Kelet-Magyarország, 1961. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1961-01-21 / 17. (18.) szám
ís építőipar műszál;i dolgozóihoz* ENGEM NAGYON FOGLALKOZTATNAK az építőipar előtt álló feladatok. Tizenötéves távlati tervünkben egymillió lakás építése szerepel. A lakások túlnyomó többsége fürdőszobával, központi, vagy távfűtéssel lesz ellátva. Ebből már a második ötéves terv időszakában 250 ezer lakást kell felépíteni, 25 százalékát közép- és nagy blokkal. Ezt a nagy feladatot véleményem szerint nekünk műszaki szakembereknek és a szakma legjobb dolgozóinak, a legjobb tudásunkkal kell segíteni, hogy megvalósuljon. Erről sokszor beszélünk és vitázunk a vállalatoknál. Az Építőipari Tudományos Egyesület nyíregyházi csoportja is mélyrehatóan foglalkozik az épitőipar feladatainak sikeres megoldásával. AZ A TAPASZTALATOM, hogy a műszakiak körében nagy az érdeklődés az építőipar távlatait illetően. A beszélgetés és gondolkodás során többen eljutnak odáig, hogy tettekre van szükség, arra, hogy ki-ki a maga tehetségével járuljon hozzá a célok eléréséhez. Akadnak vállalkozó szellemű emberek. S nekem meggyőződésem, hogy ilyen emberekkel vitatkozva, egy-egy kérdést alaposan tárgyalva sok jó kezdeményezést sikerre tudnánk vinni. Iparunk műszaki szakembereit most leginkább a termelékenység növelésének kérdése foglalkoztatja. Minden vállalatnál vannak jó és rossz tapasztalatok. Véleményem szerint jó lenne, ha a megye műszaki szakemberei egy közös értekezletet tartanának erről a kérdésről, vala~_ mint B‘ szilárd' bér- és munka- fegyelem megteremtéséről. ITT VAN PÉLDÁUL a bér- és munkafegyelem megszilárdításának feladata. Ezen a területen eléggé nagy lazaság tapasztalható. A felvilágosító- és nevelő munka sokat segíthet a lazaságok megszüntetésében, szinte máról-holnapra tíz-tizenöt százalékos termelékenységnövelést tudnánk elérni. Ezt a célt szolgálják a minisztériumok által kötelezően elrendelt norma- felülvizsgálatok, munkanap fényképezések. A tapasztalatokat szintén jó lenne kicserélni. Ez nem kampányfeladat. Következetes és céltudatos munkával elérhetjük, hogy a bérezés mindjobban a termelékenység növelését segítse. SOKAT BESZÉLÜNK mostanában az építőipar gépesítéséről is. Talán azért is, mert tudjuk, hogy a második ötéves terv a gépparkunk további 60 százalékos növelését irányozza elő. örülünk ennek, hisz a gyorsabb ütemű építkezésről, a nehéz fizikai munkák megszüntetéséről van szó. De a távlatok mellett nézzünk csak jól szét a jelenben, a saját portánkon. Hogyan használjuk ki gépeinket, és hogy segítik egymást a vállalatok a gépekkel? Azt hiszem ezen a téren is sok javitani való van munkánkban. De még több a feladatunk az építőiparban az új anyagok és új építési módok felkutatásában és bevezetésében. Az új építési módok fő iránya az üzemi előregyártás és helyszíni szerelés felé halad. Ennek az a célja, hogy telepített iparrá fejlesszük az építőipart. így az építkezés főleg előregyártott elemek, blokkok, panelek, esetleg házegvségek szereléséből álljon, aminek folytán az időjárás kevésbé tudja befolyásolni az építést. Véleményem szerint sürgető szükségszerűség az újjal való széleskörű foglalkozás. Ezt a nagy feladatot nem vállalhatja csupán egy szervezet, vagy vállalat, össze kell fogni az iparág valamennyi szakemberének. Kiki a saját lehetőségein belül kell, hogy munkálkodjon az új építőipar megteremtésén. Megyénkben is vannak jó kezdeményezések, amelyek több támogatást érdemelnek. Ott van például a perlit és a keramzit, ami megyénk anyaga is. Nagy lehetőségünk