Kelet-Magyarország, 1960. december (20. évfolyam, 284-308. szám)

1960-12-09 / 290. szám

1960. december 9, péntek Névnap: NATALIA A NAP ESEMÉNYEI: Hatvanöt éve született Dolores Ibárruri, a Spanyol Kommunista Párt főtitkára. Ezen a napon lépett sztrájkba 1920-ban Csehszlovákia forradal­mi munkássága. ★ BÖKI KARTARS ezúttal kéri hangfelderítők ki­küldését a Béke mozi előadásaira. Eddig ugyanis bárhogy hegyezte a fülét nem tudta megfejteni honnan jön a rádió hangja, mely a filmek kísérőzenéjét, néha túl­harsogja. Aki megfejti jutalmat érdemel.., ★ ÖTEZER MÁZSA burgonyát vásárolt fel eddig, a tervezett 4 ezer helyett, a fényeslitkei föld­művesszövetkezet. Viszont az 5 ezer mázsás almafelvásárlási ter­vet eddig csak 4100 mázsára sike­rült teljesíteni. ★ HÁROMEZER ipari tanuló él megyénkben. Nemrég a KISZ küldöttértekezletén elhatározták, hogy a megyei és a járási KISZ végrehajtó bizottságok az eddigi­nél többet törődnek az ipari ta­nulókkal. Megalakítják az Ipari Tanulók Tanácsait is a KISZ mel­lett működő többi tanácsokhoz hasonlóan. ★ TÖBB PÉNZ áll a házhoz a nagyhalászi Petőfi Termelőszövet­kezetben, mint gondolták. A jó gazdálkodás eredményeként a gazdasági év elején betervezett 40 forintos összeg helyett 45 forintot fizetnek minden munkaegység után. ★ AZ EGÉSZSÉGRŐL tárgyalt a közelmúltban a nagyecsedi köz­ségi tanács végrehajtó bizottsága. A község egészségügyi helyzete lényegesen javult az utóbbi évek­ben, számos helyi jellegű egész­ségügyi létesítmény szolgálja az egészség megóvását. Jelenleg két orvosa van a községnek, a köz­ségi végrehajtó bizottság javasol­ja a felsőbb szerveknek még egy orvos odahelyezését. +■ EBBEN AZ ÉVBEN a Nyíregy­házi Háziipari és Néni-lnarművé- szeti Szövetkezet 19 700 forint ju­talmat adott a termelésben leg­jobb eredményt elérő dolgozók­nak. Ezenkívül 8 237 forintot köl­töttek kulturális, 4481 forintot pe­dig sportcélokra. ★ KELETMAG YARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságé és • Megyei Tanács lap}«. felelős szerkesztő, Bálint Lajos. Kiadja, ■ Ketetmaeyarorszáe Lap­kiadó Vállalat Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőség, Nyíregyháza. Sztálin tér íl. Tel. 16-70. 16-71. ts-71. Kiadóhivatal: Nvtregyháza. Zsdánov u, L Tel, JO-OO. Kéziratot nem önünk meg. és nerr sdunk vissza. Terleszti t Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál é' kézbesítőknél. Szaboles-Szatmár megyei Nyomda­ipari Vállalat. Nyíregyházai Dózss György u. L RÁDIÓ MŰSOR Hétfő, december 12. Kossuth-rádió: 8,10: Könnyűzene. — 9,00; Óvodások műsora. — 9,20: Téli órák — hasznos mulatságok. — 12,10: Operarészletek. — 13 00: Feltört ugar. Regényrészlet. — 13.20: Az Állami Né­pi Együttes műsorából. — 13,55: Na­pirenden. — 14,00: Heti zenés kalen­dárium. — 15,10: Úttörő-híradó. — 15,30: Daltanulás. — 15,45: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 16,00: Szív küldi. — .17,15: Tánczene. — 17,40: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 18,00: Zenés ajándékműsor a Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyára műszaki vezetői­nek. — 18,45; Egy határozat nyomá­ban. — 13,00: A Magyar Rádió szim­fonikus zenekara játszik. — 20,30: Amerikai Elektra. Rádiódráma. 