Kelet-Magyarország, 1960. december (20. évfolyam, 284-308. szám)
1960-12-04 / 286. szám
Éj üzemi konyha, étkezde, kultúrterem épül a MÉK központ láb an Kicsinek és korszerűtlennek bizonyult a MÉK üzemi konyhája. Indokolt volt, hogy a dol- gazók igényét figyelembe véve változtassanak ezen a helyzeten. Az ősz folyamán felépítették a korszerűsített új üzemi konyhát, ahol közel százötven emDernek főznek naponta ebédet. Már befejezéshez közel van az étkező helyiség és a beépített színp. dós kultúrterem építése is. Január elsejére tervezik befejezni az építési munkák; t. A MÉK közel hatszázezer forintot költ az új üzemi konyhára, étkezdére és kultúrteremre. örülnek a dolgozók, mert az intézkedésekben azt látják, hogy a vezetőség egyre jobban gondoskodik róluk A téli könyvvásár kiemelkedő könyvei a szépirodalmi művek közül A szépirodalmi művek közül most jelenik meg: Mikszáth Kálmán Válogatott elbeszéléseinek két kötete, Sőtér István Edénkért című elbeszélésgyűjteménye, Szentiványi Kálmán új regénye, a Nyugati szivárvány és Fehér Klára új kötete, a Szerencsés történetek. A „Regélő városok” című sorozat első kötete Párizs címmel a francia főváros történetét mutatja be. Az ünnepi kiadványok l.jzött lesz Dosztojevszkij A fé'kegyelmű, Victor Hugo A párizsi Notre-Dame, Suetonius Caesarok élete, Zola A kegyelme- úr, Thomas Mann A Budden brook ház, Sinclair Lewis Gidoo- Planish, de Castro Örökkévaló- j ság című műve, Hemingway No i vellái és a francia Vercors AI tenger csendje című elbeszélésgyűjteménye. tJSAGHÍR: „ORVOS HELYETT AUTOMATA.” Ha az SZI K-ban is mesvalósítauák... ■ i Érdekes hírt olvastam az Esti Hírlapban, Azt írták, hogy elkészült a világ legnagyobb teljesítményű diagnosztizáló gépe, amely szinte egymaga teljes orvosi konzíliumot helyettesít. Namármost, lessék csak elképzelni ezt az automatát az SzTK-ban. A beteg fél délelőtt sorbaáll. Aztán kiszól a recsegő hangú gép-nővérke: — Kérem a soronkövetkezőt... Belépünk, s máris ott állunk a nikkelkarú, elektromosszemű, lombikhasú, jóságos doktorbácsi előtt. Nem kérdez ő semmit tőlünk, vörös lángnyelvek csapnak elő bádoghomlokából, egy szörnyű rántást érzünk, s valami csiklandós máris ott motoszkál a torkunkban, a mandulánk körül. Még meg sem julla- düíik, erélyes gépkezek a vizsgáló asztalra döntenek, s valahonnan megszólal a rejtett magnetofon: —^■.Tessék kérem szuszogni, Mondja, hogy áááá... Tartsa vissza a lélegzetét. Uuúgy' Na még egyszer... . Aztán mágneses fül hajol a j hasunkra, s nyomni kezdi a I májunkat. Ugyanakkor a gépkalapács a térdünket ütögeti, míg egy csáp az ereinkbe fúródik és vérvizsgálatot végez. Aztán felgyűl a villany, s a géporvos szájában máris ott füstöl a múcigaretta. Géplábait keresztbe rakja és géphomloka Táncokba szalad. Esetleg a mágnestekercsét is megcsóválja. Aztán recsegni kezdi: — Baj van itt, barátom... Minek iszik annyit? Magának a cigaretta is méreg. Hashajtót kell szednie, s tartózkodjék a kicsapongásoktól. Három hét múlva megint jöjjön be hozzám... S amikor a plézsebbe csúsztatjuk a zárt borítékot, ez elektromos szemekre szemérmesen csukódik az izzó nylonszempil- la... Hát valahogy így... gy. i. gyFogarasi Emma vállaji KÍSZ- titkár is értékes tapasztalatokkal gazdagodott. Halálra ítéltek egy amerikai pilótát Djakarta, (AP): Az indonéziai katonai törvényszék megerősítette az Allan Lawrence Pope amerikai pilóta ellen hozott halálos ítéletet. Pope 1958-ban az indonéziai felkelők