Kelet-Magyarország, 1961. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1961-03-11 / 59. szám

Nagyjelentőségű kísérlet volt Szovjet íiiíÍóíoJ; nyilatkozata u szpuinyik-ürhajóról Moszkva, (MTI): Az ismert szovjet rakétatechnikai szakem­ber, Dobronravov professzor a világűr meghódításával kapcsola­tos szovjet kísérletek tervszerű­ségére, fokozatosságára mutatott rá. Mint megállapította: a máso­dik szovjet szputnyik-űrhajóhoz képest néhány változást hajtot­tak végre a jelenleg sikerrel ki­próbált szputnyik-űrhajón. Súlya mintegy száz kilogrammal na­gyobb, pályasíkját pedig némi­képpen módosították. Különösen nagy jelentőségű az a tény, hogy a szputnyik-űrhajó ponto­san a megadott körzetben ért földet. Ez arra mutat, hogy irá­nyító berendezései mind a kilö­vés. mind a visszatérítés szaka­szában a lehető legnagyobb pon­tossággal működtek. Sz. Poloszkov professzor, - a technikai tudományok doktora hangsúlyozta: a visszairányítás jóval bo­nyolultabb feladatot jelent, mint egy mesterséges hold vagy rakéta felbocsátása. 'Ebben az esetben ugyanis nem elegendő a tökéletes irányító be­rendezés, hanem a legnagyobb fokú biztonságot kell nyújtani c műszeres kabinban levő kísérleti állatoknak, később pedig a kí­sérleti személyeknek. Ebből a célból olyan különleges eljárá­sokra van szükség, amelyek teljes mértékben megvédik az utasokat a visszatérés során fel­lépő magas hőmérséklettől. Ugyanakkor gondoskodni kell arról Is, hogy a földet érés ne visel­je meg a kísérleti élőlények szervezetét, amelyet amúgyis megterheltek az űrutazás so­rán fellépő biológiai jelensé­gek. Érdekes magyarázatot fűzött az Srhajó-szputnvik fellövéséhez J. Kravcov professzor, aki megál­lapította: ez a kísérlet rendkí-’ vül nagy jelentőségű az ember űrfia józása szempontjából. Ahhoz, hogy az első űrhajós valóban útnak indulhasson, egész sereg bonyolult problémát kell megoldani. A tudósoknak például számításba kell venniök azt a tényt, hogy az űrhajósoknak a lehető legtermészetesebb életkörül­ményeket kell teremteni a« utasfülkében. Ennek ellenére biztosítani kell a többszörös védelmet, mert pél­dául abbán az esetben, ha a kabin.elvesztené hermetikus zárt­ságát, az űrhajós szinte pillana­tok alatt' elpusztulna, vérében valósággal felforrnának a gázok. Nem csupán a levegő hőmérsék­letéről, állandó gáz-összetételéről, megfelelő nyomásról kell gondos­kodni, hanem többek között biz­tosítani kell azt is, hogy azonos szinten maradjon az egész űrha­jó-utazás során a levegő pára- tartalma. Problémát jelent az űrhajósok tápláléka is. Egy ember átlag na­ponta három kilogramm szilárd és folyékony táplálékot fogyaszt el. Hosszabb űrutazás esetén így a szükséges táplálék meny- nyisége egy tonna lenne, s ez azt jelenti, hogy a hasznos terhelés jeletékeny részét az élelmiszer-tartalékok vennék el. Természetesen az első időszak­ban csupán rövidebb űrutazások­ról lehet szó. Ilyen alkalommal feltétlenül azokat a berendezése­ket veszik majd használatba, amelyeket sikerrel próbáltak ki a szputnyilc-űrhajókon. Vasárnap és hétfőn Békekölcsön húzás — Az I. az V. és a VI. békekölcsönre 93,8 millió forintot sorsolnak A lanaiiuri vei érlekezlet Kon^ó széfdarabolását akarja A kongói EiXSZ-parancsul olt hivatalosan átengedte Leopold viliét a Nohulie zsoldosoknak TANANARIVE: A kongói nép éredkeit eláruló diktátorok és diktátor jelöllek ta- nanarivei értekezletük csütör­tök délutáni ülésén igyekeztek megfelelni imperialista megbízóik törekvéseinek: kimondották Kon­gó egységének szétzúzását, az ország testének további szétfor- gácsolását. Az ülésről kiadott közlemény először is bejelenti, hogy az ér­tekezlet elismeri a Kongó terüle­tén „már megalakult független államokat” — értve alatta a kongói Katanga-tartomány urán­érckincseit markában tartó „Union Miniere” belga bányakon­szern védőszárnyai alatt műkö­dő Csombe-féle katangai szaka- dár „kormányt”, nemkülönben a Kaszai-tartomány déli részén lé­vő Kalondzsi-féle úgynevezett „bányaállamot”. Romboló munkáját az