Kelet-Magyarország, 1960. december (20. évfolyam, 284-308. szám)

1960-12-08 / 289. szám

„Ki csinálja, ha nem mi ?"

A lig csikordult meg a kiska^ pu kilincse, a nagy tarlói szelindek hangos acsarkodással rontott ránk. Látszott, nem szokta meg az idegeneket...

A gazda, Takács György, a nyakánál fogva bírta jobb belátásra a kutyát, míg betessékelte a házba bennünket. Gáncsos Lászlóval, a járási tanács dolgozójával, együtt kerestük fel Takácsé- kat.

A szobában a gazdaasszony és a nagylány pattogtatta az orsón a kenderszöszből sodort fonalat s az öt esztendős szöszi Erzsiké — saját megállapítása szerint —, a „vakaró’’ játszogatott. A vendégek jöttére abbahagyta a játékot és fontoskodva elfoglalta a fő helyet — az apja ölében.

Takácséknál szokatlan volt ez a látogatás, mert már ök... Ezért viccesen kezdtük az ismerkedést.

— Gyuri bátyám, eljöttünk agitálni.

A gazda, ötven esztendős, derék szál ember, egyből ráment a szóra.

i — Hát, csak jöjjenek, de az asszonyt, azt nem adom!

A felcsendülő nevetés még melegebbé teszi a szobát s lassan gombolyodik a beszélgetés, mint az orsón a fonál.

rT akács György már az ötve•*- nes évek elején belépett a szabolcsbákai 11. Kongresszus Termelőszövetkezetbe, amely ötvenhatban borult fel... így nem ismeretlen a család előtt a nagyüzemi gazdálkodás.

— Az idei tavaszon, amikor a környék úgy nekibolydult, mi is, itt, néhányan, csak úgy, a saját szakállunkra mozgolódni kezdtünk — mondja Takács György. — De,... mégiscsak maradtunk...

— Jövök haza csütörtökön, holnap lesz egy hete — kapcsolódik a beszélgetésbe Takácsné —, hát mondják, jártak nálunk az agitálok. — Mi úgy vagyunk az urammal, hogy mindent együtt döntünk el. Most is így volt. Egy kicsit húzódoztam, megmondom őszintén, de ez az ember rábírt.

Volt nekünk egy nyilatkozat papírunk..» Még tavaly felejlődött itt. A Bravics elv társ hagyta itt, a járástól. Mondom az embernek, na ha így van, akkor csináld meg a nyilatkozatot, itt van, megőriztem.

— Hát a Kelemen Feri esetét halotta-e? — kérdi Gyuri bácsi.

— Tudja, ő a tanácselnök öccse. Hát, szóval, tart a tanácsülés. Szó ide, szó oda, egyszeresük feláll a Király Laci, a mostani Rózsa Ferenc Tsz agronómusa. Kezében egy darab közönséges papírt szorongat. Azt mondja, fontos bejelentése van. Erre mindenki elhallgat és odafigyel. Az meg olvassa: „Én, Kelemen Ferenc, a tizenegy hold földemmel belépek a termelőszövetkezetbe”. A többiek csak néznek. Azt hiszik valami tréfa, A tanácselnök meg

egyenesen megijedt. Mert az öccse anyjuknál, Katalin napon ugyancsak ellene volt még az egésznek.

~Ti e nem ■— veszi át a szót

^ Gáncsos László. — Mert Kelemen Feri hozza ki az asztalhoz a pár soros írást. Én is fel- ocsudok. Mondom, csináljuk meg hivatalos papíron. „Jól van — mondja Feri —, csináljuk.” tgy is lett. És ott, a tanácsülés után még hat nyilatkozat fogyóit el...

— Szóval, így vagyunk mi, parasztok ezzel a nagyüzehi gazdálkodással — mondja lassan, a szavakat válogatva Gyuri bácsi.

— Majdcsak mindenki tudja itt, hogy mi a jövő, hogy nem a kisparcelláé. A nyírtassi gazdaság igazgatójának a szavát nagyon megjegyeztem, hogy nálunk kétszáz forint a búza mázsája, a világpiacon meg nyolcvan. Meg hogy az állami gazdaság egy mázsa tengerit három-négy óra kézimunkával termel, mi meg tizenöttel. Már úgy értve, hogy dl ágán termelünk. Ez bizony igaz.

— Ügy van ez, mint a szégyenlős kislánnyal. Az is húzódik a csóktól, pedig sejti, tudja is hogy jó...'Utána meg rákap.

