Kelet-Magyarország, 1961. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1961-01-27 / 22. szám
it f I r t Tz r r 1 Kéi műszók, kétaépds rendszer bevezetésével növelik Képeslap 1 uzser-Komororoi a kapaCitdst a Kisvórdai Vmkánban Az elmúlt években jelentősen fejlődött a Fémszerelvényárugyár agyes számú üzemegysége, a Vulkán is, amely egyre inkább a lakásépítkezésekhez nélkülözhetetlen fűtőtestek és armatúrák gyártására tért át. A termelés bővítése érdekében tavaly .korszerű szerelőcsarnokot, szerszámműhelyt építettek, s számos új termelőberendezést kaptak. Ennek segítségével a múlt évben már hatvanezer négyzetméter öntött radiátort készítettek. Az idei tervük már ennél is nagyobb ebből a termékből, 75 ezer négyzetméter. Lényegesen emelték a I tervet a szürke és temper öntödékben is. A külföldre készítendő párhuzamos satukból is a tavalyi 24 ezerrel szemben, az idén 36 ezret gyártanak. Bár ! a, múlt évben már komoly tapasztalatokat szereztek, . a felieméit terv nagy erőfeszítéseket igényel az üzem dolgozóitól és ! műszáki vezetőitől egyaránt. A ^kapacitásnövelést most már ió- í részt saját erőből, újabb mun- I kasok beállítása nélkül kell ' megcldaniok. Ennek érdekében melékenység emelkedést kell elérniük. Ezt a feladatot főként fél gépesítéssel, a selejt csökkentésével, új módszerek meghonosításával, a termelékenységet növélő újításokkal kívánják megoldani. Az éves műszaki fejlesztési tervet negyedre bontották, s a részfeladatokra külön intézkedési terveket készítettek. így például máris sikerrel alkalmazzák az új öntészeti módszereket. mint a héj-magkészítést, héj- formálást, kokilla öntést, stb. Csupán ezektől a módszerektől 30—35 százalékos termelékenység növekedést várnak. Jelentős az önköltség csökkentésére készített program. Az üzemekben, például selejtrizsgáló brigádokat alakítottak. Ezek rendszeresen ellenőrzik a selejt alakulását, s ahol rendellenességet tapasztalnak, jelentik a velük szoros kapcsolatban álló műszaki vezetőknek. Közös erővel megkeresik az okokat és mindjárt megteszik * szükséges intézkedéseket Is a hibák megszüntetésére. E módszerekkel a szürke öntödében két százalékkal, a temper öntödében másfél százalékkal csökkentik a selejtet. H. U A esengeri járásban január hónapban 12 községben luriollak békegyűiést A Tnzsér-komorói faátrakó telep „bürokratikus intézményei' már télig készen állnak. Az épület hátsó részén helyezik el m éttermet és a raktárt. A betonozok nagy iramban dolgoznak a víztároló medence betonozásán. A medence kész betonrészét náddal takarják le, így védik az időjárás viszontag- s ágaitól. . (Foto: Kovácsi) 1 számos intézkedést tettek már az év elején. A temper öntödében például áttértek a két műszakos termelésre, a satuk gyártásánál bevezették a két-gépes rendszert. Ez azt jelenti, hogy ezekben az üzemrészekben duplájára emelkedik a termelés. A műszaki fejlesztési terv üőírásai szerint a tavalyihoz késest hatvanegy százalékos terMagyar-szovjet mezőgazdasági ankétek, zenei, irodai mi estek ívta.%da.fg februári ntíí mo r a* MSZB1 rendesemében Megyénkben százötven magyar-szovjet baráti kör működik. Februárban nemcsak a körödben élénkül meg az élet, hanem a megye valamennyi községében változatos műsor élénkíti a hétköznapokat a Magyar—Szovjet Baráti Társaság rendezésében. A februári események nemcsak azért lesznek változatosak, mert a februári hónap bővelkedik szovjet vonatkozású évfordulókban, hanem azért is, mert 1948 február 18-án kötötték meg 'Moszkvában a magyar—szovjet gazdasági, barátsági és kölcsönös segélynyújtási egyezményt. Megyeszerte megemlékeznek erről a fontos évfordulóról. Február 18-án Nyíregyházán a rendőriclub nagytermében művészi színvonalú zenei eseményre kerül sor, melynek keretében a ‘Nyíregyházi Zeneiskola