Kelet-Magyarország, 1961. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1961-01-08 / 7. szám
A legtöbb vállalat dolgozói közös vidám rendezvénnyel ünnepelte a szilvesztert. Képünk a Nyomdaipari Vállalat szilveszteri malacsorsolásáról készült. és a mi g szó ra k őzt n nk... évi naptár. 1961. január elseje, 0 óra 10 perc volt az idő, Ő es ez ekkor szolgálatban lévők is jókedvvel, de munkával köszöntötték az új esztendőt. * A múlt év legvégén, tehát I960, december 31-én éjiéikor, valahol •a stadion környékén járt a sóstói villamos. Elöl a vezető: Jakucska Így volt ezzel Nagy Géza, a József, teljes sebességgel engedte Beloiannisz téri állomás forgalmi tatai a kocsit. A kisállomásról szolgálattevője is. A képen: sza- • perccel éjfél előtt Indultak, had pályát biztosit a 130-aa számú Mire Sóstóra értek, lejárt a múlt idei első vonatnak. | %y jobb! A timári tanácshizán történt néhány nappal a Béke Tsz alakuló közgyűlése után. A téesz vezetősége és a megszilárdító brigád a zöld, leltárt készítő bizottságokat szervezi és ereszti útnak, az állatok és felszerelések leltározásának módját beszéli meg, amikor két férfi nyit be az ajtón, az egyik idősebb, a másik fiatalabb. — Be szeretnék lépni « téeszbe, ha lehetne. Mindenki elhallgat. Az emberek zavartan néznek egymásra. Egyik másik a zsebébe nyúl, de csak nem kerül elő semmi. Az érdeklődők arcáról mintha ezt lehetne leolvasni: mi az, hát már nem is állnak szóba velünk, elkéstünk? A végtelen hosszúnak tűnő kínos csendet végre megtöri egy hang, „menjenek át a másik szobába, az elnök elvtársnál van belépési nyilatkozat.” Mindjárt Vi is nyílik két nyilatkozat az asztalon. Az egyikre a Fehér János név kerül, a másikra a fiáé; Fehér András. Az új belépők tanácstalanul tekintenek körül; ennyi az egész, semmit tenni, megbeszélni való nincs. A fiatalabbhoz fordulva megkérdem, hogy miért, ilyen későn szánták el magukat. „Apám nagy szót hall” — hangzik a lakonikus válasz. Belül elmosolyodom. Igen, vannak, akik nagy szót hallanak. Nem akarják meghallani, megérteni a jó szót. Kiderül azonban, hogy itt valóban nagyotliallásról van szó. A fiatalabb Fehér pedig Kazincbarcikán dolgozott. Amikor hazajött, azt mondta az apjának, hogy „nem ér ez a csellengés semmit, lépjünk be a téeszbe”. Elmondta, hogy itt is fog ő annyit keresni, mint ott. A fizetésének a felét magára kellett költenie. A család pedig ■.— három gyerek o feleségével — itthon volt, úgy kellett minden héten hazajárni. Minél hamarabb szeretnének dolgozni, ezzel búcsúznak mind a ketten. Tájékoztatás és divatbemutató A fegyveres alakulatoknál szolgálatot teljesítő elvtársit feleségei részére január 17-én délután 5 órai kezdettel érdekesnek ígérkező eseményre kerül sor a Helyőrségi Tiszti Klubban. Először a nemzetközi helyzetről tájékoztatják a megjelenteket, majd a nők problémáiról és a nóta- náes feladatairól lesz szó. Ezt követően az Iparcikk Kiskereskedelmi VálHüvf divatbímutatót tart. lovabt) javítják a miinUaüjgyi viták intézését Munkaadók és munkavállalók figyelmébe! A Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a Szakszervezetek Megyei Tanácsával egyetértésben njegszüntette valamennyi járási és a Nyíregyháza városi Köz- szolgálati, Egészségügyi, Vállalati Dolgozók Közös Egyeztető Bizottságát, valamint a Pedagógus Egyeztető Bizottságot. E négy bizottság helyébe járásonként és Nyíregyháza városban az érintett szervek dolgozóiból január hó 1- től egy Közös Egyeztető Bizottságot szervezett járási. Nyíregyháza városban Városi Közös Egyeztető Bizottság néven. A bizottságok a járási (városi) tanácsnál működnek. A közös