Kelet-Magyarország, 1960. december (20. évfolyam, 284-308. szám)

1960-12-11 / 292. szám

Néhány szó a röplabdáról A .sportban já­ratos emberek előtt közismert, hogy a nyíregyhá­zi Spartacus férfi és női röplabda csapata egyaránt első helyen áll az NB II-ős bajnok­ságban. Arra is sokan emlékeznek, hogy megyénkből annak idején Nagykálló, Komlódtótfalu és Ro- zsály értékes pontokat szereztek az országos szpartakiádokon. Ezek után szinte természetszerűnek tű­nik, hogy megyénkben a röplab­dasport viruló és igen színvona­las megyei bajnokság folyik. De csak úgy tűnik, mert ha tüzete­sebben vizsgáljuk meg Szabolcs- Szatmárban a röplabda sportág helyzetét, úgy találjuk, hogy bő­ven van még tennivaló. A SZEPTEMBER MASODIKAN kezdődött megyei bajnokságba tíz csapat nevezett be. Később Nagykálló is bekapcsolódott, s ekkor a korábbi sorsolást meg­változtatták. Majd a mérkőzések folyamán Záhony — ahol több­száz vasúti dolgozó van — visz- szalépett a küzdelmektől. Így négy nyíregyházi csapat mellett öt vidéki szerepelt a megyei röp­labda bajnokságban: Nagykálló, Tiszalqk, Baktalórántháza, Komo­ró és Rozsály. A kiírt bajnoki mérkőzések közül olykor elma­radtak az egyes találkozók, mert egyik-vagy másik csapat nem utazott el a mérkőzés színhelyé­re. A megyei bajnokság zavarta­lan lebonyolítását kétségkívül nagyban akadályozta a távolság, illetve a mostoha közlekedési viszonyok. Előfordult például, hogy a rozsályiaknak egyik' mér­kőzésük lejátszásához harminc­egy órát kellett utazniuk, illetve lakóhelyüktől távol tölteniük. Elgondolkodtató, hogy a röp­labda megyei bajnokságban a vidéki csapatok közül egyedül Rozsály falusi sportkör, a töb­bi együttes valamilyen szakszer­vezethez tartozik. A NŐI MEZŐNYBEN MÉG kedvezőtlenebb a helyzet, hiszen a megyei bajnokságban szereplő öt csapat közül kettő nyíregyhá­zi, s ezek mellett Baktalóránthá­za, Tiszalök és Rozsály indított csapatot. A csapatok kevés száma eleve komolytalanná teszi a baj­nokságot. Hihetetlennek tartjuk, hogy Mátészalka, Kisvárda, Üjfehértó, Tiszavasvári — ezek a nagylélek­számú községek — nem tudnak kiállítani röplabdaegyüttest. S érdemes lenne azt is megvizsgál­ni, hogy a járások területén hol folyik járási röplabda bajnokság? ALIAS Fűszer Élelmiszer ke­reskedelemben szakkép­zett, erkölcsi bizonyít­vánnyal rendelkező dol­gozóit keres a Sza- bolcs-Szatmár megyei Fűszért Vállalat. Jelent­kezni lehet: Nyíregyhá­za, Irodaház II. emelet 212 ajtó. Útiköltséget csak alkalmaztatás ese­tén térítünk, (4181) A Nyíregyháza és Vi­déke Körzeti Földmű­vesszövetkezet többsze­mélyes boltvezetőt ke­res azonnali belépésre. Követelmény: szakkép­zettség, erkölcsi bizo­nyítvány, működési bi­zonyítvány. Jelentkezés- Nyíregyháza, Szamuelly tér 6. (4162) Gyakorlattal rendelke­ző szakács állást keres. Cím: a Kiadóban. (4161) Nagyhalász és Vidéke Körzeti Földművesszö­vetkezet Igazgatósága felvételre keres szakkép­zett szakácsot, szakkép­zett kereskedőt, keres­kedő segédet. Felvétel­hez a szakmát igazoló okirat, hatósági erkölcsi bizonyítvány, előző hely­ről működési bizonyít­vány szükséges. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezés személyesen, vagy írás­ban a Földművesszövet­kezet központi irodaj á- ben, Nagyhalász. (4123) HAZ-INGATLAN Családiház eladó. Be­költözhető félrész, vagy egészen. Cím a Kiadó­ban. (4159) Nyíregyháza közelében beépített területen tágas családi ház 1400 négyszö­göl gyümölcsössel be­költözhetően eladó. Cím; a Hirdetőben. (4117) Beköltözhető három­szobás Összkomfortos kertes villa sürgősen el­adó. Sóstói út 46. (4184) Üj Szikra kombinált- szekrény eladó. Besse­nyei tér 7/b. H/9. (4180) EGYE» ADAS-VÉTEL 125-ös Danuvia eladó. Forgó u. 9 (4132) Márkás külföldi ver­senykerékpár eladó. Sol­tész Mihály u. 5. 