Kelet-Magyarország, 1960. december (20. évfolyam, 284-308. szám)
1960-12-22 / 301. szám
ARCKÉP Hs azó esik róla — márpedig népszerűségéért sok helyütt emlegetik a faluban — az az emlékezetes szerenád az első számú beszédtéma. Dobos Dezső 1936. tavaszán igen merész szerenádot kapott a falu dolgozóitól: az Internacionálét énekelték az ablaka alatt. Sokáig bujkálniuk is kellett az „éjjeli zené- zöknek” a csendőrök szuronyai «W1. A múló évek nem törték meg Dobos Dezső elvtársat, akire mindig feltekintettek az emberek. Ez év januárjában meg is választották a termelőszövetkezet elnökévé. Becsületes kiállása mellé párosult az is. hogy egyéni gazda korában példamutató szorgalommal művelte a földet. Ügy igaz, nem könnyű feladat egy 230 tagot számláló nagy család vezetőjének lenni. Beszélgetünk. Az elnök szavai komolyak, meggondoltak: — Amikor elvállaltam a megbízást, arra gondoltam, ha nehéz is, de szép feladat. Rengeteg gonddal jár az új út kereKclszeres forgalom a postán Karácsony közeledte nagyon meglátszik a postai levél, távirat, távbeszélő, pénz és csomag forgalomban. A nyíregyházi I. számú postahivatalban mindenütt megerősített szolgálatot tartanak. A csomagfelvételnél még egy felvevő dolgozik és a csomagkéz- besítésnél a harmadik autót is beállították a munkába. Duplájára növekedett a csomagforga- lum s örvendetes, hogy a felvett és érkezett csomagküldeményeket még aznap továbbítja a posta a címzettnek. A MÁV vona- i lakon a vonatok a szokásos postakocsin kívül mellékkocsit is közlekedtetnek, mert az igény ezt indokolja. A postahivatal vezetőjétől hallottuk, hogy a nyugdíjak és egyéb pénzküldemények kikézbesítése is megkövetelte a postásoktól a nyújtott szolgálatot, a feszített munkát. Tájékoztatásul közölte a postafőnök, hogy december, 25—26-án a postahivatalok és fiókposták munkaszüneti nap szerint munkaidőben* tartanak szolgálatot. A postahivatalok csak táviratot, ex- pressz-ajánlott levelet, küldeményt továbbítanak, a c'mzettnek. 25-én egyszeri csomagkézbesítés lesz. A vidéki kispostahivatalok délelőtt 8—10 óráig tartanak nyitva. Bukarest legmagasabb lakóépülete A román fővárosban csakúgy, mint az egész országban nagyszabású építkezések folynak. Sokhelyütt, s Bukarestben különösen az új lakótelepek építésén. kívül egész utcák képét változtatják meg Helyrehozzák • . rendezetlen kapitalista építkezés hagyatékát: lebontják az utcasorokból fegyelmezetlenül kiugró álacsony házakat és a városképbe szépen beilleszkedő modern épületeket emelnek. A gyönyörű színekben pompázó új épületek általában 9—11 emeleteseit, de nem ritkák az ennél magasabbak sem. Legújabb hírek szerint Bukarestben a Splaiului-téren felépült Bukarest és egyben az ország legmagasabb lakóépülete, a 17 emeletes „Gioconda” ház. Már teljesen befejeződtek az épület belső munkálatai, s csak a külső befejező munkák egy része van hátra. sése, s amikor már egy kis eredmény mutatkozik, olyan jó erzes fogja cl az embert. Egyik legfontosabb dolognak tartom, szót érteni az emberekkel, meghallgatni őket és igazságosnak lenni. Nem, korántsem szeretem az íróasztalt, együtt élek a tagokkal. Megdicsérem a példásan dolgozókat és figyelmeztetem őket a hiányosságokra. Ha úgy adódik, nem mellőzöm a bírálást sem. Igaz, ilyenkor előbb mindig haragszanak rám, csak később látják, hogy jót akarok mindenkinek... Tengernyi sok munkája van egy termelőszövetkezeti elnöknek, de, ha a tagok segítenek a problémák megoldásában, akkor megcsappannak a gondok, így mondja Dobos Dezső és kér, nehogy félre értsem, ő nem panaszkodik. Bár mindenki tudja róla, hogy napjai nagyrészét a közösért szenteli. Dobos Dezső szeret tervezni, de még inkább kedveli a tetteket. Nagy hozzáértéssel és szeretettel szol a tsz jövő évi építési tervéről. Hizlaldát, süldőszállást és egy ötvago- nos