— Mert, kérem —: folytatja Takács bácsi —, mindenki azt mondja itt, hogy az elmúlt tíztizenöt esztendő igazi paradicsom volt a parasztnak. Nem volt bolettás világ, elkelt a termény, csak győzzük termelni. És hogy jobb a nagyüzem, azt én tudom. Csak hát, amit ötvenhatban „kaptunk”, az egy kicsit visszahúzott. Az én tíz holdamon — hármat már a gyerekeknek adtam sohase termett több, mint amit a szövetkezetből kaptunk negyedmagam munkája után. Se kenyérnek valóból, se klumpából, se másból. Igaz, azóta már sokat változott. Ma már nem a terménnyel, hanem az érte kapott pénzzel dicsekedhetnek a szövetkezet beliek.

w

F n őszinte vagyok, megmon- dóm, az egyéni gazdaságban is megéltünk, nem rosszul, de félre kevés pénzt tehettünk, mert mindig elment valami szükségre év végéig. Hanem, ha már igy hozta a szó, azt tartom, hogy a közöst „tökével” érdemes kezdeni. Sajáttal. Igen elgondolkoztató ez a holdankénii hozzájárulás. Ezzel akár traktorvásárlásba is lehet kezdeni azonnal, az elején.

— Látja, ilyen ez — szól közbe a felesége nevetve. — Még meg sem melegedett, még a csutkái hordja haza a határból és már azon spekulál, hogy is legyen. Tegnap már a tanácson járt mert már Csüllöggel, Borbély Károllyal, Somogyival, meg Kelemen Ferivel összedugták a fejüket, hogy munkához kellene látni: trágyát hordani, meg istállót javítani. Űgylátszik, hamar rákaptak arra a csókra...

— Ugyan, ne bolondozz már, asszony — dörmögte Gyuri bácsi. — Hát ki csinálja, ha nem mi? A mi gondunk, a falu dolga ez.

Samu András

Napvilágot látott a világ lapjaiban az emberiség számára világos utat mutató, bizalmat, erőt és biztonságot nyújtó Moszkvai Nyilatkozat, melyet a kommunista és munkáspártok képviselőinek 1980 novemberében, a szovjet fővárosban tartott értekezletén fogadtak el. Nem túlzás azt mondani, hogy a Moszkvai Értekezlet volt a világ kommunistáinak eddigi legfontosabb és legnagyobb tanácskozása. A Földünkön élő emberiség, a béke, a demokrácia, a szocializmus ügyét nagy felelősséggel, a világhelyzetet marxista-leninista módon értékelve és elemzve vitatta meg nyolcvanegy kommunista ék munkáspárt.

Valamennyi kérdés vitája a marxizmus—leninizmus, a proletár nemzetköziség megingathatatlan elvi alapján, a testvéri barátság szellemében folyt. A deklaráció megerősítette a kommunisták hűségét a három évvel ezelőtt meghirdetett elvekhez, melyek azóta is állandó ösztönzést adtak tevékenységükhöz. Igazolódtak azok a tételek, amelyeket az SZKP XXI. kongresszusa és a korábbi Moszkvai Nyilatkozat meghirdetett. 1951. óta a történelem új, grandiózus eredményeket hozott, melyek messzehangzóan igazolják a kommunisták elveinek helyes és termékeny voltát.

Egységes elvi alap, közös cél és egységes akarat nyilvánul meg az egész emberiség ügyével foglalkozó Moszkvai Értekezlet nyilatkozatában. A történelmi fejlődés törvényszerűségeit elemezve hangsúlyozza a Nyilatkozat; korunk fő jellegzetessége, hogy a szocialista világrendszer az emberi társadalom fejlődésének döntő tényezőjévé válik. Tehát a fő irányt azok az erők határozzák meg, amelyek az imperializmus ellen a társadalom szocialista átalakulásáért harcolnak. A társadalom fejlődésének menetét elemezve bizonyítja a Nyilatkozat azt, hogy

a szocializmus teljes győzelme elkerülhetetlen.

E nagy mű minden egyes fejezete gazdagítva a marxizmus- lcniuizmus tudományának több ágát, mutatja meg a tennivalókat, sugároz biztonságot nem csak a kommunisták, hanem a világ valamennyi békében élni kívánó népe számára. Mi biztosítja ezt? Az, hogy a szocialista világrendszer fejlődésének új szakaszába lépett. A Szovjetunió sikeresen folytatja a kommunista társadalom általános kibontakozó építését, s a szocialista tábor többi országai is sikeresen rakják le a szocializmus í alapjait s jutnak egyre közelebb annak befejezéséhez. Ezeknek! az országoknak az ereje és le-1 győzhetetlensége népeik össze-! forrottságában és egységében, a marxizmus-leninizmus iránti hűségükben rejlik.

