Kelet-Magyarország, 1960. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-13 / 268. szám
Előkészületek Rabindranath Tagore születéséuek 100. évfordulójára A Béke Világtanács felhívására 1961 májusában világszerte megemlékeznek Rabindranath Tagore, a nagy indiai író, filozófus és közéleti személyiség születésének 100. évfordulójáról. A jubileumi ünnepségek megrendezésére Indiában Nehru vezetésével országos bizottság alakult. A Szovjetunióban is mindenfelé megemlékeznek az évfordulóról. Az ünnepségek lebonyolítására jubileumi bizottság alakult, amelynek Tyihonov író az elnöke. A bizottságban hírneves tudósok, közéleti személyiségek, az irodalom és művészet képviselői kaptak helyet. A Szovjetunió számos városában ünnepi estek keretében méltatják a nagy indiai író életét és munkásságát. Az állami politikai kiadó 12 kötetben jelenteli meg Tagore műveit. Ezenkívül elkészül Tagore rövid életrajza, irodalmi müveit a televízió és a színházak bemutatják, dalait hanglemezre veszik. Az Ázsiai Népek Intézete a jubileum alkalmából külön tudományos ülésszakot tart. A Tagore-ünnepségek még jobban megszilárdítják a szovjet és az indiai nép barátságát és kulturális kapcsolatait. Tolsztoi-iinnepséqek az NDK.-ban A Német Demokratikus Köztársaságban alapított Tolsztoj 31- zottság felhívással fordult a városok és falvak lakosságához, hogy 1960. november 20-án emlékezzenek meg a nagy orosz író, Lev Tolsztoj elhunyténak 50. évfordulójáról. „Ama társadalmi rend sírásójaként, amely ellen Tolsztoj oly keményen harcolt, a munkás- osztály lett a nagy humanista végrendeletének végrehajtója” — hangsúlyozza többek között a bizottság felhívása. Hogyan élnek adisszidensek? (Levelek, jegyzőkönyvek, hiteles vallomások> Éppen most három éve annak, hogy a Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja hisztérikus kitörések közölt beszélt arról, hogy hosszabb ideje nem tudnak semmit egy Szabó Miklós nevű emberről, aki a nyugati disszi- denseknek, a politikai emigrációnak volt már évek óta egyik tekintélyes, központi alakja. Magyarországon már kevesebben emlékeznek vissza Szabó Miklósra. Ez a polgári beállítottságú politikus a felszabadulás után az akkori kisgazdapárt vezetői között vett részt a koalíciós kormányzásban. Az egyre fokozódó balra tolódás azonban nem volt számára egyelőre érthető. Disszidálása után kapcsolatba került a már régebben kikerült politikus társaival s így hamarosan a szervezett élet egyik fontos személyiségévé vált. így alkalma lett Szabó Miklósnak közvetlen közelről megismerHol tart a tudomány ? Ami mindenkit érdekel Nincs messze az idő, hogy az emberiség történetében bekövetkezik az a döntő pillanat, amikor az eddigi sikeres kísérletek alapján az ember útrakel űrhajóján. Kiköt — első alkalommal — Földünk hű kísérőjén, a Holdon, hogy azután nem kisebb tudományos sikerrel vizsgálata tárgyává tegye a szomszéd bolygókat. Az embernek az ilyen irányú vágya nem új keletű. Messze megelőzve a tudományos lehetőségek eredményeit és a techikai felkészültséget, az írók fantáziáját is igen izgatta a gondolat, hogy hogyan is juthatna az ember a szomszédos égitestekre, és milyenek is lehetnek a hold- vagy a marslakók. Mindannyiszor ifjúsági regényírók (Verne Gyula, H. G. Wells stb.) tudományos mezbe öltöztetve szabadjára engedték fantáziájukat. Ma mar a tudomány fejlődésével igen erősen döngetjük a kivezető úton a siker kapuit. Az első sikeres tudományos