Kelet-Magyarország, 1960. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-05 / 262. szám

Meg kell szüntetni a fegyverkezési hajszát A Politikai Bizottság leszerelési vitája Zorin nyilatkozató Mobutu képviselőinek amerikai, kanadai és nagybritanniai látogatásairól New York, (MTI): Az ENSZ Politikai Bizottsága szerdán foly­tatta a leszerelési vitát. Mint a TASZSZ jelenti, Riafi, Jordánia küldötte felszólalásában állást foglalt a fegyverkezési hajsza beszüntetése mellett. Hangsú­lyozta. a Politikai Bizottság vi­tája azt mutatja, hogy az országok túlnyomó több­sége a leszerelési tárgyalá­sok újrafelvételét óhajtja. A jördán küldöttség véleménye szerint e tárgyalásoknak az ENSZ keretében kell folyniok. A nyugati álláspontot támoga­tó ecuadori küldött beszéde után Brand Főúrié, a délafrikai kül­döttség vezetője, fejtette ki állás­pontját. Főúrié is hangoztatta a leszerelési tárgyalások felújítá­sának szükségességét és felhívta e tárgyalások résztvevőit, tanú­sítsanak türelmet és tegyenek kölcsönös engedményeket. Fel- szólálásából azonban világosan kitűnik — írja a TASZSZ —, hogy azt szeretné, ha a leszerelé­si tárgyalásokban csupán a Szovjetunió tenne engedménye­ket. Ezután Silviu Brucan román küldött emelkedett szólásra. A fegyverkezési versenyt — jelen­tette ki — haladékalanul be kell szüntetni. Brucan élesen bírálta az amerikai küldött felszólalását és hangsúlyozta, habár a küldött szavakban hajlandó' elismer­ni a teljes és általános le­szerelés szükségességét, való­jában a fegyverkezési hajsza folytatását óhajtja. New York, (TASZSZ): Az I ENSZ leszerelési bizottságának tegnap esti politikai vitájában felszólalt Finnország és Marokkó (küldötte is. R; Énekeli, Finnország képvi­selője kifejezte meggyőződését, (hogy valóraváltható a kísérleti (robbantások megszüntetéséről szóló egyezmény. Ugyanakkor rámutatott, az ilyen megállapo­dás önmagában még nem jelent leszerelési intézkedést. Sofri, Marokkó képviselője ki­jelentette, a leszerelés a* országok köz­ti bizalom megteremtésének, valamint a békés együttélés­nek legdöntőbb feltétele. Adenauer mejj akarja nyerni De (»aul!e-t a NATO alomliaderő tervének LONDON, (MTI): A New York Times bonni tudósítója jelenti: — Adenauer igyekezni fog az Egyesült Államok NATO atom­haderő terve számára megnyerni De GauUe-t, akivel december 14-én találkozik Párizsban. Az amerikai terv lényege tengeri atomhaderő felállítása Polaris- rakétákkal felszerelt búvárha- jókkal a NATO számára. Ez a terv váltotta fel Norstad azon ja­vaslatát, hogy teremtsenek atom „tűzoltó csapatot” (korlátozott há­borúk céljaira) szárazföldi, tengeri és légi egységekből. Bonnban nem nagyon remélik, hogy Adenauer küldetése sikerrel járna, mivel De Gaulle ragaszkodik saját fran­cia atomhaderő megteremtéséhez és kevésbé fontosnak tartja in­tegrált, egységek felállítását a NATO számára. Magyar-cseh egyezmény a kettős állampolgárság rendezéséről PRÁGA, (MTI): Pénteken Prá­gában a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság képviselői egyezményt írtak alá egyes állampolgársági kérdések rendezéséről. Az egyezmény rendezi a kettős állampolgárságú személyek kér­déseit. Lehetővé teszi hogy azok a személyek, akiket mindkét szer­ződő fél belső jogszabályai értel­mében saját