Kelet-Magyarország, 1961. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1961-01-08 / 7. szám

A NAGY, gyönyörűen csülo- gó-vülogó üvegezett konyha- szekrény pontos időre megérkezett. & a tornácon, ahová az állomásról hozva leteszik, nem állhat végleg. Benn annak a rangja szerinti hely. Csakhogy lei kell akkor tenni a régi komódot.

Berta nénje, özvegy Lakatos Ferencné szentül hiszi e pillanatbeli halált. Akárha valami erős, nagy karmú, ismeretlen kéz markolászná hetvenhat éves szívét, amitől az annyira fáj, annyira vérzik, hogy mindjárt megáll. Csupacsont, bötykös ujju, gyermeknyi markát mély ráncoktól puhított keskeny vonalú szájára teszi, tompítani az elszálló utolsó sóhajt. De a sóhajok közül utolsónak egyik sem akar maradni. Hanem keskeny vonalú szája hirtelen megremeg és olyan szabálytalan görbülésekkel kezd rángatódzni, mint eltört csésze cikk-cakkos széle. Bab nagyságú, feketére érett szemölcsét gyámoltalanul babrálgatja hegyes állának bal felén; a magas padlású pitvar belső falának támaszkodva egész mindene kicsi, fekete árnyékcsomónak tetszik csupán.

— Oh, gyermekeim, hadd legyen ott az a komát. Az én komótom. Akkor vette azt még nekem szegény édesanyám, amikor férjhe jöttem... Nagy hozomány pót az akkor... Óh, gyermekeim, hagy maragyon olt, ahon eddig Vót. Legalább... míg én élek még...

GYENGE, rimánkodó hangja megállítja és felegyenesíti fiát és menyét, A fiatalok egyáltalán nem ijedős természetűek, de a hang, a kérlelő, rimánkodó só- hajözön szembe nézeti őket.

Lakatos Gábor szólal meg előbb, jobb kezének hüvelyk és mutaló u jjával két oldalra nyomva szénfekete, hetyke állású bajuszát:

' — Ugyan, anyám. Mit bánkódik ezen a szufészken.

Az aj.ma arcú, gödrös állá meny, született Vidor Annus pedig ezt mondja:

— Inkább őrülne anyánk, hogy nekünk már ilyen modern szekrényünk van. Na fogjad, Gábor. Vigyük ki ezt a... régiséget.

AZTÄN megipt mind a ketten lehajolnak a kopott, öreg komód két végénél.

— Hova tesszük? — kérdezi Gábor.

— Egyelőre az ólba. Onnan meg... majd lesz vele valami — feleli a menyecske.

Csodálatos, hogy özvegy Lakatos Ferencné, Berta nénje mindennek láttára még mindig nem hal meg. Pedig azt hitte. Mindenképpen rászánta magát.

A NYITVA hagyott konyha ajtaján keresztül, mint egy koporsó után, mered rá a komód üres helye. Nem is marad benn tovább. Lassan, lehajtott fejjel elválik a festett fal mellől és

megy, csoszog végig a magas tornácon. S amikor fia és menye az istálló innenső szögleténél, a kis jászol mellett hagyják a valamikor büszke komódot, rákönyököl, feje fölött ösz- szekulcsolja csupacsont, bütykös ujjú kezét és végtelenül fájó, hosszú sírásba kezd.

Piros, a rövid szarvú, de meglehetősen jó tőgyű tehén szelíd szánalommal néz hátra a nagy jászol mellől. Fején csőrre n a lánc, kérődző pofája meg-meg áll a bámulástól. Vagy azon töpreng hirtelen: hova kötik majd a kicsijét...?

BERTA NÉNJE pedig csak sír és sír. A fiatalok viszont már be is tették azóta az üveges, halványzöld- és krémszínnel csillogó-villogó új konyha- szekrényt. Látásával, hogy a többi, modern bútorok közé mennyire beillik az, nem tudnak eltelni. Különösen Annus, az almaárcú, gödrös állá, kék- szemű menyecske csettentget elégedetten.

