Kelet-Magyarország, 1960. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-10 / 265. szám
A szálkái almatárolóba nap mint nap érkeznek a Jonathan alma szállítmányok. Időnként export küldeményt is útbaindítanak. Ilyenkor különösen vigyázni kell a szép, pontos csomagolásra. A vajai verseny nyomán i „Mindennel végeztünk“ Közel egy hónapja már annak, hogy a vajaiak versenyre hívták a baktalórántházi járás valamennyi községét. Célja az őszi betakarítási munkák és a kalászosok vetésének határidőn belül történő elvégzése. A határidőt október 31-ben szabták meg. Néhány napon belül- csatlakozott a versenyhez Magy, Öfehértó, Nyírjákó és Pusztadobos, később pedig a járás több községe. Amikor kint jártunk Vaján, a verseny értékelése még nem történt meg, de a helyi eredményeket megtudtuk. A vetési tervüket nemcsak teljesítették, hanem túl is teljesítették, már vagy tizenöt holdat vetettek terven felül. A versenyhez az elsők között csatlakozott a pusztadobosi téesz. iw űzd a £ anyaga egyre bővül — új helyiségbe költözik a nyírbátori tájmúzeum Nem volt véletlen az, hogy Nyírbátorban, ahol a község és a környék gazdag a történelmi és kulturális hagyatékokban, műkincsekben, falu- és tájmúzeum létesült. A nép apraja nagyja, kultúr- munkások százai gyűjtögették a ma rendelkezésre álló bőséges anyagot, Sza- lontai Barnabás kezdem ényezésére és irányításával. Az őskor emlékeitől kezdve, a várostörténeti és néprajzi emlékek mellett országos viszonylatban is páratlan természettudományi anyag a bátorligeti bonatikus kert jégkorszakbeli maradványainak élő dokumentumai, jégkorszakbeli növényei és állatai is megtalálhatók e múzeumban. Igen érdekesek a várostörténeti emlékek. Már I. Károly a XIV. században áru megállító és vásártartó jogot adományozott a Báthori családnak, ezen keresztül magának a községnek a fejlődése is fokozódott. A XV. században a család több tagja országos méltóságot viselt. Báthori István erdélyi vajda a Kenyérmezőn, a törökökön vett győzelem emlékére kezdte építtetni a mai református templomot, amit a család temetkezési helyéül használtak. Az építkezést 1484-ben kezdték meg, de befejezni csak 1511-ben tudtak. A templomot és a lakókastélyt egy közös vizesárokkal körülzárt palánkvár- ral erősítették meg. Ennek egyik épületrésze még ma is fennáll. A török kor pusztításainak . Számén várad! pasa 1663. évi oltalom levele (ez is megvan a múzeumban,) vetett véget Nyírbátorban. A XVII. században, a Báthori család kihalása után a birtok a Rákóczi család tulajdonába került és ott is maradt a szabadságharcot befejező szatmári békéig. Szép gyűjtemény gazdagítja a múzeumot a következő korokból is. Közöttük néhány páratlan műkincs. Gazdag a néprajzi gyűjtemény is. A muzeum, amelynek anyaga a nép önzetlen szorgalmából még egyre bővül, egy új, tágasabb, a műemléknek nyílvánított rk. templom melléképületében nyer elhelyezést, amelyet államunk többszázezer forint állami költséggel varázsolt újjá. Kovács Endre A. Béke Tsz, nem állt a legjobb hírben járási viszonylatban az előző években, ide látogattunk hát ki, lássuk hogyan versenyeznek. Kovács Józsefet, a téesz elnökét Gresó Lászlónak, a könyvelőnek a társaságában találtam. Két szóval válaszolt kérdésemre, de ez a két szó úgy vélem, bárkit kielégíthet; mindennel végeztünk. Olyan természetes hangzása van ennek a két szónak így együtt és mégis olyan kevés helyen mondhatják még aránylag joggal. Különösen értékes ez itt, mert sok föld jut egy tagra és így sok munka és mert nem is olyan régen sok rosszat mondtak még erről a szövetkezetről. Ugyanazon a területen ugyanazokkal a tagokkal, de nem ugyanúgy dolgoztak, mint élőbb, ezért mondhatták el már október 31-én a vajaiak által indított verseny utolsó napján, hogy „mindennel végeztünk'’. Állattartásból korábban jóformán semmi hasznuk nem volt, az idén csak tejből ötvenezer forintot kaptak eddig. 