Nagy bölcsességgel és felelősséggel vizsgálja a béke további biztosításának a tennivalóit. A Nyilatkozat hangsúlyozza: „Az új világháború veszélye elleni harcot most kell kibontakoztatni, nem várva addig, amikor már hullanak az atom- és hid- rogínbombák.” Ezért hívja fel a1 figyelmet: „Nem szabad, hogy politikai, vallási vagy egyéb kérdésekben fennálló különbségek akadályqozzák a munkásosztály összes erőinek tömörülését j a háborús veszéllyel szemben.’’!

Talán az utolsó fejezet kelti a legnagyobb megrökönyödést az ellenség számára, akik korábban arról fecsegtek, hogy viszályok vannak a komunista pártok között. A Nyilatkozatnak e része a nemzetközi kommunista mozgalom egységéről szól, a proletár nemzetköziség széllé- j me él benne, mely megmutatja*! iiogv éppen a marxi-lenini tani-1 táshoz híven, az egész világon j új győzelmeket arat az emberi-j ség ragyogó jövőjéért, a béke biztosításáért, a szocializmus diadalra juttatásáért folyó küz-] delemben.

Farkas Kálmán. |

Viszik a fődet Gábor! Viszik a fődet! Mi lesz Velünk öregségünkre?! Jajveszélkelt és sikoJto- zott az asszony, a férfi is erősen megdöbbent és megtántorodott. Mégis ő maradt talpán és kurtán, parancsolóan mormogta oda Vica néninek.

— Maradj csendben!

Ilyen férfihangot régen lehetett a házban hallani.

Gábor bácsi az ajtóba vert fogashoz ment, leakasztotta onnan a feslett nagykabátot és szuszogva, erőlködve rángatta magára, aztán elővette a nagybotot.

Az asszony meredt szemmel nézte.

— Hová mégy?!

— Bízd rám!

Megrántotta a vállát és kiment a házból. Amint kilépett, ősi szokás szerint felnézett az égre, hogy tájékozódjon az időjárás felől. — Szép napsütés hullott alá az őszi falura, de ez nem volt kedvére Gábor bácsinak sem, mert való- sáros lekvárban kellett kavarni a lépeseket. Óvatoskodva haladt keresztül az udvaron és nekivágott az ösvénynek, melyen az. elébb érkezett az asszony. Vica néni utánabotorkált, de a ház küszöbén megállt. Látta, hogy az embere befelé tart a faluba.

— Tán nem hisz nekem a vén bolond — gondolta magában, aztán sóhajtva lépett vissza a pitvarba, a szobába, ahol most a tűzhely melegített és ebédfőzéshez látott. Évtizedek alatt beidegző- dött kötelességérzettel, a szokás muszáj-parancsával.

Bedő Gábor a feleséhez, Kaszás M Jánoshoz igyekezett. Ez volt az első gondolata s ezt hajtotta végre anélkül, hogy hirtelen tudta volna, hogy tulajdonképpen, mit is akar, ösztönösen indult Kaszáshoz, akit úgy tekintett, mint

SOLTÉSZ ISTVÁN:

PARASZTOK ÉS AGITÁTOROK

II. A JejJu

a földje vigyázóját. Ilyenféleképpen rokonabbnak tartotta, mint a vérszerintit. Annál is inkább, mert Kaszás M. János valóban jó gazdája volt a földnek.

'Kaszásék ebédnél ültek. A férfi frissen borotválva, kipattant piros pattanásokkal az arcán a fő helyen ült, az asztal két szélső oldalán a két gyerek, a spór felöli alsó helyen pedig az asszony, minden percben készen arra, hogy sót, vagy paprikát, vagy zsíros levet, kenyeret adjon annak, aki kívánja. Kaszás negyvenkörüli parasztember volt, kidolgozott arcú és kezű, rövidrenyírt szőke hajjal és sárgásra fakult kicsi bajusszal. A levest hörpöl- gették. Kaszás kenyérrel, meri így szokta meg a tirpák tanyákon, ahol legénykorában szolgált.

Gábor bácsi olyan hirtelen nyitotta ki az ajtót, hogy észre sem vették a jöttét, csak akkor, amikor beköszöntött az ajtónyikorgással együtt.

— Jó étvágyat mindnyájatoknak.

Az asszony rögtön felállt és úgy tett, mintha a spórhoz futna. Nem szólalt meg. mert nem illik, amíg a gazda nem szól. Kaszás is felemelkedett a helyéről.

Csodálkozva nézte az öreget.

— Isten hozta Gábor bátyám, ilyen csodát! Üjjék 1c.

Intett az asszonynak, hogy hozzon egy széket az öreg alá.

— Ide az asztalhoz Gábor bátyám, tartson velünk.

így nyájaskodott Kaszás, de Bedé Gábor nem mozdult a helyéről, az ajtó mellől, ahol bejöttékor megállott. Kaszás észrevette, hogy valami baj van.

— Mi a baj bátyám? — kérdezte hát és abbahagyta a kínálga- tást, vendégeskedést.

