Kelet-Magyarország, 1960. december (20. évfolyam, 284-308. szám)

1960-12-16 / 296. szám

XVII. ÉVFOLYAM, 296. SZÁM Ura 50 fillér I960. DECEMBER 16, PÉNTEK Üdvözöljük a KISZ kongresszusát Ma reggel Budapesten kez­detét veszi a Kommunista If­júsági Szövetség kongresszusa. Az ország if.iú-koir.mtinisiái- nak küldöttei között ott van­nak megyénk fiatalságának képviselői is. harmincöt kong­resszusi küldött. Ott ülnek a sorok között és hallgatják az egész magyar if­júságot érintő beszámolót, az elvégzett munka tanulságait és a teendőket. Megnyugtató ér­zés számunkra és megyénk közel százezres ifjúsági tábora számára, hogy ebben a szám­vetésben benne van a szabolcs- szatmári fiatal szívek dobba­nása, kezük munkája is. Nem mentek üres kézzel megyénk kongresszusi küldöttei e fórum elé. Nem műveltek ugyan ország-világra szóló tet­teket, de mindennapos munká­juk, viselkedésük, serénykedé­sük, amellyel a pihenésre szánt órákban művelődési házakat, orvosi rendelőket, iskolákat emeltek, csatornákat építettek, mind-mind jó kiegészítője an­nak az erőfeszítésnek, melyet egész népünk végez fejlődé­sünk meggyorsításáért. Nem restelkedhetnek hát megyénk fiataljai a többiek előtt, nagyrészük megtette, amit megkövetelt józan gon­dolkodásuk, ifjúkommunista lelkiismeretük. A záhonyi MÁV javítóműhely ifjúmunká­sai százezer forintos megtaka­rításra tettek felajánlást a kongresszus tiszteletére, s már majdcsak kétszázezer forintra rúg az anyagmegtakarítási számlájuk. Ez csupán egy pél­da, lehetne sorolni többet is, a kisvárdai Vulkánból, vagy a termelőszövetkezeti falvakból, hogy nem felelőtlen ígéret, tel­jesítetlen maradt szó a kiszis- ták vállalása. Lehet építeni a KISZ-szcrvezetek kezdemé­nyezésére, lehet számítani a kiszisták munkájára. De csupán az eredmények számbavételére ült össze a KISZ első kongresszusa? Nem csupán ezért. Fő dolog lesz a három nap munkájában, hogy közös nevezőre jussanak a küldöttek az egész magyar ifjú-társadalmat érintő kérdé­sekben. a fiatalok munkára ne­velésében, a szülők, a párt, a nép szeretetére való nevelés­ben, és számos problémában. Mert óriási teendői vannak még a KISZ-szervezetcknek, személyszerint minden KISZ- tagnak. Sok fiatal éli még a maga üres, céltalan életét, sok ifjúember nem érzi még a munka, a családi- és a társa­dalmi élet melegét, s olykor hiába keresi az életcélt, amit ki szeretne tűzni maga elé, nincs, aki segítsen ebben. Ezer és ezer kisebb-nagyobb gond kerül a kongresszuson a közfi­gyelem horlnzontja elé, hisz nemcsak a fiatalok kísérik fi­gyelemmel e fórum munkáját, határozatát, hanem a felnőtt társadalom is. Nemcsak a fia­talok kongresszusa hát a mos­tani, hanem igen jelentős ál­lomása a jövő nemzedékének. Megyénk társadalma nevé­ben mi Is üdvözöljük a KISZ első kongresszusát. Azt kíván­juk, tárják fel őszintén az if­júsági élet problémáit, sorakoz­tassák fel a magyar fiatalok sokszázezres seregét, legyen e kongresszus hosszú idej; em­lékezetes és iránytszabó. Olyan határozatot hozzanak, mely to­vábbsegíti fiataljainkat azon az úton, melyen a párt út­mutatása nyomán mind töb­ben követik a KISZ-tagokat a munkában, a magánéletben egyaránt. És akár most a kongresszuson, akár majd a hétköznapi élet forgatagában ne feledjék el, ne restelljék kérni a fe'nöttek segítségét, jótanácsait, a párt útmutatá­sát. Dolgozzanak öntevékenyen sok kezdeményező erővel a KISZ-szervczetek, de