állampolgárának te­kint, magúk döntsék el, melyik fél állampolgárságát kívánják meg­tartani. Magyar-szovjet egyezmény egyetemi hallgatók és aspiránsok kölcsönös oktatásáról A Kulturális Kapcsolatok In­tézetében pénteken egyezményt írtak alá a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének kormánya és a Magyar Népköz- társaság kormánya között az egyetemi hallgatók és aspirán­sok kölcsönös oktatásának fel­tételeiről a másik fél főiskoláin és tudományos kutató intézetei­ben. Az egyezmény a magyar— szovjet kulturális és tudományos együttműködési egyezmény alap­ján gyakorlattá vált. egyetemi hallgatók és aspiránsok kölcsö­nös oktatásának elveit rögzíti és lehetővé teszi, hogy a felek részleges és levelező oktatási formára is jelölhessenek egyete­mi hallgatókat, illetve aspirán­sokat. (MTI) Megmérgesiék Félix Minnnie-t. a kameruni függetlenségi mozgalom vezetőjét GENF, (MTI): November 3-án az egyik genfi kórházban el- húnyt Félix Moumie, a kameruni népi felszabadító mozgalom ve­zetője, a Kameruni Népi Unió elnöke. Mint a Journal Db Gerieve közli, Félix Moumie mérgezés ál­dozata lett. f Sofri szerint az ENSZ össze­tételének részleges módosítása elkerülhetetlen. Sajnálkozását fe­jezte ki, hogy Francaország to­vábbra is ragaszkodik a szaha- rai kísérleti robbantások folyta­tásához. A marokkói küldött helytele­nítette, hogy a Kínai Népköz- társaságot kirekesztik az ENSZ- ből és ilymódon Kína nem vehet részt a leszerelési tárgyalások­ban. Hangoztatta, az általános és teljes leszerelésről aláírt meg­egyezés nem lenne teljes a gyarmati rendszer végleges fel­számolása nélkül. A marokkói küldött befejezé­sül rámutatott, rendkívül nagy jelentőségű lenne a béke szem­pontjából, ha az afrikai orszá­gok nem engednék meg, hogy afrikai földön atomtámaszponto­kat létesítsenek. Havanna, (MTI): Mint a TASZSZ, a UPI amerikai hírügynökség guantanamói tudósítására hivat­kozva közli, pénteken helyi idő szerint 7 óra 30 perckor nagysza­bású amerikai provokációs had­gyakorlat kezdődött a Guantana- mo-i támaszponton. A hadgyarkorlatokon tankok, sugárhajtású vadászgépek és bombázók vesznek részt, amelyek , a szárazföldi erők takti­kai mozdulatait támogatják. A hadgyakorlat erőfitogtató és Kuba elleni provokációs jellegét mi sem mutatja jobban, hogy a támadók szerepét betöltő' többszázfőnyi egység a hadgyakorlat terve sze­rint elfoglalja a támaszpont több pontját a kubai felségterület ha­tárán: mintha a támadás Kuba felől érte volna az amerikaiakat. Ugyanakkor Raul Roa kubai külügyminiszter New Yorkban kijelentette, logikusnak látszik, hogy NEW YORK, (TASZSZ): A Prensa Latina hírügynökség tu- lósítója november 3-án megkér- Jezte Zorin szovjet külügymi­niszterhelyettestől, a Szovjetunió állandó ENSZ képviselőjétől, mi a véleménye a New York Ti­mes közleményéről, amely sze­rint Mobutunak, az imperialisták kongói bábjának képviselői ellá­togatnak az Egyesült Államokba. Kanadába és Nagy-Britanniába. A New York Times azt írta, hogy a szóban! argó küldöttség „csütörtökön érkezik repülőgé­pen New Yorkba és látogatást szándékozik tenni a Pentagonban, a Fort Dix-i katonai kiképző- központban és az Egyesült Álla­mok más részeiben”. az Egyesült %Államok a pén­teki elnökválasztások előtt incidenst akar teremteni a Guantanamo-i