lépés ezen a téren több mint három éve 1957. október 4-én történt a geofizikai év csillagászati vizsgálatainak keretében. Nem véletlen, hogy a kezdeti és a további sikerek is a szovjet tudomány és technika sikrei számára könyvelhetek el. Azóta a szputnyikok és lunyikok korszakát éljük. Bár az amerikai kutatóknak is vannak ma már ezen a téren elért eredményeik, de a döntő tudományos és technikai fölényt a szovjet kutatóktól nem lehet elvitatni. Az eddig elért eredmények további eredményekkel bíztatják a kutatókat a problémák mind tökéletesebb megoldására. Az emberiség igen nagy érdeklődése kíséri szerte e világon ezen eredményeket. Egymásután vetődnek fel az érdeklődő kérdések: Hol tart a tudomány a megoldásban? Mikor repül ki az első ember a világűrbe? Milyen a rakéta és a hírközlő berendezések szerkezete? Hogyan fog az ember visszatérni a Földre? Hol fog először kikötni a Holdon, vagy a Marson, vagy más bolygón? Ott mit fog találni? Hasonló és más csillagászai kérdésekre ad választ dr. Kulin György, a TIT csillagászati szakosztályának titkára, a budapesti Uránia Csillagászati Intézet vezetője, a november 15-én, este 6 órakor nyíregyházi (a TIT Zrínyi Ilona utca 13. sz. alatti Bessenyei György Klubjában) előadásán. Az előadást a tárggyal kapcsolatos filmvetítés egészíti ki. M. Takács Ferenc. nagy L-alakban körülvették vele a vén gyümölcsfát az udvaron, ott ebédelnek majd lombjai alatt. Kis ösvény vezet innen a konyhakerten át és az almafasor mentén, a szénaszagú folyópartig, hol mindig párákat fű a szél... / ó termőföld ez a kölesei. Négy ezer kilencszázhuszonegy holdjából meg lehet élni, gazdagon. Csak éppen hogy nem volt a falusiaké ez a majd ötezer, javarésze egy méltóságos úr külföldi utazásait szolgálta. Na, most aztán megmutathatják végre a falu szorgalmas hírű népei, mire mennek a maguk közös erejéből. Az utolsó holdakon idén január 12-én alakult meg a Zöldmező Termelőszövetkezet, körülbelül annyi földön, mint a régebbi Kossuth Tsz. Nem volt könnyű az indulás: a 148 tag közül 25 idős, akit már nem akartak dolgozni hagyni. A 260 forintos nyugdíjuk mellé ellátják őket búzával, kenyérrevalóval, meg miegyébbel, de segítik őket a gyerekeik is, a többi csak arravaló, hogy „önállónak” érezzék magukat. Parázs munkájában tellik ez az 1960- as esztendő. Talán legjellemzőbb az a nyári történet, amikor egy ünnepi mulatságon, kötélhúzásban, a Kossuth elhúzta a Zöldmezőt. Így van ez most még a jövedelemmel is. De nem így lesz jövőre, fogadkoznak a Zöldmezőbeliek. Saját erejükből építettek egy 70 férőhelyes disznóólát, 105 ezer forint értéküt. Most fejezik be két marhaistállójukat, — mindegyikben ötven állás van. Ez a száz férőhely 200 ezer forintot ér a szakértők véleménye szerint. Meglesz a sertésfiaztató is idén. Huszonöt kocának: ez is egy százezres a leltárban. L's ebből a 400 ezer forint ér- ^ tékböl csak 256 ezerért vásároltak vasat és faanyagot, a többi 150 ezer forint társadalmi munkából született, ötvenhétezer munkaegységet terveztek be erre az esztendőre, ebből már július elsejéig ledolgoztak 30 ezret. Remélik, hogy egy egység már ebben a nehéz induló évben is 30 forintot ér majd, egy tagra négyszáz esik: 12 ezer forint. Egy négy taggal dolgozó családnak havi 4000 forint, meg egy hold háztáji és állattartás. A 76 hold gyümölcsösből 45 már terem. A 40 törzskocából 23 már lefialt, 20 fehér hússertést küldtek már vágóhídra. Idén 215 