéje ottan lóg ám a falon, de nincs abban forgalom, csak por és üvegtörmelék. Azóta is töprengek: a panaszkönyv hol lehet? ★ A NYÍRBÁTORI BÁTHORY ISTVÁN Gimnázium negyedikes tanulói Szászi Ferenc tanár ren­dezésében Nyírbogáton mutatták be először Kisfaludy Kérők című ] színművét. További terveik, hogy ! a környező községekben és ké­sőbb Nyírbátorban is bemutatkoz­nak ezzel a darabbal a diák szín­játszók. ★ MÁSFÉLMILLIÓ FORINT be- ) vételre számítanak zöldségből a I buji Táncsics Termelőszövetke- ] zetben. Az idén 100 holdon léte­sítenek öntözéses kertészetet, ebből csak a paprika 35 holdat foglal el, az uborka 10 holdat és a paradicsom is tíz holdon terem majd. ★ A KILIÁN TESTNEVELÉSI mozgalommal összefüggő feladá­sokat beszéli meg március 14-ci. délután a Városi Testnevelési és Sporttanács a Rákóczi utca 1. sz. alatti helyiségében. ★ A BERKESÉI BAJCSY-ZSI- LINSZKY Termelőszövetkezetben idejében hozzáláttak a tavaszi munkákhoz. A hét közepére már végeztek is a 15 holdnyi mák ve­tésével. r Újra nagy küzdelem várható — a holnapi labdarúgó mérkőzéseken Már ízelítőt kaphattunk abból, aogy a nemzeti labdarúgó bajnok­ság tavaszi fordu­lója sokkal izgal­masabb lesz, mint az „első félidő” volt. Akádnak jócskán meglepetések: éllovasok veszítenek pontot s kieső zóná­ban tanyázó együttesek idegen­ben aratnak győzelmet. Megnőtt az érdeklődés a fordulók iránt, a kellemes, tavaszi időjárás pe­dig jó alkalmat kínál az egyes mérkőzések megtekintésére.- A Nyíregyházi Spartacus NB II-ős csapata holnap délelőtt II órakor a Diósgyőri Bányász csa­patával veszi fel a küzdelmet Miskolcon. A nyíregyháziak nagy becsvággyal utaznak el a talál­kozóra, mert a vasárnapi, BVSC elleni mérkőzésen a csapat visz- szanyerte önbizalmát s ez csak fokozza lelkesedésüket. A Spar­tacus szakosztályának vezetői kö­zölték, hogy holnap indul a csa­pat autóbuszon Miskolcra, s a mérkőzésre az alábbi keretet je­lölték ki: Hargitai I, Hargitai II, Galló, Siska, Lakatos, Havacs, Szokol. Balogh, Páll, Nagy, Bo­ros, Papp, Aranyi. Tiszalökön megyei rangadót játszik két NB III-as csapatunk, íi Tiszalöki Vörös Meteor és a Kisvárdai Vasas. Mindkét csapa­tunk jó erőben és meglepően jó formában van, — így küzdelemre és minden bizonnyal szép játékra kerül sor holnap Tiszalökön. A megyei bajnokságban ismét több érdekes mérkőzést vívnak a csa­patok, melyeknek végeredménye valószínűleg kis „felforgatást” idéz majd elő a tabellán. NB II. KELETI CSOPORT: Diósgyőri Bányász—Nyíregyházi Spartacus, Miskolc, 11 óra, játék­vezető: Ihász. NB III. ÉSZAKKELETI CSO­PORT: Tiszalök—Kisvárda, Ti- szalök, 15, Lesán (Tivadar—Rácz.) MEGYEI I. OSZTÁLYBAN: ! Nagykálló—Balkány. V.: Dévényi ! (Ilcsik—Takács). Nyházi Munkás j —Vásárosnaményi Vörös Meteor. V.: Migróczi (Tóbiás—Vaskó). Nyíregyházi VSC—Mándok. V.: Miskolcról (Szabó—Maróthy). Nagyecsed—Nyírbátori Spartacus. V.: Debrecenből (Lakatos—Né­meth), Nyírbátori Dózsa—Máté­szalka V.: Salamon (Oláh—Gasz- per). Fehérgyarmat—Nagyhalász V.: Ladányi (Erdei—Herr), Nyír- bogdány—Nyírtass V.: Demeter (Rubóczky—Tóth), Nyírmada-— Honvéd A. SE V.: Sántha (Béres —Huszti), Tiszavasvári—Nyíregy­házi Spartacus II. V.: Paulik (Szunyogh—Török). AZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG sorsolása azonos a megyei I. osz­tályú csapatok sorsolásával, kivé­ve a két honvéd csapatot, mely­nek helyén a Tiszalök—Nyírmada és a Kisvárda—MTK ifjúsági mérkőzésekre kerül sor. A résztvevők számát tekintve „csúcs” volt a megyei súlyemeli pontszerző verseny negyedik for­dulóján, amelyet az elmúlt va­sárnap a nagykállói gimnázium tornatermében rendeztek, össze­sen 87 megyebeli súlyemelő állt ki a versenyre. A rendezőség ör­vendetesen állapította meg: nagy fejlődés mutatkozik megyénk súlyemelő Sportjában. A pont­szerző versenyben résztvevő spor­tolók teljesítménye fordulóról­fordulóra általában 2.5—5 kilóval emelkedik. Míg az elmúlt évben alig akadt egy-két súlyemelő, akinek teljesítménye meghaladta a 200 kilogrammot, addig az idén ezeknek a száma már eléri a harmincat. Az elmúlt vasárnap egyébként Smajda, Gergely és Lukács Mihály (Kótaj) az orszá­gos ifjúsági III. osztályú minő­sítő versenyen vett részt Kecske­méten, — sikerrel. Smajda 5., Lukács pedig 7. helyen végzett. Az első négy forduló után a pontszerző verseny rendezősége elkészítette az egyes sportkörök, községek pontverseny állását. Je­lenleg ez a helyzet: 1. Nyírtelek 604-1,5 ponttal, 2. ltozsály 5609,5, 3. Nyírbátor 5080, 4. Nagykálló 4533.5, 5. Nyíregyházi Munkás 3712, 6. Szamosszeg 2458,5, 7. Má­tészalka 1934, 8. Kótaj 651,5, 9. Kisvárda 391, 10. NYVSC 163, 11. Kcmccsc 91 ponttal. A következő fordulót holnap a rozsályi kultúrotthonban tartják meg, majd ezt követően március 19-én Nyíregyházán, a II. sz. is­kolában kerül sor a hatodik és egyben utolsó fordulóra, ahol már a díjakat is kiosztják. A leguíóbbi eredmények: Ifjúságiak. Légsúly: 1. Medve László (Nagykálló) 162,5, 2. Se­bestyén István (Rozsály) 107,5. Pehelysúly: 1. Arst Sándor (Má­tészalka) 145, 2. Ignácz György (Rozsály 130, 3. Bartha József (Nagykálló) 120. Könnyűsúly: 1. Lőrincz Ferenc (Szamosszeg) 155, 2. Tarnavölgyi J. (Nagykálló) 147.5, 3. Bandula Bertalan (Ro­zsály) 145. Váltósúly: 1. Fülöp Elek (Nyírbátor) 200, 2. Szabad József (Nagykálló) 197,5, 3. Far­kas László (Nyírbátor) 185. Kö­zépsúly: 1. Szentmiklósi István (Nagykálló) 195. 2. Mindák Zoltán (Nagykálló) 195. 3. Sváb Béla (Mátészalka) 187,5. Félnehézsúly: 1. Karasz Mihály (Rozsály) 175. 