támaszpont kö­rül, hogy így Nixon javára billentse a szavazás mérlegét. Raul Roa hangsúlyozta, hogy Kuba nem ké­szül támadásra Guantanamo ellen és nem fog ürügyet szolgáltatni a Kuba elleni fegyveres invázióra. Sierrea Delescambry-ben Kuba középső vidékén három ellenfor­radalmárt ejtett foglyul a népi milícia. Nem hivatalos jelentések szerint a Batista-rendszer több katonatisztje megpróbált elrabolni egy repülőgépet a havannai nem­zetközi repülőtérről, hogy kiszök­jék Kubából. A népi milicia egy­ségei megakadályozták tervüket. A Reuter jelentése szerint a kubai kormány egy kanadai—an­gol tervezetet tanulmányoz, amely különleges szervezetet kíván fel­állítani a kubai olaj- és cukor­kereskedelem lebonyolítására. Zorin válaszában a többi kő- zott kijelentette: — Azt a tényt, hogy New Yorkba érkeznek Mobutunak, a belgák drótonrángatott bábjának küldöttei, csakis olyan lépésnek lehet tekinteni, amelynek célja megakadályozni a kongói kérdés pozitív megoldást. Mobutu ban­dája amely mögött Belgium és NATO-beli szövetségesei, első­sorban az Egyesült Államok rej­tőznek, nem a kongói nép érde­keit képviseli és kizárólag az ENSZ-csapatok parancsnokságá­nak, az ENSZ főtitkárának jó­voltából tartja felszínen magát. — Azoknak az országoknak a kormányai, ahová Mobutu kül­döttei ellátogatnak, nyilván arra számítanak, hogy ha nyíltan ki­mutatják kapcsolatukat a kon­gói kormányellenes erőkkel, ezzel újabb kalandokra serkentik majd ezeket az erőket. — Ilyen körülmények között Mobutu képviselőinek a íentem- litett országokban teendő látoga­tása nyílt kihívás a törvényes kongói kormánnyal és az Egye­sült Nemzetek Szervezetével szemben. — Azzal, hogy meghívta Mo­butu küldötteit és így nyíltan a kongói kalandorok katonai rend­szere mellé állt, az Egyesült Ál­lamok kormánya világosan meg­szegte azt az elvet, amelynek tiszteletben tartását megbízottai képmutatóan hirdették — folytat­ta Zorin. Ez az elv: kerülni min­dennemű beavatkozást Kongó belügyeibe és kerülni Kongóval szemben minden olyan lépést, amely kívül esik az ENSZ-ben történt megegyezés alapján elfo­gadott intézkedések keretein. — így viszonyulnak egymáshoz az Egyesült Államok, valamint a többi gyarmatosító hatalom kép­viselőinek szavai és cselekedetei — fejezte be nyilatkozatát Zorin, N Provokativ amerikai hadgyakorlat a Guantanamo-i támaszponton MOSZKVA - KIEV — KRIM 3. A Szovjel ,(Riviera" „A krimi hegyekben hajdan, nagyon régen, hatalmas medvék éltek, s állandóan rémületben tartották a vidéket. Egyik alka­lommal egy egész falut kipusz­títottak; egyetlen leánygyerme­ket hagytak életben s magukkal vitték a sűrű erdőkbe. A kislányt felnevelték, akinek a gyönyörű hangja mindig bá­mulatba ejtette a medvéket. Egyik alkalommal hajótörött le­gény vetődött a partra. A lány­nyal megszerették egymást és megszöktek. Amikor a medvék észrevették, már jó mélyen benn hájókáztak a tengeren. A feldühödött medvék a part­ra rohantak és inni kezdték a vizet, gondolván, hogy kíisszák mind és a szökevények nem me­nekülhetnek. A lány, látva a veszélyt, énekelni kezdett. A medvék felemelték fejüket s úgy hallgatták az éneket. Csak a ve­zérmedve apasztotta további a is dühösen a tengert. A lény még szívhezszólóbb énekbe kezdett, s erre a vezérmedve ott, ívás közben