értekez­let azzal tetézte — mint a közle­mény második pontként bejelen­ti —hogy „földrajzi, néprajzi és gazdasági megoldásokból” elv­ben szükségesnek tartja további „független államok” alakítását Kongó területén. — Ennek az el­gondolásnak legfőbb szóvivői ter­mészetesen a belga-bérenc Csőm­be, valamint Kalondzsi volt. LEOPOLDVILLE: Leopoldvilleből érkezett jelen­tés szerint az ENSZ rendfenntar­tó erők parancsnoka beleegyezett abba, hogy kivonja az ENSZ-őr- járatokat Leopoldvilleből. És ez­zel hivatalosan is átengedte a te­JVlin ienekleltek me» a francia — algériai tárgyalások? — Az Humanité tuniszi tudósítójának jelentése Párizs. (MTI): Az Humanité tuniszi tudósítója hírt ad. arról, min feneklettek , meg az elmúlt hetekben lefolyt francia—algériai előzetes és titkos tárgyalások. Az Humanité tudósítója szerint a félhivatalos megbeszélésekre fő­leg Svájcban került sor. E meg­beszéléseket pillanatnyilag fel­függesztették. A tárgyalófelek főleg abban nem tudtak meg­egyezni, hagy francia részről az igazi és nyilvános francia—algé­riai tárgyalások megkezdésének előfeltételéül előzetes fegyver­nyugvást követeltek. Algériai részről szembehelyezkedtek ezzel a követeléssel, mert úgy vélik, hogy a Párizs felfogása szerinti \ Eegyvernyugvás tényleges kapitu­lációhoz vezetne. repet az árulóknak Kongó fővá­rosában. Leopoldvilleben egyébként be­jelentették, hogy Dayal elhalasz­totta elutazását és valószínűleg március 14.-e körül indul New Yorkba. NEW YORK: Az AP New York-i tudósítójá­nak értesülése szerint az afrikai ENSZ országok küldöttségei meg akarják nyerni más küldöttségek támogatását egy olyan javaslat benyújtásához, amely kérné a közgyűlést, hogy — figyelmen kívül hagyva egyes küldöttségek ellentétes álláspontját — hala­déktalanul vitassa meg Kongó kérdését. Az Országos Takarékpénztár j vasárnap és hétfőn rendezi az idei első államkölcsönsorsoláso- kaf, az I. az V. és VI. békeköl­csön 196L első félévi húzását. A sorsolásokat mindkét napon a szakszervezetek művelődési ott­honában Fehérvári út 47—51. sz. tartják. Március 12-én vasárnap dél­előtt tíz órai kezdettel bonyo­lítják le az I. békekölcsön húzá­sát. Ebből a kölcsönből 61500 kötvényre tizenkilenc millió fo­rint értékű nyeremény és tör­lesztés jut. Március 13-án, hétfőn délután fel háromkor kezdődnek a húzá­sok. Először az V. békekölcsönt húzzák. 164 450 kötvényre 30,4 millió forintot. Utána a VI. bé­kekölcsön 235 200 kötvényére 44,4 millió forint jut a szerencsés nyerteseknek. A kétnapos húzáson az 1. az V. és a VI. békekölcsönből ősz­szesen 461 150 kötvényre " 93,3 millió forintot sorsolnak. A nyertes kötvények beváltását március 16-án kezdik meg. - ' : Nixon és az „isteni Gina" hollywoodi díszebéd al- * J halmával, melyet Adolph Zukor, a magyar származású hollywoodi veterán filmproducer tiszteletére rendeztek, a meghí­vottak között volt Richard Nixon volt alclnök és Gina Lollobrigida is. A szép olasz filmsztár mélyen kivágott ruhában jelent meg és noha Nixon szomszédságában ült, a volt alelnök szeme mégsem rajta függött, hanem nagyrészt Edmund G. Brown-on, másik szomszédján, aki mellesleg Cali­fornia demokratapárti kormány­zója. A 'fáma tudni véli, hogy Nixon éppenséggel Brown kormányzó utóda szeretne lenni California kormányzói székében. ENSZ-hírek New York. (MTI): Szubaszing- he ceyloni küldött, az ENSZ tag­államok 46 tagú ázsiai—afrikai csoportjának vezetője — AP je­lentés szerint — csütörtök este bejelentette, hogy csoportja tel­jes mértékben támogatja az an­golai kérdést a Biztonsági Ta­nács elé terjesztő Libéria kez­deményezését. A Biztonsági Ta­nács tudvalevőleg tegnap délután' 16,30 órakor (magyar idő) kezdte a libériái kezdeményezés megvi­tatását. Az amerikai hírügynök­ség szerint diplomáciai körök valószínűnek tartják, hogy Libé­ria megszerzi a tanács hét tag­jának támogatását, ami elegen­dő ahhoz, hogy a kérdést napi­rendre tűzzék. Mint Reuter-jelentés közli Zu- beri Mtevu, a tanganyikai afri­kai nemzeti kongresszus elnöke csütörtökön