megbízási tói bombázta az indonéz fegyveres erők csapatait és hajóit. Íja nú tik óztak a f iatalők Az elmúlt héten tartották Nyíregyházán a KISZ Szabolcs- Szatmár megyei küldöttértekezletét. A megyei bizottság beszámolóját Lipök András elvtárs, a KISZ megyei bizottságának titkára mon dotta el. A beszámoló és vita után megválasztották a KISZ megyei bizottságát és az országos kongresszus küldötteit. Az elnökségben helyet foglalt Benkei András elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Fckszi István clvíűrs, a megyi tanács vb. elnöke, Andi-ikó Miklós, a KIEL KB tagja, valamint a párt-, tanács cs tömegszervezetek képviselői. Tanácskozik a megyei küldöttértekezlet. (Hammel József felvételei.) gazdasági érdek a szabályzó — a modern, a legfejlettebb technika alapján végzik a termelést, így a termelékenység, de a termelés mennyisége is állandóan nő. Az iparban képzett szakemberek végzik a fizikai munkát is, nem is beszélve a technikusok, mérnökök és közgazdászok seregéről. A legalább olyan tudást igénylő mezőgazdaságban pedig — a kisüzemekben — az apáról fiúra maradó szokás szerint megy a gazdálkodás. El sem képzelhető, hogy egy 10— 12 holdas paraszt egy gyermekét agronómusnak, a másikat kertésznek, a harmadikat állattenyésztőnek, a negyediket pedig pénzügyi embernek tanítássá. Tegyük fel, hogy ezt a tudást még meg is szereznék de egy ilyen gazdaságban hogyan lehet az új agrotechnikát, a gépeket az öntözést, a vegyi védekezést hasznosan alkalmazni. Sehogy. Haladni, a világversenyben megállni a helyünket nyilván csak a fejlett módszerekkel lehetséges. A Központi Statisztikai Hivatal vizsgálata szerint 1957-ben az egyéni gazdaságok 20 milliárd forintnyi állószközzel többel végezték a termelést, mintha ugyanazon a területen nagyüzemek gezdál- kodtak volna. (Társadalmi Szemle 1959 évi 8—9. számúból) Ez az egyetlen tény is világosan mutatja, hogy az egyéni gazdaságok milyen drágán, milyen nagy, szinte pazarló állóeszközzé) dolgoznak. A szocialista iparunk, külkereskedelmünk az utóbbi években hatalmas segítséget nyújtott a mezőgazdaságnak. Például 1957-hez viszonyítva csupán 1959-ben 38,7 százalékkal nőtt a mezőgazdaságban a traktorállomány. Tizenöt lóerős traktorban ez 10100 darabot jelent. 1957-ben egy holdra 38,1 kilogramm műtrágyát adott az ipar és a kereskedelem a mezőgazdaságnak, 1959-ben már 79 és fél kilogramm jutott. A hibrid- kukorica üzemek sora épült az utóbbi években, amiből egy-egy többmillió forintba került. Az innen kikerülő vetőmag többlettermése is elsősorban a parasztság jövedelmét fokozza. Ne soroljuk tovább ezt az egyenlőtlen helyzetet, hogy mit nyújt az ipar a mezőgazdaságnak és mit nem nyújt a mezőgazdaság, hanem végezzünk még egy kis világpiaci összehasonlítást. IYI INDENKI ELŐTT KÖZIS- MERT dolog, hogy nem vagyunk önellátó állam, igen sok nyersanyagot, ércféléket, gumit, gyapotot, fűszer és déli gyümölcsfélét és sajnos még elég sok mezőgazdasági terméket is hozunk be külföldről. Az ilyen behozatalokért előbb vagy utóbb nekünk is adni keil valamit. A szocialista országok adnak hitelre is, de a kapitalista országoknak azonn-'l íizetni kell. Ez a fizetés mindig a világ piacon kialakult árakon történik. Vizsgáljuk meg e néhány mezőgazdasági termék áralakulását az utóbbi években. A világpiacon — 1954 évet száznak véve — a búza 93-ra, a rizs 76-ra, az élő- sertés 81-re, a vaj 73-ra, a tojás ára 97-re csökkent. Nálunk ez idő alatt a kenyérgabona árában