Kelet-Magyarország, 1960. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-16 / 270. szám
MAI N A P L <5 I960, november 16, szerda. Névnap! ÖDÖN. A NAP ESEMÉNYEI: 1918. november 16-án az ország dolgozó tömegeinek követelésére kikiáltották * köztársaságot. Ugyanakkor a forradalmi szocialisták követelik a szovjet kormány táviratának nyilvánosságra hozatalát. 1906. novemberében a Magyar Szociáldemokrata Párt megyei földmunkásértckezleteket tartott. ★ BÖKI KARTÁRS A PUSZTÁBA KIÁLTOTT... ...amikor megjegyezte — már korábban — hogy esőzés esetén a Széchenyi utcán Jelférne egy csónak. A kábellefektetés nyomai, a jókora födbuckák ugyanis még mindig ott húzódnak a járdán Akik bővebbet tudnának mondani ezekről a „dünékről”, legalább elárulhatnák, van-e még azokra szükség s, ha nincs, akkor miért nem takarították már el?! •k TEREM, Nyírbogát, Nyírbéltek és Kislcta községekben már befejezték a községi könyvtárak ta- nácsosítását. Ezekben a községekben a járási könyvtár a köz- tégi tanácsok segítségével 600 kötetre emelte a könyvállományt. A KISZ VÁROSI BIZOTTSÁGA 1960. november 11-én, csütörtökön délelőtt kilenc órai kezdettel tartja aktíva értekezletét a Helyőrségi Tiszti Klubban, Dózsa György utca 25. szám alatt. * Termelőszövetkezetek ! Állami gazdaságok! Kísérleti- és tangazdaságok ! A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM ANYAGELLÄTO VÄLLALATA kiutalás nélkül hozza forgalomba a T—28 TRAKTOROKAT, HT—VT hazai háromtagú MŰTRÁGYASZÓRÓKAT UB—28 TRAKTOROKAT, SzTN—2.8 MÜTRÄGYASZÖRÖKAT, MTZ—5—L TRAKTOROKAT, BTCU lengyel TARCSASBORONAKAT, PN—252 EKÉKET: Zetor K—25 és UB—28 traktorokhoz, PN—3—35 EKÉKET: MTZ—5 traktorokhoz, 4—PN—30 EKÉKET: Zetor Super traktorokhoz, PP—330 EKÉKET: Utos—45 és UE—28 traktorokhoz, ZETOR KOMPRESSZOROKAT: Zetor K—25 traktorokhoz, ZETOR HYDRAULIKÄKAT: Zetor K—25 traktorokhoz, SzLN—48 VETÖGÉPEKET, H—I GYÜRÜSHENGEREKET, D—352 SZERVESTRAGYASZÓRÓ PÓTKOCSIKAT, SR—II. SZÉNARENDSODRÓKAT, RS—16 SZERVESTRAGYASZÓRÓ PÓTKOCSIKAT, Kálló—3 BURGONYASZEDÖKET, UFK—5 FŰKASZÁKAT: Zetor K—25 és UB—28 traktorokhoz, KPN—4/a szántóföldi KULTIVÄTOROKAT, ET egyirányú TÄRCSÄKAT, ZR—3 RÉPALAZÍTÓKAT, E—062 (Mählader) KASZÄLVARAKOD0KAT. A SZÁLLÍTÁST A BEÉRKEZÉS SORRENDJÉBEN VÉGEZZÜK ÉS A KÉSZLET EREJÉIG TELJESÍTJÜK. Megrendelőink vásárolhatnak: BERUHÁZÁSI HITELBŐL, SAJÄT ERŐBŐL, VÁLLALATFEJLESZTÉSI ALAPBÓL stb. A fedezeti forrást megrendeléskor jelezni kell! A gépek árairól és a vásárlással kapcsolatos egyéb tudnivalókról mindenkor készséggel ad felvilágosítást központunk: BUDAPEST, VI., BAJCSY-ZSILINSZKY ÜT 57. Telefon: 317—188 nagygéposztály és KIRENDELTSÉGÜNK: NYÍREGYHÁZA, Epreskert utca 28. — Telefon: 13—66. (3870) HAZIKERTBE! HÄZTÄJIBA! Ültessen gyümölcsfát A GYULATANYAI KÍSÉRLETI GAZDASÁG a megye területén a FÖLDMŰ VESSZÖVETKEZETEK kezelésében árusítja kiváló minőségű gyümölcsfáit. LERAKATOK: Demecser, Földvári út 