Kelet-Magyarország, 1961. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1961-01-02 / 2. szám
Csalóba jelsők Gémes kutak A tusseri Rákóczi Tsz házi brigádja 3 új kutat ásott a tanyaközpont vízellátására. Milyen Jegyen hz 1961 évi menetrend ‘i * ™ * Van, aki viccesen ejti ki, de komolyan érti, van, aki komolyan ejti ki, ám viccesen gondolja. Hovatovább bevonul e hivaüan vendég társalgási nyelvűnkbe. Ajtót nyithatunk-e neki nyugodt lelkiismerettel, keblünkre ölelhetjük-e, mint a jelenlegi köznyelv új stílus „virágait”? Mielőtt válaszolnánk, előbb közszemlére helyeztük-e vadvirágok legjobban kéznél lévőjét: a „szocialista összeköttetést”. A gyanútlan és felületes fül azt hinné egyike azon fogalmaknak, melyek az utóbbi években rogamzottak. vagyis a mi éghajlatunk alatt érlelődtek, terebélyesedtek. így lenne? A szó mögötti tartalom, fogalom új? Akitor, miért i,szocialista összeköttetés”? Lehet, akik megalkották a fogalomnak Ilyen formáját, azért tették, hogy „szocialista" jelzővel fémjelezve, új csomagolásnál csempésszék köznyelvünk- he, gondolkodásunkba n mérges gyomot? Lehet, olyan emberek vették először szájukra, akik ködfüggönyt akartak húzni a múltra, mondván: nálunk nincs elvtelen protekció? Nem a fogalom eredete a fontos, hanem az, úgy tűnik lassan átmegy a köztudatba e csalóka jelző többi társaival. Az emberek egy rétege esetleg természetesnek találja, hogy így van rendjén, a mi társadalmunkban ás van létalapja az összeköttetésnek. Tényleg így lenne? Aki józanul gondolkozik, akit nem ámít el az elfogultság, hamar meggyőződhet róla: valóban van még nálunk „pu- szipajtáskodás”, „kél. kezet mos” gyakorlat. Ám az a szomorú, ha \ alaki elfelejti, hogy ennek ellenére ez nem a mi világunk velejáró és jellemzője, hanem ellenkezőleg: oly sok más mellett a múlt öröksége, olyan örökség, amin nem könnyű túladni, hisz az emberekben maradt meg. kinél nagyobb, kinél kisebb adagokban. .. Megnyugtató-c hát, hogy „nem a mi asztalunk” elve alapján végleg le vegyük gondunkat erről a kényes témáról? Nem! Ne dicsérjük meg azokat, akik kapcsolataikra hivatkoznak és élvezik a kétes értékű gyümölcsét. Főleg az emberek sűrűjében élő, munkálkodó kommunisták érzését kell sértse az elvtelen kivételezés, akár tsz-ben. gyárban, hivatalban, várószobában, autóbuszon, — bárhol. Nem is c „jópofának” vélt szólás-mondás ellen kell hadakozni. hanem az abban rejlő szellem ellen. Sok csalóka jelző „díszíti” még szavainkat. Gyakran hallunk ilyet: „szocialista élelmesség”, amely lényegében kapzsiságot takar, vagy „szocialista báró”, amely a felfuvalkodott öntet- szeígő vezetőnek szól, vagy hogy a saját portánkon maradjunk, mi toliforgatók is gyakran kutatunk holmi „szocialista szenzáció”, lélegzetelállító esemény, jelenség után, holott a hétköznapok mélysége, lényege nem a rendkívüli, a különleges szenzációkban rejlik. E csalóka jelző birtoklóin múlik meddig tarkítják szótárunkat, meddig terjesztik a múlt számunkra szokatlan aromáját. P. G. HIIIIMItetHIMMIMmtMWW Az ÄKOV új évi ajándéka Az 53-as számú Autóközlekedési Vállalat a tegnapi nappal Nyíregyházán és Mátészalkán két-két új autóbuszjáratot indított. Nyíregyházán az egyik autóbusz útvonala: Be'niannisz-tér— Zsdánov utca—Vasgyár utca— MÁV állomás—Vécsey utca— Kalinin utca—Móricz Zsigmond utca—Kisteleki utca—Damjanich-laktanya—Leningrad út— SZTK Rendelő—Beloiannisz-tér. Az autóbusz indulási ideje: 6,25, 7.10. 9.30, 11.50. 14.10, 16.45, 19.50. A másik busz indul a Beloiannisz-térről s útvonala: Zsdánov utca—Vasgyár utca— MÁV állomás—Széchenyi utca— Iskola utca—Dimitrov út—Beoannsz-ter. Indítási ideje: 5,20, 6.30, 7.15. 