lényeges változás nem történt, de ami változás van, az is felfelé halad, néhány százalékkal magasabb. Viszont a hízottmarha felvásárlási ára megkétszereződött, emelkedett a tojás, a tej, tehát a vaj ára is. Többet fizet az állam 1938-ban egy főre eső fogyasztás: Liszt 134 kg Zsír 18 kg Hús 34 kg Cukor 10,5 kg Tojás 82 darab Az igények egyre nőnek, amivel a mezőgazdasági termelés nem képes lépést tartani, ha az egész területen rövidesen meg nem valósul a nagyüzemi gazdálkodás. Ez a néhány példa is világosan mutatja, hogy a kisparaszti faekés, tehenes kisgazdaságok már nem versenyképesek, sem a belföldi ellátást, sem a külkereskede’münk rentabilitását nem tudják biztosítani. Az egész világon betört a mezőgazdaságba a villany, a gép, a vegyi védekezés, a mesterséges öntözés, mondhatjuk így, hogy a repülőgép is. hiszen ezen a nyáron már á mi megyénkben is dolgoztak a bur- gonyebogárirtásban. Ka nem is egészen olyan mint az ipari gyár, de azt megközelítő szervezettségű. termel ék-nysérű mezőgazda- sági üzemek létesülnek, úgy a szc.sia’js'a; mint a kapitalista országokban. 4 GAZDASÁGI tényezők melleit még egy nagyon fontos pcli ikai ck is szükrégsze- rűvé teszi, hogy nálunk is győzzön az egész mezőgazdaságban a a cukorrépáért is, mint korábban. Ilyen árak. illetve ilyen termelési költségek mellett nyilván nem tudunk a világpiacon sem érvényesülni. Ide kívánkozik még a saját fogyasztásunk alakulása is: Az ötvenes évek átlaga: 156 kg 22,5 kg 42 kg ' 25 kg 123 darab szocialista nagyüzem. Nagyszerű hivatásának tesz eleget a kommunista párt vezette munkásosztály, amikor a saját osztályához hasonló egységes paraszti osztály kialakítását segíti, ahol megszűnik a kizsákmányolás, nem az számit majd, hogy kinek milyen messze van egymástól a két pnes- gyéje, ki milyen lovat hajt, hanem ki hogyan dolgozik, milyen becsületesen él. Felszabadulhat az alkotó ember, nem lesz egyik a másik kizsákmányolója, nem élvez az egyik több előnyt mint a másik csak azért mert 25 vagy 5 holdas, vagy talán nincstelen pf.rasztszülőktcl - származik. Az egész nép — benne a parasztság — érdekeit képviselve hozott o’yan döntést az MSZMP VII. kongresszusa, hogy a mezőgazdaságban is le kell rakni a szocializmus alapjait, hogy aztán tovább éníthersük a mindent iné:; többet adó kommunizmushoz vezető szocialista társadalmat. Csikós Balázs. Elv héttel előbb kezdik mei a nrtndí'ak k&besi&it A karácsonyi postaforgaium zavartalan lebonyolítása érdekében a pcstavezérigazgatóság az Országos Nyugdíjintézettel egyetértésben úgy döntött, hogy a januárra járó nyugdíjellatási díjak kifizetését egy héttel előbb kezdik meg, így már december 24-ig valamennyi nyugdíjas megkapja a járandóságát. Deceirber K-tül január 9-íj !art a téli szünet az Iskoláltiian A Művelődésügyi Minisztériumban kapott tájékoztatás szerint az idei tanévben az általános és középiskolákban a téli szünidő december 22-én kezdődik. A szünet előtti utolsó tanítási nap december 21. A szünet utáni első tanítási nap 1961. január 9. A felsőoktatási intézményekben az utolsó előadásokat ebben az évben december 20—21-eh tartja;;. A vizsga időszak december utolsó napjaiban kezdődik és 1981. január végéig tart. Párá?, ködös idő Várható időjárás V&sárnap estig: párás, ködös idő, tobbfelé küdszitálás, északon 1—2 helyen kevés eső. Gyenge légáramlás. A magasabb hegyeken enyhe, köd- mentes idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0 plusz 5 fok között. 7