Kelet-Magyarország, 1960. október (20. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-06 / 236. szám
Mt, szabolcsi emberek szeretjük az életet és harcolunk érte !NTTÍ!iitkoza<ok h* EVSZ-kiizgyűlcs eseményeiről hagy Sándor megyei kertészeti felügyelőt Almaszüret Fülpösdaiócon forma akarat a béke győzel- mét hozza feltétlenül. Mi, szabolcsi emberek, akik nagyrészt mezőgazdasággal iog- ialkczunk, különösen szeretjük az életet. Hiszen ez a munkánk cá ja és értelme is: eletet hozni .etve az elvetett magból, bogy aztán élvezzük annak gyümölcsét. Ezért is örülök nagyon annak. hogy a szocialista országok vezetői nagyhatású és mélyen igaz szavakat tárnak a világ elé. A legmagasabb nemzetközi ló- rum, . az Egyélű.t Nemzetek Szervezete előtt mindannyiunk véleményét hangsúlyozta Kádár János elvtárs. A mi országunk jó úton halad, népünk büszkén és egyenes derékkal jár és nem kívánja vissza a múltat, amelynek a nyomait sajnos még ma is kénytelenek érezni a szabolcsi községek. Őszinte meggvőződésem, hogy egyetlen más társadalmi rendszer sem képes ilyen nagyfokú haladásra. Egyetlen más társadalomban sem becsülik meg úgy a munkást, a szaktudást és az akaratot, mint' a szocializmusban. Ezt saját példámon tapasztalom elsősorban, de nyugodtan mondom, így van ez másokkal is. Tudom, hogy nem si-! Kerülhet valóra váltani egyesek j lázálmait, amellyel akár tömeg- tyilkosság árán is fel szeretnék támasztani a már régen elavult j világot. Nem vagyunk egyedül! äz ellenük vívott harcban. Sok1 és erős barátunk van szerte a vi'ágcn. akikkel együtt meg tudjuk védeni munkánk gyümölcseit. [ borús magatartásukat tanúsítja J és nem mutatja ári a szándé- j kot. hogy valóban békét 0kar- | nak a világnak. Beszédeikből kitűnik, hogy hangoztatják az imperialista tábor egységét, de ezzel ellentétes 5 helyzet, hogy táborukon belül nagyon -s megbomlott az egység. Örömmel tölt el bennünket, . munkásokat az, hogy széles körben kibontakozott a gyarmati felszabadító mozgalom, mert ha ezek az országok nem válnak egyből szocialistákká, akkoi is bennünket erősítenek. Büszke vagyok arra. hogy hazánk ahhoz a táborhoz tartozik, melynek élén a Hruscsov-vezette Szovjetunió következetesen, szívósan harcol a fegyverkezési verseny megszüntetéséért, a leszerelésért, s ezzel a világ békéjéért. Az Egyesült Államok és azok, akik csatlósaiként követik, szembetalálják magukat 3 világ dolgozóinak véleményével, hogy ha nem fogadják el a leszerelési javaslatot. S ez előbb-utóbb a tekintélyük egyre mélyebb pontra süllyedését és bukásukat okozhatja. — Felháborító és nevetséges az a mesterkedés, hogy ismét napirendre kényszerítették az úgynevezett magyar, ügyet. Országunkban teljes a rend, a béke, zavartalanul folyik a termelés, az emberek nyugodtan élnek, hát mit akarhatnak a mi javunkra tárgyalni az amerikaiak? No’ dé Kádár elvtárs megválaszolt nekik, úgy, ahogy mi. melósok érzünk! — A nemzetközi helyzettel kapcsolatban ázt javaslom, hogy a párt tartson politikai előadásokat és vitákat a mi üzemünkben és másutt is. /Vifairs János nyíregyházi postás a Zrínyi Ilona, a Luther. Eötvös, Csillag. Szilfa, Rózsa. Kéz és a Róka utcákon kézbesíti a napilapokat és leveleket. Ebben a körzetben több mint háromszáz újságelőfizet 3 lakik. A postás így nyilatkozott tapasztalatairól: — Amióta . megkezdődött az ENSZ lő. ülésszaka, körzetemben többen járatják a Iíeletmagyaror- szágot és a Népszabadságot. Ezen kívül főleg vasárnap 20—30 árus- példanyt adok el. Azt tapasztalom, hogy az emberek nagyon érdeklődnek az újságok iránt. Régebben, ha korán reggel bedobtam az újságot a házak postaládáiba. az ablakba, vagy az ud- ’ varba, még déltájban is ott láttam, amikor a leveleket vittem. Most legtöbb helyen reggel 6—3 óra közt — amikor tudják, hogy jövök — a kapuban vagy az ablakban kihajolva várják és a kezemből veszik át az újságot. S! mindjárt az ENSZ-ről irt tudósításokat, beszédeket kezdik olvasni. Nem ritka, hogy az emberek az utcán menve olvassák az újságot. Ha néha késik a pesti lap, az előfizetők megkérdezik, hogy miért nem vittem korán reggel az újságot? Én sem tudom kivárni az estét — ekkor van időm újságolvasásra és rádióhallgatásra. Amikor megkapom ki- kézbesítésre a lapokat, legalább a főcímeket mindig elolvasom. Érdekel, hogy merre halad a világ. Nyolc gyermekem van. Békében akarom nevelni őket, azt akarom, hogy boldogan éljenek. A fülpösdaróczi Petőfi téeszbe körültekintő figyelmeségge), vá lógatják, ládszzáif és indbják út- n£k a gyönyörű almetermést Azért is a fokozott gondosság mert edd'gi szorgoskodásukat szerencse ts kísérte és kiváló. 