— Vágytam már egy ilyenre, Gábor.

— Anyám sajnálja a komódját.

A dzsungel ösvényein

Rövidesen bemutatásra kerülő színes szovjet—kínai dokumentum ILm.

— Mit csináljunk vele. Nem maradhatok le a többi fiatal asszonytól. Különben is... nem mondhatod, hogy nem érdemiem meg. Nem sokkal zártad többel az esztendőt, mint én. Pedig van itthon is éppen elég gondom. Meg a két gyermekkel...

— Megvettük?

— Meg.

— Nahát. Ez a lényeg.

AZ ANYA és anyós Berta nénje nem találja helyét. Az új szekrényt elkerülve tipeget erre- arra, fejét mindig lehajtva és csupabánat, csupa szomorúság mindene. Mintha halottja lenne.

A két. unokát öreg magával szereti. Másoknak így dicsekedik velük: KÖh, az én unokáim? Azok igen. Gabri négy éves, Irén kettő. Olyanok, mint két cinbáb.” Most nem tudják hely- j re vidámitani nagyanyjukat.

Aztán mégis.

Másnap már elmegy az új j bútor mellett.

HARMADNAP meg is all előtte egyszer, kétszer, azután mindig többször. Háttal. Hosszú, ráncos bő szoknyájának fedezéke mögött bütykös, vékonybőrü ujjaival hozzá-hozzáér a fényes, sima festéshez. Következőleg ujjait már meg is huzigálja rajta fentről lefelé és vissza.

A fiatalok vasárnap délután egy kis beszélgetésre mennek Bige György komáéknál. Mikor hazajönnek, Berta nénje váratlanul azt mondja a menyének:

— Hallod-e, jányom. Csipke- teriiök kénének ebbe a... új komáiba. Az mutatna takarosán.

Az illene O' póccaira.

A menyecskének megvillan a szeme melegen. Az arcán is pirosabb a hamvasság.

— FOGOK ÉN AZT bele tenni, persze. Már kinéztem a textilben. Hanem... csak szebb ez, igaz, anyám? Mint az a magáé. Mint az a régi.

— Ez is jó — feleli anyós Berta nénje. — Csak meg kell ám becsülni, fijaim.

BŐD A ISTVÁN;

Az árokparti szeleket hallgatom, szóinak egyre, figyelmeztetnek újra mar virágra, levelekre.

Figyelmeztetnek újra már I főidre, dombokra, rétre, titkokat áldó, szépítő ; felhőkkel szeplős égre.

i /

Tudom, hogy a tű nő és apám az almafák alatt áll, piros bimbóra permetez, körötte bíbor fény száll.

Arcát a gálic százezer ékkővel már kirakja, de két szemére rásimul őrizni a kalapja.

Öregszik tudom, s ezt is a szelek beszélik, így van.

Fölötte tengernyi virág, s alatta talán sír van.

S ő dolgozik, mert így igaz, uem tántorítja semmi, megszokta már, hogy sír fölöti s virág alatt kell menni.

az életért, ezért teszi, mert nincsen más csak élet. Konok és erős: ints reám édesapám, ha félek.

KORMOS JÓZSII

AZ ERDŐN

Hajlotthátú öreg akácfa ágain sárgás-zöld levél.

És fehér fürtös virágjából, édes illatot cipel a szél.

Szomszédja sötétebb ruhában az égnek törő büszke fenyő. Nem haragszik, csendben susog, a többi fa közt, csendesedő.

Nyírfa kérgén faragott szív, elmondani vajon mit akar? Cirógató lombsátorával, ifjú szerelmespárt takar.

És szerte széjjel harmatosán, úgy észrevétlen sündörögve, a fű mászik a nagy fák között Zöldkötényes pöttöm törpe.

A bokrok örve körös-körül, mely mind előbbit körülfogja, ölelkezik, s csókolódzik.

Egyik sárga, másik barna.

Él az erdő: fű, fa, virág egymás derekát karolja, ölelkezve, halk’ susogva, és egymás vállára hajolva.