1. em. (4183) Lottón nyert Munká­csy televízió antennával eladó. Fodor Lászlóné, Nagykálló, Csillag u. 7. (4152) Jóállapotban lévő 350-es IZS eladó. Trizner, Ra- kamaz. (4150) 120 basszusos 16 vál­tós bordó Weltmeister tangoharmonika új álla­potban eladó Család u. 9. (4179) Olvassa és terjessze a Keietmagyarország ot Rádióját azonnal ja­vítja, régi rádióját mo­dernizálja, telepes rá­dióját hálózatira alakít­ja MIHALIK rádiómü- hely. Nyíregyháza, Ösző- lő u. 9. Televízióhoz an­tenna készítés. (4135) A Cipőipari Vállalat bőrdíszmű boltja Rá­kóczi u. 7. alatt bőr­díszmű kiárusítást ren­dez leértékelt áron. (4135) Kedden: városi tanács vb. ülés A nyíregyházi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága december 13-án, kedden reggel 8 órai kez­dettel tartja soronkövetkező ülé­sét. A végrehajtó bizottság keddi ülésén egyik legfontosabb tárgy­kör a város 1960. évi községfej­lesztési tevékenységének az érté­kelése lesz. A községfejlesztési munka értékelése után a tanács igazgatási osztályának tevékeny­ségét elemzik, majd a legköze­lebbi városi tanácsülés előkészí­tésével foglalkoznak. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a Kossuth-tér 14. szám alatt lévő 13. számú KENYÉRBOLTUNK KislakásépuöK, ter­melőszövetkezetek fi­gyelem! Palafedést tel­jes anyag hozzáadásá­val soronkivül vállal a Tetőfedő KTSZ. Deb­recen, Pásti U. 5. (4138) (Ügy tudjuk, a nyíregyházi járás kivételével sehol.) Kevés a játékvezető is, hiszen csak Nyíregyházán vannak röp­labda játékvezetők. S a legtöbb esetben komoly kifogás alá esik a játékvezetők működése is, va­lamint felkészültségük. MINDEZEK UTÄN megállapít­hatjuk, hogy sajnos igen sok hiányossággal küszködik me­gyénkben a röplabda sportág. Ko­molyan feltevődik a kérdés, hogy miért nem foglalkoztatják a fa­lusi sportolókat is a röplabdában? Korábban felvetődött a kérés, hogy röplabdában kérjünk NB III-at. Hogyan kérhetnénk ezt, mikor egy megyei bajnokságot is alig tudunk végigkínlódni. Az objektív akadályok mellett — úgy gondoljuk — a Röplabda Tár­sadalmi Szövetség nagyobb ál­dozattal a következő bajnoki év­ben sokkal többet tehetne, több eredményt érhetne el. Ha alkal­masabbnak látszik, szervezzen körzeti bajnokságokat, ahol a községi csapatok — mert vidé­ken is igen sok termelőszö­vetkezetet, KISZ-szervezetet, Falu­si Sportkört tudunk, ahol meg­vásárolták a röplabda felszere­lést — versenyzése is tpeg lenne oldva. S a Szövetség arra vi­gyázzon, hogy a benevezett csa­patok játsszák is végig a baj­nokságokat, s ne engedjék, hogy komolytalanná váljon a megyei bajnokság. MINDEZEKET SEGllTÖ szán­dékkal mondtuk el, hogy a kö­vetkező szezonban és a kö­zeljövő években megyénkben is fellendüljön a röplabda élet, s elsősorban azt érjük el ezzel, hogy minél nagyobb tömegeket mozgósítsunk ebben a kedvelt sportágban is. a <aaa* A A AA AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA Kössünk dohányt er melési szerződést ! MAGAS BEVÁLTÁSI ARAK! KAMATMENTES ELŐLEGEK! INGYENES CIGARETTA! TERMÉSZETBENI JUTTATÁSOK! TERMELŐSZÖVETKEZETEK RÉSZÉRE EZEN FELÜL 20 SZÁZA­LÉK NAGYÜZEMI FELÁR! (4128) karácsonyi foszlós kalácsra megrendelést MAR MOST FELYESZ. 1 kg. ára 12.80 forint. KÉRJÜK A MEGRENDELÉSE­KET IDŐBEN LEADNI. Szabolcs-Szatmár megyei Élelmi­szer Kiskereskedelmi Vállalat. (4167) Minden évszakot kalappal köszöutsüok (3768) (Eltérően az előbbi közléstől 10 órától 14 óra helyett) a nyíregyházi Állami Áruház ll-én, vasárnap DÉLELŐTT 9 ŐRATŐL délután 13 örAig egyfolytában nyitva TART. (4186) Bútorozott szobát azonnalra keresek két személy részére. Cím: Kiadóban (4134) Mozi _K M USQRA BÉKE MOZI: A Noszty-fiú esete Tóth Marival. Mikszáth Kálmán híres regényének új magyar filmváltozata. Előadások kezdete: fél 5, fél 7, fél 9 órakor. DÖZSA MOZI: Diplomácia, óh! Egy kétbalkezes diplomatáról szóló magyarul beszélő angol filmszatíra. t Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. GORKIJ MOZI: Az elvarázsolt herceg. Üj, színes szovjet lilm. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÄZ: Vörös levelek. Izgal­mas történet az 1930-as évekből. Színes szovjet film. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. (4138)

Next

/
Thumbnails
Contents