egyeztető bizottságok fognak eljárni minden olyan vállalat, hivatal, intézmény dolgozóinak munkaügyi vitáiban, ahol önálló üzemi, szakszervezeti «bizottság nem működik és a dolgozók száma a 30 főt nem éri el. A szakmánkénti közös egyezető bizottságoknak egy egyeztető bizottságba történő összevonása azért vált szükségessé, hogy az érintett szervek dolgozói munkaügyi vitáinak intézését a korábbi évekhez viszonyítva még tovább javuljon. A javulás egyik előfeltétele, hogy a régi jól dolgozó EB. tagok mellé, e feladat ellátására alkalmas új tagok kerültek. Továbbá minden közös egyeztető GYEREKSZOBÁBAN — Te Gyuri, azt hiszem, látogató van a szalonban. — Miből gondolod? — Hallottam, amikor a mama azt mondta a papának, hogy „édesem'. bizottságnak van egy állandó ügyintézője — egy járási tanács dolgozó — aki felelős azért, hogy a beérkezett panasz, felleobezés a beérkezéstől számított nyolc napon belül a jogszabályok szem előtt tartásával elbírálást nyerjen. Mivel a bizottságnak nemcsak négy tagja van, mint eddig — habár egy-egy ügy elbírálásában csak négy tag veea részt — így nincs fennakadás akkor sem. ha egyik vagy másik bizottsági tag az eljárásban valamilyen oknál fogva nem bid részt venni. Korábban emiatt a beérkezett panaszok, fellebbezések 15—20 százaléka nyolc napon túl intéződött el. Egy-egy munkaügyi vita gyors és helyes elintézését a munkáadó ás a munkavállaló egyaránt elősegítheti. A munkaadó azzal; hogy a dolgozót érintő határozatában felhívja a dolgozó figyelmét, hogy mennyi, időn belül és hová fellebbezhet, a-munkavállaló pedig azzal, hogy fellebbezését és bizonyítékait a munkaadóhoz nyújtsa be, hogy az az ügy elbírálásához szükséges összes iratokkal együtt továbbíthassa az egyeztető bizottsághoz. \ Luczai Menyhért, a Területi Egyeztető Bizottság elnöke. KITARTÓ TANULÓ — Hogy tanul a fia, szomszéd úr? — Hál’ Istennek, nincs semmi panasz. A fiú olyan kitartó, olyan alapos, hogy minden osztályt kétszer végez el. J nagyüzemi gazdálkodás útját válasz- ■** tóttá P... nagyközség dolgozó parasztsága is a kisváráéi járásban. A szervezés utolsó napján beszélgettem az egyik népnevelővel * érdeklődtem: Mi volt az ott — töltött három hét alatt a legma- radandóbb élménye? Elmondott egy történetet, de arra kért, hogy a nevet sem ét lehetőleg a községet se írjam meg, mert merthát.... íme a történet. Az átszervezés végefelé jártunk már oh kezdte a népnevelő —, s fennhéjázás nélkül elmondhatom, mindkét részről meg lehettünk elégedve. Nem fordult elő még a legkisebb összekoccanás sem a népnevelők és <t dolgozó parasztok kötött, noha rémhírek alapján affele emberevőknek képzeltek minket. A beszélgetések alkalmával azonban, néhány család valahogy mindig kieseit a „szórásból”. Hol itt voltak, hol ott, de otthon legkevesebbet. Az egyik ilyen helyre mentem ol másodmagam- mal virradat után. A gazda — nevezzük Gubás Kovács. Istvánnak —, már kint, hátul, a kuko- ricakóró kúpok körül matatott... Igen meglepte a látogatásunk. Restelkedve magyarázta, hogy a répát akarta betakarni a Izórával... I'ie mi ig alaposan meglepődtünk. Tudja,' legkevesebbet mindenkiről tudtunk annyit, hogy hol lakik, menynyi földje van, milyen idős ember. És ehhez hasonlókat. Ez a Gubás Kovács hatvannégy esztendős, huszonnégy holdas gazda — papíroson! Mielőttünk pedig egy nyolcvan esztendős, meggörbü'.t aggastyán állt. PARASZTSORS.. ? Sok beszéd után bementünk a házba. Már kívülről is láttuk, de benn fogadott igazán a második meglepetés. Kérem! Esküszöm, hogy az én fáskamrám összkomfortos ehhez a lakáshoz képest! Egy rozoga csikóspór, egy szuette öreg ágy, két