22,15: Operetteset. — 23,15: Zongoraművek. 0,10; Szerenád a tengeren. Petöfi-rádió: 14,15: Népi zene. — 14,40; A Gyermekrádió műsora. 15.00: Tánczene. — 16,05: A világ minden tájáról. — 16,15: Operarészletek. — 16,45: A Simeon-ház. Regénylsmerte- tés. — 17,00: Polkák. — 17,15: Riport­műsor. — 17,30: Székács János és Várkonyi Péter hangversenye a stú­dióból. — 18,05: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 18,25: Kórusok. — 18,40: Hangszerszólók. — 19,05: Tanuljunk könnyen, gyorsan, magyarul. — 19,25; Mezei csokor. — 19,40: Falurádió. — 20.00; Weber-művek. — 21,05: Táncda­lok. — 21.40: Debrecen írói között, — 22,00: Kantáta-hangverseny. Kedd, december 13. Kossuth-rádió: 8,10: Reggeli hang­verseny. — 9,00: A Gyermekrédió mű­sora. — 9,20: Kórusok. — 9,40: Tánc­zene. — 10,10: Lányok, asszonyok. — 10,30: Ljatoslnszklj; II. trió. — 11,00: Tanuljunk könnyen, gyorsan, magya­rul. — 11,20; Évszakok könnyű zené­ben. — 12,10: Operettrészletek. —13,00; Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 13.20; Dallal, tánccal a világ körül. —13,40: Az fjúsági Rádió műsora. — 14,00: A Román Rádió énekkara énekel. — 14,15; Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15,10: Egy falu — egy nóta. — 15,30: Élőszóval, — muzsikával. — 17,45: Lo­yola rendje Ázsiában. Előadás. — 18.00: Négy ária, négy hires barito­nista. — 18,20: Leéélféle Móricz Zsig- mondhoz. Ady Endre verse. — 18,27: Magyar nótaest. — 19.05: A Rádió ipa­ri rovata jelenti. — 19,25: Haydn: D- dur szimfónia. 20.30; Lőth és a töb­biek. Régi sanzonok. — 21,15: Eszmék ÁRAMSZÜNET A TITÁSZ értesíti Nyíregyháza lakosságát, hogy f. hó 11-én, va­sárnap reggel 6 órától 10 óráig a város délfelé eső részén áram­szünet lesz. (4130) A nyíregyházi Közúti Igazga­tóság értesíti az utazó közönséget, hogy a Tisza folyón Dombrád és Cigánd községek között a pon­tonhíd szétszedését megkezdték. A Tiszán való átkelés a jégzajlás esetét kivéve, napkeltétől a söté­tedés beálltáig kompon történik. K. P. M. Nyíregyházi Közúti Igazgatóság. (4124) ÁLLAS Felvételre keresünk gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt vagy gépésztechnikust műsza­ki vezetői beosztásra. Fizetés megegyezés sze­rint. Nyírbátori Vegyes­ipari Vállalat. Nyírbátor (4155) HÁZINGATLAN Debreceni, belvárosi, többlakásos ház olcsón eladó, fele részben is. Szoba, konyha azonnal beköltözhető. Kölesei u. 11. (4122) ADAS-VÉTEL Valódi bécsi verseny­zongora 10 000-ért sürgő­sen eladó. Nyírbátor, Mártírok útja. (412B) Hízott sertés eladó, öz u. 7. (4156) A gyászoló család udatja, hogy i. KRECSÁK JANOS lletének 89 évében meghalt. Drága ha­lottunkat f. hó 10-én szombaton délután 3 órakor helyeztetjük örök nyugalomra az északi temető halot­tas házából. (4127) Köszönetünket fe­jezzük ki a fűtőház dolgozóinak és mind­azoknak akik pomAzi Péter halála alkalmával részvétükkel fájdal­munkat igyekeztek euj'híteni. Felesége, szülei és testvérei. (4123) _________________ Mély fájdalommal | j tudatjuk, hogy a leg drágább feleség, édes* anya és nagymama id. BABICZ ANDRASNÉ szül. Szolár Mária el- ! hunyt. Temetése f. hó I 9-én 13 órakor lesz az északi temető rava- I talozójából. Gyászok' [ család. (4129) A