91 százalékos exporlminőségű, pajzs- letűmentes almát szüretelnek. Számíthatnak reá, hogy a megyei almatermesztési versenyben jó helyezést sikerül elérniük. * A válogató-brigád dolga könnyű, mert alig van kiemelni való. Egészséges, seriellen, s majdnem egyforma nagyságú gyümölcsök sorakoznak a ládákban. — Harminc eve is elmúlt hqgy mint gyakorlati szakember járom a megyét, az országot. Azt hiszem, senki sem kételkedik benne, hogy az eltelt évtizedek alatt sokat láttam, tapasztaltam. Amit legelőször alá szeretnék húzni; számomra a legkedvesebb és a legtöbbet érd munkásságom utóbbi másfél évtizede. Nagyon nagy boldogsággal nézem a szabolcsi emberek gazdagodását, a falvak és kedves városom fokozódó ütemű fejlődését. Előttem nőtt fel a nyírségi paraszt, lett az élet összehasonlíthatatlanul jobb, mint bármikor azelőtt volt. — Gyümöicskertész vagyok és időm legnagyobb részét a falvak népe körében töltöm. Annák szentelem munkámat, hogy a szab öles-szatmári almáskertek száma megsokszorozódjék és a fák még szebben magozzanak. Jut azért idő az újságolvasásra is. őszintén mondom, soha eddig nem olvastam ilyen figyelemmel a nemzetközi eseményeket, mint éppen most, az ENSZ közgyűlése' idején. Ennek a magyarázata, hogy számomra sem közömbös, mit hoz a holnap. És egyúttal elmondom azt is. nogy mint becsületes ember, én is arra vágyok, hogy békére virradjunk és minden erőfeszítésünket az emberi élet jobbá formálása kösse Te. Tudom, hogy ha mi jobban dolgozunk, az eredmények megerősítenek bennünket. Mindenki tehet valamit saját munkakörében Is a nyu- godtabb élet érdekében. Száz és százmillióknál ez az cgyA szállítás is nagy körültekintést igényel. Saját latorjukkal ez a munka is jól, főleg olcsón elvégezhető. Porzsolt István, a Felsőfokú Tanítóképző Intézet igazgató helyettese: kimondva, vagy kimondatlanul ezért a legnagyobbért: az emberért, »r emberiségért érzett felelősség hangjait fogtam fel, s az én pedagógus lényem ezekre a hangokra reagált legmélyebben. Ezárt értek egyet a szovjet küldöttségnek a szocia- ’ista tábor elvi álláspont'ából fakadó, a teljes leszerelésre irányuló indítványával, a minden embernek. így a gyarmati népeknek. is szabadságot, biztosító javaslatok mielőbbi megvalósításával. Jóleső megelégedéssel és jogok nemzeti büszkeséggel hallosam küldöttségünk vezet nének, Kádár elvtársnak az ENSZ közgyűlés plénuma előtt mindnyájunk nevében elmondott önérzetes, a felvetett kérdésekben nyílt és határozott állásfoglalásait. de egyszersmind riáav megértést, bölcsességet és az emberiség jövőjéért érzett felelőseget sugárzó szavait. Mi napfényes, munkás építő békére vágyunk. Ezért köszönjük mindazoknak az ENSZ küldötteknek a megnyilatkozásait, akik javaslataikká', felelősséget hordozó személyes megje’enesük- kel, ottani egész munkájukkal e vágjunk valóra váltását segítik elő. Tegnap a Móricz Zsigmond Művélődési Házban a megyei tanács. a Hazafias Népfront, a TIT, a MÉSZÖV és a Gépesítési Társaság Kertészeti Osztálya rendezésében ünnepélyesen megnyitották az idei, nyírségi gyümölcs- termesztési napokat. Az ünnepi megnyitón megjelentek a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Földművelésügyi ' Minisztérium, a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola, a tudományos és kísérleti intézmények, több megye, állami-, kísérleti- és tangazdaságok, valamint a .termelőszövetkezetek képviselői. Megnyitó szavakat Vincze József, a megyei tanács vb. elnök- helyettese mondott. Kiemelte, hogy most, a kibontakozó