86 süldőt a tervezett ár duplájáért értékesítettek. Nemcsak a tagok munkához való viszonya javult meg, hanem résztvettek a családtagok is a- közös munkában, különösen, mióta versenyben voltak. A szántás ' és vetés befejezése annál értékesebb, mert csaknem fogattal végezték az egészet. amellett, hogy sok szállítást is el kellett közben végezni. Nem titkolták egyáltalán azt a reményüket, hogy elsők lesznek a versenyben, de én azt hiszem, akkor sem lesznek elkeseredve, ha esetleg csak másodikok lesznek, hiszen ők már azt mondják, hogy „mindent elvégeztünk”. OB. A magyar urak ünnepélyes alkalmakkor díszmagyarban jártak: Arany sarkantyút, lakkcsizmát, ezüst pitykévcl, arany zsinórral kihányt dolmányt, nyest- prémet, ékköves kardot és kócsagtollas forgót viseltek. Ebben állt a magyarságuk. Ezek nélkül semmiben sem különböztek a merev képű angol bankártól, a porosz földesúrtól vagy a francia gyárostól. A díszmagyar azonban nemcsak megkülönböztette őket, de mindent el is takart, amit cl akartak rejteni a nagyvilág elől. Ha olykor-olykor a kellettnél jobban fellebbent a vitézkötéses dolmány szárnya és előtűnt valami fogyatékosság, nem esett le az égről a nap. A díszmagyar alatt a bűn is olyan színben mutatkozott, hogy csak rá kellett fogni: ez úri dolog és minden haladt tovább a régi vágásban. Ilyen díszmagyarra] takart „úri dolog” volt az is, amit el fogunk mo'dani. Három főár összehajol Az 1940-es év januárja nagy hideget hozott. Ügy tűnt, hogy tavaszra mind kipusztulnak az országban a mezei madarak és a ruhátlan szegényemberek. Ilyesmivel törődni azonban volt úri dolog. Azt tartották, azért van a Madártani Intézet, hogy búsuljon a madarak miatt, a szegényembernek pedig ott a felesége és a gyermeke, hát sirassa. Különben is szállhatott akármilyen hideg a földre, a budai várhegy cifra termeiben nem változott az élet. Eshetett hó, fújhatott dermesztő szél, valamely palotában minden este mulatlak. 23-án este — bár akkor is nagy hideg volt — az Úri utca 48 szám alatt gyülekeztek az aranysarkantyús urak és az estélyiruhás dámák: Bartha Károly vezérezredes, honvédelmi miniszter adóit vacsorát az ország „színe-virágának”. Ott volt József főherceg és felesége Aguszta főhercegnő, gróf Teleky Pál miniszterelnök, Teleky Mihály földművelésügyi miniszter. Im- rédy Béla volt miniszterelnök, gróf Ta- kách Tolvay altábornagy, felsőházi tag, Horthy István, Miguel Angelo de Mugui- ro spanyol követ és még sokan mások. A vacsora, a terem, az összejött vendégek oly előkelők és fényesek voltak, hogy »itéz Faraghó Gábor ezredes, a „Honvédelmi Minisztérium Elnökség”- ének vezetője, odasúgta vitéz Sibrik Gycr_- vezérkari alezredesnek: — Ez olyan úri dolog — mondta — olyan sok nagyúr vesz részt, hogy a vezérkar főnöke is csak az asztal végén ül. Igaza volt, hiszen a sok fényes egyenruha, az estélyiruhás nők a ragyogó csillárok fényében káprázatos látványt nyújtott. Díszruhás huszár hordta a főhercegi pár előtt a gyertyás kandelábert, mint valamikor a „boldog” időkben, amikor még a Habsburg gyerekek ültek a trónon és játszadestak az országot jelképező aranyalmával. A nagy teremben folyt a pezsgő, cifra dámák kacaráztak és katonaié vekar hangversenyezett. A vacsora után az urak félrevonultak egy kis diskurzusra, mintha csak ebben Is a régi szokást követnék: Az eszem-iszom után az „ország dolgának” kell következni a terítéken. József főherceg, gróf Teleky Pál és Horthy István hármasban ültek le egy külön asztalhoz. Teleky, aki nem szeretett baráti körben sokat