Cipőipari Vállalat bőrdíszmű boltja Rá­kóczi u. 7. alatt bőr­díszmű kiárusítást ren­dez leértékelt áron. (4135) Orvos, lehetőleg a központban bútorozott szobát keres. Cím: a Hirdetőben. (4120) Baktalórántháza köz­ségben 1 60. december 19-én hétfőn országos kirakodó pótvásár lesz tartva. Sertés kivételével mindenfajta állat fel­hajtható szabályszerű járlatlevéllel. (4125) Mozik műsora BÉKE MOZI: A Nosz(y-fiú esete Tóth Marival. Mikszáth Kálmán híres regényének új magyar filmváltozata. Előadások kezdete: fél 5, fél 7, fél 9 órakor. DÓZSA MOZI: Diplomácia, óh! Egy kétbalkezes diplomatáról szóló magyarul beszélő angol filmszatíra. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. GORKIJ MOZI: Az elvarázsolt herceg. Űj, színes szovjet film. Előadások kezdete: 4. 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ: Vörös levelek. Izgal­mas történet az 1930-as évekből. Színes szovjet film. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. és hősök. — 22,15: Mai szemmel. — 22,25: Schubert: A házi háború. Egy- felvonásos opera. — 23,50: Könnyű­zene. — 0,10: Csárdások. Petöf 1-rádió; 14,15: Fúvószene. ­14,45: A gyémánt a techniká­ban. — Előadás. 15,00: Kóru­sok. — 15,15: A tulipán. Elbeszélés. — 15,25: Operarészletek. — 16,05: Beszél- getés a zenéről. — 16,55: Népdalok. 17,15; Időszerű nemzetközi kérdések. — 17,25: Kamarazenekari muzsika. 18,05: Könnyűzene. — 18.30: Rádió­egyetem. — 19,05: Részletek Kemény —Erdőd!: Komáromi larsang c, dal­játékából. — l-,40: Ezüstkalászos gaz­datanfolyam. — 20,00: Nyilvános hangverseny a stúdióban. — 20,45: Gyermeknevelés. — 21,50: Tánczene, Szerda, december 14. Kossuth-rádiő: 8,10; Népi zene. — 8 40; József Attila verseiből. — 8,45: Fúvósindulók. — 9,00; Rádióegyetem. — 9,30: Kérész Nóra énekel, Jakuts Éva zongorázik. — 10,10: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 10,30: Napirenden. — 10,36: szórakoztató hangszerszólók. — 10,45; Szívesen hallgattuk. Részletek Johann Strauss operettjéből. — 12,10: Könnyűzene. — 13,00: Feltört- ugar. Regény. — 13,20: Operakórusok. — 13,45: válaszolunk hallgatóinknak. — 14,00: Mindenki kedvére. — 15,10; If­júsági rádiójáték. — 15,55: Tánczene. — 16,30: A barátság hullámhosszán.— 16,40: Kodály kórusok. — 17,15: Szív küldi. — 17,50: Gondolat. — 18,30: Ope­rarészlet. — 19,05: Munkásklub. — 19,25: Népdalcsokor. — 20,30: Táncis­kola kezdőknek és haladóknak. — 21,05: Moszkvai tudósítónk jegyzete. — 21,15; Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. — 23,10: Nóti Károly jelenete. — 23,25: Színes népi muzsika. — 0,10: Novak: Erolca szo­náta. Petöfi-rádió: 14,15: Kamarazene. — 14,40; Orosz nyelvlecke. — 15,00: A Magyar Rádió szimfónikus zenekara játszik. — 16,05: Verseskötet. Darázs Endre verseiből. — 16,20: Operarészle­tek. — 16,40: Népi zene. — 17,10: A zenei romantika története. — 18,05: Tánczene. — 18,30; Régi városok — hajdani emberek. — 19,05: Téli órák — hasznos mulatságok. — 21,35: Sporthíradó. — 21,50: Operettrészle- tek. Csütörtök, december 15. Kossuth-rádió: 8,10: Daljátékok ze­néjéből. — 8,55: Édes anyanyelvűnk. — 9,00: Mesélő városok: Prága. — Az Ifjúsági Rádió műsora. — 9,40: Napi­renden. — 9,45: Jacqueline Francois énekel. — 10.10: Zenés ajándékműsor a Pécsi Igazgatóság vasutas dolgozói­nak. — 11,00: Régi városok — hajda­ni emberek. — 11.30: Operarészle­tek. — 12,10: Glazunov: Hangverseny­keringő. — 12.20: Magyar nóták. — 13.00; Ezüstkalászos gazdatanfolyam.