2. Deák István (Mátészalka) 157,5. Felnőttek. Légsúly: 1. Iván Sán­dor (Nyházi Munkás) 190, 2. Tóth András (Nyírbátor) 175, 3. Szabó István (Nyírbátor) 157,5. Pehely­súly: 1. Glückmann Pál (Nyházi Munkás) 235, 2. Szelei László (Nyírtelek) 200, 3. Tóth László (Nyírtelek) 140. Könnyűsúly: 1. Vitéz Ferenc (Nyírtelek) 225, 2. Juhász Béla (Nyírbátor) 220, 3 Mircz István (Nyírbátor) 215 Váltósúly: 1. Simon Attila (Ro­zsály) 260, 2. Varga József (Nyír­telek) 230, 3. Siska Gyula (Sza­mosszeg) 220. Középsúly: 1 Deák Sándor (Nyházi Munkás 1305, 2. Tóth Balázs (Nyírtelek ! 242,5, 3. Tóth Mihály (Rozsály 1242.5, Félnehézsúly: 1. Petroi j Márton (Nyházi Munkás) 242,5 12. Oláh Vilmos (Nyírtelek) 170, 3 j Kerényi Imre (Nyírtelek) 160. Ne- jhézsúly: 1. Papp Ambrus (Nyír bátor) 260. ÜJ HOMOKBÁNYÁT nyitot­tak meg az idén a Tiszavasvári Téglagyár mellett. Most folyik az új bányánál a sínépítés. ★ A KOCSORD1 ÚJ ÉLET Ter­melőszövetkezet értékesítési szer­ződést kötött 16 vagon kenyérga­bonára, 29 vagon napraforgóra, 9 vagon kukoricára. 100 mázsa babra, 130 hold étkezési és 50 hold vetőburgonya termésére. A SZABOLCSI NŐTANÁCS ma délután 5 órakor a községben igen jól működő kézimunka szak­kör készítményeiből kiállítást rendez tcadélutánnal egybekötve. KELETMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkásom Sraboles-Szatmar meevel Bizottság *• * Megyei Tanács tan a. felelős szerkesztő- Bálint Lajos ICtadja: ■ Keietmaffvsrorszá® Lap kiaSO Vállalat. Felelős kiadó: tarkas Pát. Szerkesztőség- Nvtreevhaza Sztatj «««- «. Tel: 16-70. 16-71. 16-77. Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdano in l. Tel: sfl-e». Kéziratot nem őrzőnk meg, és nen adunk vissza. Törleszti s Magyar Posta. Elődzei hető a helvl oostabivataioknat é kézbesítőknél tizaDoics-bzatnriai megyei Nyoma* pari Vattaiét. Nyireevhaza, Dózs György u. 6. HOLNAP: Sportlövő emlékverseny Nyíregyházán A Szabolcs-Szatmár Megyei Sportlövő Szövetség holnap, va­sárnap délelőtt 8 órai kezdetei rendezi meg évi, hagyományos március 15-i emlékversenyét Nyír­egyházán, a Sóstói úti kispuska lőtéren. Az emlékverseny során ifjúsági, női és férfi versenyzők mérik - össze erejüket nyiltírány- zékú kispuska és sportpisztoly számban. Az MHS lövész klubjának tag­jai egyébként jövő vasárnap, már* cius 19-én az MHS területi baj­nokságán Diósgyőrben szerepel - nek, ahol diósgyőri, miskolci és szolnoki versenyzőkkel találkoz­nak. Egy hét múlva ugyanitt visszavágó-jellegű találkozóra ke­rül sor, majd a későbbiekben Szolnoko-n, Miskolcon és Nyíregy­házán is megredezik a két-két versenyt. II fiúk között a Vasvári, a lányok között a Pénzügyi Technikum kosárlabda csapata nyerte a közéji' iskolás megyei bajnokságot / Az elmúlt vasárnap az utolsO mérkőzéseket is lejátszották á megyei kosárlabda középiskolás bajnokságban. A küzdelem —. amely helyenként szép játékot is hozott — befejeződött. A leánycsapatok versenyét a Nyír­egyházi Pénzügyi Technikum ko­sárlabda csapata nyerte , vereség nélkül. 