A mcíjéi könyvtár irodalmi pátyá%atáról

\ z elmúlt évben, november 7. tiszteletére a megyei könyvtár pályázatot hirdetett. Két szempontot tűztünk magunk elé. Elsősorban a termelőszövetkezeti mozgalom megyei fejlődéséről kívántunk maradandó írásokat, másrészt újabb tehetséges fiatalok felbukkanását vártuk.

Hatvanhárman küldték be írásaikat. Igen nagv volt az érdeklődés. Feltűnően sok budapesti, más megyéből pályázó küldte el írását, sőt, még az ország határain túlra is eljutott felhívásunk. Mint minden pályázat alkalmával, most is szerepeltek gyengék, tehetségtelen írások, de )ók is, bi tta- tóak.

A prózai művekről a ... . . ._zjívfit mondhatjuk.

A novellák és kisregények többsége igen alacsony színvonala. Sajnos, az írások többsége még a jó iskolai dolgozatok szintjét sem éli el. irdekes azonban, hogy máik valószerűek, látszik, hogy a mezőgazdaság átalakulásának ténye foglalkoztatta, es komolyan foglalkoztatta íróikat.

Első díjat nem osztott a bizottság. Második díjra Balogh Béla (Korány) Pálfordulás, Ne aludj Lajcsi című elbeszéléseit javasolták. Mindkettő a , termelőszövetkezet életével log lalkozik. Az egyik elbeszélés egy gondolkodásában változó új tsz-ta- got mulat be, a másik az egyénileg gazdálkodó paiaszt i'iú és a szövetkezeti lány szerelmét. Jc fogalmazású, eszmeileg tisztázott munka.

A harmadik dijat há- ror i nagyecsedi író szerezte meg. Angyal Sándor „Dűlő út”-ja szintén új termelőszövetkezeti taggal foglalkozik. A „Csata” e. riport Írója, Asztalos Bálint a tei- rnelőszövetkezet bo'.so életével, a vezetés módszerével ismerteti hírolvasóit. Újságírást m i

fajt választott, színvonalasan oldotta meg írását. Szállási László „Büntetés” c. elbeszélése egy termelőszövetkezeti tag önzésével száll szembe a humor fegyverével. ízes nyelve különösen tetszett. Mind - három író beküldött műve értékesnek mondható.

A negyedik díjat Végit Antal (Üjfehértó) két elbeszélése kapta. Címeik; Keresztapám pász- torsága, A háztáji érdekében.

A beérkezett drámai művek igen gyengék használhatatlanok.

A legnagyobb érdeklődés a verseknél tapasztalható. Összesen 620 verset küldtek oe. Kevesebb lelkesedéssel b _szé!hetünk a beküldött művek színvonalúról. A legtöbbje nem is vers. A már inkább versnek nevezhető kji- temányek között sok a hangulati vers.

E műfajnál sem javasolt a bizottság első

díjat. Második díjra Cselényi István „Porpiramis szárnyai” e, kötetét és Sikolya Károly Új világ c. kötetet javasolták. Mind ketten mai életünkkel, kötetnyi versben foglalkoztak. Formailag Cselényi fejlettebb, határozottan virtuóz tehetség. Sikolya Károly témáival éri el. azok életteliségével, hogy elnézhetjük formai

gyengeségeit.

Mester Attila négy versével a harmadik díjat nyerte. . Gyakorlói*, elmély ültén gondolkozó költő versei ezek, valamennyi közlesre alkalmas. Dicséretet érdemel Szerényi Béla, mátészalkai pályázó „A jelen útja” c. verse, mely a szövetkezeti gondolatot fejezi ki. Szabó Janos- né, vencsellői lakos Köszöntő c. traktoros verséért, valamint „A közös munka” c. verséért kapott dicséretet.

A pályázat lényegében elérte célját: érdeklődést keltett, és felhívta a figyelmet a tehetséges pályázókra is.

Somogyi goi hí

Ints reám