rokkant szék — na már megbocsásson! — és egy idős, öreg-öreg asszony. Nem fért meg óennem a szó. —- A huszonnégy holdas Gubás Kovács Istvánék, ugye? Bólintottak és mondták is, hogy igen, ők azok. Nehezen, nagyon nehezen bontakozott ki a beszélgetés. Minduntalan az járt a fejünkben: Lehetséges, hogy egy. a község egyik legnagyobb földterületével bíró gazdája igy éljen? Volt ennek a házaspárnak valami szép az életében? Éltek ezek egyáltalán? Nagyon izgatott a dolog és a: „agitációról” is megfeledkezve, erről, a fiatalságukról, az életükről kezdtem faggatni őket. IV em volt sok földjük, amikor össze- ‘ ’ kerültek. Aztán leit! — Én ágyban nem alszom soha — mesélte a hatvannégy esztendős aggastyán. — Nyáron a kertben, a szárún, télen az ólban, a lovak közt. Engem a pUymallat még nem élt a fekvő helyemen. A mezőn egyik kezemben az eke szarva, vagy a kapa, a másikban a kenyér, amit a felkötött surcból eszegetem. Hordáskor, míg mások a tyúkle vest kanalazták, én vereshagymát rágtam. így, így gyűjtöttem a földet! — De — próbáltam ellenkezni —, nem evett, nem ruliázkodott, nem szórakozott, látom nem is épített... — Azért van huszonnégy hold földem! — kiáltotta szinte megszállottan. — Nem herdáltam el semmire! Az én vérem, az én húsom van abban a földben! Igenis! Meg az egész életem! Lassan más irányba terelődtünk a szóval. Hogy a falu..., mzghogy megtiszteltük őt is, ne gondolja, hogy elkerüljük, és legalább... öreg korára.... Keserűen nevetett. Márhogy ő? öreg korára...? Hogy lehetne neki más élete, mint eddig? Ugyan, olyan nincs — csikorogta. Ö már leélte az élőjét, csak egy van hátra... A/fegkérdeztem tőle, hány aranykoro- na értéke van a fö djenek. Azt mondta kétszázharminc. Mondom neki, Pista bácsi, ha maga a kisújját se mozdítja, a földje után tizenhat-tizennyolc mázsa búzát visznek majd maginak föld járadékként minden esztendőben. Nevet, hitetlenül nevet és rázza a fejét „Marhaság” — dünnyögi — „hazugság”. Majd hirtelen rámnéz, szinte átfúr a szemével, ráver csontos öklével az asztalra, úgy kiáltja: — Aggyá ezt írásba! Az agitáció során nem Ígértünk mi senkinek soha semmit, csak elmondtuk, hegy ez, meg ez van, ilyen, meg olyan lehetőségek vannak, amit a törvény, az alapszabály biztosít. írást meg, na olyat aztán nem adtunk sehol. Most mit cm- náljunk? — kérdem a szememmel « társamtól. Elérti és bólint. Adjunk nehi írást, ez nem más, mint a törvény pecsétje. Megcsináltuk neki az írást. Ügy kapta el a kezünkből, mint egy ldncsst.J Beszélgettünk még az egy hold háztájiról, az öregségiről, erről, arról. Hitte is nem is az egészet. Lassan meggyősb- gettük. —Na, te hárpia — szólt rá az öreg a feleségére. — Írd csak alá te először. — Mart ha engem utána bosszantani fogsz, akitor... Szokatlan volt és hirtelen ez a jor- dulat. Az asszony ugyanis alig szólt az egész idő alatt valamit, ahogy ott üldögélt a hideg sper mellett s most 'az öreg „lehárpiázza.” Később tudtuk meg, másoktól, hogy bizony lett volna Olt egy kis csetepaté, meri nem voltak ők már régidő óta házastársak, csak vagyonszerző társak. , TJ át ez az én emlékezetes élményem —fejezte be a történetet a népnevelő. Most mondja, én városi ember vagyok, elképzelhettem én azt, hogy volt, van ilyen parasztélet, parasztsors falun? Nem, képzeltem el. És volt ilyen! — Ha már annyira belemelegedtiin!:, hadd mondjam még el, hogy rá két nappal megyek az utcán és nem akarok hinni a szememnek: Gubás Kovács litván jön velem szemben. Görnyedten, de ugyancsak fürgén. Köszönök neki, s kérdem, mi járatban. — Hit..., hát — mondja — kijöttem egy kicsit szellőzködni. — Sam« András. i