4. Kisvárda, József Attila út 62. Mándok, Széchenyi út 61. sz. Mátészalka, Kölcsey út 7. Nagyhalász, Kossuth út 32. Nagykálló, Széchenyi út 53. Nyíregyháza, Felsőpázsit 5. Nvírlugos, Debreceni út 12. Nyírtelek, volt Állami Gazdaság Tákos, Bajcsy-Zsilinszky út 52. Tiszalök, Ady Endre út 35. (Bárókért) Tornyospálca, Vasút út 12. Vásárosnamény, Petőfi út 35. Tokaj, Rákóczi út 7. Árusítás 8—16 óráig, vasárnap 8—12 óráig. Vásárlás készpénzért. Szállítás utánvéttel. Utánvétes szállításra megrendelését Gyulatanyai Kísérleti Gazdaság, Nyírtelek címre küldje. Kérjen díjmentes árjegyzéket! (3863) MŰSZAKI ANKÉTOT szervez a Magyar—Szovjet Baráti Társaság november harmincadikán, a TIT Zrínyi Ilona utcai helyiségében, ahol a város vállalatainak és üzemeinek műszaki gárdája előtt központi előadó fog beszédet mondani. ★ A NYÍRBÁTORI JÁRÁSI KÖNYVTÁR helyiségeit tatai ózzák. A festési munkákat már végzik, s beszerelték a modern neoncsöveket is. Az olvasóközönség is szépen berendezett olvasótermet kap, ahol január elsejétől kezdve es»e nyolc óráig olvasgathatnak a raerők. ★ A SZABAD SZÉL című operett Tiszaeszláron. A Móricz Zsig- mond Művelődési Ház színjátszói elsőnek Tiszaeszláron mutatják be november 20-án Dunajevszkij Szabad szél című operettjét. A nyíregyházi bemutatóra a későbbiek folyamán kerül sor. ★ A NYÍREGYHÁZI SPARTACUS NB II-ős labdarúgó csapata a Jászberényben lejátszott bajnoki mérkőzés után, hétfőn a korareggel! órákban a Kárpáton- túli Területre utazott, ahol két barátságos mérkőzést vívnak. * A NYÍREGYHÁZI HÁZIIPARI Szövetkezet dolgozói színjátszó csoportot alakítottak. Az eredményesebb munka érdekében oktatót állítottak be, s remélik, hogy rövidesen közönség elé léphetnek, s megérdemelt tapsokat aratnak majd. APRÓHIRDETÉSEK ALL A4 Kollégium szakácsot keres, lehetőleg vizsgá- zottat, azonnali belépésre Rákóczi utca 69 szám. (3917) Szobafestő-, mázoló szakmunkásokat felvesz a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat, Nyíregyháza, Széchenyi utca 43. (3920) Szakképzett, gyakorlott gyors- és gépírókat keresünk azonnali felvételre. Cím; Kiadóban. (3921) Nyírbéltekl földművesszövetkezet szakképzett cukrászt keres. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés személyesen vagy írásban a Földművesszövetkezetnél. (3911) Cserépkályha építőmunkásokat felvesz a Szabolcs-Szatmár megyei Cserépkályhagyártó és Kéményseprő Vállalat Nyíregyházán. Alkalmazás esetén útiköltséget térítünk. (3814) Férfi- női fodrászt keres érvényes iparigazolvánnyal azonnali felvételre a tarpai Vegyes Ktsz. (3815) Gyors gépírónő adminisztratív munkakörbe elhelyezkedne. Levelet a Lapkiadóba kér. (3847) A Nyíregyházi Városi Tanács Végrehajtóbizottsága felvételre keres egy mélyépítési és geodéziai munkában jártas, legalább 5—10 éves gyakorlattal rendelkező általános mérnököt. Fizetés a Munkaügyi Miniszter és Pénzügyminiszter 116/1960. Mü. M. számú együttes utasítás szerint. (3903) Felveszünk gyakorlattal rendelkező ’brigádvezetőket, juhászati tehenészeti és növénytermesztési szakmába. Egyetemi vagy középiskolai végzettség szükséges. Lakást szükség esetén biztosítunk. Fizetés 1500— 1800,— Ft megegyezés szerint. Jelentkezés Írásban vagy személyesen a fehérgyarmati AUami Gazdaság igazgatójánál. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. (3801) HÁZ-INGATLAN Keresek megvételre kétszobás, kertes egyedülálló komfortos házat. Címeket: a Hirdetőbe „Beköltözhető’* jeligére kérek. (3931) Derkovits utca 45 számú ház sürgősen eladó. Beköltözhető. (3830) Szilfa utca 10 számú ház sürgősen eladó. Beköltözhető. (3932) AU AS-VÉTEL 460 q terméskő, 3000 nagyméretű tégla eladó. Jászai, Józsa András utca 9. (3916) Lottón nyert még nem használt mosógép eladó. Varsó utca 3. (3927) Kilenc gerenda, tíz bokorszarufa sürgősen eladó. Borbánya, Rezeda utca 64. (3918) Három darab 120 kg-os hízónak való ártány, 150 kg körte szilvacefre eladó. Borbánya, Pipacs utca 64. (3919) Zongora rövid bécsi eladó. Árpád utca 29. Mosógép és új asztaltűzhely eladó. Dózsa György utcá 48. (3924) Új 24-es gyermekkerékpár, 4 váltós tangóharmonika eladó. Epres- kert utca 4. _______(3926) Szép sóiét diófa Hálószobák, kombi- naitszoüák. dupla re- kamié, kis es nagyméretű konyoak. ol- jso barns nalck. ruhásszekrények, matracok, sodronyok eladói nasznait outorskai veszek. Soltész Mij. eijesen uj ny.onna- risnya kötő-bontógép betanítással eladó. Ara 4009.— Ft, fizetési köny- nyitéssel. Tokát, Mária- pócs. (3866) tüt EB Állami Gazdasagok, Termelőszövetkezetek figyelem 1 Alighasznált teljes kovácsíelszerelés eladó. Nyíregyháza, Felsősima, Major utca 16. Olisnyovics György. (3933) Nyíregyházi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Alosztályán l db férfi és 1 db női kerékpár, 1 db aktatáska, 1 db kerékpár pumpa, 1 pár bőrkesztyű, 1 db asztali kés, 1 db nyaksál van, melyet jogos tulajdonosa átvehet. Főbérleti lakást keresek költségmegtérítéssel. „Sürgős" jeligére ajánlatokat a Kiadóba. (3662) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik fiam, testvérünk If j. Ladányi Kálmán temetésén résztvettek és részvétükkel fáj dalmunkat enyhítem igyekeztek. Gyászoló család. (392S Titász értesíti Borbánya, Nárcisz utcai lakosokat és érdekelteket, hogy az utcában megépített kisfeszültségű villamos hálózatot üzembe helyezzük. A villanyvezetékek és tartozékainak érintése veszélyes. Áramszünet. A TITÁSZ V. Nyházi Üzemvezetősége értesíti a város lakosságát, hogy f. hó 20-án azaz vasárnap reggel 6 órától délután 13,30 óráig hálózat átépítési munkálatok miatt áramszünetet tart. Egyben értesíti a lakosságot, hogy a Sima! úton megépült kapcsolóállomástól kiinduló ösz- szes nagyfeszültségű vezetékek ezen Időponttól feszültség alá kerülnek. A vezetékek és azok tartozékainak érintése TILOS és ÉLETVESZÉLYES. (3935)