kővé vá'lt'c zott”. A jegenda folytatása Eddig szól a Krím oéh csücs­kében lévő Medvehegy legendá­ja, amely valóban egy térdeplő, vízbe hajló medvére hasonlít. És száz és száz különféle legenda él még ma is a Krim déli ré­szén, százhét kilométer hosszan, ahol hetvenhat szanatórium és sok más üdülőhely létesült. Min­den hegy, minden sziklacsúcs felkeltette a nép képzeletét s még hasznos is volt az idegen- forgalom számára, amely több­száz éves ezen a vidéken. Á legendák folytatódtak. A megkövült’ „medve” és a Krim Fekete tenger parti minden ter­mészeti kincse a nép gyönyörű­ségére szolgál. , A szovjet nép ereje legyőzte a „medvéket”, a természeti nehézségeket és a dolgozók „riviérájává” tették ezt a gyönyörű vidéket. Ahol Saljapin énekeli Gurzuf, a Krím déli, csücské­ben lévő kis városka, ahol tu­ristacsoportunk nyolc felejthetet­len napot töltött, már a hato­dik században híres volt — per­sze az akkori adottságok között — mint fürdőhely. A várost genuai - hajós, kereskedő népek alapították, s jellegén még ma is meglátszik a középkori Föld­közi tenger melléki népek ha­tása. A kis városkát hegyek ölelik át a szárazföld felől, Ke éti ol­dalán a „Medve iszik a tenger­ből”, a másik oldalon a Jaltáig lehúzódó vonulatok fogják köz­re, Gurzuf mindig vonzotta a művészeket, költőket. 1820-ban Puskin sétálgatott a tenger part­ján s pihent az árnyat adó olaj­fák alatt. Saljapin, a nagy orosz énekes is szívesen megfordult itt* Egyik alkalommal az azóta róla elnevezett sziklán állva énekelt, a nézőtér a széles tenger volt, ahol hajókba szállva hallgatták énekét. Helikopter a hegyek feleli A hajdani népi legendáknak ma egyetlen hőse van, szovjet nép, amely nagy igyekezettel váltja valóra a tömegek álmaitj Szimferopoltól nyolcvan kilo­méter távolságot gépkocsin kell megtenni. Szerpentineken, regé­nyes hegyszorosok között. A kép varázsa leírhatatlan, amikor a magas hegyoldalról itt is, ott is kilátás nyílik a nagy, liláskékben játszó vízre — a Fekete-tenger­re. 43 épkocsi-ú tünkön Szimfero­poltól a távolság kétharmadáig betonoszlopok sora kísér. Majd megszakad, de csak azért, mert Finnország és Marokkó küldöttének felszólalása az ENSZ-Politikai Bizottságának vitájában Brucan elítélte a küldöttet, amiért helyesli az amerikai kémrepüléseket. Az ENSZ leszerelési bizottsá­gának délutáni ülésén, mint az AP közli, a Fülöp-szigéti küldött új javaslatot terjesztett elő. A küldött indítványozta, hegy a mostani vita befejezése után a bizottság három főből álló albi­zottságot hozzon létre, amely az Egyesült Államok, a Szovjetunió és egy semleges ország képvise­lőiből állna. A Fűlöp-szigeti kül­dött véleménye szeri 1 * a semle­ges ország „közvetítése” meg­könnyítené a kompromisszumos megállapodások létrejöttét. Rafael Urquia, San ador kép­viselője — jelenti a Reuter határozatot, terjesztett a külön­leges politikai bizottság ele. A küldött javasolta, hogy a Biz­tonsági Tanács taglétszámát ti- zenegyfőről tizenháromra és a gazdasági, illetve a szociális ta­nács tagságát tizennyolcról hu­szonnégy főre növeljék. Az in­dítvány megvalósítása mon­dotta Urquia — tükrözné az ENSZ megnövekedett létszámát. Az AP értesülése szerint az Egyesült. Államok támogatta a salvadori küldött javaslatát 2

Next

/
Thumbnails
Contents