tengeri goiét kívánnak építeni. Kívánnak? Nem jó ez a szó, inkább úgy kellene mondani: fognak építeni egész biztosan. Hiszen, ha az aranyosapáti nagy közösség álmodozni, tervezni kezd, akkor a tiszteletnek örvendő elnök irányításával tűzön- vízen keresztül viszi akaratát. Marofka Imre tudósító Hogyan lehet decemberben egyszerre kéthavi fizetéshez jutni ? Talán nincs is olyan ember, akit ne foglalkoztatna a fenti kérdés. December hónapban két fizetés, nem is olyan rossz. Egyesek lehetetlennek tartják, s még gondolni sem mernek erre a „lehetetlenségre”. Pedig koránt sem megoldhatatlan dolog a decemberi duplafizetés. Kérdezhetné valaki: van-e olyan dolgozó egyáltalán, aki az év utolsó hónapjában egyszerre kéthavi fizetést is „felszed”, vagy talán még ennél többet is. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy van. Sőt, örömmel megállapíthatjuk, hogy ezeknek a „kéthavi fizetéses” dolgozóknak a száma napról-napra növekszik. Csak megyénkben több mint 12 ezer olyan dolgozó él, aki december hónapban a fizetésének kétszeresét, vagy még ennél is többet ad haza, könnyíti a család pénzügyi nehézségeit az ünnepi szezonban. Ezek az egyszerű munkás emberek és bérből élő dolgozók azok, akik december hónapban megduplázzák a jövedelmüket. Hogyan lehet ezt megvalósítani? Választ ad^ erre az igen könnyű kérdésre megyénk 124 Kölcsönös Segítő Takarékpénztárának 12 ezer tagja. Azok az emberek, akik célkitűzéseik megvalósítására, vagy nem várt kiadásokra havonta a KST-be gyűjtik fizetésük bizonyos részét. ■ Most, hogy elérkezett az év utolsó hónapja, a KST betétek visszafizetésének ideje, ezeknél a dolgozóknál nem okoz különösebb nehézséget az ünnepekkel kapcsolatban adódó kiadás, sem az ajándékozás, — no meg a szórakozás sem. íme, a bizonyíték: december első tíz napján négymillió forintot fizettek vissza a megyében lévő Kölcsönös Segítő Takarékpénztárak. Ezt az összeget a dolgozók havonta tíz, húsz, ötven, száz forintokként gyűjtötték egybe. A KST-k népszerűsége egyre nő. A Nyíregyházi Cipész KTSZ Kölcsönös Segítő Takarékpénztára újabb negyven fővel növekedett és a havi befizetés összege 5 ezer forinttal magasabb a tavalyinál. Az Építő- és Szerelő Vállalat több mint száz, a Kiskereskedelmi Vállalat nyolcvan, a Kéményseprő Vállalat negyvenöt fővel növelte a KST tagjainak számát. Igaz, néhány helyen még — például a Nyírteleki Gépállomáson, a Vízmű- és Kútkarbantartó Vállalatnál, a Sóstói Fürdő- és Üdülő Vállalatnál — idegenkednek ettől az áldásos és csak üdvözölni való takarékossági módszertől, de reméljük, hogy a jövőben a vállalatok vezetőségei mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy7 dolgozóik családi élete még kiegyensúlyozottabb legyen. 280 köbméter löldet mozgatnak meg a gyulatanyai MHS-ta»ok Öntevékeny munkához látott a nemrég megválasztott új vezetőséggel az élen a gyulatanyai MHS alapszervezet tagsága. Pásztor Sándor MHS elnök jelentése szerint a gyulatanyai MHS-tagok a régi és elhanyagolt, a szabályoknak nem megfelelő lőtér helyett új,. 50 méteres szabályszerű elrendezésű lőtér építéséhez fogtak. A munkák folyamán mintegy 250—280 köbméter földet mozgatnak meg, részben kézi, részben gépi erővel. Eddig a lőtér építését kétharmadrészben végezték el, 220 órát dolgoztak kézi, 35 órát gépi erővel, december 25-ig át is adják rendeltetésének. A • társadalmi munkából számosán ki vet‘ék részüket, de főleg Kunkli Gergely, Kunkli András, Kurucz Mihály, Kuruca András, Szilágyi Mihály, Fülöp András, Mártha András, Varga Sándor, Villás János és Kiss György dolgozott sokat. Támogatta e. kezdeményezést a gazdaság vezetősége és pártszerevezete is. akik közül Pásztor Sándor. Pécsi János, Szabó János és Man- zák István nemcsak a szervezésből, hanem az építési munkákból is derekasan kivették