van ezekkel további kísérleteket folytatni. A másik súlyponti kérdés az építőiparban az önköltségcsökkentés. A meglévő lazaságok megszüntetése, a bér- és munka- fegyelem, az irányítás és szervezés megjavítása jelentősen befolyásolhatja ezt a fontos tényezőt. A gépesítés, és ugyanígy az új anyagok, új építési módok hatása az önköltségre csaknem ,olyan horderejű, mint a termelékenységre. FELVETEK EGY PROBLÉMÁT, amit hallottam, s amin gondolkodom. Hogyan tudnánk a nyári időszakban, nagyobb építkezéseinken megszervezni a két- műszakos termelést? Tudom, hogy e gondolat felvetése beleütközik az egyösszegű munkautalványozás terjedő rendszerébe. De tudott dolog, hogy az új mindig, vagy legalábbis legtöbbször a réginek módosításával vagy megszűnésével jár. Lehetne esetleg kisebb jellegű építkezéseknél egyösszegű munkautalványozással dolgozni, viszont a nagyobbaknál, amelyeknél nagyobb a gépesítés, a kétműszakös termeléssel jelentős mértékben növekedne gépeink, állásszereink, stb. kihasználása. Egyszóval növekedne a termelékenység, és az építési határidőt is csökkenteni lehetne. Ezek csak gondolatok és felvetések. De, ha gondolkozunk, előbb-utóbb célhoz jutunk. Kérem, hogy az ipar szakemberei fejtsék ki ezzel kapcsolatos gondolataikat. KÉREM A SZAKMA DOLGOZÓIT, elsősorban a műszaki szakembereket, hogy e rovatban szóljanak hozzá az épitőipar előtt álló feladatok megvalósításának problémáihoz. Fejtsék ki a véleményüket. Szívesen olvasnám például a fixáras vállalási rendszer bevezetésével kapcsolatos fejtegetéseket, valamint az egyösszegű munkautalványozás bevezetésének eddigi tapasztalatait. Mádi Gyula főmérnök, az ÉTÉ tagja, Sz. Sz. Építő- és Szerelő Vállalat. Széljegyzet: Viszontlátásra Tiszává »vári ban, a cukrászdában mondta el egy idősebb asz- szony, aki valamit vásárolt. Nem állítom, hogy szó szerint így esett, ahogy leírom, mert én akkor bizony nem jegyeztem. De most, utóbb, hogy gondolkodom rajta, érzem, le kell írni. Hát én leírtam. — litert tudja, kedves, — folytatta a néne, s az előzőket nem hallottam, — mit tudja azt a parasztember, hogy így is lehet szépen köszönni: viszontlátásra. Mert mi az, hogy viszont-látásra? Viszont — mondja az ember, ha valamit ellenezni akar. A paraszt- ember csak azt tudja jónak, amit még az apjától, nagyapjától tanult. Mert ügye, azt hallotta, azt látta kicsi korától, csak az lehet a jó?! Arra nem gondol senki, hogy az új még jobb lehet. Pedig, dehogy nem gondol. Itt volt ügye, a műtrágya. Eleinte ott mosta az cső, az udvaron. A kutyának se kellett. Most meg nem tudnak annyit csinálni, hogy elég legyen! Cifra ruhát dehogy mert volna magára venni idősebb asszony! Még jány se nagyon. Most meg csak meg kell nézni! Rádiót hírből, ha hallottunk. No, meg a téesz! Hogy odahagyni azt a kis pár holdacskát! Beleadni a nagy közösbe! Ml lesz majd abból! És mi lett? Jobb lett. Az Iskolában, amikor megkezdték a nyolc osztályt. Hogyháí minek az! Minek a parasztembernek annyi iskola? Elég, ha meg tudja fogni az eke szarvát, a tele zsákot a vállára hajítani, és adjon hozzá az isten jó időt, majd boldogul. És most? Az én fiam de hányszor ! rápirít az apjára, hogy az így nincs jól, meg úgy nincs jól, mert tessék, itt van a könyvben. így van ez, dehát nehéz dolog az új! Én voltam Így, amikor megcsinálták az utcánkban az utat. Addig a kerítés tövében jártam, ha sár volt, mert ott kevesebb latyak ragadt. Amikor az út közepe jő lett, én tovább Is csak a kerítés tövében jártam jő darabig, mert megszoktam. Eszembe se jutott hogy az útközepen jobb