— 13,20: Zenekari muzsika. 13,50: Ezüst mese. A Gyermekrádió műsora. — 14,00: Zerkovltz—Mai tiny. Fantázia ré­gi melódiákra. — 14,30: A korszerű üzemvezetés. — 14,40: Händel: Két szonáta. — 15,10: A Gyermekrádió énekszakköre. — 15,30; Az Ifjúsági Rádió riportműsora. — 15,50: Egy fa­lu — egy nóta. — 17,15: Ismeretter­jesztő előadás. — 17,30: Osváth Júlia énekel. — 17 50: Lányok, asszonyok. — 18,05; Szív küldi. — 18,35: Ifjú Fi­gyelő. — 18,55: Amerikai Elektra. Rá­diódráma. — 21,35: Népi zene. —22,15- Zenekari hangverseny. 23,30: Táncze- ne. Petőfi-rádió: 14,15: Elleen Farrel operaáriákat énekel. — 14,40: Radnóti Miklós két verse. — 14,45: Szovjet népek zenéjéből. — 15,10: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15,20: Operettrész­letek. — 16,05: Farkasok közt védte­len. Bruno Apltz regénye. — 16,35: A XVI. század kóruszenéjéből. — 16.50: 1000 szó oroszul. — 17,00: A Világif­júsági Találkozók dalaiból. — 17,20: Népi zene. — 18,05: Lágymányosi ása­tások. — 18.25: Heti hangversenyka­lauz. 19.05: Tánczené. — 1\35: Ezüst- kalászos gazdatanfolyam. — 20,00: Cho- pln-zongoramüvek. — 20,20: Nyomele­mek a növényvilágban. — 20,30: Élő­szóval — muzsikával. Péntek, december 16. Kossuth-rádió: 8,10: A KISZ I. kong­resszusa tiszteletére. — 8,20: Fúvós­zene a Német Rádió műsorából. — 8,40: Operarészletek. — 9,00: Az első magyar gyárkéménytől a futószalagig. — 9.15: Népi zene. — 9.50: Francois Villon verseiből. — 10,10: Hangszer­szólók. — 10,30: Napirenden. — 10.35: Sennyel Vera és Rádai Imre énekel. — 10,59: Lottóeredmények. — 11,00: Gyári sziréna. — 11,15: Zenekari mu­zsika. — 12,10: Táncmelódiák. 13,00: Feltört ugar. Regényrészlet. — 13,2c, Angot asszony lánya. — Operettresz­let. — 13,45: Gazdaszemmel a nagy­világ mezőgazdaságáróL — 14,00: Ro­mantikus kórusok. — 14,15: Érj utób ha tudsz! Rejtvényjáték. — 14,35: Nép­szerű operarészletek. — 15,10: A Ma­gyar Rádió Gyermekkórusa énekel. — 15,30: Beszélgetés külföldön járt fia­talokkal. — 15,50: szív küldi. —16,30; Pipafüstben. — 16.45: A Budapesti László Kórház Énekkara énekel. — 17,15: Rádióiskola. — 18,15: Közvetítés a KISZ-kongresszusról. — 19,00: Köz­vetítés az Erkel Színházból. Giuseppe di Stefano vendégíelléptével: Puccini: Bohémélet. — 19,50; Giuseppe di Steía- nóval beszélget Petress István. — 20,25: Láttuk, hallottuk. — 21,15: Leo- nyid Martinov versel, — 22,30: Ver­bunkosok. — 23,10: Babérlevél. Elbe­szélés. — 23,20: Könnyűzene. Petőfi-rádió: 14,15: Oiáh Kálmán né­pizenekara játszik. — 14.40; Madách és az ember tragédiája. Előadás. — 15.50: Egy hasznos értekezlet után. — 16,05; Operarészletek. — 16,50: 1000 szó németül. — 17,00: Tánczene. — 17,30: A Rádió ipari rovata jelenti. — 17,45: Könnyűzene. — 18,05; Operettmuzsika. — 19,05; Falurádió. — 19,25: Népi ze­ne. — 20,30: Gitármuzsika. — 21,03: Tánczene. — 21,55: A Magyar Acél­árugyár kulturális életéről. — 22,10: Zenekari muzsika. Szombat, december 17. Kossuth-rádió: 