nagyüzemi gyümölcstermelés kezdetén hatványozott szükség van a tudomány és a gyakorlati termelés igen szoros kapcsolatára. — Mert — folytatta — mint az élet és a gazdálkodás minden területén, útt. a gyümölcstermelésben is roha-. mos a fejlődés úgy a termeléstechnikában, mint a termeléspolitikába. Lerictki László lakatos — Korán járok dolgozni. így főleg csak este jut idő a napi lapok elolvasására. Az első amit elolvasok, az ENSZ-ről írt valamennyi újságcikk. Olyan sekminden történik ezekben a napokban, hogy szinte nehéz követni. Az ENSZ közgyűlés mellett a kongói események is érdekelnek, az, hogy mi van Lu- rnurr.bávai es az általa vezetett kiszabadító harccal. — Az eddigi közleményekből azt látom, hogy az ENSZ-ben Hruscsov elvtársék a kezdettől lógva kezükben tartják a kezdeményezést. Neki köszönhető, hogy a nyugati kormányfők — előző kijelentéseikkel ellentétben — sorra megjelentek az ENSZ- bcn. Sebtiben elmondok beszélteik a régebbi merev, hidegháA megnyitó után Szatmári Nagy Imre elvtárs, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának ti kára tartott bevezető' előadást, amelyben elemezte a magyar gyümölcstermelés helyzetét, annak távlatait, a húsz éves perspektivikus tervben lefektetett feladatokat, s külön ki'ért a sajátos nyírségi gyü- möcstei mőtá j jövőjének taglalására. — A feladatok nagyok. Az öt éves terv végére a jelenlegi haf- vanöt-hetvén helyeit kilencvenöt kilóra kell emelnünk az egy főre jutó gyümölcstermelést. — mondotta. Majd arról beszélt, hogy hazánknak is el kell foglalnia méltó helyét a szocializmust építő országok között a gyümöcstermekell jutni a szakembereknek. Majd kitért az egyéb gyümölcs- félék — dió, őszibarack, birs — nyírségi termelésének lehetőségeire. Nagy Sándor előadását a dél-. ’ utáni órákban igen termékeny -• vi'a követte s ezzel végétért a gyümölcstermesztési napok első ’ napi programja 3 „Aki fát ültet, az a jövőjét alapozza“ Megkezdődtek a nyírségi gyümölcs fér illesztési napok Mint annyi más ember szerte a világon, én is feszült várakozással tekintettem az ENSZ 15. ülésszakának tárgyalásai elé. Hiszen mér maga az a tény, begy a résztvevő államok jelentős hányada legíelelusebb államférfiéival képviselteti magát ezen a tanácskozáson, kétségtelenül történelmi jelentőségűvé emeli a most folyó ENSZ közgyűlést. Még inkább ilyenné avatják azt az eddig és bizonyára ezután is elhangzó magasszintű megnyilatkozások. Pedagógus vagyok. Munkám tárgya, ..anyaga” a gyermek, az ember. Célja, értelme: a holnap és holnapután — a jövő. Ezért talán érthető, mert szerintem ebből szükségszerűen következik, hogy mindenre élénken reagálok, ami az embert érinti, az. emberért történik. Ezért vá'tctt ki belőlem felfokozott érdeklődést a mostam ENSZ ülésszak is. mert a számos állam- és kcrmányveze’ő személyes 'megjelenéséből és főként . a szociaksta tábor állam- férfiainak — de ugyanakkor jó-1 néhány semleges ország vezető-1 jenek — megnyilatkozásából is Értékesíteni lehetőségeink korlátlanok lésben. Ebből nagy feladat hárul a Nyírségre, ahol a húsz éves távlati terv szerint legalább hetvenezer hold gyümölcsöst kell telepíteni. — A magyar gyümölcs, a Jó- náthán alma közismerten jó hír*' nevet szerzett külföldön. Az. értékesítésnek a jövőben szinte fel- mérhete'len távlatai nyílnak. A mi igazi, biztos piacunk az egy- milliárd embert magába foglaló szocialista tábor országai, nemkülönben a napjainkban függetené váló országok népes tábora. —• Aki ma fát ültet, az a jövőt alapozza, az teremtő békét' akar. S mi. kedves barátaim, fát. ■ rengeteg fát ültetünk, amelyek- , nek gyümölcsét is élvezni akarjuk — fejezte be beszédét Szatmári Nagy Imre. \ Jonathan teimes>té.-e speciális szabolcsi probléma Az első szakmai előadást Nagy Sándor, a megyei tanács kertészeti felügyelője tartotta ..A nyírségi gyümölcstermesztés tapasztala i és feladatai” címmel. Nagy Sándor előadásában kitért a termesztéstechnika minden kérdésére s hangsúlyozta, hogy a Jonathan alma termelése,, annak termesztéstechnikája igen fon’os kérdés, amelyben egy nevezőre