lenne már. Hát így van ez a köszönéssel Is. Eleinte nekem se ment, hogy viszontlátásra, amíg meg nem magyarázták, hogy ez azt jelenti, éljek egészségben, hogy az Illető szeretne még engem viszontlátni, erőben, egészségben. Hát kell ennél szebb? Meg kell magyarázni az embernek, hogy megértse. Mindjárt nem olyan nehéz az új. Nem Igaz? No, hát a viszontlátásra! — köszönt a néne, és elment. g. Késő délután volt Komorón. A faátrakó telep építkezésén már alig láttam embereket. Nem hallatszott a betonkeverő oly jellegzetes berregése, az ácsok baltáinak kopácsolása. A 100 holdnyi építkezési területen csend volt. Az építésvezetőség épületében Pál Ernő helyettes építésvezető hajolt az íróasztalán fekvő tervek fölé. A telepen keresztül menő vasúti sínpárok elhelyezését tanulmányozta. — Hat normálvágány és hét széles nyomtávú sín megy majd keresztül a faátrakón — magyarázta, amikor mellé ültem. — Ugyanis a széles vágányok a Szovjetunióból érkeznek, itt daru segítségével rakjuk át a faanyagot a magyar teherkocsikba. így, a tervrajzról nem sokat lát, menjünk ki és nézzünk szét az építAz udvaron hallgatnak az erőgépek, a fagy reggelente felkúszik az ablakokra. De alig néhány hónapja büszkén püfögtek még a Petőfi téesz földjein! Pedig tulajdonképpen tanulógépek ezek, a jövő trak- torosgépészei képezik rajtuk magukat. Ügy kezdődött, — még 1959- ben, — hogy az ipariskola növendékei elhatározták, ezentúl kiveszik részüket a gyakorlati, hasznos munkából is. Egyelőre ugyan csak 5—5 órát vállaltak, ami egy egész esztendőre nem sok. De mindjárt az első évben messze túlteljesítették ezt a rövid időt. A tiszavasvári Petőfi Tsz tagságának nagyrésze ugyan nem fogadta eleinte szívesen, mert „gyerekek még”, meg aztán „elviszik a munkaegységet”... Hogy gyerekfejjel mégis „felnőtt” munkát végeztek, azt bebizonyították. A munkaegységet pedig dehogyis vitték el... Az idén is alig 200 munkaegységet írtak nekik, de ennél jóval többet dolgoztak. Miért? Mert szeretnek dolgozni, és szeretnek munkájukkal hozzájárulni „a felnőttek eredményeihez” — így mondták. FEHÉR PISTA LOGIKÁJA Kik ezek a fiúk? Közel 170-en? Heves, Nógrád és egy kevés Szabolcs is megtalálható itt, munkás és parasztcsaládok gyermekei. Izmosak, okosak, nyílt szemmel nézik a világot Dübörgő gépek ifjú mesterei Fehér István másodéves, KISZ titkár az intézetben. Érdemmel választották annak. Lassan, meggondoltan beszél, jóindulattal, és igen nagy logikával. Miről? A fiúkról. Mert hiába, fiatalok ezek! — Tanknak használják a DT-t, a lánctalpas traktort! — neveti maga Fehér Pista is, megértőén. — Amikor gidres gödrös területre érnek, neki, hogy az egyik oldala az égnek áll. Aztán a próbavezetéseken, itt az udvaron, mindjárt a hatosba kapcsolnak, hogy a gép nekiugrik, mint a vad ló. Persze. a mester írja az egyest! Ilyenkor szinte el sem lehet hinni, hegy igen sokszor jobb munkát tudnak végezni. ha komoly munkáról van szó, mint a betanított munkások. Munkácsi János nevelővel, amikor kivonultak a téeszbe, s csak nézték a gépállomás gépjeit, nem sokáig állták meg szótlanul. „Hagy vehessenek ők is!” Dehát burgonyaszedőgéppel, nem kis feladat! Addig addig, hogy egy próbára megengedték. „Ez igen!” Ez volt a vélemény. A traktorosok mehettek haza, más munkát végezni, a fiúk megszállták a gépeket. Ásták -» burgonyát, pótkocsis Zetorral szállították. A többiek .meg kukoricát törtek. Polonkai Jóska volt a burgonyaásás mestere a Zeto- ' roa Fehér Pista, meg Kotro- ezó Pista váltották egymás. — Mert, ha egyébként vidámak is a fiúk, ha komoly munkáról