8,10: Operarészletek, — 8,40- Lányok, asszonyok. — 9,00: Bemutatjuk a Budapesti Koncert Fú­vószenekar új felvételeit. — 9,20: Két kórusmű. — 9.30: Szabó-család. — — 10,10: Suttog a fenyves. Az óvodá­sok műsora. — 10,30: Operettkettősök. — 10,55; Rádióiskola. — 12,10: Népi muzsika délidében. — 12,50: Mit ol­vassunk? — 13,05: Szív küldi. — 13,45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14,00: Mozart: Változatok Gluck témájára. — 14,15: Az elektika. Az Ifjúsági Rá­dió képzőművészeti előadása. —14,35: Négy ária, négy híres baritonista. — 15,10: Élőszóval — muzsikával. — 17,43: Közvetítés a KISZ kongresszusáról. — 18,45: Zenekari muzsika. — 19,05: A Szabó-család. — 19,35: Bartók-zongo- raművek. — 20,30: Hamlett a mellény­zsebben. — 21,45; Zenei műsor. — 22,30: Tánczene. Petőfi-rádió: 14,15: Népszerű leme­zeinkből. — 14,55: Autósok és moto­rosok öt perce. — 15,00: Operakalauz. Verdi: Falstaff. — 16,05: Egy szélhá­mos vallomása. Rádiójáték. — 17,30: Sopronyl Mária és Tokaji András hangversenye a stúdióból. — 18,05: Népi zene. — 18,45: ismeretterjesztő előadás. — 19.05: Tánczene. — 19,10: Falurádió. — 20,00: . Bregenzi Ünnepi Játékok 1960. — 21,35: Gondolatok fil­mekről. — 22,45; A Szép Juhászné. Anekdoták. Vasárnap, december 18. Kossuth-rádió: 8,10: Téli örömök. — Könnyűzene. — 8,55: A Gyermekrádió és a Pajtás vidám délelőttiét közvetít­jük a MOM kultúrházából. — 9.45: Édes anyanyelvűnk. — 9,50: Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket. Operettrészletek. — 10,50: Táskarádió, Budapest! — 11.15: A Magyar Rádió szimfónikus zenekarának nyilvános hangversenye a stúdióból. — 12,55: Hétvégi jegyzetek. — 13,05: Jó ebéd­hez szól a nóta. — 13,40: Van új a Nap alatt. — 14,00: Szív küldi. —14,40: Nemzetközi kaleidoszkóp. — 15,00: A hét műsorából. — 15.45: Szuhakálló 1957—1960. Riport. — 16,00: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. — 16,35: Uj Zenei Újság. — 17,10: A szókimon­dó asszonyság. — 17,45: Kincses Ka­lendárium. — 18,45: Psota Irén énekel. — 19,00: Közvetítés a KlSZ-kongresz­szusárói. — 19,20: Bemutatjuk Mario del Monaco operaénekest. — 20,10: Szemtől — szembe. Balia Anna Írása. — 20,20: Népdalest. — 21,00: Vasárnapi melléklet. A Garabonciás diák kaland­jai. — 22,25: Mahler: Dal a földről. — 23,26: Tánczene. Petöfi-rádió: 8 00: Evangélikus egy­ház félórája. — 8.30: Orgonamüvek. — 9.00: Szórakoztató zene. — 9,40: Mit hallunk a jövő héten? — 10,00: Kodály - kórusok. — 11.15: Szív küldi. —12,45: Séta az Allatkertben. — 12,53: Mű­vészlemezek. — 14,15: Ali Khodzsa és a bölcs kisfiú. Mesejáték. — 14,53: Hanglemez MK. — 15.00: Gazdaszem­mel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13,15: Az Operaszerkesztő postájából. — 16,25: Deveeseri Gábor: Görögor­szági versek. — 16.35: Népi zene. — 17,00: A Lipcsei Rádió Szimfónikus Zenekara játszik. — 19,00: Népi zene. — 19,20; Miért nem lettem idegenve­zető? Szatírák. — 20,00: Filmzene. — 20,25; A természet naptára december. — 20,45: Híres előadóművészek. Szige­ti József. — 21,45; Tánezene. — 22,25: Lee Annácska. A. E. poe verse. — 22,30: Népdalok. (A Magyar Rádió a műsorváltozta­tás jogát fenntartja.) 6

Next

/
Thumbnails
Contents