részüket. Karácsony előtt Karakóéknál Nyíregyházán, a Kéz utca S. sz. alatti házban lakik Karakó Istvánná. Kicsi o szoba. barátságos és meleg. Szép bútor, fü- göny, csipketerílö és rádió is van a szobában. — Kényelmesen lakunk itt Laci fiammal — mondta Karakáné. — öt gyerekem él, de négyen már kirepülték a szülői hajlékból. Erzsiké, Ica és Juci asz- szony már. Pisa megnősült, öt unokám van! Várom őket, mindig eljönnek boldog karácsonyt kívánni. Sütök nekik is finom süteményt. Vettem ajándékokat; Marikának babát. Józsikának és Jancsinak motort, Erzsikének és Beáikénak édességet. Ügy örülök, amikor együtt vagyunk! Igaz, alig lehet mozogni a szobában, annyian vagyunk, de betöltik a szobát kacagással és szeretettel. Bcsötétedik, mire Karakáné hazakerül a do iiárty fermentálóból. Ott dolgozik tizennégy éves kora óla, s most negyvenöt éves. — Laci fiam is velem dolgozik a gyárban, — magyarázta. — Ketten kétezer forintot keresünk havonta. Szerényen, jól élünk. Bár mindig igy élhettünk volna! — sóhajtott. — Hej, sok rosszat, nyomorúságot átéltem családommal. Sok szomorú karácsonyunk volt! A leg- szomorúbb 1944-ben, amikor jöti a hír, hogy drága jó férjem elesett a háborúban. Haza vártam Pislát. Terítve volt az asztal, a férjem számára is sütöttem, főztem, s szomorúan ültünk a karácsonyfa alatt, öt apró gyerekkel maradtam. Munka se volt. Ica és Juci sze- rotetházba került, öt évig voltak ott, A nagyabbakkal küszködve éltem. Azóta is gyűlölöm, átkozom a háborút. Az özvegy asszony köténye szélével megtörölte szemét, aztán vidámmá változott arca, úgy folytatta: — Vettem szép karácsonyfát, jutott pénz szaloncukorra is, nem úgy mint tizenöt-húsz évvel ezelőtt, amikor kenyérhajat, meg deszkadarabkákat csomagoltunk papírba, s azt tettük egy fe- nyögallyacskára, szaloncukor helyett. A férjem kőműves volt. Sokat volt munka- nélkül. Nem is tudják tán, a mai emberek, a fiatalok, hogiy milyen nehéz volt akkoriban egy fiatal házaspárnak. örültünk, ha karácsony napján húsleves kerülhetett asztalunkra, meg fehér kalács. Most meg tortára is jut. Miközben beszélt, törte a diót a tésztába. — Szombaton délután nem dolgozunk% hogy az asszonyok hazamehessenek sütni, főzni Én is akkor pucolom meg a kakast. A kalácsot előre elkészítem, hogy kevesebb legyen majd a dolgom szom; baton. Elmondhatom, hogy ha a gyerekek meg az unolzák eljönnek, nagyon boldog karácsonyom lesz. O. A. 3 lése. Módja? 1. Állandóan emelni a mezőgazdasági termelést és a munka termelékenységét a mezőgazdaságban, hogy ezzel is elősegítsük a lakosság életszínvonalának állandó emelését. 2. A mezőgazdasági termelés fejlődésével egyidejűleg megvalósítjuk a mezőgazdaságban a termelési viszonyok szocialista átalakítását, s a még kisparcellákon gazdálkodó ] parasztokat rávezetjük a föld társas megművelésének útjára. A cél elérése a szocializmus alapjainak a lerakása csak ezen az úton lehetséges. Más út nincs. Már pedig ez nemcsak a munkásosztály, hanem a parasztság, az egész nemzet érdeke. S a szövetség éppen ezért érdekszövetség, hisz a szocializmus felépítése mindkét osztály célja az egész nemzet feladata. S e két osztály erős, igazi baráti kézszorítástól válik még szilárdabbá a munkáshatalom. E céllal választják százak és százak a szövetkezeti gazdálkodás útját megyénkben. Én úgy érzem, nem lehet okuk félni a holnaptól a kétkedőknek, a kis- hitűeknek. S mondjuk meg őszintén azt is, ha a parasztság elvárja, azt hogy olcsó iparcikkekkel lássák el, amelyről az árleszállításokkal, a termelés fokozásával, a termelékenység emelésével és az önköltség csökkentésével máris gondoskodott a mi munkásosztályunk, ha egy-két százassal vékonyabb is a borítéka, mert áldoz a szocialsta nagyüzemi gazdálkodás megvalósításáért, hogy holnap neki is jobb legyen, jog- : gal elvárja, hogy a