hízottsertést és 75 hízottmarhát szállítanak el rendszeresen, 841 ezer forintot akarnak bevenni csak az állattenyésztésből. A gabona 9 mázsa volt átlagosan. A faluban ritkán volt ennyi. Kár, hogy a dohány egy kicsit ragyás lett és a föld árát évente kifizető szarvaske- reppel nem jártak olyan jól, mint gondolták. De a két és negyedmilliós költségvetés igy is megvalósítható. A kölcseiekről azt mondják, ^ hogy unalmas népség, nem tudnak mulatni, szórakozni. Állítom: ez szemenszedett irigység. Dolgos nép ez, az igaz. Korán reggel kimennek a mezőre és csak késő este jönnek haza. Dologidőben kihalt a falu. De lett volna csak ott valaki, amikor az én gyerekkorom játszópajtásai elhú- zatták Bandi Feri bácsival azt a nótát, amit a legjobban szerettünk, majd máskép beszélnének! Azt a nótát, amit a dolgok állásának végső kicsengéséül én is hadd idézzek: Kár vóna még meghalni, a szép asszonyt itthagyni, a kölesei akáclombos, vadvirágos temetőben pihenni. Táncdal ez, kérem szépen, még pedig a javából. Ezt énekeltük akkor, huszonöt éve is, suhanó korunkban. Ezt énekeltük most is, amikor már deresedni kezd a fejünk. Csak akkor zúgba-fózott törkölyt ittunk hozzá a túrparti füzesekben, most meg a kultúr- ház színpadát rugdaltuk, fehér- asztal mellett ünnepelve színjátszó képességünket, megállapítva búsan, hogy a lányok, sajnos, egyre csinosa’oak... Ez legyen a legnagyobb baj. nie a politikai emigráció, a kalandvágyból disszidáltak és a hamis ígéretekkel kicsalogatott különféle emberek Nyugatra kerüli igen vegyes csoportját, az ottani élet minden árnyékát és csalóka fényét is. Már 1956 előtt gyülekezett benne a csömör és kiábrándulás, de a magyarországi ellenforradalom után már nem vehetett részt tovább azokban a sötét üzelmekben, amelyekkel tízezrek életét teszik tönkre az imperialista ügynökök, s 1957 őszén hazajött. Itthon aztán beszámolt mindarról, amit ott tapasztalt, s rengeteg levéllel, jegyzőkönyvvel, nyomtatvánnyal dokumentálhatta mindazt, amit elbeszélésekből, rövid adatokból eddig is tudhattunk, de ilyen hiteles forrás alapján eddig teljes egészében még soha. Két évvel ezelőtt jelent meg ezeknek az adatoknak az egyik kötete: „Foglalkozásunk emigráns” címmel. Ez a kötet elsősorban a közvetlenül a felszabadulás után, vagy az azt követő években kikerült (vagy még a háború alatt Nyugatra ment és vissza nem tért) politikai emigráció életét ismerteti. A nyilasok, a csendörség és gestapó- rendőrség fasiszta vezetői, a levi- tézlett miniszterek, megye nélküli főispánok, volt nagykapitalisták és nagybirtokosok Amerikától pénzelt csoportjairól szól e könyv, arról a szervezett hazaárulásról, amelynek hazugságait, soha nem teljesülő vágyálmait — Ottó „királyfi” trónrakerülését, a földbirtok visszavételét, a gyárak újramegszerzését — oly sokszor harsonázza, ígérgeti az imperialista sajtó megfelelő gyalázkodás- sal minden iránt, amit a szocializmus útjára lépett Magyarország elért és épített. Ez a réteg azonban aránylag jól él, mert ^szolgálataikat” az imperialisták meg-megfizetik. Láthatjuk azonban azt a késhegyig menő küzdelmet és verekedést, amely a koncért, a fényesebb lakásért, a több sikkasztási lehetőségért, a tekintélyesebb külsejű gépkocsiért, a várható nagyobb hatáskörért folyik: éles hírlapi támadások, vádaskodások, becsületsértések és igazolások zajlása közepett. Legtöbbjük egy-két évig van a tetőn, akkor megszedi magát és gyorsan visszavonul. Mindezt