soha ne mulasszák el kérni az idősebb, tapasztaltabb nemzedék irány- mutatását, gazdag tapasztala­tait. Televízió a mezőgazdasági okiaiás szolgálatában Az első mezőgazdasági előadásra csak néhányan gyűltek össze a kisvárdai művelődési házban. A mezőgazdasági szak­kör azóta már három foglalkozást tartott, s mindeniken egyre több volt a részvevő. A művelődési ház vezetősége el­határozta, hogy nagyobb segítséget ad az érdeklődésre szá­mot tartó szakkörnek. Most televíziót vásároltál?, s a leg­közelebbi előadáson már az ezüstkalászos műsort is vetítik a dolgozó parasztoknak, akik ezen az előadáson kívül még filmvetítésben is részt vesznek miid. DOLGOS IFJÚSÁGUNK sorai közé tartozik a tuzse- ri Révész Erzsiké is. A Rá­kóczi Tsz-ben naponta ott szorgoskodik, jelenleg a burgonyaválogatásnál segít édesanyjának. Ma ő róla is szó van ott, Budapesten, ahol ifjaink legjobbjai be­szélik meg a tennivalókat. Hazánkban boldog élete van az ifjúságnak. A kis Révész Erzsiké arcára is szinte örökös mosolyt hint az elégedett gyermekkor. Kis barátnőivel így nappal is együtt lehet, s amikor annak van ideje a szórako­zásból is közös ügyet csi­nál a tuzséri fiatalság. Evvégi újság az üzemekből „Mevcaonkttoliuk az et A Nyíregyházi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál Bejczi Ferenc igazgató veszi a telefonkagylót: — Éppen a végszóra érkeztek. Ma, december 15-én délelőtt 10 órakor befejeztük idei éves tervünket. Elképzelhetik, milyen nagy munka volt ez, hiszen az 1959-es évhez képest, írd' • és mondd, 86 százalékkal többet kellett termelnünk. Ez a készítményeink iránt megnyilvánuló nagy érdeklődést bizo­nyítja. — Hogy tudták megoldani a feladatot? _. Azt, hogy fél hónappal megcsonkítottuk az esztendőt, első­sorban a termelékenység növekedésének köszönhetjük. Bár lét­számnövekedésünk is volt, a munkát könnyítő, gyorsító gépedet is állítottunk üzembe, emellett a vállalat dolgozóinak igyekezete, az újítások, ésszerűsí­tések alkalmazása is nagy forrást jelentett. Maróthi Mihály, Bede Zsigmond, Sándor János és Kerekes József brigádja becsülettel állta meg a helyét az idén is. Az év hátra­lévő részében egyébként még 200 darab burgonyaültető gépet és 15 kalapácsos darálót készítünk el terven felül. „Gyerekcipő** és bizakodás Farkas Ferenc főkönyvelő jelenti Kisvárdáról: — Üzemünkben, a Fémszerelvényárugyár kisvárdai egységében az idén komoly gondot okozott az armatúrák, az épületszerelvé­nyek gyártása. Most próbálkozunk velük először és bizony a gáz- és a vízcsapok készítése 1960-ban még nagyon gyerekcipőben járt. Novemberben már jól haladt volna a munka, de ekkor meg anyaghiány mutatkozott. Annál örvendetesebb, hogy a múlt évben gyártani kezdett radiátorokból idei tervün­ket, mintegy 60 ezer négyzetmétert, december 20-ra elké­szítjük. Reméljük, jövőre már az armatúrákkal sem lesz baj. Mutésxaika „egyenesben" tan... — Már csak néhány nap, és december 20-ra teljesítjük az 1960-as tervünket — újságolja a Vegyesipari Vállalat igazgatója, Benedek elvtárs. — Tavaly még „csak” 1200 garnitúrát készítet­tünk a népszerű hálószoba bútorainkból, ez a szám az idén elén a kétezret. Az idei esztendő másik újdonsága, hogy megkezdtük a fényezést is, íneljnck során az év végére 600 darab dohányzóasztalt készítünk el. Faipari tevékenységünk ugrásszerűen emelkedett. 