szocializmus : építésére felsorakozzon a parasztság is. Adja az akaratát, szívét, ■ leikét, tudását a szocialista me- : zőgazdaság megteremtéséért, hogy ■ holnap még több, még bőségesebb : és olcsóbb legyen az élelmiszer, ■ erősebb a szövetség, a munkás■ hatalom, s még igazibb az a barátibb ölelés, amely az új, szoi ciais'a Magyarország megteremté■ sénck feltétele. Farkas Kálmán. dós hagyományokról nehezen akarják megszabadítani magukat, amit néhány hold föld, az ostor, a ló, a parcella jelent. Azt a lépést nem tudják sajgó érzés nélkül megtenni, ami őket a mezőgazdaság szocialista átalakulásának cselekvő részeseivé teszi. Néhány dolgot azonban a mi parasztságunknak is figyelembe kell vennie. A. mezőgazdaság nagyüzemi fejlődése szerte a vr lágon egyre erősödő folyamat. Nem kivétel ez alól, hazánk sem. Népi demokráciánkban azonban a mezőgazdaság nagyüzemi fejlődése, nem a dolgozó parasztság tönkretétele útján, hanem felemelése érdekében valósul meg. Elvi különbség van tehát a két út: a mezőgazdaság nagyüzemi fejlődésének kapitalista és szocialista útja között. S ez azzal függ össze, hogy nálunk a dolgozó parasztság a munkásosztály szövetségese. Nemcsak a hatalom, kivívásáért, hanem annak megtartásáért és a szocialista társadalom felépítéséért folyó küzdelemben is. S itt szeretnék azoknak válaszolni, akik türelmetlenséget tanúsítva az • üzemek államosításának példáját hozzák fel, elfeledkezve arról, hogy akkor és ott a tőkéssekkel, ellenségeinkkel álltunk szemben, itt viszont szövetségesekről van szó, s azt a módot, eljárást nem követhetjük a dolgozó parasztsággal. r Éppen ezéi l falusi munkánk fontos tanulsága ma Is, a paraszti bizalom megteremtése, megtartása és erősítése a szövetkezeti mozgalom fejleszésének egyik fontos feltétele. Erről ne feledkezzenek meg népnevelőink. Hirzen: a mezőgazdaság szocial sta álalaki.ásának szükségességéből és lehetőségéből csak akkor lesz valóság, — most és mindenkor, — ha helyes viszonyt alakítunk ki a munkásosztály és a dolgozó parasztság között. Ennek maagsz- tos célja a munkáshatalom erősínek, mások iránt bizalmatlannak, felfelé irigynek, lefelé lené- zőnek, a föld és vagyon után pédig betegesen sóvárgónak. Végeredményben senki barátjának, mindenki ellenségének. A mező- gazdaság szocialista átalakításával ez is megszűnik, s új arcú, riiás szellemű parasztság lesz a sröveiégese a munkásosztálynak. Ez utóbbi néhány sort egy megjegyzésre szándékoztam írni. Barátom a mi nap egy könnyező paraszttal beszélgetett, aki elmondotta néki, hogy ő annak örült legjobban, amikor május végén a kis unokát nyakábavéve addig sétált a cseresznyefák alatt, amíg az fel nem kiáltott: „Nagyapa, piros!” S ekkor volt a legboldogabb. Miért? „Ezeket a fákat én ültettem”. — hangoztatta. Nem kellett belefolynom az idézett beszélgetésbe, mert egy élvtárssal, aki a zsellérsorból küzdötte fel magát emberré, megválaszolt: „Mi pedig annyi cseresznyefát ültetünk, hogy valameny- nyi unokánk örülhet majd nekünk” — mondotta. Meglepődtem a frappáns válaszon, s akkor arra gondoltam, mily nagy dolog is az. amikor-az emberek felcserélik az enyém fogalmát a m’enk fogalmával. s tudják is értéivel ni. becsülni azt, mint ez az ember. En úgy érzem, sok parasztembernél tapasztaltuk már, hogy elismeri a népi demokrácia eredményeit. Jóleső érzéssel vásárol a szocialista ipar termékeiből, gazdagítja, szépíti vele házatáját. otthonát, s érti, hogy a bútor, a rádió, a mosógép, a divatos nylon, perion ruhák, a tűsarkú cipők, a szebbnál-szebb szőnyegek, a mezőgazdasági gépek, a munkásság erőfeszítéseinek eredményei. Örültek és örülnek annak is, hogy fiuk, lányuk középiskolába, egyetemre jár, s orvosként, tanárként. gazdászként. mérnökként lér vissza. Mindent elfogadtak, örömmel vették eredményeiket, csak éppen a száza-