tanárai növendékei másfélórás műsorral szórakoztatják a közönséget. Műsorukon orosz és szovjet klasszikus zeneszámok szerepelnek. Hasonló szovjet zenei eseményre Mátészalkán is sor kerül. Nagy várakozással tekintenek megyénk mezőgazdasági szakemberei a február 17-től március 31-ig tartó magyar—szovjet me- zágazdasági napok elé. Megyénkben február 22-én tartják meg « Móricz Zsigmond Művelődési Házban, mintegy 320 résztvevő jelenlétében a megyei mezőgazdasági ankétot. Szovjet küldött ie részt vesz ezen, valamint megyénk neves mezőgazdasági szakvezetői. A művelődési ház előcsarnokában az ankét idején a Kossuth Könyvkiadó magyar- és szovjet mezőgazdasági szakkönyvekből kiállítást és árusítást rendez. A megyei ankét után valamennyi termelőszövetkezetben rendeznek hasonló jellegű ankétot, ahová az elgondolások szerint szovjet katonákat is meghívnak, akik a polgári éleiben kolhozokban, vagy szovhoxokban dolgoektk. Emlékezetes ünnepséggel adózik megyénk február 23-án a Vöröshadsereg' első nagy győzelmének, a szovjet hadsereg megalakulásának emlékezetes évfordulóján. Az MSZBT a Magyar Honvédelmi Sportszövetséggel és o népfrontbizottságokkal közösen rendezi a megemlékezéseket városunkban és a megye községeiben. A megye.' minden iskolájában tíz-tizenöt perces megemlékezést tartanak Ivan Petrovics Pavlov Nobel-díjas orosz fiziológus halálának évfordulóján, február 27-én. Az orosz írók életéről és irodalmi munkásságáról tiz helyen emlékeznek meg, kilenc helyen pedig díszbemutatót tartanak a „Ballada a katonáról" című szovjet filmalkotás vetítése, alkalmából. Az ezüstkalászos tanfolyamok részére hat témát felölelő, módszertani célokat szolgáló mezőgazdasági beszélgetést iktatnak be a szovjet gazdálkodás sikereinek titkairól. Az MSZBT pedagógus szakosztálya négy különböző előadást tervezett az Orosz Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság pedagógusainak kongresszusi anyagából. A magyar és a szovjet nép közötti kapcsolatot ápolják azok a filmek is, melyek a szovjet nagy- követségtől érkeznek megyénkbe is, havonként három-négy, amelyek a niai szovjet életet ábrázolják. A megyében tizennégy képsorozat ismerteti a Szovjetunió gazdasági- és politikai fejlődését. Hozzávetőleges számítások szerint többszázra tehető az állandó levelezők száma is, hisz csak diák, mintegy ötszáz levelezik szovjet tanulókkal és családokkal. Nincs olyan ember, akit a háború és a béke kérdése ne foglalkoztatna, Különösen megnőtt az érdeklődés az utóbbi hetekben, mióta az emberek behatóbban foglalkoznak a béke megőrzésének kérdéseivel a Moszkvai Értekezlet és Kiáitány anyagait tanulmányozva. A esengeri járás számos községében tartattak januárban bé- kenagy gy ű léseket. A esengeri, szamosbecsi, császlói, csegöldi, porcsalmai és a többi községekben megtartott összejöveteleken sok dolgozó vett részt. Ezeken a gyűléseken, a megjelentem előtt dokumentum filmeket is vetítettek, melyek bemutatták azokat az eredményeket, amelyeket a Szovjetunió az ipar, a mezőgazdaság, a béke védelrna tekintetében elért. A tizenkét községben megtartott béke-nagygyűléseken és a filmelőadásokon több mint 1500-an vettek részt. Megtalálták számításukat A nyírgyulaji Petőfi Termelő- szövetkezetben most dolgoznak a zárszámadás utolsó számadatain. Pontosan még nem lehe* tudni, mit is eredményezett az esztendő. Az elnök és a könyvelő pedig olyan emberek, hogy ami még „lesz”, ha még filléres eltérésről van is szó, nem nyilatkoznak. „Aztán rajtunk ne követeljék”. A szövetkezet működéséről, illetve a tagok jövedelméről már az eddigi osztások is sokat elárulnak. Számán János családjából négyen dolgoztak a szövetkezetben, összesen 2682 munkaegységet teljesítettek. Ha csak a minden hónap tizedikéig megkapott előleget nézzük, az is szép