2. Kisvárdai Leánygim­názium, 3. Nagykálló, 4. Zrínyi gimn. A fiúk között a Nyíregy­házi Vasvári Pál Gimnázium lett az 1961. évi megyei bajnok. 2. Kossuth gimn. 3. Pénzügyi tech­nikum, 4. Nagykálló. A két megyei bajnokcsapat e hónap végén területi elődöntőt vív Hajdú-Bihar győzteseivel. mozik Musona BÉKE MOZI: Rómeó,'Júlia cs a sötétség. Díjnyertes csehszlovák film. Előadások kezdete: fél 5. (él 7. (él 9 órakor. DÓZSA MOZI: Apák és fiúk. Színes szovjet film. Hlöadások kezdete. 4. 6 es 8 órakor. GORKIJ MOZI: A kolostor titka. Üj szovjet film. Előadások kezdete: 4. 6 es 8 árakor MÓRICZ ZSIGMONU MŰVELŐDÉSI HÁZ: Artnélküli város. Magyar film. Előadások Kezdett: lél 6 es tél 8 órakor. ön dupcstre készülnek a nyíregyházi ipuriianutó- tornászok A közelmúltban Debrecenben rendezték meg az ipari tanulók „Március 21” alapfokú tornász területi csapatbajnokságát. A küzdelmen három női és 4 férfi csapat vett részt, köztük a nyír­egyházi ITSK férfi és női csapa- ta. A versenyen — amely színvo­nalas küzdelmet hozott — az alábbi eredmények születtek: Nők: 1. Debrecen (170 sä. ITSK) 130,7 ponttal. 2. Nyíregy­háza (110 sz. ITSK) 130,3 ponttal. 3. Hajdúböszörmény (122 sz. ITSK) 125,5 ponttal. Férfiak: 1. Nyíregyháza (110 sz* ITSK), 166,5 ponttal. 2. Hajdú- böszörmény (122 sz. ITSK) 159,3 ponttal. 3. Debrecen (170 sz, ITSK) 157,3 ponttal, 4. Hajdú­szoboszló (128 sz. ITSK) 145,8 ponttal. Az első helyezést elért csapa­tok március 19-én az Országod Iparitanuló Bajnokságon vesznek részt Budapesten. f. N)>oi*f iníí-oi* és jáiékvo/rlií küldi** Fordulónkén! 2,5—5 kilogrammal több a teljesítmény Nagy sikere von ti menyei súly emelő pontszerző versenynek A megyei ifjúsági labdarúgó lajnokságban is megindult a küz- lelem az elmúlt vasárnap. A ta- •aszi I. forduló során érdekes, áltozatos eredmények születtek íz ifjúsági mérkőzéseken. — kadl nébá'y nem várt eredmény s. Érdekesnek tekinthető, hogy a ilándok ifjúsági csapata 2:1 irányban legyőzte a Nyíregyházi víunkást, míg a Mátészalkai TK fjúsági együttese fölényes, nyolc- >ólos győzelmet aratott a Tisza- ,-ásván ifjúsági labdarúgó csapa­ra felett, így a bajnoki tabella ;lső helyére került, megelőzve a Nyíregyházi Munkást. Vasárnap egyébként az alábbi Ifjúsági eredmények születtek Balkány—Nyírmada 3:1, Mándpk —Nyíregyházi Munkás 2:1, Nyír­bátori Spartacus—NYVSC 2:2 Tiszalök—Nyírbodgány 5:1, Nagy- káiló—Vásárosnamény 2:1, Nagy­halász—Nagyecsed 5:1, Fehér- gyarmat—Nyíregyházi Spartacu: 1:0, Kisvárdai Vasas—Nyírtass 2:1, MTK—Tiszavasvári 8:0. A tabella élén Mátészalka ál 31, második helyen a Nyíregy­házi Munkás 30 ponttal. Mátészalka megelőzte a Mvíregvházi Munkást fi megyei i f iá*ági lubdtimígo hti fnokságbnn

Next

/
Thumbnails
Contents