1959-ben ötezei köbmétert dolgoztunk fel, ezzel szemben az idén — éves tervünk teljesítésével — összesen 80 ezer köbméter lesz az eredményünk. A molnáron mondják — A rendkívüli időjárás megnehezítette a malomipar munká­ját is — közli dr. Palóczi Péter, a malomipari vállalat főkönyve­lője. — A sok eső hosszú időn át hátráltatta a korábban megszo- kovt munkát. Ennek ellenére jelenleg szép íeL.ulús tapasz-alnaíó. A Nyírségi Hengermalom például cgy-egy napon közel 200 mázsa terményt is cserél, de hasonló a helyzet vidéken is. Amennyiben ez a lendület meg­marad és az időjárás se akadályoza a munkánkat, úgy a terv mennyiségi teljesítésével sem lesz baj. Külön öröm viszont, hogy az állam felé irányuló ereümányszintünket lényegesen túlteljesít­jük. Ez pedig azt jelenti, hogy a közületi ellátás terén a malom ipar részéről nem állhat elő kedvezőtlen helyzet. (Angyal) Qé utat! Most, hogy elhangzott a „vezényszó", még' nagyobb iz­galom ül ki az arcokra. Mint­ha egyszeriben a levegő is melegebb lenne, itt a KISZ megyei bizottsága egyik szo­bájában. — Indulunk... hallik Lipők András megyei titkár szava, azután elégedetten figyeljük a „tollászkodókat”. A fiúk már készen is vannak, de a lá­nyokra egy kicsit várni kell. kinn szemerkél az eső, a nylonkendő, nylonkabát pedig babrásabb ruhadarab. De a kisvarsányi Tóth Vali, samjéni Berecz Gyöngyi, a császlói Lipcsei Mónika nem várat sokat magára. Egy, ket­tő és máris ott állnak „egy sorban” a fiúkkal, akik között egyformán örül mindenki, de talán különösképpen Makkai Endre, a milotai termelőszö­vetkezeti tag, aki néhány hét­tel ezelőtt még álmodni sem mert arról, hogy kongresszusi küldött lesz. Akik most itt állnak útra- készen — összesen harminc­ötén lányok, fiúk — Sza- bolcs-Sza-tmár megye ifjúságá­nak üdvözletét viszik a fővá­rosba, a Kommunista Ifjúsági Szövetség kongresszusára. A küldöttség valamennyi tagja először vesz részt a magyar ifjúság legnagyobb fórumán. Boldogságot kölcsönöz ez, csakúgy, mint megyénk ifjú­ságának ebben az évben, a KISZ kongresszus tiszteletére elért dicséretes eredménye, ígérik a küldöttek: Szabolcs- Szatmár megye fiataljainak ne.y.állásáról beszámolnak majd a kongresszuson, el­mondjak a megye ifjúságának gondját, örömét es megjegyez­nek minden szót, ami ott el­hangzik. Indulnak ki a gyorsvonat­hoz, hogy időben ott lehesse­nek a MOM székházában. Si­keres utat, fiatal küldöttek! —as Jó szórakozást! Milyen uiüsorolvkul várja a közöiiB?i»et a nyíl egyházi színház az ev utolsó napjaiban? adást, a Csak úgy mint Pesten című ze­nés kabarét, Sennyei Vera, Horvátit Tiva­dar, Latabár Árpád.. Mednyánszky Ág. és mások felléptével. A zenei kíséretet Hajdú Júl a Iá'ja el. 26-án az Állami Déryné Színház Ka­tona: Bánk bán című drámáját adja ■ elő. délután 4 é6 este 8 órai kezdettel. Most, az év utolsó napjaiban fokozott az érdeklődés. A tizen- hetedikei Varázsíuvo- la előadásra ame­lyet az ifjúság­nak tartanak, már napok óta nem lehet jegyet kapni. A to­vábbiakban főként vidám műsorok vár­ják a közönséget. 19-én fél hat és fél kilenc órai kezdette] tartják meg a koráb­ban elmaradt elő­Mozgalmas évre te­kint vissza a nyír­egyházi színház. A ' szabadtéri színpad előadásait és a még József Attila Műve­lődési Házban rende­zett előadásokat is beszámítva egész év­ben mintegy 150 elő­adást nézhettek meg a nyíregyháziak. A látogatottság sokszor igen jó, de általában megfelelő volt.

Next

/
Thumbnails
Contents