pénz, mint évközi segítség. Náluk ez is 28 ezer forintot tett ki. Gabonafélékből közel 100 'mázsát, burgonyából 80 mázsát kaptak. Balku Ferenc, aki egy éve lépett be a Petőfi Tsz-bc; 638 iaunií-aegységet teljesített, Több mint húsz mázsa kenyérgabonát, 30 mázsa burgonyát és 10 mázsa árpát kapott a prémiummal tgyütt. Akik szorgalmasan dolgoztak, valamennyien megtalálták a számításukat. Most ..veri már a fejét" az a néhány tag is, aki idejében nem látott munkához, hogy csak érdemes lett volna végig dolgozni az esztendőt. Kovács Endre tudósitó SZJ K — kontra butik • •. A Megy ei Rendelő Intézettel szemben van egy . kis lw>- dészerű büfé-alkotmány, mely azt a célt szolgálja, hogy az SZTK-bau várakozó betegek, vagy ügyes-bajos dolgukat intéző emberek egy-egy pohár hűsítő italt, vagy élelmiszer- féleségeket vásároljanak, Az SZTK dolgozóinak is nagy hasznukra lenne ez az elárusító helyiség, hiszen ők is igen gyakran vásárolnának itt... Mind a betegek, mind az SZTK dolgozók részéről sok kiiogás merült fel ezzel az elárusítóhellyel kapcsolatban. Először is azt tartják helytelennek, hogy az említett bolt a nagyforgalmú főközlekedési út túlsó oldalán van. Sok esetben előfordul a vásár ölni akarók csak a szerencsének köszönhetik, bogy ki tudnak kerülni a gépkocsik elől. Az átkelés veszélyességét növeli, hogy az SZTK-ba gyakran érkeznek mentókocsik, s itt van az autóbusz-megálló is. Sajnos, a büfé sem szolgálja azt a célt, melyre hivatott lenne. Külsejére nézve sem hasonlít egy egészségügyi intézmény mellett elvárba«') szép, tiszta pavilonhoz. Sokkal Inkább egy istenhátamogé dugott maszek szatócsüzlethez. A beérkezet* panaszok szerint az elárusitóhelyen a higiéniával ritkán lehet találkozni. Mosaflan poharakból szolgálják ki a vetőket, az élelmiszereket kézzel megfogva adják át a vásárlóknak, s gyakran előfordul, hogy a helyiségben arra illetéktelen személjek tartózkodnak. Az áruellátásra is par •taszkodnak. Többnapos húsféleségek, száraz pogácsa kapható. ide nem szállítanak rendszeresen friss péksüteményeket. Pedig nagy forgalma* tudna lebonyolítani egy jóJ vezetett és bőségesen eliátott kis üzlet, itt az SZTK előtt. Mindenképpen megérné a költségeket, ha. egy szép, ízléses és ragyogó tiszta pavilont építenének ide. Mert így sehogy- sem jó. Az épület szomszédságában, ahol gyógyítanak — egy gyanúsan „tisztit” kis butik... sehogy sem jó'. (Bézi) „Kútba esetted kút Nyírbog úton Nyírbogát öt közkút lal büszkélkedik. Azaz hogy az ötödikre már nem büszke. Ugyanis ezt a kutat 1960 nyarán fúrták a község főterén, mondhatnék, hogy a környékbeli lakók legnagyobb örömére. Az örömbe azonban csakhamar üröm vegyült: megérkezett az egészségügyi hivatal analízise, s megállapította, hogy a kút vize Írásra nem alkalmas. Az új „diszkút” elég sokba került a községnek. S azok. akik a kút vízébő! már csak a keserű poharat üríthetik, arra kíváncsiak, ki a felelős az ihatatlan vizűi kút fúrásáért? Rendszer«*» előadás a nvírefvliK/í asszonyok részér«» A negyedik kerületi nőtanács minden hétfőn, délután öt órai kezdettel előadásokat szervez a kerület asszonyai számára, de ezeken az előadásokon minden érdeklődőt szívesen látnak. Az egyes előadások folyamán, vagy érdekes politikai témáról, vagy hétköznapi életünkkel kapcsolatos problémákról, illetve az általános műveltséget szélesítő témáról tájékozódhatnak az érdeklődők. A legutóbbi előádáson a magyar és a szovjet népdalokat ismertették, majd az ismertetett dalokat szólaltatták meg a megjelentek előtt, GÁZZAL ÉS VÍZZEL látják el a jövő tanévben a Nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium kémiai előadó-termét. Az elgondolások szerint minden tanuló kísérleti asztalához elvetetik a gázt és a vizét, hogy a kémiai kísérletek zavartalanul folyjanak. *