van szó, tudják, mit jelent — érvel Fehér Pista. — Nem is lennének fiatalok, ha időnként nem csinálnának szamárságot, de többször értelmes, jó dolgot is. MIÉRT JÖTT? HOVA KÉSZÜL? Az első kérdésre könnyebb a válasz. Akármelyik fiatalt kérdezi az ember, a válasz ez: azért jöttem ide, mert mindig is szerettem a gépeket. Ez olyan őszinte, és annyi apró részlettel bizonyítják, hogy hinni kell. Jöttek kis falukból, városból, jött, kinek apja bányász, vagy termelőszövetkezeti tag, de egyként valóban szerették a gépet És hová készül? Bizony, erre már határozatlanabb a válasz. Mert a fiúk mintegy egyharmada nem termelőszövetkezetbe, gépállomásra vágyik. És ez bizony, nem jó dolog. Mert hogy fontos ez a szakma, azt mindannyian tudják. Tudják már abból is, hogy évente négyszer, ötször annyian jelentkeznek, mint amennyit fel tudnak venni az iskolába. Képességvizsgán esnek keresztül, ahol például az ügyességi készséget, a színlátást is vizsgálják az iskolai felkészültségen kívül. És mégis. ., S ezen is lehet segíteni, mert van orvossága. Maguk a fiúk! Akik például régebben itthagyták az iskolát. Vagy csak tavaly is, mint Kurucz Károly. Mert közülük többen visszatérnek még egy-két ba- : i szóra, s elmondják, hogy milyén soruk is van, „kint az életben”. Kurucz Károly egy termelőszövetkezetben dolgozik, s 1000 munkaegységen felül szerzett már! RS—09-es erőgéppel végzi munkáját. Ahogy beszámolt a fiúknak, mindjárt nőtt a téeszbe készülők tábora. Gadnai Gábor, az otthonvezető nevelő is foglalkozik a fiúkkal, hogy azok önmaguk- tól lenyesegessék a ferde irányú gondolkozásukat. Mert várja őket az élet, a komoly munka, amit itt még játékosan bár, de alaposan megtanulnak. SB. kezésen — állt fel a fiatal mérnök. És elindultunk. A föld még nem volt annyira megfagyva és egypárszor beleragadtam a sárba. Első állomásunk a transzformátorház volt. Nem sok hiányzott a készenlétéhez, legalább is így avatatlan szemekkel nézve. Közvetlen a szomszédban egy épületcsoport látszott. — Itt kap helyet a kultúrterem, az ebédlő, a gépraktár és az összes „bürokratikus szerv”. Közelben van a víztároló, amelynek építését hamarosan befejezzük — mutatott a „közeibe”, amely még nem más, mint néhány száz méterre lévő, igen puha, agyagos talaj. Látta ijedt arcom és nevetve mondta: — Nálunk ez nem is távolság. Igaz, ha az ember körül akarja járni az egész területet — amit napjában kétszer- háromszor is megteszünk, —< kell hozzá vagy másfél, két óra. Néhány ember alakja bontakozott ki a távolban. Éppen menni készültek. — Most kezdődtek meg a fagyszabadságolások, — mondta a mérnök. Mintegy fele dolgozóinknak már szabadságon van. Már több éve tart az építkezés. A magasépítmények ötven százaléka már készen van. Februárban indul meg telje* ütemmel a vasútépítés, az 500 méteres portáldaru felszerelése, mely a közvetlen átrakást fogja elősegíteni. A vágányok között lesz a fatá- rolásra kijelölt terület és a deszkarakásokat bizonyos távolságokban tűzoltóutak fogják megszakítani. — A részleges üzemeltetés ez év negyedik negyedében elkezdődik, s a teljes átadást 1962 december 1-re tervezzük. Beesteledett, amikor visszaértünk az irodába. A mérnök visz- szaült íróasztala mellé. Bár papíron már lejárt a munkaideje, de még be kell jegyeznie a munkanaplóba, mit végeztek a nap folyamán. A többi munkás már otthon pihen a családi körben, mások táncolnak, szórakoznak, ő mélyen ráhajol a papírra és dolgozik tovább. kovácsi 5 Ez év utolsó negyedében megkezdik u részleges üzemeltetést a Tuzsér— komorói épülő faátrakó telepen