azonban megsínyli az a sokezer kisember, akinek nincsenek összeköttetései sem aranya és dollárja, s tehetetlenül lézeng kiszolgáltatottan a kicsábítás után a „szabadság” földjén. Különösen felszaporodott ezeknek a száma az ellenforradalom után. Ezekről a kisemberekről, az imperialista rádió és suttogó propaganda által megtévesztett disz- szidensek életéről, szomorú sorsáról szól a második dokumentumgyűjtemény (Szabó Miklós: Hontalanok — Kossuth könyvkiadó, Budapest, 1960. — 192. lap. Ára 10 forint.) Hihetetlenül érdekes és rendkívül lesújtó könyv ez. Míg a politikai emigráció vezetőinek leleplezésekor az ember úgy véli: nem csudálom mindezt a sok szennyet; itthon is csak semmittevésből éltek — ott kint is marakodnak. A kisemberek sorsáról olvasva azonban már elszomorodik az olvasó: lám, ezek az emberek nagyrészt rendesen élő, jól dolgozó munkások, parasztok, hivatalnokok voltak itthon — s most kiszolgáltatottan lézengenek az erkölcstelenség fertőjét terjesztő baraktá borokban, árulják Személyi Igazolványukat, senyvednek az Idegen Légióban, pusztulnak el mocsarak lecsapolá- sánál, őserdők irtásánál — s válnak tömegesen öngyilkosokká. — Alkalmanként olvashatunk hírt á napilapjainkban is arról, hogy letartóztattak itt vagy ott külföldön egy-két magyar disszidenst rablásért, verekedésért — esetleg gyilkosságért. Szabó Miklós könyve alapján megértjük, hogy ezek a rablások, gyilkosságok, verekedések szinte törvényszerű következményei annak az életnek, azoknak a körülményeknek, amelyek közé a kiment emberek 95 százaléka került. Egyszerűen nincs más választásuk: fokozatosan ébrednek rá arra, hogy becsapták őket, nincs munkalehetőségük, amely alapján becsületesen megélhessenek, elsőnek épp a főcsá- bítc: Amerika hagyja őket cserben, nem engedi be őket — valamiből élni kell, valahonnan meg kell szerezni a mindennapi kenyeret. S ha nem megy tisztességes úton, van más lehetőség is. Rosszabb a börtönben sem lehet. Így kerülnek leánykereskedők karmaiba, légiós toborzók, kémügynökségek — vagy egyszerűen valamelyik börtön falai közé a kikerült egyszerű kisemberek ezrei. Szomorú könyvek ezek, de a sok dokumentum bizonyítja, hogy igazat írnak. Olvasnia kell mindenkinek: s aki elkezdte, nem teszi le, míg a végére nem ér. De tanulhatunk is mindebből: még jobban megismerni a szocialista tábort gyalázó imperializmus elvetemült aljasságát és hazug cselszövéseit. —cf— Feltárták az „Ókor Párizsát" Amerikai régészek a törökországi Sardisban feltárták kb. 2700 évesre becsült épületek maradványait. Sardist úgy emlegetik, mint „az ókor Párizsát”. George Hanfman és Henry Detweiler, az ásatási munkálatok két vezetője kijelentette, hogy a 200 segéderővel végzett ásatások során keresztmetszetet kaptak az ókori város történelméről. Értékes útmutatósokat nyertek többek között arra az időre vonatkozóan, amikor Kisázsiában átmentek a brönzkorszakból a vaskorszakba. Olyan épületek maradványait is feltárták, amelyeket kb. i. e. 1200 évvel nagy tűzvész pusztított el, vagyis abban az időben, amikor sok nomád törzs a Közel-Keletről jövet hehatolt a hetitók nagy királyságába és legyőzte azt. Hérodotosz görög történész „Herkules fiainak” nevezte a nomádokat, akik ezidőtájt meghódították Sardist és saját dinasztiát alapítottak. A leletek alátámasztják ezeket a feljegyzéseket. Hatszáz évvel később Cirusz perzsa király rombolta le Sardist, amelyet később görögök tartottak megszállva. 7