Az öreg halottsápadt volt és nyögve jött ki a száján. Kérdezett.

— Elveszik a fődet, fijam?

Kaszás rögtön tudta, hogy mire

gondol: a brigádokra, a szervezésre. Megvonta a vállát.

— Ki venné el?

— A városból jöttek.

Az öreg reszketett és szavai is rezegtek.

— Á! Nyugodjon meg Gábor bácsi, üljön le egy picit, majd beszélgetünk. Ráérünk ebéd után.

Az öreg látta, hogy . Kaszás M. János egyáltalán nincs begyulladva és a fiatal férfi nyugodt higgadtsága, tréfálkozó kedve megnyugtatta. Annyira, hogy leült az asztalhoz és az eléje tett levesbe belekanalazott. Ä húsleves metélttésztája odaragadt a bajuszához, s amikor a második szürcsölás- után letette a kanalat, ott maradt rajta' lógva. A gyerekek vihogva mutogatták egymásnak, de halkan, hogy ne'íudódjon ki, mit nevetnek.

Az öreg mégsem tudott enni.

— Mi van a főddel Jani?

Kaszás megtürülte a zsíros száját. ....

— Mi lenne Gábor bátyám? Semmi, nincs. Aki bemegy, a csoportba bemegy, aki nem, hát az nem.

— A csoportba? — motyogta maga elé Gábor bácsi.

Ismerte már régen ezt a szót és a mögötte lévő fogalmat is, de tőle, az öreg embertől nagyon messze állott, idegenül és furcsán, mint amihez semmi, semmi köze nincsen és most hirtelen elébe lép azzal: itt vagyok, mit szólsz hozzám.

— A csoportba? — ismételte és a csizmája orrát vizsgálva morgóit, motyogott magában. Kaszás azalatt tovább harapta a jószagú oldalast. — Egyáltalán nem tudta az öreg közelhozni, a megértés közelségébe hozni magához ezt a szót, annyira idegen volt. Csak hallotta, de soha rajta nem gondolkodott.

— És te bemész a csoportba? — emelte fal hirtelen a fejét és a fiatal parasztra nézett fürkésző szemeivel.

A gazda megvonta a vállát.

— Nem hiszem — mondta — nem akarok.

Gábor bácsi bólogatott. Egy darabig nézte még, hogy hogy eszik a család, aztán felállt és elköszönt.

Az ajtóból visszaszólt:

— A fődet jövőre is neked adom János.

A férfi kikísérte egészen az utcai kapuig és úgy bocsátotta útjára az öreget. Utánanézett, ingatta a fejét, mint aki nagyon sajnálja. — Hazafelé az iskola mellett kellett volna elmenni, de

most is, mint jövetelkor, elkerülte, találkozni sem akart az idegenekkel. Amikor hazaért, egy szót sem szólt az asszonynak*' hiába faggatta Vica néni, hogy] hol volt és mit csinált. Leránci-j\ gálta lábáról a csizmát, hsnyat- feküdt a dikón, ruhástól, sapkás-! tói és várta, hogy érte jöjjön a: halál.

Nagyon várta a halált és úgy í érezte, hogy nem is késik soká,! nemsokára bejön a küszöbön és megáll az ágy mellett, vállára1 teszi csontos kezét és azt mondja: „Készülj Gábor fiam a nagy út-1 ra.” Ezt senki sem fogja hallani*! csak ő. Akkor majd felhúzza a i csizmáját és megindul a halál i nyomdokán, itthagyja a földet, az: erdőt, a feleségét, vissza sem néz*! mert csupa ragyogás, fény lesz; előtte s csak azt fogja látni. így; képzelte el a halál pillanatát.' Egy cseppet sem félt, inkább vá-l gyott utána. Ennyire még soha-; sem. Amikor a felesége hírül hoz-’ ta. hogy kezdődik a szövetkezeti szervezés a faluban, a szívébe borzongató félelem surrant be: mi lesz?! A közelgő, új félemlítette meg. hiszen nem ismerte,! nem barátkozott vele, csak emlegetni hallotta s tudta, hogy mások is húzódoznak, félnek tőlej Az ő öreg szivét különösen megütötte az ijedtség — hiszen elég*! ha a pipát elbírja a két karja.! Mi lesz vele? Ez volt az első fel-1 jaidulás. a második rögtön utána: mi lesz a földdel meg az erdővel? | Ügy lesz, ahogy az asszony mond-! ta: elveszik? Mehetnek az árokpartra felfordulni!? Ezek a kérdések erősen felzaklatták, pedig az agitátorok érkezése előtti idő—, ben már nem sokat törődött a földi dolgokkal.

(Folytatása következik^

5

BIZALOM, EBÖ, BIZTONSÁG