köntörfalazni, megkérdezte Hort- hyt: — Istvá", elvállalod a kormányzóhelyettesi méltóságot? Nevetve kérdezte, de Horthy mégis elkomorodott. A főherceg jól ismerve „István” modorát, ijed'en körül pillantó11, hogy nincsen e közelben valaki az úri hölgyek közül. — Nem! — felelte Horthy váratlan í ovidséggal. — Ez lehetetlen, hiszen nincsen elfogadható indokod — jelentette ki Teleky. — Nem is lehet — helyeselt a főherceg. Szerintetek, de szerintem van! A két úr csodálkozva pillantott egymásra. Valamit már hallottak erről, de nem hitték. — Éspedig? — kérdezte érdeklődéssel Teleky. Horthy nagyot fújt, aztán ismert hangos modorában válaszolt: — Először — mondta és felemelte hüvelykujját — nem akarok a különféle érdekcsoportok közt őrlődni. Másodszor: és 'ezt elsőnek kellett volna említenem... Nem akarom feleségül venni Edelsheim Gyulai Ilonát... Márpedig, ha vállalom, feleségül kell vennem. Harmadszor, nem akarok kormányzóhelyeltes lenni Hitler ellenére. Hitler az én kormányzóhelyet- tességemben a Habsburg-irányzat győzelmét látná és mindent megtenne ellenem. Negyedszer: és számomra ez nagyon fontos — emelte fel a hangját — nem tetszik nekem ez a méltóság, mert a velejáró kötelezettségek korlátokat emelnek az éi megszokott és általában nagyon jónak tartott szabad életemben... Hát ezért nem. Horthy nagy szusszal és széles kézmozdulatokkal magyarázta el érveit. Különösen szabados élete feladása ellen érvelt szenvedélyesen. A főherceg némán hallgatta, de folyton Telekyre pislogott, s fejét csóválhatta. — De István — mondta, amikor végre s,zóhoz jutott — ha mindezek valóban fennállnának, még akkor is vállalnod kellene. A te kormányzóhelyettes - séged fontos személyi szükségesség. Elengedhetetlen az alkotmányos királyság jogfolytonosságához. Márpedig ez elől sem személyi, sem külpolitikai érdekek miatt sem térhetsz ki. Nélküled kútba esik apád álma, nem alapíthat dinasztiát, — magyarázta. Horthy nem válaszolt, de olyanforma mozdulatot tett, mintha azt akarná vele kifejezni: köpök az egészre. Teleky sokáig nézte, nézte az ifjú Horthyt. Volt valami a tekintetében,, abból a megbocsáj tás ból, ami a tapasztalt öregektől kijár a kedvenc, de tapasztalatlan fiatalnak. — Hitler, Hitler... — mondta kisvártatva nagy fontolgatással — Hitler miatt ne aggódj. Tudnod kell, hogy Hitlernek előbb utóbb le kell számolnia Oroszországgal és ebből mi sem maradhatunk ki — magyarázta. — Te, aki akkorra kormányzólielyettes leszel, egy kis frontszolgálattal megnyerheted Hitler bizalmát. —’ Én frontszolgálattal? — kérdezte megütődve. — Én tegyem kockára az életemet, csak azért, hogy megnyerjem a bizalmát? Nem! A főherceg elnevettc magát. Milyenek is ezek a fiatalok, milyenek. Nem tudják még ezek, hogy kell az ilyesmit úri módra elintézni. — Kezdjük azon — mondta fejét csóválva a főherceg — hogy a készülő házasságot sem lehet kötöttségnek tekinteni. Nem lehet, hiszen a háború, a frontszolgálat úgyis ad lehetőséget a szabad életre — mondta hangját kissé lehalkítva, mintha attól tartana, hogy Aguszta főhercegnő meghallja. — Életveszély nincs. Egy magyar főúr számára még a mai modern háborúkban sincsen veszély. Nem kell neked az első vonalba menned. A frontvonal mögött könnyen eltelik az idő — mondta. Horthy nem szólt, már talán nem is hallotta az utolsó szavakat. A terem másik felében jövő-menő dámákat figyelte. Kisvártatva felállt, a j fejével biccentett. — Megbocsássatok, urak, de... — mondta és otthagyta a két főurat. Átment abba a társaságba, ahol ugyan nem kínáltak neki közjogi méltóságot, se hadi babért, de virágot és mézet annál inkább. (— bőg —) (Folytatjuk.) Következő cikkünk: Mi tartozik a közre? Mit takart a díszmagyar? i. 5