7.45, 8.50, 0.00, 10.57, 13.00, 13.50, 14.00, 14.30, 14.45, 15.50, 17.00, 17.35, 19.00, 19.05. Mátészalkán az egyik autóbusz a MÁV-tói a gépjavítóig, a másik a MÁV-tól Czine-végig közlekedik. r U j gyem int - lelőhely A szovjet geológusok feltárták az ország eddigi legnagyobb gyémánt-lelőhelyét. Jakutiában fekszik. Kiaknázását már az idén megkezdik. Jakutia fiatal gyémántipara már most annyi terméket ad, amennyi biztosítja a Szovjetunió gyémántszükségletét. A Szovjetunió, amely azelőtt gyémántot importált, jelenleg gyémántkészleteit tekintve a világ egyik vezető helyén áll. A hétéves terv végére Jakutiában a gyémánttermelés meghúszszo- rozódik. A megyei tanács vb. közlekedési osztálya és a MÁV, valamint az érdekelt szervek csütörtökön délelőtt fél 10 órai kezdettel a MÁV nyíregyházi állomásának kultúrvárótermében megbeszélik az 1961. évi vasúti menetrendet. A megbeszélésen bárki részt vehet és javaslatot tehet. Az érdeklődőket szeretettel hívja és várja a rendezőség. A borífék D odnár Gáboréknál, a temetősori gangos házban délután fél öt körül kattintották fel a villanyt. De aki több figyelmet fordított rá, észrevehette, hogy alig néhány percig pásztázta a kint sűrűsödő ködöt a villany sárgás fénye, mert hamarosan sötétség borult az egész házra. — Gábor komáék elmentek televíziózni a „kultúrba” — állapította meg Lakatos Sándor, amint a latyakos úton való haladtában rávetette szemét az elsötétedett ablakokra. Hazafelé menet még eszébe jutott, hogy ugyan milyen kedvük lehet azoknak ilyenkor a televízióhoz. Vagy talán már ők is... ? Ezen tűnődött, míg csizmájának az egyhangú plattyogása ki nem vitte az eszéből az egészet. De Lakatos tévedett. A ház csak kí- '. ülről volt élettelen. Senki el nem hagyegész délután. A család: a gazda, E. -sus néni a felesége, meg a két siheder gyerek otthon volt. Jóska, a legnagyobb, mindenki tudhatta, katonáskodik, már második esztendeje. A két fiú, közel az ablakhoz, a karosládán bújt össze. Valamiről sugdolóztak. Erzsus néni az ura régi katonaládáián üldögélt, ölében hatalmas szakajtó kosárral. Nem látta, de kezével szaporán .■oergette a csövekről a tengeriszemeket. A lemorzsolt csutka tompa zajjal hullott * íáskosárba. A gazda a csikóspór előtt üldögélt a sámlin. Egy vastag dróttal néha megpiszkálta a pislákoló parazsat, két három csutkát dobott rá. A felkapaszkodó gyenge láng különös bronzvörös színt adott ‘lyenkor az arcának, szemei helyen mintha karbunkulus tűz égett volna a kissé húsos, hosszú orra sötét árnyékot vetett nikotintól tarka bajuszára. Fogait összeszorította, hogy pofacsontja is belé- fájdult és kitartóan nézte a pislákoló tüzet. — Mitévő Tegyek? Mit csináljak? — hajtogatta magának a kérdést unos-únta- lan. — Nem, még nem — határozta el magát. — Még várok! jV éhányszor már meglátogatták az 1 ^ állami gazdaságból jött emberek. Egyszer a népnevelők vezetője is megtisztelte, meg ő maga is elment a falugyűlésre. Már eljutott addig, hogy igazuk van ezeknek a higgadtan beszélő idegeneknek. De mi az istennek kell éppen neki is beleesni? Csináljanak nagygazdaságot a többivel, elég nagy a falu. Hagyják őt békén a tizenöt holdjával. Meg, ha már egy is lesz a falu, ne virradjon fel az a keserves nap, amikor acsar- kodva odavágják a gazdák egyenesen a szemébe: „Na, Bodnár Gábor! Hát csúffá tettél bennünket? Pedig azt mondtad, együtt tartunk!” Ezen ői'lődött több, mint két napja. A villanyt is azért kattintottá le, hogy kívülről ne zavarja senki, de senki. A családdal is alig váltott szót. A jószágot a két fiúra bízta. Egész nap a házban üldögélt, farkasszemet nézve a butellával, amit az asszony már harmadszor töltött tele aznap a sötétvörös karcosból. De a bor nem okosította. Leszámolt mindennel, valahol mélyen, nagyon mélyen már az az „igen” is ébredezni kezdett benne. Csak a szégyen... Méghogy ő? Ejh, nem lesz utolsó! — Gábor — szólalt meg halkan az asszony, abbahagyva egy percre a tengeri morzsolását. — Gábor, Jóska írt, el is felejtettem mondani. — He? — riadt fel a gazda. — Mit? — Gabi, nézd csak a kópertát, ott, a