felhívással fordult az ENSZ-hez, hogy haladéktalanul biztosítsák a gyámsági terület függetlenségét és ne bízzák a függetlenné nyilvánítás időpont­jának megállapítását csupán a Tanganyika igazgatását ellátó Nagy-Britanniára. Csampasszak, a laoszi Boun Oum-kormány küldötte — AFP tudósítás szerint — több meg­beszélést folytatott Burma és Kambodzsa képviselőivel. Tavaszi szünel- az iskolákban A művelődési miniszter utasí­tása értelmében az általános és | a középiskolában a tavaszi szü­net április 5-től 12-ig tart. Az első tanítási nap április 13. Mi­vel az ötödiké előtti három nap munkaszüneti nap, így az iskolai szünet tulajdonképpen április 2-án kezdődik. Az iskolák már készülnek a felszabadulási ünnepségekre, ame­lyet általában április 1-én, szombaton rendeznek. A tavaszi szünet utolsó nap­jainak egyikén tartják meg a pedagógusok ideológiai tovább­képzésének beszámolóit. A Lottó nyerőszámai: 14, 26, 49, 58, 81 A 10. játékhéten 4 806 313 szel­vény érkezett a Sportfogadási és Lottóigazgatóságra. Ennek meg­felelően egy-egy osztályra 1 802 367 forint nyeremény jut. A bony­hádi Vörömarthy Járási Műve­lődési Házban megtartott sorso- lásor az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 14, 26, 49, 58, 81. ff ele* Várható időjárás szombat estig: kisebb felhőátvonulások, eső nél­kül, helyenként gyenge reggeli ködképződés, mérsékelt szél, a rendkívül enyhe idő tovább tart. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 15—19 fok között. Távolabbi kilátások: vasárnap is igen enyhe idő. Foglalkozása — gorilla A Bordeaux-i születésű Jean Lamou 65 éves akrobatának az a különös foglalkozása, hogy filmfelvételeknél főleg gorillát, de időnként más vadállatokat alakít, olyan jelenetekben, me­lyeknél élő állatot szerepeltetni veszélyes vagy körülményes len­ti;. Jean Lamou nagy hírnévnek örvend, s állítólag a világ leg­jobb állat-imitátora. Tehetségét mint „oroszlán”, „medve” és „kenguru” is bebizonyította, s ed­dig 27 filmben játszott állatsze­repet. A mindössze 156 centimé­ter magas akrobata nyolcéves korában kapott először cirkuszi kiképzést, s ma világszerte ver­sengnek érte az összes állatfilme­ket forgató filmtársaságok. Röviden Konsztantyin Dankevics ukrán, zeneszerző Patrice Lumumba em­lékének ajánlotta a szimfónikús költeményt, amelyen jelenleg dol-V- gozik. A varsói Nemzeti Múzeum köl-- csönképpen a párizsi Louvro rendelkezésére bocsátotta Caria-. letto és Michalowski egy-egy' festményét. Az „Insel” nevű hamburgi mű- , vészklubban kiállítást rendeztek Jan Kícharski lengyel leslő 50 fametszetéből. A kiállítás iránt; nagy érdeklődés mutatkozik. A berlini Kamara-együttep. Hermann Lahs vezényletével nagy sikerrel vendégszerepelt Madras délindiai városban. A Mojszejev-együttes már meg­kezdte második amerikai éi ka­nadai kőrútjának előkészületeitJ Ezt követően Kubában és Mexi­kóban vendégszerepei. v Áprilisban elkészül Moszkváé» Varsó között a televíziós össze­köttetés. Első adásként a május elsejei ünnepségeket közvetítik Moszkvából. A Román Népköztársaság húsa szimfonikus zenekara . 1060-ban 260 hangversenyt adott romám falvakban, s további 250-et üze­mekben és gyárakban. A Karl-Marx-Stadt-i Városit Színházban március közepén elő­adják „A hét halálos bűn” című balettot Bertold Brecht és Kurt Weil dalbetéteivel. A balettot most játsszák először az, NDK* ban; Párizsban már 1933-ban be­mutatták. Idén rendezik meg nyolcadszor a nagysikerű ünnepi játékokat <c potsdami Sans Souci parkban. A fesztivál május 13-tól 22-ig tart. A Moszkvai Kamarazenekar nagysikerű NDK-beli vendégsze­replése után február 26-än Biele« feldben kezdte meg nyugatnémet­országi turnéját. A zsúfolt hang- versenyterem közönsége lelkesen ünnepelte a fiatal Szovjet zené­szeket. A zenekar ezzel a turné­jával a kölni „Capelía colonien- sis” zenekar Szovjetunióbeli ven­dégszereplését viszonozza. A Moszkvai Állami Cirkusz je- ! lenlegi nyugatnémetországi tur­néja után Hollandiában, majd Ausztriában vendégszerepel 2

Next

/
Thumbnails
Contents