kredencen. Add oda apádnak. Bodnár Gábor kezébe vette a borítékot s a tűz pislákoló fényénél böngészni kezdte a szálkás betűket. Ahogy morzsoi- gatta kezével a boríték papírját, hirtelen valami furcsa gondolata támadt. , S ez úgvannyira megrohanta, hogy éppen látta, de alig értette az előtte lévő sorokat. Hirtelen ledobta a papírt. Az ajtó sarkánál lógó nagyujjasához lépett Magára rángatta a kabátot, fejére csapta a kalapját. — A tanácshoz megyek — bökte oda a bámuló családnak, s már rántotta is fel az ajtó kilincsét. Kisvártatva a kiskapu csapódását hallották a bentiek. Az elnök nagyot nézett, amikor Bodnár szinte belökte az irodájának az ajtaját. — Jó estét! — Jó esét, Gábor bátyán: — fogadta a fiatal elnök. — Mi járatban ilyen későn? — Hát..., hát, csak úgy .... mondom elnézek... Nem vagyok tán itt idegen?! — Ugyan Gábor bátyám dehogy. Tessék csak, foglaljon helyet. — Oszt hogy vagytok? — kérdezte meg kisvártatva az elnököt. — Köszönöm, Gábor bátyám. Az asszony is, a gyerek... — Az istenbe! — ugrott fel Bodnár. — Nem azt kérdem én! Hanem hát..., szóval ... a falu .. . — Az más — nevetett az elnök. — Menegetünk, lassacskán menegetünk. Megnézi Gábor bátyám? II odnárnak rettenetesen fúrta az oldalát a kíváncsiság. De más volt a terve, ezért így szólt, szinte sietve: — Nem! Nem vagyok én arra kíváncsi, Imre. Nem akarok én belenézni a más dolgába, mert mit mondanának? — És, mond csak — bújt ki mégis belőle a szó —, mond, a nagyok hogy állnak? — Akad olyan is. Mindketten nagyokat hallgattak. Az elnök várta, hogy Bodnár kezdjen, Gábor bácsi mag valami bíztatóféle szót remélt. Végül mégis ő hökkentette el magát. — Te, Imre, van nektek kópertátok? — Válaszra sem várva tüzesedett bele a beszédbe: — Mert, tudod, én mindig a faluval tartottam. Régen is, most is azt szerelném. Megmondtam már neked is, emlékezhetsz rá, hogy utolsó nem leszek. De nincs az egész miatt rendes nyugvásom. Hát ezért kellene a kóperta. Érted? Hogy letudjam, a falu meg ne tudja meg, mert restelleném... Hát, na, érted, mi? — Ejnye, Gábor bátyám, hát miért lenne az szégyen? Aki megcsinálta, az egyik se szégyellte. — Nem is úgy, hogy... izé ..., teljesen eldugni. — Ha Lakatos Sándor, Biró Károly, meg, várjál csak.... igen, Balogh Berti megcsinálta, akkor..., akkor bontsd fel. — Jól van, Gábor bátyám — mondta az elnök, miközben a szája sarkában aprócska mosoly jelent meg, amit Bodnár nem vett észre. — Megcsináljuk. Belépési nyilatkozatot tollat és egy borítékot vett elő. Bodnár Gábor, a nagykabát melegétől kiizadva ült a asztalhoz. Az aláírás előtt kérdőn nézett az elnökre: „Igazán titok marad?” — kérdezték1 a szemei. Imre bólintott. Bodnár maga ragasztotta le a borítékot. — Hanem, Gábor bátyám, most már, igazán joga is van rá, hogy megnézze,, hogy is állunk. Igaz? P lérve számítását, Bodnár mohón kapott a vastag köteg kitöltött nyilatkozat után. Az apróbbakat szinte figyelemre sem méltatta, kereste, kutatta a magaívásúakat. „Hm, Király Gyula — dünnyögte —, ez meg itt, na ki gondolta volna: Pásztor Jóska.” Egy- szercsak nagyot rándult az arcán az, izom. összeszűkítette a szemét: „Igaz lenne? Lakatos Sándor?” „De hiszen ma reggel még...” Megtalálta a Balogh Berti nevét is, de akkor már belefehére- dett, amikor a tiszennyolc holdas Biró Károly papírját is fellapozta a többi közül. Lecsapta az egész paksamétát. — Így állunk — mondta közömbös hangot erőltetve magára az elnök, és elhallgatott. — Te, te Imre! Ezek becsaptak engem! Ma reggel még bíztattak, de menynyire bíztattak. „Gábor — mondták —' mi kibírjuk, majd a végén. Te is tarts velünk.” — Nahát, ezek a csirkefogók — mondta döccenő nevetgéléssel. — Na,: várjatok! Felvette az asztalon lévő borítékot. Fel'ép+c. Az üressé vált borítékot aztán apró darabkákra szaggatta szét s a fősz-' lányok kéken lebegve hulltak a padlóra Samu András. 5
